Nagybánya és Vidéke, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1915-12-05 / 49. szám

1915. December 5. 49. szám. (5) NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE Kérelem. Állami elemi iskolás szegényla- nulóink között több van olyan, kiknek hozzátar­tozói a hadi állapottal összefüggésben álló állam­segélyben nem részest!.nek s igy a háború által előállott drágaság miatt fokozatosan szenvednek. Ezeknek a segithetese céljából a közönséget fisz- telettei kérjük, legyen jó akár használt gyermek- ráuhák, akár pénzadományokkal segítségül jönni. Kérjük, segítsenek abban, hogy ne lehessen didergő gyermek s hogy minden kicsiny zavartalanul ta­nulhasson. Az adományokat az iskolák igazgatói­hoz külüeni kérjük, kik annak nyugtázásáról a helyi lapok szívessége folytán gondoskodnak. Az áll. el. iskolák tanítótestülete. Beküldetett. A hét elején vettük a következő sorokat: Melyen tisztelt Szerkesztő úr! Kérném szépen ezt a cikket a becses lapjába kitenni szí­veskedjék. Hétfőn reggel 6 órakor rettenetes ria­dalom volt a mi utcánkban. A cseléd kétségbe­esve szaladt be: »Kérem nem mehetek vízért, tele van az udvar a felsőlépcsőig vízzel; erre föl kelnek a gyermekek is, de szó se volt róla, hogy iskolába mehessenek. Kerestük az okát, honnét ered a rettentő viz, mig rájöttünk, hogy az árok nem volt jegelve és kiöntött. Egyik szomszédnőm jelentette a rendőrkapitány urnák, ő azonban azt felelte, hogy nem tartozik reá A másik szomszéd­nőm a főnök úrhoz szaladt, az meg azt felelte, hogy várják meg mig megfagy, hogy járhassanak a tetején, O olyan gyorsan nem tud intézkedni. A viz mind nőtt, a házból kimenni nem lehetett. Fát már 2 hete váltottam, még nem hozták be. Éppen fát kellett volna hozatni mástól. Kenyerem a tekenőben nem vihette a cseléd a pékhez. Kép zelje kérem a szerkesztő ur a helyzetünket. De nemcsak az enyémet, de az egész utcáét. Jó ké­sőn szánt meg egy fiatalember, Petruska János ügynök ur, aki egészsége veszélyeztetésével bele lábalt a vízbe és hozott egy kis ivóvizet és még ami az élelemhez kellett. Másképp három gyer­mekemmel itt halhattunk volna a házban meg a sok viz mellett szomjan. Kis fiam a tekenőbe ült s úgy csolnakázott az utczáig, de ott már to­vább haladni nem lehetett, mert nsm ment a teknő. Jött egy rendőr délben és a sánc jegelte- tését elrendelte, holott az árok tele volt vízzel, De arra nem gondolt, hogy a házba szorult két­ségbeesett egyéneket megmentse a víztől. Hogy jegeltethettünk volna mi ? Mikor csak repülőgépen mehettünk volna ki a házból ? A magas kincstár figyelmébe ajánlom a portörő utca lakóit a 41. számtól fölfelé, hogy az árkot jegeltesse úgy most, mint tavasszal, hogy a károktól mentse a lakos­ságot. A nagytekintetü Árvaszéket pedig kérem a 41, és 43. házakat védje meg a károktól, mert kiskoruaké és az ők kezelésökre van bízva. Mély tisztelettel L. J.-né. Közöltük a levelet, mert a mostani olvadásos időben valószínűen lesz máso­dik felvonás is. Köszönet. Állami iskolák szegénytanulóinak segítésére Hoffman Árpád 50 K-t azzal, hogy abból a tanulók lábbelivel segitiessenek, Czárich Ida 3 K, a Nagybánya és Vidéke szövetkezet 30 K-t, Morágyi István 4 K-t adott, melyei köszön a ta­nítótestület. Az Újság és a háború. A történelem véres megeleventdése azt az időt, amelynek szemtanúi, nagyszerű izgalmaiban és szenvedéseiben része­sei vagyunk, végzetesen kiemelte a múlandóság szürke tömegéből. Oiy eseményeket élünk meg, amelyeknek hatása talán évszázadokra szól és amelyekre a legkésőbbi jövendő is kiváncsi lesz. A napi krónika történelmet ir anélkül, hogy a történetírás rangját vindikálná magának. De a maga szerényebb tisztében is Az Újság az idő szelleme szerint való kötelességének ismeri, hogy hűséges, pontos, gazdag és megbízható naplója legyen a nagy kor históriai életének. A háborús idő segítő társadalmi mozgalmainak irányításában és istápolásában olyan mértékben vetts ki a ré­szét, amely teljesen méltó díszes és erős közön­ségéhez. Gyűjtései