Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-08-27 / 35. szám
N&g^bánt'a, i9í6i Augusztus 27. — 35. szám XLII. éviolyan?. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE- • Előfizess Égése évre 8 K. Félévre ——-_ Egyes szóm Tek. Kir Ügyészség ;erkcszíö és Inpfulajdor.os rész János Fó'munkatórs és h. szerkesztő RÉVAI KÁROLY Szerkesztőség és kiadóhivatal: — Felsőb Anyai-utca 20. szám alatt -. TELEFON 18, SZÁM : NAGYBÁNYA. Á tanév megnyitás.,.!.A vallás- és közokt. r napokban egy eléggé nem m , okos rendeletet adott ki. Az n r megnyitásának elhalasztására vonatkozik a nevezetes rendelet, amely azt célozza, hogy a gyermekek az őszi betakarítás nagy munkájánál segédkezzenek a szüléknek. Nehéz gazdasági esztendőt élünk. A búza egy harmada annak, amit vártunk még májusban, júniusban; gyümölcs nincs, a krumpli is silány, a szőlőt a ragya bántja s megfelezi a termést a gazdával. Szóval a gazdák sorja sem fenékig tejfel, segítsünk tehát rajtok legalább azzal, hogy kevesbítsük a szörnyű nagy kiadásokat s engedjünk nekik ingyen munkaerőt ott, ahol, esetleg, semilyet sem lehet kapni. A rendelet szerint a fiú- és leányközépiskolák, tanítóképzők, kereskedelmi, polgári iskolák az 1916—17. évben a beírást szept. 11-én tarthatják, a tanítást pedig szept. 15-én kezdhetik meg. Kivételesen azt is megengedi a miniszter, hogy ahol internátusok vannak, vagy ahol a tanulók ellátása nagy nehézségekbe ütközik, ott okt. 1-én történjék a megnyitás. Erre nézve az engedelmet a tankerületi főigazgató, a felső keresk. igazgató, a tanfelügyelő adja meg. Fölöttébb sajnáljuk, hogy a helybeli intézetekhez az iskolára külön vonatkozó livatalos leirat még eddig le nem érkezett a. igy nem vagyunk abban a szerencsés helyzetben, hogy pontosan kihirdethetnék ma, mikor nyílik pl. a helybeli gimnázium, vagy polgári iskola, annyit azonban már most is tudhatunk, hogy ez nem lesz meg szept. 15-ike előtt, amennyiben a rendeletben említett okok itt is teljes mértékben fennállanak. Egyelőre ajánljuk városunknak és a vidék lakosságának érdekében is a megnevezett fölöttes tanügyi hatóságoknak jó- akaratu figyelmébe a mi helyzetünket is és nem kételkedünk benne, hogy intézkedésük nálunk is teljes megelégedést fog kiváltani. V értetü-veszedelem. Már múlt számunkban megemlékeztünk róla, minő nagy baj fenyegeti gyümölcsöseinket azzal, hogy egyelőre hét kertben a vértetü föllépett. A városi hatóság dicséretre méltó szigorúsággal azonnal intézkedett s irgalmatlanul kivágta és elpusztította a vértetüs fákat és el is égette nyomban-ott-a helyszínén. Sajnos, hogy ezt némely egyszerűbb emberek nem bírják megérteni, holott az okos ember nem is várja a hatóság intézkedését, hanem maga irtja ki vértetüs fáit, nehogy tovább terjedjen. A tudatlan ebben is üldözést lát, pedig ha értené, mily nagy vészt jelent a vértetü, köszönettel venné, hogy figyelmeztették rá. A hatóság természetesen nem elégszik meg 1--2 fa kiirtásával, hanem védekezni akar teljes mértékben. Ezért ma újabb rendelkezést adott ki, amelyet gyümölcsgazdáinkkal egész terjedelmében közlünk. 4163-1916. tan. sz. Hirdetmény. A város tanácsa hivatalosan közhírré teszi, hogy az almafa legnagyobb ellensége, a vértetü, a veresvizi külvárosban hét kertben fellépett. Felhívjuk és kötelezzük a gazdákat, hogy ha gyümölcsöseikben az almafákon, ritkán a körte és birsfán, hópehelyszerü lerakódásokat észlelnének, azt megvizsgálás végett a hatóságnak azonnal jelentsék be, hogy a kiirtásra nézve a további lépések azonnal megtétessenek. Legközelebb általános vizsgálat tárgyává fog tétetni az összes gyümölcsterület s a veszély fellépését eltitkoló gazda szigorúan fog büntettem. Az erre vonatkozó m. kir. földmivelésügyi minisztérium rendelete a következő: A vértetü irtásának rövid magyarázata : Mindenki akinek almafáján vértetü él, köteles azt irtani. Ha nem irtja, fiatal, (15-20 éves) fáit a kártevő megöli, idősebb fái pedig sínylődnek miatta; róluk elterjed a baj a szomszédba és másnak a védekezését hiábavalóvá, vagy költségesebbé teszi. Ezért mondta ki az 1899. évi 9676. F. M. körrendelet, hogy a vértetü-irtás büntetés terhe alatt országosan kötelező. A vértetü csak almafán él. Körte s birsfán ritkán. Az almafának leginkább csak a derekán, vastag ágain és gályáin, továbbá az éves hajtásokon, kiváltba fattyú- és gyökérsarjakon él és szívja azokat. Élhet a föld alatt a gyökereken is. A leveleket nem bántja. A vastag farészeken csak a beforradó, de még nyitott sebben él. A vékonyabb részeken letelepedő vértetü dudorodásokat majd repedéseket végül kisebb- nagyobb rákos sebeket okoz. E sebek be nem forradnak és tele van vértetüvel. A vértetü helyét fehér pehelyszerü váladék borítja. Ez utóbbit legszembetűnőbben tavasszal és ősszel látjuk. Nyáron kevésbbé akad, Öreg házaspár. — Irta: Daudet Alphonse.