Nagybánya és Vidéke, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1915-11-07 / 45. szám
Nagybánya, 1915. November 7. — 45. szám. XLI. évfolyam. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE IVlEQ-J'ELETsriI^: IvXIIsnDIBIST 'V.A.SAlRJSr.A.IP Előfizetési árak : Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. ========== Egyes szám 20 fillér. ===== Felelős szerkesztő és laptulajdonos: RÉVÉSZ j-^uisros. Szerkesztőség s kiadóhivatal : ___Fels5banyai-utca 20. szám alatt. -............... ■■ ■■■•■■■ TELEFON SZÁM NAGYBÁNYA 18: - . A harms'1'*1: hadi kölcsön. A hadi kölcsönre tekintélyes összeget jegyeztek ugyan már az országban, de hogy nálunk, Nagybányán mi történt e tekintetben, arról édes keveset tudunk. Pedig jó volna, ha nyilvánosság elé kerülne a helyi névsor is, hiszen nálunk is akadnak sokan, akik nevök közlésével jó példát mutathatnának másoknak. November 17-ig lehet jegyezni, tartsuk hazafias kötelességünknek, hogy mi is ott szerepeljünk azok között, akik a hadseregért szívesen áldoznak mindent. Támogattuk akkor is, amikor súlyos nyomás alatt állott az ország, támogassuk most is, amikor győztesen haladnak hadaink minden irányban. Életküzdelme dicsőséges harcát a nemzet vérrel és pénzzel vívja. A hadsorokban küzdők hősiességgét a hadsorok mögötti élet munkája támogatja. Az ellőbbiek vérrel fizetnek, az utóbiak a munka vérét, a pénzt hullatják s nem hullatják oly bőven, hogy amazt megfizessék. A küzdelem hősi mezején levett kalappal nézi egész világ a magyart. Dicsősége ragyog s e ragyogás tükrében jövője képét láthatja meg a nemzet. A békés polgári munkának, mindenek eltartójának versenyeznie kell a hősiességgel, hogy méltó testvére maradhasson s hogy magának is kikövetelhesse a levett kalapot. így tanulhatjuk ezt nagy szövetségesünktől, akinek vér és vagyonáldozatban való tüneményes hatalmát barát és ellenség egyként csodálja. Kövessük őt. Fegyverben álló fiaink, testvéreink ellátást igényelnek, vérök hullásáért, dicsőségük családi szerzeményéeért borzalom volna, ha ebben szükölködésbe vetnők őket. Az államnak a harcz folytatásához, végső befejezéséhez pénzre van szüksége s nem veheti máshonnan azt, mint a családi pénztárból, a nemzetéből. Két kézzel kell odaadnunk mindent, hiszen közös midnyájunkért folyik a harcz közköltségre megyen és amit áldozunk, annak nemcsak szelvénykamatai térülnek meg, hanem unokák nemzedékeinek jólétében, nyugalmában kamatozik az. Az állam csak kér tőlünk, melyért kamatozó kötvényt ad cserébe. Jobb adósunk nem lehet az államnál, akiért az egész nemzet áll jót. Oda kell tehát neki adnunk, mikor ismét jelentkezik érte, amint kétszer már jellel;x ett s amint kétszer már kapott, mindig fölösen egy-egy milli- árdot. Ez a milliárd a mi súlyúnk, a mi értékünk, ez a mi jóravalóságunk mértéke. Harmadszor kell most megbizonyita- nunk, hogy komoly ez az érték. Nemcsak kétszer: háromszor is fel tudjuk emelni azt a sulyózót. Itta harmadik hadikölcsön. Nagyjában ugyanazok a feltételei, mint az alső kettőnek s a közelebbi napokban zárul az aláírás, Adott az Isten termést, adott a kor- márfy s a kormányt kormányzó szükség árakat: a pénzre váltott istenáldás ám tegye most már kötelességét s hozzon békítő áldozatot. Tegye meg áldozatát Nagybánya is, ennek lakossága. Legyünk következetesek az első két jegyzéshez s akkor az ország a mi szegény vidékünkkel is meg lesz elégedve. Miveljük földjeinket. A föidmivelési miniszter egyik hosszabb rendeletét közölte a helybeli gazdasági egyesülettel, kérve, hogy a közigazgatás szerveinek az egyesület, hazafias készséggel, támogatására legyen. A rendeletben a miniszter kijelenti azt, hogy hovatovább mindinkább kétségtelenebbé válik, hogy lulajdonképeu két hadjáratot folytatunk ; egyiket a csatamezön, a másikat gazdasági téren. Ott a megingatott erkölcsi világrend helyreállításáért küzdünk, itt pedig a kiéheztető politika ellen harcolunk, amelylyel minket ellenségeink agyonsujtani kívánnak. A hadjárat küzdelmeiből ép úgy, mint a gazdasági élet-halál harcból a mezőgazdaság és azok, akik magukat a mezőgazdasághoz számítják, mindezideig becsülettel kivették a maguk részét. S midőn ma a magyar földmivelő nép önfeláldozó hősiességét az egész világ elismeri, nem kisebb elismeréssel emlegetik azokat a megbecsülhetetlen szolgálatokat is, amelyeket a