Nagybánya és Vidéke, 1918 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1918-02-17 / 7. szám

TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KO MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési árak: Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K =—==■ Egyes szám 20 fillér. RÉVÉSZ JÁNOS. ügyészség Süísézí sÉpiroüi liHn. Teleki Pál gróf gondossága és figyelme a legnagyobb mértékben kiterjed a hadi- gondozás terén az egész országra, de külö­nösen hálásak lehetünk iránta mi nagybá­nyaiak, akik számtalanszor éreztük jóakaratu támogatását. Édes atyja: Teleki Géza v. b. t. t. volt belügyminiszter vagy negyven társulat­nak országos elnöke, szintén a miénk volt, itt született, itt nevelődött s itt élte le éle­tének nagy részét, nem is volt nálánál hű­ségesebb támogatója városunknak soha. Úgy látszik, fia Pál, aki a szomszéd Pribékfalu földes ura is, tehát megyebeli földbirtokos, édes atyja örökébe lépett teljesen a társa­dalom gondozásában, a mozgalmak vezeté­sében, a jótékonyság gyakorlásában s Nagy­bánya szeretetében is. Teleki Pál, aki tavaly kimondta itt egy rokkant telep létesítését s azt az idén meg is valósítja, hadigondozó népirodát szán­dékozik nálunk létesíteni. Vármegyénkben Nagykárolyt, Szatmári és Nagybányát sze­melte ki erre. Azért van erre szükség, mert ma az emberek százezrei járnak ajtóról ajtóra pa­nasszal, kéréssel, tanácsért, támogatásért. Annyi az uj rendelet, az uj intézkedés, rendszer, hogy sokszor az illetékesek se ismerik ki magukat, kell, hogy valahol a nép íölvilágositást szerezhessen. Igen nagy a szükség arra, hogy az ügyes-bajos emberek valahol, elérhető" tá­volságban nyílt ajtóju helyiségre találjanak s a nap legnagyobb részében, Íróasztal mel­lett olyan készséges emberre, aki felvilágo­sítást ad s amennyire lehet segélyt nyújt és a panaszokat meghallgatja. Élsősorban rokkantakra, árvákra, álta­lában a hadigondozandókra akarják az iroda hatáskörét kiterjeszteni, de az lesz az elv, hogy se ezt a körülhatárolást ne állítsák föl tervként, sem a területi elhatárolást, mert az iroda illetékes mindazokra, akik az aj Lm bejönnek. A vezetését ennek az uj alkotásnak az igazgató teljesiti állandó fizetéses munka­erők segítségével. E mellett önkéntes munka­erőket is alkalmaznak * az igazgató mellett, lehetően bevonva az összes jótékony egye­sületeket. Ezeken kívül egy-egy ügyvédet, orvost, pedagógust, iparost, kereskedőt, mezőgaz­dát stb. kérnek föl szaktanácsadónak, akik bizonyos időben rendelkezésre állanak, ha az igazgatónak valami kérdezni valója van. A létesítendő uj szerv első tekintetre is rendkívül szükséges (és üdvös és mi csak hálával lehetünk a tevékeny gróf iránt, aki ide a napokban Medve Zoltán volt főispánt, mint hadigondozó kormánybiztost le is küldi szervezés végett. A várostól körülbelől csak a helyiség adását várják, ennyit talán a mi nehéz viszonyaink között is áldozhatunk. Tizennégy ilyen iroda működik már az országban és pedig áldásosán működik. Való­ban életszükséglet városunkra és erre a vidékre, hogy ezekben a nehéz időkben itt is fogjon neki a munkának. Ingatlanok eladása. A háború esetére szóló kivételes intézke­désekről alkotott törvényes rendelkezések között nagy jelentőségűek az 4000/1917. M. E. és 44620/1917. F. M. számú miniszteri rendeletek, valamint ennek kiegészítéseként utóbb kiadott rendeletek. Közérdekű voltuknál fogva főbb vonásaikban az alábbiakban ismertetjük ezeket a rendeietekel. Szatmármegye területén fekvő ingatlanokat csak a munkácsi hegyvidéki miniszteri kirendelt­ség hozzájárulásával lehet elidegeníteni vagy pe­dig tiz évet meghaladó időre bérbe vagy haszon­bérbe adni. Kivételesen nem szükséges a hozzá­járulás: 1., városi belsőségeknél, 2. ha a felek egyike az állam, törvényhatóság az országos köz­ponti hitelszövetkezet vagy a magyar földhitel- intézetek országos szövetsége; 3., ha hitelt ér­demlően (pl. községi bizonyítvánnyal) kimutat­ják, hogy a felek egymásnak egyenes ágon ro­konai (szülő, gyermek, unoka), vagy unokatest­vérnél nem távolabbi oldalrokonai, vagy pedig házastársak, 4., ha a szerződéshez a törvényha­tóság, hitbizományi biróság, vagy az országos hadigondozó hivatal hozzájárult, 5., kisajátítás esetében, továbbá 6. az 1917. nov. 1. előtt lét­rejött azon ügyleteknél, melyek alapján a szerző fél helyhatósági bizonyítvánnyal igazoltan az in­gatlant 1917. nov. 1. előtt birtokba vette, vagy ha az okiratot legkésőbb 1917. nov. 1-én az adó hivatalhoz illetékezés végett, bemutatták, vagy pedig a telekkönyvi hatósághoz 1917. nov. 1. előtt beterjesztették. Ha a felek a munkácsi hegyvidéki minisz­teri kirendeltség