Nagybánya és Vidéke, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1915-12-05 / 49. szám
(4) 49. szám. NAQYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1S15. December 5. Postai értesítés. Magáncsomagok a 231 és 232 számú tábori postai cimre is feladhatók hétfőn kedden és szerdán, tessék azonban a csomagot erősen, gondosan elkészíteni tekintettel a hosszabb útra és a nagy csomagtorlódásra. Olajfestmény kisorsolása. Krizsán János hadbavonuló festőművésznek egy szép és nagy csendéletét sorsolják ki Hoffmann Árpád üzletében. Egy szám 1 K. 0 vasóink szives figyelmébe ajánljuk a kitűnő alkalmat. A Jótékony Nőegyesület vasárnap, azaz nov. 28 áD délután népes gyű.est tartott, amelyen belépésüket bejelentették Kremniczky Albertné, Szász Rózsika, kiket örömmel látunk tagjaink között. Sajnálattal emlékezett meg a gyűlés két elhunyt tagjáról: Szász Jözsefnéről, ki egyike volt — a régi egyesületünket mindig szivesen támogató — tagjainak és Km. Pap Sándorról, ki mint pártoló tag érdeklődéssel kisérte működésűnket. Fájlaljuk elvesztésüket. A rendes segélyezések és folyóügyek elintézése után azt határozták. hogy az idén mellőzi a Nőegylet az eddig szokásos gyüjtőivek kibocsátását karácson előtt. Mivel azonban a közönségnek hadi és katonai jótékony célra való folytonos igénybevettsége mellett sem lehet megfeledkeznünk a körülöttünk nyomorgó és a mostani nehéz viszonyok között egyre nagyobb nélkülözésnek kiszolgáitatoít gyámoltalan, szegény embertársainkról, azt határozta a gyűlés, hogy a helyi sajtó és magán érintkezés utján hívja föl városunk nemesszivü közönségét, hogy ne vonja meg szrretetadományait ebben a szűkös esztendőben sem, h.nem adjon a Megváltó születésének ünnepe alkalmából nyo morgó, fázkódó felebarátaink számára bármily csekélységet fölöslegéből. Pénzadományokat a jótékony célra Hoffmann Árpád ur üzletében, étel-, ruhanemű stb. adományokat pedig Hoff mann Arpádné úrnő lakására kér dec. 22-ig a Jótékony Nőegyesület Nyilvános köszönet. Egy ötletből kifolyólag dr. Pechy Alan fögimn. hittanár 6 K-t, Madarassy László szolgabiró 4-t adományozott az áll. főgimn. segélyző-egyesülete javára, melyet köszönettel nyugtáz az egyesület pénztárosa. Drótnélküli távíró a hátizsákban. Nem régiben egy uj fajta drótnélküli táviró készüléket fedeztek föl, amely kölönösen katonai czélra kiválóan alkalmas, mert mindössze öt katona hátizsákjában elhelyezhető. Egy-egy katona 20 kilogramm terhet visz magával a készülék alkatrészeiből. 15 perez alatt fel lehet szerelni az egész állomást — hatástávolsága 25-40 km. kö zt váltakozik aszerint, hogy milyen terep esik közbe. A selyemgyüjtéshez az utóbbi két hét folyamán hozzájárulták : Kosztka Viki, Boczor Istvánná, Tóth Ilona, Fülep Imréné, Husovszky Erzsiké, Hoffmann Arpádné (másodszor) Garlatthy Kálmánná, Moldován Lajosné Miszlótfalu, Jósika Anna bárónő Erdőszádárói (másodszor) Leuba Valérie, Szalai I.-né Felsőbányáról, valaki 4 selyemszoknyát küldött, de az adományozó nevét nem sikerült megtudni. Kérjük azt velünk közölni. A küldeményeket hálásau köszöni Neubauer Hermin. Nyugtázás. A hadban elesett tanitók özvegyei és árvái részére a helybeli áll. iskola tanítótestületének tagjai közül decemberre adott Rozsos István 5 K 20 f, Székely Árpád 5 K, Fejes Antal 3 K 52 f, Bozán Péter és neje 3 28—3 28 K, Buday Etelka, Fliesz Henrikné, Imre Károly, Steiger Erzsébet 3—3 K, Benedek Józsefné 2 K 46 f, Hajdú Sándor 2 K 20 f, j Szentpéteri Sándorné, Homola Elvira, Bányai I Ida 2—2 K. — A veresvizi iskola tanítótestülete okt. nov. dec. hóra eső hozzájárulását 38 K 30 fillért katonai melegítők anyagának beszerzésére adta. Éhez hozzájárult: Alexy Kornél 12 K 48 f, Szabó Mária 7 K 86 K, Szabó Irén 7 K 32 f, Juhász Mária 6 K 20 f, Glanzer Malvin 4 K 60 f.