Nagybánya és Vidéke, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1917-03-18 / 11. szám

Nagybánya, 1917a Március 18. — II. szám XLIII. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE IREESCä-JEIXjElNrXISL 3MCIÄTX5ESKT VASÁHNA1’ Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. = Egyes szám 20 fillér. == Felelős szerkesztő és laptulajdooos RÉVÉSZ JÁNOS Főmunkatárs és h. szerkesztő RÉVÁI KÁROLY Sz és kiadóhivatal 0. szám alatt : NAGYBÁNYA. Márczius 15. Vérzivatar közt köszöntött ránk a s 69-ik március ! Évfordulója a magyar nem­zet hajnalhasadásának. Egy pillanatra elvonjuk lelkünket a véres harcmezükön küzdő katonáink kö­réből s oda fordítjuk a 69 év előtt le­zajlott események felé, hogy azokból újra és újra erőt merítvén — annál erőseb­ben, lelkesebben követhessük a mai nem­zedék élet-halál küzdelmét. Mert nagy lelki erőre, acélozott iz­mokra van szükségünk mindnyájunknak, hogy a három év óta tartó gyilkos hábo­rút végig küzdjük s teljes diadallal, dicső­séggel bevégezzük! Hála a jóságos Istennek, ez a nagy lelki erő, rettenthetetlen akarat és bátor­ság, acélozott izmok meg is vannak nem­zetünk minden fiaiban ! Reánk támadt az egész világ; ki akarnak irtani mint az erdőt. Pedig „köny- nyebb a Tátrát kubikos targoncán, a Balatont literes üvegekben elhordani, mint kiirtani hazájában a magyart“. Nem is félünk! Mert van egy hatalmas erő, mely a nemzetek sorsát intézi s ez: a Gond­viselés ! A Gondviselés, mely minden nemzetnek legjobb tehetségeit, erejét fel­használja az egyetlen közös célra : a haza javára és boldogulására. A 69 év előtti hajnalhasadást is a nemzet nagy tehetségei, kiváló férfiai idézték elő. A Gondviselés áldó keze ál­lította őket vezérül a magyarnak! Ma a világháború vérzivatarjában a róluk való megemlékezés több, mint csak kegyeletes kötelesség. Az ő emlékezetük mindnyájunké, az egész országé, az egész nemzeté. Ok szolgálnak ma példányképül vitéz harcosainknak, vezéreinknek, állam- férfiainknak. uk ébresztették föl a nem­zetet halálos dermedtségéből s bár gyászra fordult egy ideig a nemzet sorsa, de az ő lángeszük, hajthatatlan erős akaratuk hozta ismét a derűt, a verőfényt a nem­zetre s emelte ama pontra, hol az egész világ ámulva szemléli. Erőt merítünk a múltakból. Akkor — 69 év előtt — hét nemzet támadt a magyarra. Ma az egész világ! De meg nem rettenünk ! Vezet áldó i kezével minket a Gondviselés. S midőn a mai világháború elesett j hőseinek emléke felé egy fájó sóhajtással száll mélységes részvéi link, azok felé, kik már csak voltak, meri* meghaltak dicső­séges, gyönyörű halállal, kik az örökké­valóság küszöbéről néznek vissza az el­hagyott otthonra, melynek szeretettel ki­párnázott fészkét soha többé nem látják: akkor áldó szeretettel áldozunk egy kö- nyet azok emlékének is, akik 69 év előtt a nemzet újjászületésének megteremtői voltak s kik iránt a nemzetnek örök kö­telességei vannak. Március 15! Áldjuk emlékedet! Kórház és rokkant ügy. Az önkéntes betegápolás intézményei kö­zül több, részben helyi viszonyok következté­ben, részben a katonai hatóságok intézkedésé­ből hazafias működését végleg beszüntette. Mi­után ilyen esetek előreláthatóan a jövőben is elő­fordulhatnak, a fennálló kórházak utánpótlási szük­ségleteinek fedezhetése céljából a magyar vö­röskereszt egyesület igazgatósága a működést megszüntető kórházaktól a szükségtelenné vált fehérnemüeket és vánkosokat rendelkezésre bo­csátani kéri. A mi Vöröskereszt kórházunk is, miután betegei nagyon megcsappantak (10-15 beteg van mostanában) valószínű, hogy rövid idő alatt működését megszünteti s igy nagyobb részben a város és vidéke hazafias közönsége által ado­mányozott kórházi fölszerelések itten a vörös­kereszt kórházban szükségtelenné válnának. A Nagybányai Vöröskereszt Egyesület büsz- ! kén tekinthet vissza több mint két évi dicső- ! ségteljes működésére. Az önfeláldozásnak a no- 1 mes szivek buzgóságának annyi fényes és meg­örökítésre méltó tanujelét adta, a mi e város­nak és nemesen nagylelkű közönségének arany­lapot biztosit a világháború krónikáiban. A jelekből s a Vöröskereszt egyesület igaz­gatóságának soraiból következtetve Vöröske­reszt kórházunk működését közelebbről meg­fogja szüntetni. Ha ez bekövetkeznék fölszerelései az it­teni egyesület vezetőségének rendelkezésére ál­lanak. Nagybánya városának nyilvános jeleggel biró közkórháza van. Ez a kórház kicsiny, szűk, amely e város és vidéke betegeinek befogadá­sára nem képes. De hazajönnek majd a súlyo­sabb sérülést szenvedett rokkant katonák, a kiknek elhelyezéséről gondoskodni kötelességünk, hiszen lesznek bizonnyára olyanok, akik sérü­Levél Albániából.