* — I. Azan apó, van levelem ? — Van bizony uram, még pedig Párisból. Nagyon büszke volt a jó öreg, hogy Párisból hozhatott levelet. De én nem. Valami azt súgta nekem, hogy ez a váratlan és korán reggel érkezett levél el fogja rontani egész napomat. S valóban nem is csalódtam. * Daudet Alphonse (1840—1896) egyike a XIX. század legrokonszenvesebb és legideálisabb realistáinak. Egy-egy kisebb képet kiragad az élet óriási birodalmából, ezt csiszolgatja, megfestegeti Dickens regényes, kellemes, közvetlen színeivel és mint kis, finom mozaikdarabot adja át a közönségnek. Bár szeret foglalkozni a psychologiával és különösen nagyobb regényeinek alakjaiban mindig dolgoztatja a szenvedélyt, mégis olvasása egészen más, mint pl. Dosztojevszkij Raszkol- nyikov-jáé. Az orosz Shakespeare mély vallásosságával igazítani akar az emberiségen, a lelki életet kutatja, látja a legtitkosabb erők mozgását, gyönyörködünk benne, de a szánalomhoz egyszersmind hozzájárul a borzalom és az iszonyat is; Daudetnél bár szintén lelki kérdéseket találunk, legfeljebb sajnáljuk személyeit, az öngyilkos Rislert, de az a levegő, mely Párisból felénk csap, jó ha arra indit, hogy keserű mosollyal mondjuk: ilyen az élet. — Ezen kis barátságos elbeszélésében, mely olyan csendes, mint akár a két öreg zavartalan élete az augusztusi melegben, egy darab humort ad az élet prózájából. Szerencsés kezével sikerült elérnie azt, amit akart, megrajzolta azt a genre t, amit mindenhol láthatunk és mégis csak nagyon kevesen fedezünk föl. — A többször emlegetett malom, az az épület, melyben Fontville városka közelében nyaralt. »Kedves Barátom! Tégy meg nekem egy szívességet. Zárd be egy szép napon malmodat és aztán menj el Cygniéres-be . . . Gyg- niéres nincsen messze Tőled, mindössze három vagy négy mértföldnyire fekszik ez a nagy mezőváros — egy kis séta csupán. Ha megérkeztél, kérdezősködjél a leány- árvaház után. Emellett találsz egy kis szürke ablakos épületet, kis kert van előtte. Kopogás nélkül belépsz — az ajtó mindig nyílva van — és jó hangosan kiáltod: -»Jó napot kívánok öreg szülék! Én a Mórié barátja vagyok . . .« Két kis öreget fogsz látni, óh nem! két öreg, öreg vén ember, kik karjaikat Feléd fogják nyújtani karosszékük mélyiből. Kérlek, öleld meg őket az én nevemben, barátságosan, melegen, mintha csak Hozzád tartoznának. Ha beszélgetni fogtok, ők csak rólam fognak csevegni, csupán csak rólam. Elmesélik majd, hogy miféle csínyeket és pajkos tréfákat követtem el gyerekkoromban, amiken Te bizonyára nem is fonsz tudni nevetni. Ugye, nem is fogsz ? . . . Ők az én nagy szüleim, kiknek egyedül én vagyok a. hozzátartozójuk és kik engem már tiz éve nem láthattak . . . Tíz év hossza idő! De gondold meg, engem Páris leköt, ők pedig már nagyon öregek . . . Annyira öregek, hogy táléin nem is élnék túl az ut fáradalmait, ha engem meglátogatnának. Szerencse, Te ott vagy közeliikben kedves Molnárom és Téged ölelve azt fogja hinni a két jó öreg, hogy én vagyok karjai között. . . Olyan sokat beszélgettem már velük Rólad és abból a jó barátságból kifolyólag, melynek ...« Az ördög vigye az ilyen barátságot! Ép ezen a napon gyönyörű idő volt, de ugyan kinek volna ilyenkor kedve arra, hogy az országúton rohanjon a meleg északi szélben és a nap égető tüzében. Valódi provencei nap volt. Az átkozott levél megérkezése előtt már választottam magamnak egy menedékhelyet a sziklák között és azt gondoltam, hogy itt fogok henyélni egész nap, akárcsak a gyik, szívom a napfényt és hallgatom a fenyőfák susogását . . . De hát mit csináljak ? Nagyot káromkodva becsuktam a malmot és a kulcsot eldugtam a küszöb alá. Fogtam a botomat, rágyújtottam és elindultam. II. Két óra felé Cygniéresbe értem. A falu kihaltnak látszott, a lakosok mind künn voltak a mezőn. A sétahely szilfáinak tövében épen úgy nótáztak a portól fehér tücskök, mint akár a Rhone kavicsos torkolatánál. A községháza előtti téren egy szamár sütkérezett a napon, a templom előtti közkutnál nagy faika galamb, de embert sehol sem találtam, aki megmutatná az árvaházat. Szerencsére csakhamar megpillantottam egy öreg anyókát, ki egy kapualjban guggolva fono- gatott; elmondtam neki, hogy mit keresek; az anyóka mivel nagyon kövér volt, nem állt fel guzsalyától, de nem is volt erre szükség, mert egyszerre megláttam, hogy ez az árvák otthona.
