Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1903-05-07 / 13. szám
NAGYBANYA 9 meggyőződésünk, saját tapasztalatunkból induljunk ki. Némely ember oly ingatag, annyira nem önálló gondolkodású, hogy mindig mások véleménye után indul. Néha egy fitymáló megjegyzés elég, hogy lenézze azt, kit addig tisztelt. Tehát ne legyünk gyengék, hanem önállóak s ne fektessünk súlyt a rágalmakra. így a római remnia törvény nélkül is ártalmatlan lesz a rágalom. Ne a rágalmazódat, hanem a rágalmazót Ítéljük el. Dr. Cs. V. 1903. május 7. HÍREK. Személyi hír. Szieber Ede kir. tankerületi főigazgató pár nap óta városunkban időzik s az állami főgimázi- umot vizsgálja. Tiszteletére vasárnap délben Szabó Adolf erdőigazgató fényes ebédet adott, melyre a tanári kar is hivatalos volt. Kinevezés. Őfelsége a király dr. Kosztka Emil ezredorvost törzsorvossá nevezte ki. Eljegyzés. Dr. Lovrich István fővárosi ügyvéd a napokban jegyet váltott Tauf fér Vilmos egyetemi tanár bájos leányával: Margittal. Áthelyezés. Báthory Oszkár járásbirósági gyakornokot a halmii járásbírósághoz helyezték át. A kultuszminiszter köszöneté. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter Meszlényi Gyula szatmári püspöknek, ki Uj-Lőrincz faluban és Hatház pusztán iskolát és tanítói lakást építtetett s a tanítónak 1200 korona illetménynyel állást szervezett, köszönetét nyilvánította. Az uj iskolák még a múlt tanév elején nyíltak meg s több száz gyermek látogatja. Bánya-névnap. A kereszthegyi bányamű vasárnap tartotta névünnepét. Az ünnepély alkalmával az összes templomokban hálaadó isten- tisztelet volt. A főistentiszteletet a róm. kath. plebánia-templomban tartották, melyen a munkások a tisztikar vezetése alatt testületileg voltak jelen. Istentisztelet után fényes lakoma volt a bányamű szépen feldíszített helyiségében, hol a házigazda szerepét Bertalan Miklós kir. mérnök töltötte be. A lakomán előkelő, nagyszámú közönség volt jelen. Tizenötéves jubileum. Meszlényi Gyula szatmári püspök a napokban ünnepelte meg püspöki kinevezésének tizenötödik évfordulóját. A nagy népszerűségnek örvendő főpásztort ez alkalomból számosán üdvözölték egyházmegyéjéből. Tanársegéd. Dr. Madzsar József orvostudort a fővárosi egyetem fogászati osztályának első tanársegédjévé nevezték ki. volt: Nada téged szeretett jobban. Hanem tudod, hogy a rácz leány vakon engedelmeskedik apjának és én nagyon szerelmes voltam belé. Jasára úgy hatott e mentegetőzés, mintha késsel szurkálták volna szivét. Szólani akart, de Jován elhallgattatta.- Ne beszélj; félre csúszik a kendő sebedről s ez ismét vérezni fog. Megmondok mindent, a mit tudni akarsz. Koldussá lettem s most már a tied lesz Nadinka. Hanem ő is megsebesült ... A koromtól piszkos rácz legény elhallgatott, a midőn látta, hogy Jása minden izében reszketni kezd. Sajnálta, hogy már ennyire is fölizgatta beszédjével. Az pedig küzködött bense- jében: bevallja-e bűnét, hogy elvegye méltó büntetését attól, a ki megmentette. Szivén azonban erőt vett a gyávaság s ő megpróbálta megnyugtatni lelkiismeretét. — Meghálálom neki, a miért jó volt hozzám, gondolta s megszolgálom azt, a mivel megkárosítottam . . . Tarczay György. Uj főmérnök. Szellemy László kir, főmérnökké és az oláh-láposbányai kir. bánya- és kohóhivatal főnökévé neveztetett ki. Nagy Gusztáv síremlékének leleplezése. Nagy Gusztáv m. kir. bányatiszt síremlékét, melyet Fábián Lajos kir. bányamérnök kezdeményezésére a veresvizi bányamunkátok állítottak, vasárnap délelőtt leplezték le megható ünnepélyességgel. Nagy Gusztáv a veresvizi kincstári bányaműnél mint bányamüvezető szolgált 1877-től 1886-ig, amikor harminczöt éves korában hirte- lenül elragadta a halál. Nagyon rokonszenves, kiváló műveltségű fiatalember volt s általános tiszteletet és szeretetet vívott ki magának. A veresvizi „bányaműnél elévülhetetlen érdemeket szerzett. 