Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-10-29 / 44. szám
(2) 44. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1916. Október 29. Romániával szemben kegyelmes volt a jó Isten mihozzánk, jóságánál fogva elnézvén a mi gyöngeségünket s olyan szeretetet mutatván irántunk, hogy fegyvereink diadalában utat-módot nyújtott mi nekünk elvesztett boldogságunk, eltűnt lelki nyugalmunk visszaszerzésére. Mert ebben áll a boldogító isteni kegyelem. Hazánkat s ebben Erdélyt illetőleg boszúálló volt a nagy Isten Romániával szemben. A bosszú, mely a képzelt vagy a valódi sérelmek megtorlását célozza, elsősorban emberi szilaj indulat s az embernél itt az állati ösztön megnyilatkozása, de az a vágy, hogy méltatlanul szenvedett sérelmeinket megtoroljuk, legtermészetesebb érzéseink egyike, habár tehát szigorú erkölcsi szempontból kár- hoztatást érdemel is. De ha a nagy Isten a valódi bűnösség megbüntetése céljából levetkőzvén kegyelme öltözetéből, aboszú- állás fegyverét veszi a kezébe, mint ahogy most teszi egy hittagadó, lopva támadó, becstelen árulóvá lett néppel, Románia népével szemben: áldva fogjuk meg a boszúálló Isten jobbkezét s hozsánnát mondva hozzánkvaló kegyelméért, kérjük, ne tegye le addig ostorát, mig véglegesen le nem tiporjuk a hűtlen ellenséget. A magyarok Istene mellett az erdélyi csatatereken ott állott a magyar vitézség, a magyar hazaszeretet, a magyar boszúvágy, a lánggal égő magyar lélek. A német Isten szintén fölemelte zászlóját a magyarok földjén s ama négy vitézét sorakoztatván maga mellé, kikről Arndt fentebbi verse szól: a diadalomhoz edzett német szabadságot, a hű német szivet, a törhetetlen német aczélt s a rendíthetetlen német hitet, ezeken a szövetkezett két nép Istene mellé állott erőkön nemcsak a románok, de még a poklok kapui sem vehettek diadalmat. Dicsőség a nagy német nép fiainak, hogy velünk együtt küzdvén az elárult igazság harcát, felszabadították a mi bérei szép hazánkat, Erdélyt a betört román hordáktól! Hála a magyarok Istenének és a nagy német Istennek, hogy éneket zenghetünk, himnuszt küldhetünk a magas egek felé: „Győzedelem! Győzedelem !“ Városi közgyűlés.- 1916. október 28=án. Rövid félóráig tartott közgyűlése volt ma a képviselőtestületnek, melyen mintegy 30-an vettek részt. A kitűzött 17 pont között egyedül a 3-ik volt nagyobb jelentőségű. A vízvezeték helyrehozása. Ezt természetesen szó nélkül megszavazták. Elnök: dr. Makray Mihály polgármester. Jegyző: Égly Mihály főjegyző. 1. Szatmárvármegye törvényhatósági bizottsága a kéményseprési módosított szabályrendeletet jóváhagyva megküldte : A közgyűlés tudomásul vette a véghatározatot s a szabályrendelet kinyomatását elrendelte. 2. Szatmárvármegye alispánja, a néh. Léding Sándor által tett alapítvány alapitó leveleit pótlás végett visszaküldte: A jelentéktelen pótlás eszközlése után i a közgyűlés az alapitó leveleket újból áttette az alispánhoz. 