súlyos összegeket eredményez­tek, mig a mßga részéről kész-^éggel áldozott, bő­ven, hogy a nagy világtörténelmi kor eseményei ­nek gazdag és hiteles képét állíthassa nap-nap után olvasói elé. Elsőrangú tudósitói vannak min­den harctéren, a legjobb forrásokból vett ered ati értesülései mindig föltétlenül hitelesek. A harc téri helyzet eseményeit, fejleményeit és jelentő­ségét minden nap avatott katonai szakértő hiva­tott tolla ismerteti és magyarázza az olvasónak és a magyarázaiot ugyancsak kiváló kézből való térkép teszi szemléletessé a lsp minden számá­ban. Ezenfölül Az Újság minden vasárnapi szá­mában ugyancsak egész oldalas nagyságú, soro­zatos térképpel illusztrált összefoglaló ismertetés jelenik meg a háborús hét eseményeiről és ered­ményeiről. Ezek a heti térképek megőrizve és összegyűjtve nagyon is érdekes, sőt értékes raj­zolt krónikája lesznek majd a világháborúnak, egész lefolyásának, minden izgalmas és nagyszerű fordulatának. Szalmacipők gyártását rendelte el a hadügy- minizzterium. Ezeknek az a rendeltetésük, hogy a harctéren levő csapatoknak nagy hóban vagy nedves talajon való hosszabb állásnál védelmül szolgáljanak. Esetleg a menetelésnél is jó hasz­nát veszik. A »Vasárnap! Újság» november 28-iki száma különösen a szerbiai harczokaól és Cattaróról közöl harcztéri fényképészeitől kiválóan érdekes képeket. Baranski László pompás rajéa a múlt téli uzsoki harczokat eleveníti meg. Egy soro­zat a Műcsarnok téli tárlatának érdekesebb képeit mutatja be. Szépirodalmi olvasmányok; Laczkó Géza éz Kuprin regénye, czikk a phar- salusi csatáról, Szöllősi Zsigmond tárczája, s a rendes heti rovatok; a háború napjai, Iroda­lom és művészet, Sakkjáték, Halálozás stb. »A Vasárnapi Újság» előfizetési ára negyedévre öt korona »Világkrónikáival együtthat korona Megrendelhető a «Vasárnapi Újság» kiadóhiva­talában )Budapest IV., Egyetem utca 4.). Ugyanitt megrendelhető a »Képes Néplap«,a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 2 korona 40 fillér. Születtek: 274, nov. 26. Búd György bá­nyamunkásnak »Katalin«; 275., nov. 28. Maro­sán Gábor bányamunkásnak »Irén« ; 276., nov. 29. Buttyán Mária cselédnek »Anna« nevű gyer­meke. Elhaltak : 299., nov. 25, Szabó László csiz­madia g. k„ 50 éves, vizkór; 300, nov. 29. Balog Józsefné zenész neje ref. 18 éves, tüdő- gümőkór; 301., nov. 29. Tóth Ilona menhelyi gondozott r. k.. 3 hónapos, gyengeség; 302, nov. 29. Szaszarán Pál napszámos g k, 52 éves, agyhüdés ; 303., nov. 30. Petykó János kereskedő r. k, 38 éves, tüdővész; 304., nov. 30. Benkő Imréné g. k., 43 éves, tüdőgümökór; 305., dec. 1. Erdélyi József ny. hivatalszolga r. k., 82 éves, aggkori kimerülés; 306.. dec, 1. özv. Páskuj Mátyásáé fuvaros g. k., 60 éves, tüdővészben. Házasságot kötöttek: 54, Gurán (Fodor) Lajos vízvezetéki szerelő és Gladáczky Hona helybeli lakosok. Kihirdetés alatt állanak; Katona György és Opris Julia helybeli lakosok. Szerkesztői üzenetek. M. P. Lapunkat önnek rendesen küldjük minden héten pontosan. Csak tessék utána nézni. Ott lehet a hiba. R. J. Lev. lapodat megkaptuk. A Nb. és V.-t to­vábbra is küldjük. A külföldi rovatot ajánlom figyel­medbe. K. Z. Bizony sokan tartoznak nekünk. Az embe­rek nem érzékenyek abban a tekintetben, hogy lapot alamizsnául el ne fogadjanak, pedig ha valamikor, most kerül sokba a lap, amikor alig van bevétel. Persze erre- azt mondanád, hogy akkor szüntessük be. Hát a jövő? A fényes jövő semmi? Sőt januártól kezdve még nagyobb erővel indulunk neki a békevilágnak. lUMBISi NANASY ISTVÁN VILLAMERŐRE BERENDEZETT KÖNYVNYOMDÁJA NAGYBÁNYA, LA KAT OS- UTGZ A 1. SZ. BS3 ms Tisztelettel hozom a n. ó. közönség szives tudomására, hogy három gyorssajtóval, a legujabb betűk­kel és díszekkel, úgyszintén min­denféle segédgépekkel felszerelt könyvnyomdámmal vállalkozom minden e szakmába vágó munkák gyors, csinos és jutányos áron való elkészítésére. ■■ ALAPITTATOT 1892-BEN TELEFONSZÁM 43 A FELSŐBÁNYA! HÍRLAP kiadóhivatala.

Next

/
Oldalképek
Tartalom