*) Édes barátom! Hogy némileg tájékozódva légy, mivel és hogyan telt el az a hat hét, mióa Pestről eljöt­tem, leirom életem történetét ez idő alatt. Bosnisch Bródban átszálltam a keskeny vágányu „boszna“ vasútra, mely csodálatosképen nagyszerűen működik, gyorsasága megfelelvén a mi vasutainknak, csak egy hibája van, nem szokott náluk vasúti szerencsétlenség lenni. A vidék gyönyörű, melyen átutaztam. Szinte olyan, mint Körmöczbanyánál, csak méreteiben ösz- szehasonlithatatlanul nagyobb. Mintegy húsz ala- guton kell átmennünk, közbe mindig látva, hogy melyiken mentünk és melyiken megyünk át. Kellemes utazás után megérkeztem Zelem- kába, ahol hajóra szálltam, mely Cattaroba vitt. Ebben az öbölben pillantottam meg először a modern hadihajókat, a legkülönbözőbb tenger­alattjáróktól a legmodernebb torpedózuzókig. Ott vesztegelt 8 német tengeralattjáró is. Az aknákkal elzárt kis kikötő igen szép és érde­kes volt. Cattaro teljesen olasz város benyomását kelti keskeny, sötét utcáival, ablakban száradó fehérneműivel, karakterisztikus illatával, tiszta Olaszország. Cattaroig valahogy még csak ment a dolog hajón és vasúton, onnan azonban egy *) K. I. színművész, tart hadnagy szives engedel- méből közöljük, aki harctéren lévő barátjától kapta. hosszú szerpentin utón, melyet francia mérnö­kök építettek, nem nagyon kellemes, de érdekes és szép autóturát tettem a Lovcsenen át. Az ut rendkívül veszélyes és mint engem ismersz, nem volt nagy kedvem autószerencsétlenség áldozata lenni. Eddig 45 autó fordult le, keze­lésük nehéz lévén, miután nagyok és nehezek. Egy külön temetőjük van az igy elpusztultaknak. Óriási esőben Cettinjén át megérkeztem Ryjékóbct, ahol hajóra szálltam, hogy a Szkutari tót átszelve Szkutariba juthassak. Itt már nagyon érezhető a kelet nyoma, de a mai tapasztalatok alapján világváros és a meglehetős kényelmes utazás után, melyben ed­dig részem volt, még „Hinterland“-nak nevez­hető. Innen kezdődik küzködésem. Szkutaritól B-ba, ahol most vagyok, 250 km. Ennek az útnak parfümje síromig elkísér. Utam legnagyobbrészt gyalog, kocsin, ló- vasuton, lovon tettem meg és egyrészét a leg­érdekesebb közlekedési eszközön a drótpályán. A drótkötélpálya néha működik, néha nem. Már most ha az ember felül az indító állomáson egy körülbelül olyan forma deszkalapra, mint egy konyhaasztal teteje, lóg a levegőben ezen a lapon, drótkötélen, a legközelebbi állomásig, mely 3 km. Gyakran megtörténik, valami hiba támad a gépezetben, mely odébb és odébb csúsz­tatja a drótot, ez megáll s az ember 15-20 m. magasban egy szál deszkán órák hosszat fityeg a levegőben. Egy deszkalapon üldögélni, mely dróton lóg ég és föld között, nem a legkelle­mesebb érzés. Vigyázni kell, hogy az ember el ne aludjék, mert akkor lefordul és vagy össze­töri magát a sziklákon, vagy beleiül a mocsárba. Ez az eset már nem egyszer megtörtént. A múlt héten sülyedt el a mocsárban, miután leszakadt a drót, egy csendőrőrmester, kinek a hullája is már örökre elveszett. Ezen a pályán tettem meg utániból 15 kilométert. Nagy nehezen megérkez­tem rendeltetési helyemre, mely a Tomorica lá­bánál fekszik 60 m. a tenger szine fölött. A Tomorica 2450 m. magas. Még lent december­ben is köpeny nélkül járnak, fent a hegyen ma­gas hó van. Városunk fekvése gyönyörű. Albánia városai és falvai bátran hasonlít­hatók egy nagy, megtelt, szemetes ládához, melyben mindenféle piszok, szenny, iszonyato­san bűzlik. Az ország maga csupa hegy és mo­csár. Ez csodálatosan hangzik, mert ott, ahol hegy van, nem szokott mocsár lenni; de ez országnak oly szerencsétlen talaja van, hogy vagy hegy, vagy mocsár állja utunkat. A sok hegyi patak esőzés idején megárad és egész folyammá fejlődve őrülten hömpölyög végig a völgyeken, ahol az utak vannak, vagyis kéne lenniök, elsöpörve mindent, ami útjában áll, első­nek a hidakat, ami azután a forgalom teljes megszűnését vonja maga után. Az időjá­rás télen enyhe, nyáron kitarthatatlanul forró, árnyékban 60—70°. Természetesen nappal 9—5-ig minden teljesen kihalt. Novembertől márciusig állandóan esik. Ami az albán népet illeti, a lustálkodás világrekordját itt akarják felállítani. Reggeltől estig boltja kirakatában, melyet csak ritkán lép

Next

/
Oldalképek
Tartalom