Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-08-20 / 34. szám
Nagybánya, íBSSa Augusztus 30. — 34. szám. XLII. évfolyam. n T C TV!' y r ü -'l-L TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE IfcXIESGtJIESIjiESiKrXISL iVliarrsEKT VASAX1KTAI*. Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. ===== Egyes szára 20 fillér. — -----■= Fe lelés szerkesztő és laptulajdonos RÉVÉSZ JÁNOS Szent István király napján. A magyar nemzet nagy ünnepet ül holnap és ennek az ünnepnek történelmi jelentősége éppoly magasztosan dicső, a mennyire szivünk mélyéig megható is. Szent István királyunk az első és egyszersmind apostoli, megvetette ennek az országnak évezredekre szánt alapjait és bölcseségével megtalálta a nemzet fennmaradásának legbiztosabb útját, a népek testvéresülésének s egymás megértésének, egymásra utaltságának legnagyobb biztosítékait. A magyar nemzet egy ezredév óta él itt és Magyarország múltja az első nagy király óta mindmostanig az erőnek, életrevalóságnak, élni akarásnak s az erre való minden rátermettségnek olyan példáival van tele, amelyek az ősmagyarság mai utódainak féltett honát a jövendő ezredévek során is fennmaradásra méltónak bizonyítják. Ám a magyar nemzet — amelynek nem volt más vágya, mint a békés, nyugalmas fejlődés — létalapjában támadtatott meg és ellenségei által végső pusztulásra Ítéltetett olyan elszántsággal, aminőre az elmúlt ezredévben nincsen példa. — Ahhoz, hogy a rákényszeritett élet-halálküzdelmet szívósan, bátran, csüggedetlenül és diadalmasan állja, a lelkek összeforrottsága, a testvérség érzete, az egy hazának szorongó féltése és minden áldozatra készség kellett vérben, életben, földi javakban, melyek összesége megfeszített erFSmunkafárs és h. szerkesztő RÉVAI KÁROLY — Szerkeszt =: Felsőb int TF.L *0 és kiadóhivatal: itca 20. szám alatt = SZÁM: NAGYBÁNYA. kölcsi és anyagi erőknek egyetlen szent célra szánása által válik magasztossá. Ez a szent cél. amely nem tűrhet sem megalkuvást, sem elernyedést: Magyarország létének megmentése, minden időkre szóló 'oiztositása. S a mai nemzeti ünnep, amely tulajdonképen a magyar történelem legkimagaslóbb emlékének szentesül, azzal emelkedik minden más ily emlékünnepélyünknél jelentősé- gesebbé, hogy Szent István koronájának összetartó erejét a mai nap történelmével is fényesen bizonyítja. A magyar nemzet széttagoltságának minden ferde hire végkép megdől a nagyszerű egység tapasztalatára, amely Szent István országának egész népességét olyan tömörré teszi, hogy a haza védelmén kívül itt más cél senkit sem hevít a mai nagy időkben. A magyar szent korona eszményi ereje átfog, megölel, összefoglal ebben az országban minden szivet-lel- ket, amely a hazát mindenekfölöttvalónak érzi s vallja. A ma jyar haza, az ország minden fiának egyformán féltett édesanyja s megvédéséért vért, életet áldozni kész itt ma mindenki. Szén István bölcs magvetése a nemzeti összetartozás talajába, egy ezredév múltán is az egység és a testvériség nagy eredményeinek dús aratását biztosítja. A nemzet méltán ünnepli tehát az ő első koronás nagy bölcsét, akinek az emléke fogalommá nemesül s ebben a fogalomban benne rejlik a közös érzésnek és megért ísrek erős alapja, amely Magyarországot ;dőlni sohasem engedheti, Magyarország ma, a^nemzeti életmentés nagy feladatának idején, fokozott elszántsággal bizonyult egységesnek és mikor Szent István nevével kapcsolatban nemzeti ünnepet ül, az ezredéves emlék mellett egyszersmind az első magyar király nagy müvének gyönyörű sikerét is méltán áldja. Király születésnapja a kórházban, A Vöröskereszt kórházban tegnap délután 6 órakor igen szép keretben és lélekemelő módon ünnepelték meg Őfelsége születésnapját. Az ünnepély a gyönyörű füzérekkel, címerekkel, zászlókkal és villamos körtékkel díszített kertben folyt le, hol a kórház és a vöröskereszt vezetősége, a város értelmisége nagy számmal