Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-10-29 / 44. szám
1916. Október 29. — Ön merészkedik engem^ gúnyolni ? Tudja-e, hogy kivel áll szemben ? En L. herceg vagyok.- Egyéb semmi ? - kérdezte nyugodtan a német diák. Általános hahota és tapsvihar támadt a kávéházban. A hencegő oláh főur nemcsak a kávéházból, hanem a városból is úgy eltűnt, hogy Németországban többé hirét sem hallották; a német diákból ellenben nagy tudós lett, t. i. Liebig a világhírű vegyész. A kicsi nagy - és a nagy kicsi - férfiú. Roberts lord a hires tábornok, a londoni társas körök egyikében találkozott több ismeretlennel, akiket azon a napon mutattak be a körben. Az uj tagok egyike, rendkívül magas testalkatú anglius. A derék szál legény szokása volt a társaságot, a jelenlevők valamelyikének rovására, nem mindig szellemes ékekkel mulattatni. Midőn a tábornoknak bemutatták, szintén kedve kerekedett rósz viccet megereszteni. Egyik tenyerét szeme fölé emelte, a másikat pedig messzelátóvá alakítva, úgy használta mintha keresné a kicsi testalkatú tábornokot és kiáltotta:- Tábornok úrról inár sokat hallottam, de még mindig nem láthatom. Roberts lord pedig barátjainak határtalan örömére, nyugodtan válaszolta : — Az én esetem önnel szemben éppen az ellenkező. Nagyon jól látom, de még sohasem hallottam önről semmit. A higvelejü. Párisi tekintélyes államférfiunál tartott estélyen, a vacsorával nagyon késtek. A háziasz- szonyon látszott az idegesség. A senatus alelnöke, aki valóságos intimusa volt a családnak, a háziasszonyhoz közeledve, tréfás hangon mondta:- Ha nem tévedek, vacsorálni is fogunk. Az urhölgy súgva panaszkodik: — Közbejött valami. Tizennégyünknek kellett volna helyet foglalni az asztalnál, de sógorom utolsó percben lemondott, most jobbra- balra kerestetek helyettest, mert vendégeink egyike tizenharmad magával asztalnál sohasem foglal helyet. Az alelnök azután Hugo Viktorral találkozván, kérdezte: — Tudja miért nem vacsorálunk még ?- Nos ? — Mert van közöttünk higvelejü fráter, aki oly asztalhoz nem akar ülni, melynél tizenhármán étkeznének.- Az a higvelejü fráter én lennék — válaszolta nyugodtan Hugo Viktor. boldog megnyugvás töltheti el a Te lelkedet, hogy kis paradicsomotok, a kies Vadverem és a közben eső faluk a Te erőslelkü és erőskaru urad és két szép fiad csodával határos energiája nyomán épségben maradt. Hiszem, hogy ha katonasorban levő fiad volna, könytelen szemmel befelé sirná el lelked fájó könnyeit, melyek forró vércsöppek alakjában hullanának vissza meggyötört szivedre s a spártai anyák hőslelküségével bocsátanád el harczba induló fiadat, a paizsra mutatva: — Ezzel, vagy ezen! Nem féltelek én téged szép Magyarország, mig ilyen anyák és apák nevelnek magyar gyermekeket. Apró magyar fiuk! Mi büszkék vagyunk arra, hogy édesapátok bölcsője itt ringott; ti legyetek büszkék, hogy Erdély drága földje táplált és nevelt föl. Erdélyben születni magyar fiúnak - kell-e ennél szebb sors! És ti ott születtetek, ezt soha ne feledjétek. Bár most közvetve vettetek sikeres részt i e nagy nemzeti munkában, annak idején majd, j a gondos nevelést és a mindkét részről öröklött j sok szép erényeket közvetlenül értékesítsétek , imádott magyar hazátok javára. Édesapátok törhetlen akaratereje, vasszorgalma megadja a