3. A közmunka bizottság javaslatot tesz a közgyűléshez, melyben ajánlja, hogy az árvíz által megrongált városi vízmű hiányait haladék- talauul sürgősen pótolja, a vízvezeték felépítése óta tapasztalt hiányokat orvosolja. Ez a munka 33397 K-ba kerül, amit árlejtésen jelenben nem lehet kiadni, hanem az építő Bründi cégnek volna kiadandó az egész vállalat és pedig azonnali végrehajtás végett. A képviselőtestület egyhangú határozattal kimondotta a javítások sürgős s zügséges- ségét s erre a kívánt összeget megadja és a munkálatot a Bründi cégnek adja ki. 4. Az István király szálló alatti 4. sz. bolthelyiség bérbeadására nézve megtartott árverés eredménytelen volt. A közgyűlés polgármestert bízta meg, hogy házilag adja ki a jelzett bolthelyiséget. 5. A városi ügyvezető orvos kórházi működésének külön díjazását kéri. A város jelen nehéz pénzügyi viszonyok között a kérelmet nem teljesítheti. 6 - 16. Stella Sándor 100, Mórágyi István 200, Graboszky Béla 100, Lakos Imre 200, dr. Barna Samu 200, Taub Bertalan 100, Klein Jakab 50, Lövi Abrahám 50, Schvarcz József 50, Baráth György 50, Róth Miksáné 200 K dij lefizetése mellett a város kötelékébe fölvétettek. 17. Onyé Sándor illetőségét a város el nem ismerte. ®S88H®»“S* Külföldi esetek. Egyéb semmi. Németországi főiskolát látogató L. oláh herceget különösen azért nem kedvelték társai, mert szeretett hencegni magas rangjával és a rendelkezésére álló aranypénzzel. Ebéd után F. előkelő kávéházában jelent meg az oláh főur és a márványasztalok egyikénél álló támlás székre ülve, jobb lábát nádszékre kinyújtotta, bal lábával pedig a másik nádszéket elrúgta. Azután orrhangon kiáltotta: — Kellner! A pincér arról az oldaláról ismerve magas rangú vendégét, hogy a nagyobb értékű pénzdarabból visszajáró pénzösszeget mindig neki ajándékozza, sietett hozzá és kérdezte: — Mit parancsol ? A herceg monokliját szeméhez illesztve, kérdezte : — Tulajdonképen mi kapható ebben a lo- kalitásban ? — Kávé. — Egyéb semmi ? — Mokka. — Egyéb semmi ? — Csokoládé. — Egyéb semmi ? — Kakao, tea, bouillon. — Egyéb semmi ? — Aszubor. Kniekebein. — Egyéb semmi ? — Bizony nem igen. — Nos hát hozzon fogpiszkálót és pohár vizet! - Ezzel tüntetőleg dobott egy aranyat a márványasztalra. Az erősen látogatott kávéház vendégei kivétel nélkül rosszalták a hencegőnek viselkedését. Az oláh herceg közelében álló márvány- asztalok egyikénél, diákegyleti jelvénnyel ellátott fiatal ember ült. Közvetlenül a íönnebbi jelenet után föltűnően köhécselve fölállt és a mellette levő támlásszékre bocsátkozva jobb lábát nádszékre nyújtotta ki, ballábával pedig, a másik nádszéket elrúgta. Monokli hiányában tallért illesztett az egyik szeméhez, azután orrhangon kiáltotta: — Kellner! Az odasiető pincér kérdezte: — Tulajdonképen mi kapható ebben a lo- kalitásban ? — Kávé. — Egyéb semmi ? — Mokka. — Egyéb semmi ? — Csokoládé. — Egyéb semmi ? A herceg haragra lobbanva ugrott föl ülőhelyéről és kiáltotta: A román betörés napjaiból...- Irta: Ilonka néni. — Magyarország gyöngye, gyönyörű Erdély, rést ütöttek izzó magyar érzéstől dobogó sziveden. Koporsó után haladó, mindenét vesztett gyászruhás ifjú nőt vélek látni magam előtt, ki kedvese hirtelen eltűnésén csügg ilyen megfeszített idegekkel, amint mi Erdélyt figyeljük. Magyar szivünk megdöbbentő érzéssel dobbant össze a rémhír hallatára. Most rázott meg igazán a gondolat, hogy drága hazánk veszélyben van. A közös fájdalom érzése, e megrázó nemzeti bú, ami most elönti lelkünket talán közelebb hoz minket egymáshoz. Talán megtanuljuk egymást szeretni. Egy héttel a román