-rel. A drága, a kedves Nagybánya. Mikor Egerbe n hire járt, hogy a katonák ide költöznek, nagy örömmel éltették katonáink »a drága, a drága, a kedves Nagybányát« s mindjárt nótát is énekeltek rá. A nóta ugyan nem szép, de meg van az az előnye, hogy nem is szellemes, hangzik pedig ekképen: A Menthol sósborszesz egy korona, A nagy üveg ára két korona. Márciusban nem esik a hó, Nagybányára menni passzió. Hogy milyen nótára énekelték, azt tessék kitalálni, a megfejtők közt egy kötet könyvet fogunk kisorsolni. Könyvosztás. A Kaszinóban a könyvek iránt oly nagy az érdeklődés, hogy most már nem csak kedden és pénteken, de hétfőn d. u. i/i 2 Vs 3 óráig is osztanak könyvet. Igazgatóváltozás a Szamosvölgyinél. Maiéter Zoltán, udvari tanácsos, a Szamosvöigyi Vasút részvénytársaság vezérigazgatója, megrendült egészsége miatt, legközelebb megválik állásától. Az utódra nézve a következő nevek kerültek kombinációba dr. Papp Janos máv. igazgató, Kálmán Gusztv nyugalmazott kereskedelmi államtitkár, Fe'szeghy Ferenc kolozsvári államvasuti üzletvezető és Sterba Dezső a szamosvöigyi igazgató helyettese. Érdekes, hogy a hatvanezer korona évi jövedelemmel do'ált állás sorsáról tulajdonkép egy Neufeld Károly nevű bécsi nagytőkés határoz, akinek kezében van a Szamosvöigyi elsőbbségi részvényeinek többsége Hadikölcsön jegyzés. A mi vármegyénk 8.300.000 korona hadikölcsönt jegyzett, tehát többet, mint az első két jegyzés együttvéve. Időjárásunk csütörtök óta enyhére fordult. Csepeg az eszterhaj és olvad az egész világ. A hivatalos adatok következők: Legkisebb .hőfok Déli hő Csapadék Nov. 28.- 137 _ » 29- 181 — > 30- 17 5 _ De c. 1.- 15 1 — > 2- 91 + 1 3 196 » 3 [- 06 + 24 23 1 » 4- 15 + 32 sok csapadék. A mai csapadék még nem volt lemérhető, de bőven van. Légsulymérő ma délben 740. A Vörös Kereszt Kórház sebesültjei részére uj&bban adakozni szívesek voltak: Zoltán Akosnó 2 fazék alrnaiz, dr. Winkler Jenőné 2 üveg málnaszörp, 1 kis hordó ruszli, 4 ing, 3 pár harisnya és 5 zsebkendő, Virág Istvánné 3 kg. liszt, 1 kg luró és V« kg zsír* Frieder Vilmosná 1 ing, 1 nadrág, 1 szőröse, Valter Ferencné 1 ing, Gsengeri Eszter és Rózsi 2 takaró és két törülköző, Révész János 2 drb 1916. évi naptár. Egyben bátorkodunk megemlíteni, hogy fehérneműre mindig nagy szükség van annyival is inkább, mert a szükséges vásznat beszerezni nem lehet. Az eddigi szives adományokért hálás köszönetét mond a V. K. E. helybeli fiókjának hölgybizottsága. Pályázat. A nagybányai m. kir. bányaigazgatóság 800 K évi segélydijas- számgyakornoki állásra irt ki pályázatot. Ajánlatok két hót alatt az igazgatósághoz nyuj'andók be. A Magyar Általános Hitelbank működését Szerbiára is kiterjeszt is B-sIgradban fiókot létesít. Levél muszkafogságból. Petky Gyula Ras- doinovból, Szibériából levelet irt városunkban lakó édesanyjának. írja, hogy a csomagot, pénzt megkapta s hála Istennek egészséges. Legérdekesebb azonban, amit levelének végén ir: »a kertbe, édesanyám, minél több marharépát tessék