Nagybánya és Vidéke, 1918 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1918-02-24 / 8. szám

Nagybánya, 1918. Február 24. — 8, szám XLIV. évfolyam. A NAGYBÓL! GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizeté; Egész évre 8 K. Félévre" 4 K. ,'.rs; -uevre 2 K ===== Egyes szám 20 fillér. =---------­Fele lős szerkesztő és laptulajdonos: RÉVÉSZ JÁNOS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: = Felsőbányai-utca 20. szám alatt = Telefon szám: 18. Nagybánya. Nyílt levél dr. Földes Béla átmenetgazdasági miniszter úrhoz, mint a nagybányai választókerület képviselőjéhez. Kegyelmes uram! Az élelmezési és közgazdasági kérdés nem politika, azért bátorkodom e társadalmi lapban szomorú helyzetünkről egyet-rnást le­írni s annak orvoslását kérni. Az országos pecsétőr szerint csak arról nem szabad Írni, hogy nem termett gabona és nincs élelem. Én tehát abból a hivatalosan megállapított tényből indulok ki, hogy 1917-ben jobb ter­més volt, mint 1916-ban; pedig az 1916-ik évet elég jól átélte az ország; tehát az 1917-ik évben termett elég gabona ; csupán azt akar­nám számon kérni, hogyan sáfárkodtak vele. Ez nem politika, ez administrate, a gyomor kérdés végeredményben nemzeti létkérdés. A lemondott Tisza-kormány a gaboná­nak a cséplőgépnél való lefoglalását tervezte. Ennek célja az volt, hogy a kormány nem , a remélt, hanem a valósággal létező termés­ről legyen idejekorán tájékozva és hogy megmentse a többszöri népzaklató rekvirá- lástól az országot. Kétszeresen nyomós dolog ez nálunk, ahol Ausztria ép az egész hadsereg részére szállítandó gabona, liszt és burgonya kon­tingenst kérlelhetetlenül ki kell szolgáltatni, ha mindjárt a vetőmagot, vagy a betevő falatot is kell elvenni az ország lakosságától. Tulajdon szememmel győződtem meg róla, hogy a Tisza-kormány e népszerűtlen tervezetét az Esterházy-kormány kellő idő­ben sem nem foganatosította, sem meg nem változtatta. A föld népe pedig a múlt szomorú ta­pasztalatain okulva az alacsony gabona és ipar­cikkek magas ára miatt méltán fölháborodva, oly nagymérvű csempészetre adta magát, hogy közvetlen tapasztalatból mondhatom, volt olyan paraszt, aki az őszi vetőmagját eladta a galicziaiaknais háromszoros áron, az államot pedig az elé a szomorú alternativa elé állította, hogy vagy ad vetőmagot, vagy üresen marad a búzavetést igénylő' terület. Az 1917. évi közepes termés tehát el­tűnt ; az első rekvirálás eredménytelen volt, a második rekvirálás el lett rendelve s az alispánt tette a kormány személyesen fele­lőssé az eredményért Ez megszülte azt a lehetetlen állapotot, hogy például a szegény Szilágymegyére kive­tett 650 vaggon rekvirálását oly módon próbál­ják, összehozni, hogy „egy tenyészkoczára szaporulattal együtt egész idényre 50 kilo- grxtih árpái hag yuan' meg. Tengerit csak a süldő sertésnek adnak egész idényre 50 kilogramot. Ez a tenyésztés tönkretételét jelenti. Miért kell a sok milliós sörgyárat üzem­ben hagyni és az árpát odaadni? Azért, hogy az ország zsirforrása: a sertéstenyész­tés tönkremenjen. Félrendszabályokkal ily nagy időkben eredményt elérni nem lehet. Az Esterházy- kormány politikát csinált a közélelmezésből, a dolgokat értő dr. Kürthy elment, gróf Hadikkal pedig sokáig folytak a tárgyalá­sok, amely idő alatt Mezőssy radikálisan nem akart intézkedni s a válságnak levét most issza az ország. Teljes elismeréssel vagyok, br. Kürthy és gr. Hadik ténykedéseivel szemben, amit mint a helybeli élelmezési tanács tagja és mint országgyűlési képviselő közelről ismerek. Nem tudom azonban éléggé hibáztatni, hogy a politikai válság élelmezési válságot is te­remtett a huzavona által. Ki tudja hány rekvirálásra lesz szük­ség aratásig ? Most aztán előállott oly rend- szertelen állapot, amely január hóra a meg­állapított kontingensnek felét sem tudta a közélelmezésre szorulónak előteremteni. Na­gyon szomorú jeleneteket okozott ez pl. Nagybányán, ahol a kincstári bányászat és erdészet még most is a megfelelő kvantu­mot osztja szét alkalmazottjai között. Mig a többieknek úgyszólván semmi sem jut. Szóval: „contraria juxta se posita magis elucescunt.