hozzájárulását nem eszközölték ki és igy adják be az okiratot a telekkönyvi ható­sághoz, akkora telekkönyvi hatóság elintézés[előtt átteszi a kérvényt a kirendeltséghez és csak annak válasza után intézi el a kérvényt. Legújabban megjelent ebben a tárgyban a m. kir. földmivelésügyi ministernek 170975/917. számú rendelete, mely az ingatlanforgalmi ügyek Romantika. A lakók lelkülete valahogy’ rányomja bé­lyegét a házra is, amelyben laknak. Legalább Pa- tyiék Fehér-utcai házán ez látható. Az ósdi öreg épületnek, mely kierőszakoskodik pár lépésre az egyenes utczára, olyan barátságos, derült az ar­culatja. Vastag falára kettős, német fedél nehe­zedik. Zsalugáteres ablakai tele vannak virággal. A kapunál régimódi huzócsengő, a drót inegrán- cigálja útjában az udvar nagy fenyőfáit. Széles, nagy verandán, mely tele van ole- anderrei, ül kikendőzött hársszékében a 102 esz­tendős Patyi Dömötörné. Gyanta szinü arca olyan mint a vázlat, össze vonalazta az idő keze, haja fehér mint akár a kréta, fején fekete bóbita ke- vélykedik régi szokás szerint. — Sokan vannak a verandán, az öreg Anna néni nevenapját jöt­tek megülni. Csendesen beszélgetnek. A nap lassan ha­lad egyik szegletből a másikba, pár pillanatra bekacsint a szobába is, ránéz a komoly pohár­székre, melyen csillognak a réz fiókkihuzók. Az óra elkakukolja magát. Négy óra. „Nézz utána fiam, hol marad Zsuzska lányom az uzsonnával“ szól a matróna unokájához, ki­nek már szintén őszülnek fürtjei. — Zsuzska lá­nyom, a töpörödött 80 év körüli öreg asszony, előkerül a sárga selyem abrosszal. Megtérít. Asz­talhoz ülnek. A gyermekek, déd- és ükunokák külön egy sarokban. A kávéhoz édes kalács, majd az elmaradhatatlan madártej és cukrászsütemény. Uzsonna után mindnyájan kezet csókolnak Anna néninek. Lányai, unokái, déd- és ükunokái, ro­konok és ismerősök egymás után. Az öreg néni íelsóhajt, ráncos szemeibe könnyek lopódznak. „Miért nem lehet itt az én szép kis fiam? Milyen édesen mosolyogna rózsás arcával. 68 éve nem láttam. Talán már vissza sem jön.“ Mesélni kezd. Mindenki jól ismeri már a történetet, de mégis élvezette) hallgatja, talál va­lami újat benne. Most, mikor a világégés lángja megszégyenít minden fényt és dicsőségei, mikor nemzeti küzdelmeink egytől-egyig eltörpülnek e mellett a lét vagy megsemisülés tusája mellett, a 48-as eseményekről olyan élénken emlékszik meg, hogy elfelejtik a harcokkal járó szenve­déseket, nélkülözéseket és azt gondolják, hogy a háború nem más, mint romantika és dicsőségek sorozatos láncolata. (Más azt átélni és más el­beszélni !) Sokszor hallgattam történeteit a muszkák­ról, kik közül harminc hozzájuk volt beszállásolva. Ennyit kellett élelmezniök. Minden ételt előbb megkóstoltattak a háziakkal, hogy vájjon nin- csen-e megmérgezve. Tisztjük az elsőszobában aludt, sáros csizmáját az asztalra tette, kapcáját pedig a tükörre akasztotta száradni. A muszkák nagybányai tartózkodásáról beszélt legszívesebben, ő ezt átélte és csak ezt élte át, hisz a város tu­lajdonképen csak ennyiben vett részt az egész szabadságharcban. — Az orosz generális Le;/ korbácsoltatott meg két kozákot, akik olyan nagy tüzet raktak egy házban a Szatmár-utcán, hogy kigyuladt a teteje. A főbírónak kellett közben járnia, hogy hagyják abba a verést, különben belehalt volna a szerencsétlen. A nevenapján csak a családjáról szokott be­szélni és legfeljebb arról, hogy mint vettek részt apja, férje és fia a forradalomban. Ma csak a fiá­ról beszélt. Gyanta arcán kidagadt pár ér, feke- tés barna vére gyorsabban futott benne. — Csikorgó téli este volt. Uram lelkem, Samui bácsi, Regina nénétek és én ültünk az asztal mellett. Szopogattuk az aszalt szilvát. Zsuzska lányom a tüzet igazította. Egyszer csak nyikor­góit a kapu, becsapódott, Bundás barátságosan vo­nított. Valaki végig jött a gangon, nyílott az ajtó és belépett Péterke. Piros volt az orcája a hi­degtől, mint a paradicsom. Nagyon fázhatott sze­gényke. — Amint lassacskán felmelegedett el­mondta, hogy Kolozsvárt a nagyobb diákok mind­nyájan ott hagyták a kollégiumot és mennek harcolni, ő is menni akar Bem apóhoz. Már Pe­tőfi is ott van, az a hires költő, aki tavaly itt szállt meg a fogadóban. — Eleinte nem akartuk elengedni, hisz csak 16 esztendős volt, de aztán pár nap múlva mé­gis belementünk, hogy ő is elmenjen. Fáit a szi­vem nagyon, de szükség volt mindenkire. Lelkem uram, Samui bátyátok is polgár őrök voltak. Es- ténkint Regina nénétek én és Zsuzska lányom csináltuk a tépést és szorongó szívvel vártuk a híreket. Eltelt két egész hónap, már tavaszodul akart, anélkül, hogy Péterkéről valamit hallottunk

Next

/
Oldalképek
Tartalom