módot a gondtalan tanuláshoz — - tanuljatok Horváth fiuk! NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE Minden jó hazafi készüljön az ötödik hadikölcsön előjegyzésre. J~fa egyszer . . . Jfa egyszer mindent elfelednénk, Elszállna minden fojtóemlék, Minden tagadás. Elszállna minden tunya játék Jdölosönbe kapott bús ajándék, Idegen tavasz. Elpattannának régi szálak, Röghöz osapódoff hazug vágyak, Jfazug mámorok. § ka mindenkitől elfeledfen Mi szembe néznénk némán ketten De máskép néznénk . . . jíeubauer Margit. Heti krónika. Most jár a mi hadseregünk azzal a bizonyos mesebeli mérföldes csizmával, még gondolatban is alig bírjuk követni. Mindennap egy- egy nagy esemény, amit az ántánt sem bir letagadni (pedig ők hazugságban igazán utólér- hetetlenül nagyok.) Semmi kétség benne, hogy a beszarab tartomány nem lesz a dicső oláhoké, legfeljebb i egy szótagot kapnak belőle. Ne tessék azonban I félreérteni, arra gondolok, hogy rabok lesznek, elvész függetlenségük, államiságuk. Mondják, hogy ők mindig a végén szoktak beavatkozni. Világos ebből, hogy a háború a végét járja ás hogy milyen eredménynyel, az többé alig lehet kétséges. Hogy végefelé jár a nagy világháború, az a rettenetes magas árakból is következtethető. Mint a láznál a hőmérő higanya, úgy szökik minden árunak az ára, magasra, mint egy kő- száli zerge. Ez már tovább nem mehet igy, sietnek az áremeléssel a spekulánsok, mert közel a béke. A papírok is szörnyen emelkednek a börzén, betéteket meg sok helyt nem fogadnak el a bankok, mert pénzbőség dühöng mindenfelé. Amit a sikárlói gazdák kapnak pl. a borért, nem bírják elhinni, hogy az az övék. Van olyan szőlő is, ahol 40 ezer korona ára bor termett. Akárhány szőlő kifizette az árát egészen. A nagybányai mustért már 300 koronát is adtak. Szegény tokaji szégyelheti magát, nemrégiben szamorodnit kapott az ember 2 K-ért. Csodálatos ez a mi hadvezetésünk. Mindig nagy eseményeket produkál a hadikölcsönök kötése idejére. Mintha lehetne azokat rendeletre készíteni. Ha véletlen, szinte megfoghatatlan, ha tervszerű, akkor csakugyan mi irányítjuk a háborút. Kell-e fényesebb helyzet egy hadikölcsön kötéshez, mint a mostani, de lesz is olyan eredmény, amilyen egyetlen egyszer sem volt. Még ugyan nem jött a hirdetés, de itt van nov. elseje s tudjuk, hogy ilyenkor szokott beköszöntem az uj kölcsön. Igen, itt van nov. elseje és nem lesz világítás. A tanács eltiltotta. Hazafias szempontok vezették s mi engedelmeskedni fogunk, ha rek- virálják a búzánkat, rezünket, ólmunkat, tengerinket, burgonyánkat, miért ne rekvirálhatnák a világítást. Pótoljuk ki virággal, díszítéssel, a sirhal- mok rendbehozásával s ha roszül esik is némelyeknek, hogy nem világíthatnak, lássák be higgadt elmével, bölcs szívvel, hogy a tanácsnak igaza van. Igaza van a tanácsnak, ez derült ki a mai közgyűlésen is, ahol egy negyedóra alatt tizenhét tárgygyal végeztek s mindent jóváhagytak, amit a tanács határozott. Mondják, hogy vita sem kerekedett egyetlen egyszer sem. Persze, most nem volt ott a krónikás. _______________44. szám. (3) A király köszöneté. Ő császári és apostoli királyi felsége a nagybányai és felsőbányái g. k. esporesi kerületek szeptemberi értekezletének távirati hódolatnyilvánitását köszönettel leg- kcgyelmesebben tudomásul