Nagybánya és Vidéke, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1914-05-24 / 21. szám

A TÁRSADALMI HETILAP. NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE iv^EO'űTBiL.sisrxK: Miiig rxEnsr vasá: Előfizetési Arak : Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. ===== Egyes szám 20 fillér. ----- = Fe lelős szerkesztő és laptulajdonos: RÉVÉSZ J-Á3STOS. 160 lal : yatt. . n-i-Trvzr í^i n 0 m a n Ä ROBELLY LAJOSNÉ. f séd A Könnyeket letörölni nehéz, de ma­gasztos dolog. A nagy lelkek sajátja: köny- nyiteni ott, ahol az élet a maga terhét gyöngébb vállakra rakja; támaszt, segítsé­get nyújtani annak, aki a megélhetésért folytatott küzdésben alul maradt; jó szó­val, jó szívvel nyújtani egy falat kenyeret a magunkéból annak, aki azt megkeresni a sorsnak valamilyen kemény csapása foly­tán képtelenné vált. Az irgalmasságnak mindezen nemeit úgyszólván naponta gyakorolja mindeni- künk. De elszórtan, ötletszerűen, úgy, ahogy a nyomorúságnak változatosságában olyan kifogyhatatlan képe az alkalmat parancso- lóan élénkbe dobja. Segítünk, anélkül, hogy különösebb emóciókat keltene bennünk vagy pedig mélyebb nyomokat hagyna lel­kűnkben a nyomor képe. Segítünk, mert egy pillanatra erőt vesz rajtunk a szána­lom, amelytől igyekszünk megkönnyebbülni a pár odavetett garassal. Segítünk, mert — sajnos, erre is van példa — pár fillér árán megvásároljuk magunknak a nyomortól megzavart hangulatunknak előbbi derűjét, nyugalmát és esetleg még a kegyes jótevő nimbuszát is fejünk köré fonja a nyomor­gónak hálás rebegése. De ez az ötletszerű segítés csak arra jó, hogy pillanatnyi könnyebbséget szerez­zen s továbbra aztán ismét a nélkülözés­nek szolgáltassa ki a magára hagyott te­hetetlent. Szép az e-lszórían gyakorolt jó­tékonyság. De mennyivel nemesebb dolog az, ha az élet küzdésében elbukottat nem csak talpra állitjuk, hanem karon fogjuk s tovább vezetjük, támogatjuk bizonytalan lépegetésében. Ha nemcsak ma segítünk, hanem megóvjuk a holnap kínos bizony­talanságának érzésétől. Ha nemcsak azon segítünk, akit a véletlen szerencse elénk vezérel szeszélyesen, hanem fölkeressük azt is, akit a fájdalom elcsüggesztett, el­gyengített annyira, hogy kérni sem tud, kérni sem mer. Ez a nemes altruizmus megértő s át- érző munkája. sSt Ennek a nemesen megérző s megértő tevékenységnek egyik szeretettel működő bajnokát szólította elő a szerénység csön­dességéből a királyi kegy, hogy pár órára a lelkének voltaképen idegen ünnepeltetés zajában, óvációjában részesítve legmaga­sabb elismerésének átnyujtása alkalmával. Május 21-én délben tartotta meg a helybeli Jótékony Nőegyesiilel díszköz­gyűlését a városháza tanácstermében, ahol Csaba Adorján, vármegyénk főispánja, mint a kormány megbízottja, föltüzte a hivatalos ‘ sztet a nőegYesü­le , RobeLy Lajosnénak a m-■nmu»«yájan, akik tanúi voltunk ennek a lélekemelő ünnepségnek, örvendünk, mert tudjuk, hogy az igaz érdemre mosolygott le a királyi kegy. Örvendünk azon is, hogy itt nyultották át a kitüntetést, itt nálunk, ahol voltaképen jóságos szivének annyiszor adta tanujelét; itt, a Nőegyesület közgyű­lésén, annak az egyesületnek körében, amelynek kötelékében majdnem másfél századon át gyakorolt jótékonyságot fárad­hatatlan buzgalommal, lelkesedéssel és lel­kesítéssel; annak az egyesületnek a köré­ben, amelynek szegényeitől jóltevő kezét akkor sem vonta el, amikor kötelessége másfelé szólította. 20,000 koronát érő há­zastelkét az egyesületnek adományozta az­zal a céllal, hogy majdan ezen a telken létesüljön megboldogult leányának és só­gornőjének közös nevét viselő „Kornélia leányárvaház,“ amely kőbe vésve fog be­szélni hosszú évtizedeken át a nemes adományozónak jó szivéről. Arról a jó szívről, amelyet bizony az élet nem kiméit meg sújtó kezétől. Egy­másután kellett elvesztenie azokat, akik legközelebb álltak szivéhez. Elvesztette kis unokáját, vejét, egyetlen leányát, szeretett férjét. S e kegyetlen csapások fájdalmán, s e fájdalom könnyein át ráesett tekintete mindazokra, akiket az élet szintén lesúj­tott. A nagy lelkek erejével felemelkedett Galamb történet. — Irta: Révai Károly. — A galambdúc az udvar közepén állott, ma­gas fehérre festett oszlopon ; a házikó sötét vö­rösre volt mázolva köröskörül kis ajtócskákkal, melyek a terrászra nyíltak s melyeken ki és be­jártak édes-bájos turbékolással a galambok. Búza, kukoriczaszem nagy mennyiségben volt elhintve a galambdúc alatt az udvaron s kis kővályukba kristály tiszta vizet öntöttek számukra minden reggel a gondos kezek. Három család fészkelte be magát a házikóba, a déli oldalon egy tiszta fehér kontyos pár, eze­ket úgy hívták »fehér ur« és »hófehérke asszony­ság.