háború első esztendejében a magyar mezőgazdaság oly kiválóan teljesíteti 1 Ennek tudatában azonban lehetetlen azon iót ségtelen tény felismerése elől kitérni, hogy bár eddig mezőgazdzsági hadjáratunk sikert sikerre lalmozott, soha nagyobb feladat előtt nem állt Átkelés a folyón utazás északra. — Tárcza levelek. — Lázasan folynak az előkészületek. Nem hagynak semmit figyelmen kívül, igazi német alapossággal cselekeszuek. Rengeteg vas pontont (csónakot) halmoztak ősze, utakat csinálnak, dupla síneket fektetnek, ágyukat czipelnek nyakra-főre, fedezékeket csinálnak. Tegnap gépfegyverekkel is jöttek, mind német fiuk. Jó képű mosolygós gyerekek, olyan ellentétben áll fiatal frissességük a cudar, októberi esős idővel, a nedvesség a csontokig hatol. Sajnálom szegényeket, késő este, sötétben, zuhogó esőben jöttek, lovakkal, keresték a kaszárnyát. Vigan lármáztak, mintha nem is lett volna tőlük 600 méternyire az ellenség, Lebecsülték, fumigálják, kutyába sem veszik az ellent, pedig vakmerő, elszánt, ravasz népség ez Nehéz dió az átkelés s az őszi idő még nagyobb nehézségeket támaszt. A lakosság izgatottan várta a napot, mikor offenzivába lépünk. A pince lakásokat berendezték, kályhákat czipeltek be, ágyakat stb. Sokan el is utaztak félnek a 42-es ágyuk hangjától különösen, mikor figyelmeztették a város lakosságát, hogy ha 42-essel kezdenek dolgozni, akkor nyissák ki az ablakokat, mert a légnyomás mind összetöri, pedig jómessze állottak az ágyuk, (De én nem megyek el, látni akarom). Nem félt különben valami nagyon a lakosság, hogy az ellenség a várost fogja lőni, mert nem lesz arra való ideje, ha a mi ágyúink bömbölni kezdenek. És ha lőnek, arai katonáinkra, a mi ágyúinkra lőnek és nem a városra. A Vörös Kereszt hölgybizottsága is erősen készült hogyha megsebesülnek a mieink, teljes készenlétben legyen. Hurrá! éljen, megtörtént! Tegnap iszonyú izgatottságban voltunk. Péntek délután kezdtek a mieink a nehéz ágyukkal lőni. Az ellenség viszonozta. Egy házba becsapott a golyó. Négy halott, több sebesült. Ma reggel pont hét órakor megszólaltak jóformán az összes ágyúink. Rémesen dörögtek, süvítettek, úgy, hogy a házak megremegtek, a lámpák csörömpöltek s földalatti robaj hallatszott, mintha földrengés lett volna. Ezt az érzést nem tudom leírni, rémes dolog volt. Kilenc órakor hallottuk, hogy uszályokban vannak katonáink, indulnak a túlsó partra. Nem állhattam meg, hogy a ház padlásáról meg ne nézzem, ahonnét az egész frontot jóllátni, Mondhatom remek, szörnyen szép látvány volt. A srapnellek, gránátok sok-sok piros, szürke felhőcskéi hol itt, hol ott, de sok felé kóvályogtak a levegőben. A parton, hol az ellenség lövészárkai voltak, sürjen csapkodtak a földbe a golyók, kivájták a földet és messze szétcsapták. A folyamból torony magasságú szökőkút ugrott fel és közben ......... a mi katonáinkkal telt csónakok siklottak át a túlsó partra. Felejthetetlen, megható történelmi mozzanat ! A szivem lázasan dobogott és Isten áldásáért imádkoztam a mi szegény, hős katonáinkra! Végre egymás után kikötöttek a csónakok és láttam, mint mennek föl az utón a fiuk, azután föl a hegyre, Ekkor puskaropogást hallottunk, de a mieink gyorsan végeztek az ellenséggel, mert elérve a falut, csakhamar ott lengett a tornyon a mi zászlónk. Megkönnyebbülve sóhajtottam föl. Elfoglalták a falut és a magaslatokat, Veszteségünk alig volt, de annál nagyobb az ellenségé. A visszajött nehány katonánk meséli most nekem, hogy könnyen végzett a mi nehéz tüzérségünk. Az árkok tele vannak az ellenség halót- taival, illetve emberi testrészekkel. Hetven foglyot is hoztak, (több katona nem is maradt közülök meg) az egész falu népét. Sok apró gyerek és siró asszony van köztük. Persze hoztak katonáink disznókat, birkákat, libát, kacsát is sokat. A német Koch már kolbászt csinál! Most már tudunk nevetni, élczelődni is, pedig alig néháuy órával ezelőtt milyen nehéz volt a szivem és könnyes a szemem. Szinte hihetetlen, hogy ez megtörtént. Csak tovább . . . előre . . . vitéz fiuk . , . rettenthetetlen hősök , . , ez meghozza a békét. Most vonulnak végig vigan énekelve a mi katonáink az utczán. Öakéntelenül magam is velők dúdoltam. A hány embert látok, az mind boldogan nevet. És jön a katonaság folyton a vonattal, én is két tisztet kaptam lakóul. Isten hozta őket, Isten vezérelje! *