betörés előtt jártam Erdélyben. Lelkem mélyéből gyönyörködtem az előttem elvonuló kicsiny faluk csöndes boldogságában. — ^ ' \ \. Leirhatatlanul szép út visz arra. Enyhe hajlású dombok összeöíelkezését óriási fák félve takarják. Lélekbékitő csönd terül el az egész tájon. A kora reggeli órákban érkeztem. A faluk értékes, gyönyörű szarvasmarha állománya éppen indult a mezőre. Büszke, jól táplált, gondozott állatok, meglátszott rajtuk a szeretetteljes ápolás. Vasárnap reggel volt. Valami áhitat ömlött el az útba eső kis falukon. Vöröscseréppel födött csinos, tiszta házaikkal, kis templomaikkal mélyen bent a völgyben megbújva feküsznek, csak midőn már a küszöbre ér az ember, veszi észre, hogy célnál van. Ott, ahol az ég a földdel érintkezni látszik, mélységes csöndben terül el egy kis falu: Vadverem. Féltett kincse egy izig-vérig igaz, magyar embernek. Sajnos, a háború hullámai ide is elvetődtek. Az izgalom, a kétségbeesés átragadt e teljesen románlakta kis falura és környékére is. Csombord, Lapád, Becze aranyos népe, mint a raj, indult útnak Enyed felé. A marhák fájdalmas bőgése, gyermekek, aszonyok lelketölő zokogása, férfiak egetrázó káromkodása borzalmasan hatott az éj sötét némaságában. A Maros balpartjának kiürítésével egyszerre behívtak minden felmentett és szabadságolt katonát. Ezek bucsuzása oly kétségbeesést váltott ki, hogy lehetetlen még csak elképzelni is. Ehhez járult a vonatjárások teljes beszünése, amely körülmény a visszamaradtakat majdnem őrületbe kergette. Augusztus harmincegyediké. Éjjel tiz óra - könnyű, futókocsi rohan a fehér kígyóhoz hasonló országúton - zaklatott lelkű embert visz - az országút két oldalán tábortüzek fénylenek a csillagtalan sötét éjszakában. A menekülők ezrei teljes apátiában vir- rasztanak a vasúti töltés mentén, csekélyke megmentett ingóságuk mellett. Az éjszaka hűvös; panaszos gyermekajkról föl-föl hangzik; „fázom édesanyám!“ és fogyatékosán öltöztetett, agyonkinzott kis testét közelebb vonszolja az édesanyja melegéhez. A rohanó kocsi nehéz gondolatokkal eltelt gazdája, fájó lélekkel érkezik a vadveremi határra, hol egész sorát találja utrakészen a föl- pakkolt szekereknek, hátra hagyva mindent, ami föl nem fért a szekerekre. - Mint lázas láto- mány, úgy hatott megjelenése az egyszerű, paraszt románokra, hogy egyedül, éjnek idején — bízva bennük - mint egy félisten állott előttük. Megnyugtató szavaira azonnal visszafordították szekereiket. Másnap hajnalban, a rémület első pillanatában elnémult cséplőgépek félbeszakított munkáját azonnal megindittatta. Az áldott kenyérmag vetését rögtön elrendelte. Hat szép serdülő fia közül a két nagyobbat éjjel-nappal föl és alá járatta a községeken, ami nagyban csillapította a fejvesztett nyugtalanságot. Munkába állított férfit, asszonyt, gyermeket; házjavitást, keritéscsinálást végeztetett és ezzel az előrelátó, nyugodt, komoly intézkedésével elérte, hogy a szép kis Vadverem és környéke boldog lakóinak épségben maradt testilelki ereje és sok évek éjet-napot kitevő munkája. És, Te erőslelkü erdélyi, szép magyar asz- szony, hat egészséges, okos magyar fiúnak gló- riás fejű édesanyja, ki e borzalmas napoknak minden óráját két szép fiad sorsára nézve a legnagyobb bizonytalanságban töltötted, mily
