Nagybánya és Vidéke, 1918 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1918-03-10 / 10. szám
Nagybánya, 1918. Március 10 — 10. szám XLIV. évfolyam. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBANYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS K07A , ’VE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K ..... = Egyes szám 20 fillér. - ■■■ ■ Fele lős szerkesztő és laptulajdonos: RÉVÉSZ JÁNOS. — Sr De-' ívatal: — Fei ...Wi.j, ). szám alatt = Telefon szamT 38. Nagybánya. A vidéki színészet. Néhány fényesen jövedelmező fővárosi színházi vállalkozással kapcsolatban pár év előtt kelt szárnyra a veszedelmes ige: a színház, üzlet! Veszedelmes, mondjuk, mert ha az említett fővárosi színházakkal szemben volt is némi alapja a megállapításnak, legjobban azok kaptak rajta, a kikhez ennek a hitnek soha eljutni nem lett volna szabad : a vidéki magyar városok. Azoknak a vidéki városoknak a vezetői és irányitói helyezkedtek leghamarabb a színházakkal szemben rideg üzleti alapra, a mely városokban lakó magyarságnak városi színháza, majdnem az egyetlen számbavehető temploma a kultúrának, leghatásosabb közvetítője a magyar irodalomnak, zenének, és hirdetője a világot és igy édes hazánkat is uj, szebb életre átalakító modern, haladó eszméknek. Ezekből korbáccsal kellene kiverni és nem rákényszeríteni a minden szépet, nemeset igazat megölő üzleti szellemet ! Fájdalom, nem igy van! Legridegebben a magyar vidéki városokban hallatszik egyre hangosabban: a színház nem kultúrintézmény, a színház üzlet! Elfelejtik, hogy a fővárosban állami pénzen fenntartott, nagy hozzájárulással segített színháza van úgy a komoly zenének, mint a drámának. Ott lehetnek egyes könnyebb műfajoknak üzleti számításra alapított színházai, de a vidéki városok színházait rákényszeríteni az egyedül üdvözítő üzleti tekintetekre bűn, könnyelműség s a vidéki színházakat megfosztani közművelődési jellegüktől egyértelmű az egész vidéki magyarság szellemi fejlődhetésének megbénításával, tönkretételével. A vidéki színház operát, drámát, tragédiát, színművet, operettet, népszínművet, vígjátékot, bohózatot egyformán kénytelen előadni s ép emiatt sokkal nagyobb személyzetet kell tartania, mint a fővárosi magánvállalkozásoknak, melyek közül nem egyben minden színészt naponta foglalkoztatnak és igy gazdasági szempontból a vállalat részéről teljesen kihasználnak. Ezzel szemben a változó müsóru vidéki színházat arra kényszeríteni, hogy könnyebben betanulható, többet jövedelmező könnyű műfajra alapítsa megélhetését: ez vétek a jelennel és jövővel szemben, megrontása a vidéki közönség ízlésének, mert annak csak egy színháza lévén, nem válogathat színházi igényeinek kielégítésénél, mint a fővárosi ember, kinek minden műfajú színháza, filharmónia, hangverseny stb. dús választékban áll rendelkezésre. Ezzel szemben mi történik ? A vidéki városokban „a színház: üzlet“ megállapításból levonják félig a következményeket, eddigelé nem ismert terheket rónak a színházakra. Elvonják az eddig élvezett támogatásokat, u. m. pénzbeli segítséget, fűtést, világítást stb. a színházakért bért követelnek, úgy hogy az igazgatói pályázatokon nem ‘ az arravalóság, hanem ki ád többet érte ? kezd döntő szempont lenni és hogy ez hamarosan a színházak művészi zülléséhez vezet, az bizonyos. Mert ha még az anyagi boldoguláshoz szabad kezet adnának! De erről szó sincs! Követelnek teljes opera-személyzetet,.