« Kelet felöl egy acélszürke bukfencező pár; ezeknek volt két fiókájuk is, két kisasszony ha­sonló acélszürke kékes tolzattal, mint a papa meg a mama; ezek már le tudtak röpködni az ud­varra s onnan vissza a galambházra, de nagyobb kirándulásokat még nem tettek s a bukfencezés magasabb tudományát még nem sajátították el. Ezeket úgy hívták: »kék mama«, »kék papa« és »szürke kisassszonyok.« A nyugati oldalon rozsda­vörös galambok laktak; hárman voltak egy szo­bában : egy him és két nő. A telhetetlen ! Két asszony kellett a »vö­rös urnák.« Sőt az igazat megvallva, »vörös ur« a szomszéd fehér asszonykára is szerelmes pillan­tásokat vetett; eddig ugyan még eredménytele­nül, de úgy látszott, hogy már csak idők kérdése, hogy a csábításnak áldozatul essék. A kék ma­mára azonban vörös ur ezidöszerint rá sem nézett, Érthetői Boldog családanya volt, ki két leányának nevelésével foglalatoskodott s ennél­fogva könnyelmű lépésre nem vetemedett. Való­színű, az is, hogy a vörös urnák a bukfencezgetés nem tetszett s azért mellőzte őt. A bukfencezést kacér, kihívó cselekedetnek találta, hogy ne mond­juk: erkölcstelennek. Máskülönben békésen megfértek egymás szomszédságában; valóságos galambköztársaságot képeztek, elnök nélkül, ha csak »vörös ur« nem gyakorolta néha az elnöki jogokat. Mert hát uralkodói hajlam volt benne elég ; Különösen az asszonyi személyekkel szemben éreztette fel- söbbségét. Egész napon át édes bugással, csókolózással töltötték idejöket; nem zavarta meg e boldog csendéletet semmi, csak néha-néha egy-egy ma­gasban keringő héja, mely gyilkos szemekkel né­zett alá a mozgalmas galamb-dúcra. Ilyenkor reszketve, dobogó szívvel bújtak el a házikóban mindnyájan, csak a rozsdavörös him állott ki őrszem gyanánt a házikó tetejére, a szélben nyi­korgó zászlócskára s úgy figyelte a héja minden mozdulatát. Bátor volt! Már amennyire galambnál bá­torságról lehet beszélni. Mert készebb volt fel­áldozni magát, mintsem, hogy valamelyik társá­ban kár essék. Nem hiába két asszonyt boldogított sze­relmével. Mikor aztán az ellenség eltűnt a láthatár­ról, hangos turbékolással adott jelt társainak; leszállt a tetőről s körüljárva a házikót, minden kis ajtócskán beturbékolt s kiszóllitotta a resz­kető galambokat. Ilyenkor természetesen sokat megengedett magának. Udvarias hajlongások, gyöngéd szavak, sőt még egy-egy elcsattanó csók is előfordult; a fehér asszonyka mindenki szeme- láttára csókra nyújtotta rózsás ajakát, pusztán csak hálából, a védelmező gavallérnak. így fej­lődött ki lassanként hófehérke é3 vörös ur között a viszony, mely rövid idő alatt oly tragikusan végződött. Hűség! Hitvesi szeretet! Ideális szép fogal­mak az emberi életben. A galambok erkölcsi érzéke nagyobb az emberekénél! Tisztultabb, fino­mabb. A gólyáknál meg éppen példányszerü. Hűt­len gólya alig képzelhető! S ha elő is fordul szórványosan, abból általános következtetést nem lehet vonni a gólya nemzetségre. A galambok hűsége kitartóbb, mint az embereké! Kis szivecs- kéjük betelik egy lénynek képével s azt az egyet imádattal veszik körül, A »szabad szerelmet« az emberekre bízzák Az ember vére forróbb, lázasabb, gyorsab­ban lüktet az erekben; az emberi szív nagy ka­maráiban több imádottnak van helye! No de azért a galamboknál is van kivétel, példa reá »vörös ur,« kinek szivében több bájos galamb­hölgy foglalt helyet ez idő szerint. Mi emberek pedig vessünk magunkra! Me­lyikünk maradt életében tántoríthatatlan hive egynek ? Nem cselekszünk-e úgy, mint a vörös galamb? Elmondhatjuk, hogy »vörös ur« a sze­relem tekintetében tökéletes ember volt! Igen ! Emberi tulajdonságai voltak. Mintha csak rólunk vett volna példát. Vörös ur hófehérkére határozottan hálót vetett; ezt le-

Next

/
Oldalképek
Tartalom