0 tárta fel a gazdag Márton teliért s ezzel hosszú időkre megállapította ezen bányamű jövőjét. A síremlék leleplezésénél a bányamunkások Fábián Lajos mérnök vezetése alatt testületileg jelentek meg. Fábián Lajos remek beszédben emlékezett meg Nagy Gusztáv kiváló érdemeiről s azon szeretetteljes kapcsokról, melyek őt munkásaihoz fűzték s megadta a jelt, a síremlék leleplezésére. Szellemy Geyza kir. főmérnök gyönyörű koszorút helyezett a síremlékre s megható szavakban mondott köszönetét az emlék felállításáért. Révész János ág. ev. lelkész igen szép beszédben szólott a munkások kegyeletéről, kik volt főnöküket nem feledték el s háladatos i szívvel emlékeznek még ma is atyai jóságára. Révész beszédével a kegyeletes szép ünnepély véget ért. A gyönyörű síremlék felirata ez: Itt nyugszik Nagy Gusztáv veresvizi kir. bányatiszt. Felállították tiszteletűk jeléül a veresvizi bányamunkások. Vármegyei közgyűlés. Szatmárvármegye törvényhatósága ma közgyűlést tart, melyen megválasztják a nagysomkuti főszolgabírót s a központi árvaszéki ülnököt. A közgyűlésen tárgyalni fogják Luby Géza országgyűlési képviselő azon indítványát is, hogy a vármegye Írjon fel a törvényhozáshoz a czivillista felemelése ellen. A közgyűlésre, mely szerfölött mozgalmasnak Ígérkezik, városunkból is mintegy tizennyolcz bizottsági tag utazott el. Szinielóadás. Legutóbbi számunkban már jeleztük, hogy az állami polgári leányiskola növendékei folyó hó 9-én a nagyvendéglő dísztermében szinielőadást rendeznek. A szinielóadás érdekes műsora a következő: «Tél tündére« énekes játék. (Gál Anna, Grail Erzsi) 1. Tél tündére: Madán Teréz. Nemtők: Gellert Elma (ünnep) Muzsik Mária (jótékonyság.) Molcsány Lili (téli öröm.) Levendovszky Berta (mese.) Penti Gizella (vigság) 2. Hamupipőke énekes tündérjáték: Poldini Edétől. Hamupipőke: Obla- tek Juczi. Herczeg: Marosán Anna. Tündér: Madán Teréz. Mostoha testvérek: Harausz Róza, Bohacsek Margit. A két darabban előforduló tánczokban, élőképekben az iskolának majdnem összes növendékei részt vesznek. Az estély tiszta jövedelme az iskola udvarának rendezésére fordittatik. Az előadást táncz követi. Helyárak: I. hely 1 korona 20 fillér, II. hely 80 fillér. Állóhely 40 fillér. Jegyek május hó 5-től kezdve előre válthatók Hoffmann Árdád divatáru üzletében. Az előadás iránt máris oly nagy érdeklődés mutatkozik, hogy az előadást május tizedikén megismétlik. Állami segély. A kereskedelmi miniszter Szatmárvármegye közúti alapja részére 30.000 korona államsegélyt engedélyezett. Uj terembiztos. Apponyi Albert gróf, a képviselőház elnöke Szűcs Gyula helyettes terembiztost terembiztossá nevezte ki. Szűcs pátri kinevezését széles körökben nagy örömmel fogadták. Drumár László sikere. Kitűnő hegedűművészünk : Drumár László a napokban Szegszárdon játszott egy hangversenyen. Briliáns játékáról a legnagyobb elismeréssel ir a »Tolnavármegye,« melynek referádájából kiemeljük a következőket: „Majd Drumár László hegedű játéka következett. A fiatal művész a hegedű minden művészi fogásainak birtokában van. Korlátlanul uralkodik hangszerén; ujj-teknikája bámulatosan fejlett, pizzikatoi mint ezüst-csengők hullanak le húrjairól ; dupla flageoletjei - a hegedű legnehezebb fogásai, melyekben Kubelik ez idő szerint utolérhetetlen — tiszták és preczizek. Wieni- avski „Faust phantasie,“ Hauser „Abendlied“-je és Bazzini „Boszorkány táncz“-át adta elő; az utóbbiban nyílt főleg alkalma szédítő teknikájá- ról, mig az Abendliedben meleg tónusaival művészi felfogásáról bizonyságot szolgáltatni. A rendezőség Drumár Lászlót babérkoszorúval lepte meg.