ültetni jövőre, ha haza megyek, legyen mit egyek, mert nagyon szeretem« ügy látszik, hogy ott marharépával tartják a foglyokat. Bizony szomorú koszt egy nagybányai pógárnak. Petky levelében azon- gan van még egy érdekes dolog, t. i, hogy magyarul irhatla meg azt. Talán a marharépáért cserébe engedték meg a jámbor muszkák. Elhalálozás. A régi jó öreg takarék, öreg szolgája: Erdélyi József meghalt e hó elsején 81 éves korában. Ismerte az egész város. Negyven esztendeig hordta az üzleti leveleket, inlőket, végzéseket a polgártársaknak, most mint nyug- eijas, késő vénségben csendesen elszenderült nagy családot hagyva bátra Temefése 3-án d. u. 3 drakor volt r. k. szertartás szerint. Nyugodjék hékében. Karácsoni kiosztás. A Jótékony Nőegyesület karacsoui segeiyosztasát f. hó 22-én, szerdán délután rendezi a városhása tanácstermében. A szegények karácsonára eddig már adakoztak : Hoffmann Árpadnó 50 K, Madarassy Lászlóné, Huszthy Matyásnó 10 — 10 K, Virágh Istvánné 6 K. Ez összeget szegényei nevében ez utón is hálásan köszöni és további szeretetadományokat (étel-, ruhaneműt is) kér városunk szegényei részére az Elnökség. Adakozás. A hadsegélyző pénztárába újabban adott Neubauer Ferencz min. tanácsos névnapi megváltás címén 50 K-t azzal, hogy a katonai melegítők anyagának beszerzésére fordittassék. Czárich Ida decemberre 10 K, Smaregla Mi- hálynó decemberre 5 K. Ezenkívül Czárich Ida még 15 K adott azzal, hogy abból 10 K a katonák karácsonyára Budapestre s 5 K a katonák karácsonyára helyben használtassak fel. Ez összegek rendeltetésük helyére küldettek. Tanítónők figyelmébe. Nagybánya és környéken ki volna hajtandó cserélni állami elemi iskolai tanítónővel Erzsébetfalvára Budapest közvetlen közelében, ha akar Budapesten lakhat 20—25 perc villamoson. Választ kér; dr. Szent- királyi Sándorné Budapest, Vili. Bérkocsis utca 12. szám. A Vöröskereszt-egylet nagybányai fiókjának javára adakoztak: a nagybányai ui. kir. banya- igazgatóság 310 K 24 f, bér. Kováts Géza 10 K, a Vöröskereszt-egylet közvetitésével adományoztak, Szűcs Károly m. kir. adótárnok a rokkant katonák részere 25 K, Szűcs Károlyné a harctéren levő katonák karácsonyára 15 K, a Vörös- kereszt-egyiet helybeli kórhazában ápolt katonák vacsorájára 10 K. Az összes adományokat ez utón is köszönettel nyugtázza s a megbatározott célra szánt adományokat rendeltetési helyükre bekül- dötte a Vöröskereszt-egylet pénztárosa I. Berks Leó, Szabad a távbeszélés. Dec. 1-től Nagykároly, Nagysomkut, Szalmar, Mátészalka, Apa, Szinér- varaija, Fejérgyarmat községekkel a távbeszélő használata magánosoknak is szabad. Katonai melegítők. A hadsegélyző bizottság az állami el. iskolás gyerekek által készítendő katonai melegítők anyagára 150 K-t adott, melyet hálásan köszön a tanítótestület. Adakozás. Dr. Kádár Antálné a katonák karácaonjara 20 Kát, Hanzulovios Kristóf a bolgár vörös keresztre 20 K-t adományozott. Révész János a katonák karácsonjára 5 K-t, a sebesültek vacsorapenstárának 5 K t, helyi had- segélyezésre 5 K-t, a gyermekek lábbelijére 5 K-t adott. Az összegeket illetékes helyére juttattuk. Kizárólagos egyedárimtás Nagybánya, Felsőbánya és vidéke részére: : Glavitzky Károly fűszer- és vegyeskereskedése, NAGYBÁNYA, Rákóczi-tár. = ásványvíz = gyomorra ■ zsigerekre ■ légzőszervekre kitünően hat :: Borral vegyítve pompás ummuunuu Üdítő ital ummuuuum Erdély gyöngye!!