- a magas drámára alkalmas társulatot, sok jő operett^ és drámai primadonnát, fővárosi kiállítást és minden jót, amit csak a színháztól kívánni lehet, ezzel szemben megállapítják a helyárakat kétségtelenül alacsonyan, 10—20%- os helyáremelési kérések körül egész viharok kerekednek, s ha 10—20%-kal nehezen emelik is az árakat, ■ annak felét a városi pénztár javára elszedik a színháztól. így az^ üzletnek azt a jogát, hogy terheit a fogyasz-’ tóra szabadon átháríthassa, megtagadják a színházaktól. Az állami színházak is sorra és ismételten emelték áraikat; az élet átlagban 3—400 százalékkal vagy jóval többel drágább lett az egész vonalon, s boldog az a vidéki színház, melynek 30—40%-kal nagy nehezen megengedték helyárainak emelését ellenszolgáltatások és.nehéz, terhes kikötések ellenében. Egész családok elsőrendű vidéki színházakban egy páholyt foglalnak el any- nyiért, amennyit a fővárosban egy jobbfajta ülőjegyért kell fizetni. Pedig a vidéki színészet terheit nemcsak a megélhetés, anyag- beszerzés egyre fokozodó drágulása növelik, hanem az egyenlőtlen verseny is, mely a főváros szinészfogyasztó intézményei és a. vidéki színházak közt egyre jobban, érezteti hatását a vidék terhére. A magyar színészet java erőit a fővárosban lassanként felszívják nemcsak a színházak, ami természetes, de st gombamódra szaporodó kabarék, mulatók és most újólag a film-vállalatok, melyek a vidéki szinészke- désnél sokkal könnyebb és kényelmesebb munkáért sokkal jobb javadalmazást bírnak adni. S ez természetes is. Mert míg ezeknek a vállalatoknak a szabad verseny mellett is módjuk van terheiket minden külső korlátozás nélkül fogyasztó közönségükre áthárítani, addig a vidéki színházaknak szigorú bizottságok, tanács stb. megállapítják a kor igényeinek és a drágaságnak egyáltalában meg nem felelő helyárait. Ők maguk több követelésükkel és igényeik emelésével korlátlanul növelik a színház terheit, azonban bevételeit arányosan szaporítani vagy erre a lehetőséget megadni egyáltalán nem hajlandók. így a vidéki színészet az újdonságok válogatás nélküli való forszirozásával, hirtelen összeütött előadásokkal, minél olcsóbb kiállításokkal, köny- nyebb fajsúlyú s igy nagyobb tömeget inkább vonzó darabok erőltetésével és minél olcsóbb művészi személyzettel kénytelen úgy, ahogy, segíteni magán. Látjuk és belátjuk a veszélyeket, a szomorú következményt, ahová ez a rendszer vezet, látjuk, hogy a vidéki színészet színvonala ez utón feltartóztathatatlanul sülyed, nemsokára elveszíti a lába alól egészen a talajt s nemzeti hivatásának, közművelődési kötelességeinek legkisebb mérvben sem bir majd megfelelni. De nemcsak a vidéki színészetre keserves ez a sors. Aggódó szemünkkel látjuk, hogy sokkal nagyobb, az egész nemzetet súlyosan -érintő és fenyegető bajt is okoz ez az állapot. Halljuk, olvassuk és látjuk is, hogy a színházaknak egész uj közönségük van és fővárosban úgy, mint vidéken, erről az uj közönségről divat lett valami lekicsinylő, lenéző hangon írni és beszélni. Ez nagy hiba. Mert ez a háború által felszínre hozott uj közönség, akármi a véleményünk róla, a régi mellett ez az uj színházi közönség lesz hivatva arra, hogy az uj Magyarország kultúrájának megbecsülését és fejlesztését a a leghathatósabban támogassa. Aki látó szemmel kutatja a jövő lehetőségeit, annak számolnia kell ezzel az uj közönséggel s aki akarja, hogy a vérzivatar elülte után itt jobb, a jóra hajlandóbb, műveltebb és igy boldogabb, szebb Magyar- ország legyen, s aki nem üres álmodozó, de ki ezért a jövőjért tenni, küzdeni is akar, annak be kell látnia, hogy sorsdöntő az ország jövőjére, hogy ezP'a fölülkerekedett uj réteget, ezt az uj közönséget hogyan neveljük, oktatjuk, készítjük elő arra a hivatásra, hogy a szebb jövőnek nemcsak boldog részese, de komoly munkása is legyen. Ha az ország sorsának, közszellemének irányitói: kormány, sajtó, irók, művészek, publicisták, irodalmi és szépművészeti egyesületek, szinházak elmulasztják ez uj közönséggel szemben kötelességüket, irányitó, nevelő feladatukat, akkor a szebb jövő jogos reménységei már alapjukban meginognak, sőt örökre összeomlanak. Töretlen termő föld ez uj közönség lelke, alkalmas arra, hogy bármi lehessen belőle. Jó és rossz egyaránt. Attól függ, hogy a jövő, a kultúra munkásai hogy munkálják meg ezt a szűz talajt, és mit vetnek belé. Ettől a munkától függ Magyarország jövője s ebben a munkában nagy nemzetmentő, nemzetfentartó hivatás vár a vidéki színészetre. Az országos színész egyesület egyik most megjelent röpirata alapján mondtuk el ezeket. Nem egyenesen Nagybányára vonatkozik, de mi is érthetünk belőle.