venni méltóztatoít. Királyi kitüntetés. Őfelsége a király Kulcsár Lajos Máv. főellenőrnek, a szatmári állomás főnökének, a hadiforgalom terén teljesített kitűnő szolgálatai elismeréséül a koronás arany érdemkeresztet adományozta a vitézségi érem szalagján. A sebesültek okt. 24-én, kedden finom tésztát és szőlőt kaptak ozsonnára. A 83 vitézt Fü- lep Irnréné vendégelte meg. így, természetesen nem volt a hölgyek pénztárának semmi kiadása, bevétele azonban a múlt héten is volt és pedig adakozni szíveskedtek : Stoll Gáborné 10 K. Sir- világitás megváltásból 29'80 K (Madán Ferencné 5 K, Platthy Zoltán 16'80 K, Réthiné 8 K), ezekkel együtt az eddigi bevétel 2774 K 77 f. Kiadás 2710 K 04 f. A sebesültek száma lapunk zártakor 109, mivel az éjjel 39 uj sebesült érkezett. Katonai kitüntetés. Őfelsége a király Szabó Dénes orvostanhallgató, zászlósnak az arany szolgálati keresztet a vitézségi érem szalagján adományozta. Uj segédlelkész. A szatmári r. kath. püspök Bujdos Balázs krasznasándorfalui s.-lelkészt Nagybányára helyezte át. A posta annyira megdrágult, hogy mélyen t. előfizetőinknek a legmelegebben ajánljuk, hogy egyszerre legalább is egy félévre, vagy egész évre fizessenek elő; mert minden 2 K után 22 f postaköltség az utalványért, az mégis sok, holott 8 K-át is ugyanennyi költséggel lehet elküldeni. Egyszersmind elseje alkalmából kérjük az előfizetés szives megújítását tisztelettel a Kiadóhivatal. Gyászhir. Thorma János festőművészt nagy gyász érte. Édesanyja, sz. Fekete Gizella hosz- szas betegeskedés után vasárnap meghalt Dunántúl, Veszprémben. A boldogult Thorma Béla nagybányai adópénztárnoknak volt az özvegye s itt Nagybányán élt mintegy 30 év óta, csupán a múlt hóban utazott el rokonai látogatására. Temetése 24-én volt nagy részvét mellett. A család gyászlapja ez: Szomorú szívvel tudatjuk, hogy özv. csopaki Thorma Béláné galanthai Éekete Gizella meghalt, hosszas szenvedés után, életének 68-ik évében Veszprémben, október hó 22-én esti fél nyolc órakor. A megboldogultban csopaki Thorma János édesanyját, Parragh Béla anyósát, Parragh Endre, Ilonka, Sárika és Erzsiké nagyanyjukat gyászolják, rokonai^ és jóbarátai a jóságos és igazlelkü embert. Temetése folyó hó 24-én délután 3 órakor lesz a reíor- j mátus egyház szertartása szerint a halottasháztól (Szabadi-u. 25.), ideiglenesen a Veszprém- városi temetőben helyezzük nyugalomra. Veszprém, 1916. október hó 22. Áldás és béke legyen hamvai felett! Sirvilágitás megváltása fejében a hölgyek vacsora-pénztára részére, tehát a sebesült katonák javára szerkesztőségünkhöz következő adományok érkeztek: özv. Madán Ferencné 5 K, Platthy Zoltán 16 K 80 f, Réthi Alajosné 8 K. Köszönettel áttettük az illetékes pénztárhoz. Erdély védelmében elesett hősök árváinak H. K. 15 koronát adományozott s váratlan pénzből jött 6 K 30 fillér. Ézzel együtt 162 K 50 fillér van a város takarékpénztárába helyezve erre a célra. Lapvélemény Révai legújabb verskötetéről. Az Érsekújvár és Vidéke cimü társadalmi lap október 15-iki számában ezt Írja: Révai Károly nevével nem most találkozunk először. „Alkonyat“ cim alatt legújabban megjelent verskötete a szerzőnek immár nyolcadik munkája, mellyel a nyilvánosság elé lép, bizonyságot téve arról, hogy szép literaturánknak egyik számottevő,