“ Ezenkívül az alispán még azt is meg­írta a polgármesternek, hogy fölfüggeszti, ha az ő kiutalása nélkül bármely nagybá­nyai malomból lisztet mer rekvirálni a köz­élelmezés számára, mert ha lesz liszt ren­delkezésére, akkor kiutalja; ha pedig nem lesz liszt rendelkezésére, akkor nem utalhat, de rekvirálni nem enged. Ez alispáni recept szerint a város ja­nuár hóban huszonkét napig nem kapott volna egy gram lisztet sem. Csak a vak nem látja, hogy ha a kor­Üt az óra . . . — Irta : Zempléni Árpád. — Üt az óra nyugovóra. Versz, rémes óra, zordon Halál: Elvész az öntudat, a szív el-áll, Vak éjnek barna szárnya rá terült. Nagy álmodásba szenderült. Kihamvadt szív, kihalt sugár, Jó föld-anyánk ölébe vár. Ég veled! Ég v,eled! Isten veled! Isten veled! Sírba térsz emberész ragyogó csillaga, Mégis élsz, ott is élsz, álmodol éjtszaka. [Álmodol szépeket, Ürökebb fényeket Mint a szent, az arany tiíz-nap maga.] Majd ha zeng az óra támadóra, Elrejtezett fény, csüggeteg agy, Ha jő, ha költ uj óra, kelj, viradj! Az álmok teljesülte kél veled, Úgy kezdesz uj, szebb életet. Kihamvadt szív, kihalt sugár, Jó föld-anyánk ölébe zár. Zempléni Árpád költészetéről. — Irta: Lange Antal lengyel költő. — A varsói egyetem magyar nyelvit lektorá­nak, a tudós történetíró dr. Divéky Adorjánnak, aki a ma és a múlt lengyel-magyar viszonyainak tanulmányozását tűzte ki feladatává, — megvan az az érdeme is, hogy figyelmünket a jelenkori magyar irodalomra terelte, amely véghetetlenül érdekes, és oly kevéssé ismert, hogy Petőfi és | Jókai nevén kívül minden más nevet nálunk j mintha a titok fátyola födne. Oka ennek a magyar nyelv nem-tudása, de az érdeklődés hiánya is, mivelhogy azt el kell ismernünk, hogy a magyarok, figyelemmel nyel­vük nehéz voltára és idegenszerűségére Európá­ban, minden jelentősebb müvüket az Akadémia gondoskodásával tüstént német nyelven publikál­ják, — és ez talán példa gyanánt szolgálhatna a mi jövendő kultuszminisztériumunknak, hogy ha­sonlóképpen a nevezetesebb lengyel munkákat ez is valamelyik jobban elterjedt, diplomáciai nyel­ven publikálja. Épp dr. Divéky Adorján juttatott nekem né­hány uj könyvet, amelyek lehetővé teszik, hogy a magyar poéták ujabbkori alkotó-művészetébe bahatoljunk. Végtelenül csábitó az irodalom-ked­velőre nézve: — bepillantani uj és nem sejtett poétái eszme világba. Ilyen uj világot fed fel előttünk Zempléni Árpád költő, aki 1865-ben Tállyán, a .tokaji és a legjobb magyar borok ha­zájában született. Sárospatakon, ahol egykoron Zsófia királyné lengyel bibliáját őrizték, végezte iskoláit, filozófiai tanulmányait pedig Budapesten. Irt művészi és eredeti költeményeket, eleinte líraiakat, később azonban csaknem kizáróan az epikára tért át. A magyar irodalomnak kimagasló epikusa volt Arany Jánosban, aki Toldi, Csaba királyfi, stb. költeményeiben az ősrégi nemzeti regéket a pompás költészet „selymébe, bársonyába“ öltöz­tette. Egyszerre követve Homér és a Nibelungok példáját, megteremtette azt, amiről nálunk áb­rándoztak a poéták, époszba akarván önteni Piaszt, Krakus és Vanda legendáját. Aranynak tanítványa és követője Zempléni, de alkotó-művészetének motívumai már nem tisz­tán a magyar nemzeti dolgok, hanem a fajiak: a fin-ugor, a mongol, a turáni. Mint ahogy ná­lunk az ős-árja motívumokban keresnek megih­lető forrásokat, úgy keresi őket Zempléni a kü­lönféle népek regéiben, mely népeket ő Turán- nak nevez. * Ezen az alapon szerzett Zempléni egész sor balladát és költeményt Turáni dalok cim alatt (1910.)* . Milyen tág értelemben veszi a szerző Túrán-1, tanúsítja a tény, hogy alkotásaihoz a motívumo­kat még az ősi Babilonból is meríti, — Gilga- mosz és Nimród neki Túrán fiai. Babilont a sé­*) A munka németül is megjelent Turanische Lieder cim alatt: fordította Julius Lechner von der Lech (1914). A fordítás nem adja az eredeti teljességet. Egyik-másik dolog (pl. Kufstein) kivan hagyva más, viszont (mint a Mogyoróbél herceg) más ciklusból vétetett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom