Nagybánya és Vidéke, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1914-07-12 / 28. szám
(2) 28. szám. együtt beiratkozott a polgári leányiskola 4 osztályába 186 tanuló, a kézimunka-tanfolyamra 32, a női kereskedelmi tanfolyamra 25. Az év elején beiratkozott rendes tanulók összes száma 243 volt. Az iskolaév végén a rendes tanulók száma a polg. iskolában 176 ra, a kézimunka-tanfolyamon 23-ra apadt, a kereskede.mi tanfolyamon a beiratkozottak létszáma nem változott. Osztályzatot nyert az iskolában 224 tanuló, kik között 171 helybeli, 53 vidéki volt. A tanév végén a polgári iskolai tanulók száma a múlt évihez viszonyítva 10-zel növekedett, a kézimunka-tanfolyamon 1-gyei, a kereskedelmi tanfolyamon 7 tel volt kevesebb, mint a múlt évben. Magánvizsgálatra 18 tanuló nyert engedélyt, ezek közül 17 tett magánvizsgálatot. A tanítás és nevelés egyöntetűvé tétele, a tanulók magaviseletének, haladásának elbírálása végett a tanítótestület az iskolaév folyamán 16 értekezletet tartott. Az a körülmény, hogy az osztályvezető tanítónők fogadó órákat tartanak a szülőkkel való érintkezésre, üdvösnek bizonyult. A tanítótestület nagy súlyt fektet a tanulók vallás-erkölcsös nevelésére. Az iskolaévet istentiszteleten való részvétellel kezdték és végezték. A napi tanítás imával kezdődött és végződött. Vasárnaponkint a növendékek az iskola felügye lete alatt voltak az istentiszteleteken. A római katholikus tanulók május havában hetenkint kétszer a templom kórusán énekeltek, a tanév alatt négyszer gyóntak és áldoztak, 9 tanuló először járult a szent áldozáshoz. A református vallásu leányok közül 12-en, az evangélikus tanulók közül 3-an konfirmáltak. A református és evangélikus tanulók vallásos szavalataikkal és énekükkel vettek részt az október 31-én tartott reformáció emlékünnepén. A tanítótestület növendékeinek szivében a haza iránt való szeretetet is mindenkor igyekezett éleszteni; nemcsak egyes, erre különösen alkalmas tantárgyak tanításánál használta fel erre a kínálkozó alkalmat, hanem házi és nyilvános ünnepélyeket is tartott. Október 4-én, őfelsége nevenapján a növendékek tanítóik vezetésével istentiszteleten vettek részt. Október 6-án, az aradi vértanuk ünnepén, a nap jelentőségét Demeterné Balázs Vilma méltatna. A tanításnak szemlélhetővé tétele végett a szaktanítók növendékeiket a következő kirándulásokra vitték: I. Osztály: Egy lomberdő a Virághegyen, egy kaszáló a Postaréten. II. osztály: Egy lomberdő a Szent-János völgyben. III. osztály : Földtani kirándulás a kereszthegyi kőbányához, iparműtani kirándulás a fernezelyi fémkohóba, műtrágya- és gálicgyárba, a helybeli zuzómüvek- hez, a Spiczuli fazekasmester műhelyébe, a helybeli fogyasztási szövetkezet szódavizgyárába; a IV. osztály a könyvnyomdát tekintette meg. Április hó 27-én Marossy Aranka, szilágy- somlyói polgári leányiskolái tanítónő tartott száElhitetem magammal, illetve a művészet által azzal, hogy az, amit én festek, szebb annál, mint amit látok. És tulajdonképpen nem az létezik, ami van, hanem az, ami nincs, vagyis az, amit én csak elképzelek. És ha idáig eljutottunk, akkor kalapot emelhetünk a művészek előtt, ők megtanítanak bennünket elfelejteni a valót. Mert a való, mondom, gyötrelem — s a legnagyobb bölcseség a feledés. A feledés pedig minden egyéni tudás alapja. Ebből indultam ki és ide jutottam is. így kapcsolódott össze bennem a bölcseség az áltatás művészetével. De most veszem észté, hogy csakugyan az iskola mellől beszélek és még sok mondanivalóm volna érdemileg a nagybányai iskoláról. De miért szóltál ily későn, lapzártakor? Még írnom kell a nagy mesterről, Tormáról, az Obmannról; általában a nagybányai nőkről és különösen a festőnőkről és főképpen sziv- igényeimről. De hová ragad engem mindez? Egy igen szomorú tanulság megdöbbentő igazsága felé : nemcsak hogy festő nem vagyok, de igazi bölcs sem, mert sokat fecsegek. Mindegy! írd alá: (Folytatása