“ A fiatal művész sikeréhez melegen gratulálunk. A miniszter nem „kegyelmes.“ A közigazgatás egyszerűsítéséről szóló törvény s azt az életbeléptető rendeletek ugyancsak megnyirbálták a miniszterek czimeit is. A miniszter többé nem »Kegyelmes uram«, csak »Miniszter ur!« Bajos azonban ezt az uj rendet megszokni. Erre mutat az a rendelet is, melyet Wlassics Gyula közoktatásügyi miniszter bocsátott ki a felesleges udvariaskodásról. Ezentúl az aktákban kerülni kell minden kegyelmes jelzőt; a minisztériumok említésénél szükségtelenek az oly jelzők, mint »magas minisztérium« vagy »bölcs vezetése alatt álló minisztérium«. Az is fölösleges, ha »nagybecsű« rendeletet emlegetnek a feliratokban vagy ha túlontúl sokszor veszik igénybe a »méltoztatott«, »kegyeskedett« szavakat. A vascsatornai vízvezeték. A vascsatornai vízvezeték tervezete elkészült. A kitűnő forrásvíz bevezetése mintegy 9800 koronába kerülne. Pontos mérések szerint a forrás huszonnégy óra alatt 54.840 liter vizet ad, tehát elég meny- nyiséget arra, hogy városunk ivóvíz szükségletét fedezze. Mint értesülünk, már a legközelebbi közgyűlésre indítványt fognak beadni, hogy a vascsatornai vízvezeték kiépíttessék addig is, mig a rózsályhegyi vízvezeték megvalósítható lesz. Az ipartestület bankettje. Az ipartestület abból az alkalomból, hogy hivatalos működését megkezdte, vasárnap este fényes bankettet rendezett a Polgári Kör-ben. Áz áldomáson mintegy százan voltak jelen. Az első felköszöntőt Szerencsy József ipartestületi elnök mondotta Gellert Endre polgármestert éltetve. Gellért polgármester igen szép szavakban az ipartestületre ürítette poharát. Torday Imre, a Polgári Kör elnöke, a polgárságot köszöntötte fel. Almer Lajos, a Kör al- elnöke a polgármestert éltette. Jancsovits József Égly Mihály főjegyzőre emelte poharát, mig Égly az ipartestület elöljáróságát éltette. Révész János nagyhatású beszédében az ipartestületet köszöntötte fel. A fényesen sikerült bankett a kora reggeli órákig tartott. Lap átvétel. Laptársunknak, a Nagybánya és Vidéké-nek uj tulajdonosa van. A csődtömegtől Révész János vette meg a lap tulajdonjogát, ki már több mint egy évtizede felelős szerkesztője is a lapnak. Halálozás. Décsey József, a budapesti Gre- gersen-féle gyár igazgatója harmiczötéves korában Budapesten váratlanul elhunyt. Nemrég influenzát kapott s az abból kifejlett rohamos tü- dőgyuladás döntötte sírba. A boldogultban Szirti/ Vilmos takarékpénztári pénztárnok sógorát gyászolja. Köszönetnyilvánítás. Szeretett jó nőm elhunyta alkalmából a részvét ismét annyi oldalról és oly sokféleképen nyilatkozott meg irántam, hogy lehetetlenség minden egyes jóakarómnak lekötelező szives figyelmét - mert azt óhajtottam volna — külön megköszönni. Azért ezen az utón mondok hálás köszönetét mindazoknak, kik mély fájdalmamban osztozva, igaz részvétük nyilvánításával törekedtek az isteni Gondviselés által rám mért ezen újabb csapást elviselhetővé tenni és szivemnek újra fölszakadt sebére a vigasztalás enyhítő balszamát nyújtani. Tisztelettel, Nagybányán, 1903. május 2. Ember Elek. A szatmári küldöttség. A szatmári küldöttség, mely a katonai javaslatok ellen tartott népgyülés határozatát vitte fel a képviselőház elnökéhez, vasárnap este utazott el Szatmárról. A tekintélyes számból álló küldöttséget a fővárosban ünnepélyesen fogadták. Kossuth Ferencz vezette a küldöttséget Apponyi Albert gróf, a képviselőház elnöke elé, ki igen szívélyes szavakat intézett a küldöttséghez. A szatmáriak fővárosi ütjük alkalmával koszorút helyeztek Kossuth Lajos sirjára. Ékszerek, órák, úgyszintén mindennemű arany- és ezüstnemüek a leg- jutányosabb árak mellett kaphatók ===== REZSŐ GYULA órás- és ékszerész-üzletében Nagybányán, Főtér. óra' é^rSiS,kulány03-