jelent meg s ott voltak a sebesültek valameny- nyien (120-an). A kezdetet tárogató hang jelezte, mire Németit Béla vezetése alatt a férfiakból és nőkből álló vegyes kar a Himnuszt énekelte ima- szerü finomsággal, ami igazán művészi és megható bevezetés volt. Másodiknak Révay Károly adta elő gyönyörű alkalmi költeményét, általános nagy hatást keltve, lelkesen és érces hangon. Szavalatát harsogó éljenek követték. Művét mai számunk tárcarovatában veszik olvasóink. Ezután az ünnepi beszédet egy közvitéz tartotta: Kovács Gyula kunhegyesi jegyző, aki végigküzdötte a legnehezebb harcokat s akit többszöri megsebesülése után egy gránát hatalmas robbanása a földbe temetett. Onnan vájták A király 86-ik születésnapján.*) — Irta: Révai Károly. — Vén tölgy Te, ki a bércek tetejérűl Az ezeréves magyar földre nézsz S kinek a lombja napról-napra gyérül: Ma ávé-t mond sok millió vitézi Légy üdvözölve, népek édes atyja! Ki szenvedői Sok megpróbáltatást. Hű fiaidat e nagy forgatagba, Szent trónod előtt térdre hullva lásd! Mig ágyú bömböl országunk határán S a haldoklóknak végső jaj ja búg: Fejed körül egy tündöklő szivárvány Fonogat néked fényes koszorút. Máskor is ott voltunk súlyos napok sorján, Daliás fiadnak nagy halotti torján; S mikor menybe szállott dicső élettársad: Hossza-vége nem volt a magyar sirásnak. Most is egy test s lélek, újra körül állunk „Vitám et sangvinem“ megint felkiáltunk: Mikor ellenségid megmarni akarnak: Oda tartjuk mellünk bőszült zivatarnak. Ma születésed szent évfordulóján Feléd tekintünk királyunk, atyánk! A menyországnak ajtaján beszólván, Az Istent kérjük: hallgasson reánk! Koronás nagy tölgye drága, szép hazánknak, Lelkünk pillangói trónod elé szállnak. Buzgó imádságunk sólyom szárnyat öltve, A mi áldásunkat röpítik elődbe. Te, aki szenvedtél annyit, mint más senki, Tudtál a magyarnak édes atyja lenni. Élted alkonyatján, hogy most szived vérzik, Körül állják trónod a Te hű vitézid! Vitéz katonáink acélozott karja Ellenét legyőzi, ha Isten akarja! S megteremti Néked azt a fényességet, Ami beragyogja késő öregséged. Szemed ne boruljon, egy könyed se hulljon, Magyar vitézségben a hited viruljon! Sorsdöntő nap virrad reánk nemsokára, Békesség napfénye tűz a koronádra. Vén tölgy Te, ki a kéicek tetejérűl Az ezeréves magyar földre nézsz S kinek a lombja nanról-’iapra gyérül: Ma ávét mond sok millió vitéz! Légy üdvözölve, népek édes atyja! Ki szenvedői sok megpróbáltatást; Hű fiaidat e nagy forgatagba Szent trónodért fegyvert ragadva lásd! *) Elmondta szerző augusztus 18-án, a Vörös Kereszt kórház ünnepélyén. Mert tettre vár most a Hon, nem beszédre, A szózat egy, mi a zajból kivái, És ez szivünknek egyetlen igéje: „Fiuk előre! Éljen a király!“ Megsárgult levelek . . — Irta: Ilonka néni. — Megsárgult, elócskult levelek közt lapozgatok - nehéz, régi szag árad ki belőlük. Istenben boldogult szép nagyanyám följegyzései fölé hajlik immáron majdnem száz év után az ükunoka. Ezernyolcszázhuszban volt — kiváncsi vagyok — mohón olvasom az elmosódott sorokat, anyai nagyanyámhoz szólanak: Add ide karika- gyűrűs kis kezedet menyasszony unokám, ülj mellém - igy ni - szorosan, aztán figyelj egy hosszú élet terhét viselő öregasszony levelesládájának tartalmára. Nem csalt meg az Elet! Pedig három nagy dologra tanított meg: tűrni, lemondani és megbocsátani! E három tantárgyból valósággal tornagyakorlatokat végeztetett velem. Betanultam. Nincs a földön olyasmi, amiről én le ne tudnék mondani. Szeretem az embereket minden hibájukkal. Soha nem láttam bennük többet, mint amennyit magamban éreztem. Csak az „embert“ láttam és azért tudtam mindig megbocsátani, bár szokszor fájt, hogy — csak az embert kellett látnom. Hálás voltam a jó Istennek a fölkelő napért, az áldásdus nyári meleg esőért. Egy nyugodt félóráért szívesen számoltam le egész napot az életemből. Volt néhány kivételes gyönyörű vasárnap