következik.) NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE mos vetített- és mozgóképpel illusztrált tanulságos és gyönyörködtető előadást a növendékeknek »Velence és művészetéiről. Május 29 én vetített képekkel illusztrált Uránia előadást tartottak a növendékek a Vág völgyéről és a Duna mentéről Pozsonytól Bpestig. Junius 1-étől 8-áig tanulmányutat rendeztek Kassára, a Tátrába, a Vág völgyébe Pozsonyig s onnan Budapesten át haza. Az utazásban 40 leány vett részt. Neubauer Hermin, Márton Irma, Gurszky Lujza és Waigandt Anna tanítónők vezetése mellett. A tanulóiknak ismereteik gazdagítására s szabad idejükben való nemes szórakozásukra 836 kötet, 1856 korona értékű ifjúsági könyvtáruk van. A tanulók nagy előszeretettel használják a könyvtárt. A tanulók a dánrendszerü svédtornát télen az iskola szépen felszerelt, tiszta, jó levegőjű, pormentes tornatermében, nyáron a kertté alakított udvar teniszpályáján űzik. Az udvar tágas utain és gyeppázsiíjáu töltik nyáron tizperceiket is, hol a tanórákon tanult játékokat kedvvel folytatják. Télen a teniszpályát jégpályává alakítják. Az osztályhelyiségeik világosak, tiszták, állandó szellőztető készülékkel ellátottak, a padlók dustles pormentesitővel vannak bevonva. Télen a tantermek levegője állandóan 18° C. hőmérsékletű, a folyosókat s lépcsőházat is fűtik. A tanulók egészségi állapota változó volt. Huzamosabban mulasztott 2 tanítvány a családjukban előfordult ragályos betegség miatt, egy növendék maga volt skárlátban, nagyfokú vér- szegénység miatt 2 tanuló volt hosszabb ideig távol az iskolától, 1 izületi csuz, 2 idegbaj, 1 bőrbaj, 2 fültőmirigydaganat, 2 fültőmirigy-gyul- ladás, 2 tüdőcsucshurut, 6 iégcsőhurut, 2 torok- gyuiadás, 1 pedig influenza miatt mulasztott. Március 19-én Bay Polika, II osztályos tanulót ragadta el a vidám gyermeksereg közül a kérlelhetetlen halál. »Édes apja rózsafájának legszebb ága* letört s a tavasz nem úgy bomlott a Portörőn, mint máskor ... De a bájos, kedves gyermek elmúlása az iskolában is soksok gyermekszívben kelté föl az első nagy fájdalmat s fájdalmukban osztoztak tanítónőik is. A tanév elején Herczinger Ferenc, városi főorvos a trachoma ellen való védekezés szempontjából szemvizsgálatot tartott!. Ugyanakkor vizsgálta meg azokat a tanulókat is, kik egyes tantárgyak tanulása alól fölmentésüket kérték. Véleményére a kir. tanfelügyelő ur 20 tanulót a rajz, 30-at a házimunka, 19-et a testgyakorlat tanulása alól mentett föl egészségi okokból. A tanulók magaviseleté kielégítő volt. Tanulásban igen szép eredményt mutatott fel a IV. osztály, mint ahogy azt az értesítő más helyén közölt statisztika a jutalmazottak névsora is mutatja; általában az eredmény kielégítő. A polgári iskola 176 tanulója közül osztályismétlésre 8 tanulót, javitóvizsgálatra 12 tanulót utasított a tanítótestület, akadálytalanul 156 tanuló léphet felsőbb osztályba, kik közül 40 általános kitűnő, 60 jeles, 14 jó és 1 elégséges osztályzatot nyert. A szegénysorsu, jó magaviseletü tanulók közűi azok, kiknek bizonyítványában 1-nél több elégséges nem volt, tandíjkedvezményben részesültek, 46 tanuló egész, 6 tanuló fél tandíjmentességet kapott. Az iskolát május 11. és 12-én Scherer Gyula, min. szakfelügyelő és Bodnár György, kir. tanfelügyelő látogatta meg. Meghallgatták a szaktanítók tanításait, átnézték a tanulók Írásbeli feladatait, rajzait, kézimunkáit s tapasztalataikat a látogatás ulán tartott értekezleten vitatták meg a testülettel. Általában teljes megelégedésüknek adtak kifejezést. Stoll Béla, gondnoksági elnök iskolánk ügyeit kiváló jóindulattal intézte, az ünnepélyeken mindenkor övé volt a növendékeket hazaszeretetre és egyszerű, tiszta családi erényekre buzdító zárszó. A gondnokság tagjai elnököltek a vizsgálatokon: az I. osztály vizsgálatán Szabó Adolf, a II. osztályén Révész János, a III. osztályén Waigandt Anna és a IV. oszláhén Szőke Béla. Junius hó 15 — 26 ig voltak a vizsgák. A vizsgálatok alatt volt a tanulók kézimunka- és rajzkiállitása A záróünnepély hangversenyi részét ez évben a Lendvay-szinházban tartották meg nagy közönség jelenlétében, belépő-dijak mellett. A tiszta jövedelmet az iskola szegény tanulóinak 1914. Julius 12. segélyezésére és a kirándulási alap növelésére fordítják. Junius 29 én zárták be a szülők és gondnokság jelenlétében az évet. A IV. osztályú tanulók búcsúztak az iskolától. Igazgató beszámolt az év nevezetesebb eseményeiről s kiosztotta a jutalmakat. Köszönetét mondott a szülőknek azért, hogy a tanítótestületet nevelői munkájában támogatták, a tantestületnek s hitoktatói karnak buzgó fáradozásárt, a gondnoksági elnöknek pedig az iskola iránt mindenkor tanúsítóit kegyes jóindulatáért s ezzel a tanévet bezárta. Junius 30 án tartotta a tanítótestület az évzáró értekezletet, melyen a szertárőrök beszámoltak a gondjaikra bízott taneszközökkel. Majd megállapította a testület a jövő iskolaév munkarendjét s ezzel a tanévet lezárta. A jövő évi tanitás szept. 7 én kezdődik. Csónakon az Aldunára. — Az „Etus“ vizrebocsátáaa. — (Kiküldött tudósitónktól.] Julius 10. — Kü'önös és ritka látványosság keltette fel hétfőn reggel, Nagybánya utcáin, a koránkelő emberek figyelmét. — Egy színes, hosszú faalkol- mányt húzott két ló, négy szekérkeréken, a Felsőbányai-utcából a Hid-utca irányában Sokan találgatták, hogy mi lehet ez a különös jármű, rá is jöttek, hogy csónak; néhányan azt is tudni vélték, hogy ez az a csónak, amelyen öt vállalkozó szellemű gimnázista — nyilvánvalóan azok, akik a csónakot kisérték — az A'dunáig akar leutazni. — Sok bámulója akadt az itt szokatlan menetnek, mely a borongós, párás nyári reggelen megzavarta kis időre a csendes város korai nyugalmát . . . ♦ Már ezelőtt is beszéltek a városban arról az érdekes csónaképítésről, ami fent a Felső- bányai-utcában — Bozsenikéknél — történik már hónapok óta. Azt rebesgették, hogy nagyobb- szabásu vizi útra készül a csónak s készülnek ügyeskezü épitői. Az utolsó napon értesültem arról, hogy a nagyszerű terv a megvalósulás végső stádiumába jutott s azonnal fölkerestem azt. a felsőbányái utcai házat, ahonnan a télen is csinos ródlik kerültek ki. * Vasárnap délután. A nap csak itt-ott, akkor is tompítva tűnik elő a felhők szürkesége mögül. Á házak előtt, a fák alatt, kint ülnek az emberek ünnepi semmittevésben. Az utca csendes. Bent az udvaron azonban — ahova igyekeztem — nem pihennek a dolgozó kezek. A csónak már szekérre van kötve, most hordják a fiuk bele az utifelszerelést, melyet mind elnyelnek a kis uszóvár rekeszei. Szívesen fogadnak. A tanár ur, a csónaképítés főfelügyelője és Áti, az ezermester, mint újságírónak, megmutatnak mindent apróra. (A helyi és a fővárosi sajtót csak magam képviseltem ) A csónak, melyet egészében és legapróbb részleteiben is a diák mesterek csináltak, heted- fél méter hosszú, egy és fél széles. Hat embernek éppen elég. (Hatodik a tanár ur, aki a diákokat elkíséri) Széles kormánylapátja hátulról is s egy kis automobilkerékkel élűiről is könnyen mozgatható Be van rendezve minden, a hosszú utón szükséges fölszereléssel; — mert csakugyan le akarnak menni Orsováig a Szamoson, a Tiszán és a Dunán s holnapra már ki van tűzve az indulás napja. Ezért olyan sürgős a csomagolás vasárnap délután! . . . A kis alkotmánynak van hosszú árboca, sátorként használható vitorlája, három vízhatlan rekesze, van hat kötött evezője, vastag hajókötele, hosszú lánca; fel van szerelve mindenféle szerszámmal, gazdag éléskamrával, takarókkal, bundával, ponyvával. Visznek mentőszekrényt az utasok, foltozó anyagot a csónak sérülései esetére. A kis »hajó« leljesen vizhatlanul van összeállítva, kívül pedig piros-fehér feketére föstve. Nagybánya város színei. A csónak hátuljára pedig nagy betűkkel be van vésve: »Nagybánya.« — Mozgó reklám a nagybányai hajógyárnak — gondolhatják majd a Tisza mentén . . . A kis vizi jármű neve: »Etus« fehéren fel