Nagybánya és Vidéke, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1914-04-11 / 15. szám

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 15, szám. (3) ISI4. Április 11. A gondolat igazán nagyon szép volt, hogy nemcsak a születésnapot, de a keresztelést is meg kell ünnepelni, de a dátumot nem valami szerencsésen választotta meg, mert rendesen beesik a szünidőbe s igy az iskolák nem élvez­hetik a boldog nap áldásait. Holnap szintén emlékezetes nap lesz, az uj sajtótörvény életbelépésének fordulója. Milyen szerencse, hogy sem vasárnap, sem hétfőn nem nyomnak semmit, igy legalább két nappal to­vább tart a szabadság. Tőlünk is sokan kérdezik, hogy micsoda óvóintézkedéseket tettünk, hogyan védekezünk a peronospora ellen? Hát sehogy. Eddig is az igazat irtuk és ezután is igazat fogunk írni, pont. Tulajdonképp még könnyebben fog menni a lapszerkesztés. A főkapitány cenzúrát gya­korol s igy beleír ő is egy pár sort a kefe­lenyomatba, kevesebb kéziratra lesz tehát szük­ség, kevesebbet kell nekünk törni a fejünket, hadd törje a magistratus is. Különben érdekes, hogy maga a buda­pesti rendőrség ijedt meg legelőször az uj tör­vénytől, nem mer szerkeszteni s be fogja szün­tetni a lapját. Persze neki könnyű, mert ő úgy is megél, ha lapot nem szerkeszt. De mit esi- | náljon a sok zsurnaliszta, ha beszünik egy csomó másféle lap? Eh! az se baj! Segitnek ők is magukon. Kirándulnak Oroszországba, vagy népszervezést rendeznek Amerikában. Mi azért megkapjuk mindnyájan a vastag húsvéti számokat 120—240 oldalakkal s olvasni fogjuk egy esztendeig, a jövő husvétig, amikor lehet, hogy már megint más törvény lesz. Szóval észrevétlenül vonul el fölöttünk a legújabb sajtókorszak, mint annak idején a Hal­ley-üstökös. Azért egész jókedvvel kívánok én minden olvasómnak boldog húsvéti ünneplést, abban a reményben, hogy az ilyen kívánsággal csak nem okoz kárt senkinek a krónikás. Miért ne lehetne a sajtónak is boldog ün­nepe, kérjük az előfizetések szives megújítását. Robelly Thaisz Fanny örökös tiszteletbeli nőegyesületi elnöknek a koronás arany érdem- keresztet, legfrissebb értesülésünk szerint Nagy­bányán, ünnepélyes gyűlés keretében áldozó­csütörtökön fogják átnyújtani. Eljegyzés. Jeszenszky Sándor a fernezelyi fogyasztási szövetkezet vezetője eljegyezte Dobró Irmát Nagybányán. A názáreti. Lapunk munkatársa: Takács Ilus irta e címmel mai tárcánkat. A hármas költemény különböző időkben, három számban már megjelent. Most a szerző egybe forrasz­totta a három verset és egészen átdolgozta Beh szegény a te aratásod, Megváltó égi szeretet! Az irgalom, a hit, lemondás Munkál mély boltivek alatt; Sorsviharoktól védik, óvják Szürke, tömör csöndes falak. S künn zúg az élet lázas árja Törtetve gyöngébbek fölött; A vetésen tiporva, melyet Mártírok vére öntözött. Az Eszme, Ige hagyományos Ünnepi szózatokban él, De tiport lelkek vád-moraja Mint bizonyság — másról beszél. S föllép a tan, mely fenn hirdeti, Hogy nincsen Kit imádnia; S fönn a gyászormon, a kereszten Fölsugárzik még fényesebben A megalázott Glória. Takács Iíus. Ilyen uj alakban tehát még nem jelent meg sehol. Ajánljuk az ünneplő közönség figyelmébe. Tréger László fiatal kereskedő mai nagy hirdetésére felhívjuk a figyelmet. Emlékeztető. Husvét másodnapján a jóté­kony célú nőegyesület ibolya-estélyt rendez. A mulatság egészen családias lesz Belépő-dij 1 K. Kezdete este 872 órakor. Halálozás. Bernáth Dezső téglagyárost sú­lyos cáapás érte, Sándor nevű 5 éves fiacskája három napi szenvedés után, hirtelen elhalt. A kedves, szeretett gyermek halála fölött kesergő szülék bánatát enyhítse az általános részvét. Ragály. Alsófernezelyen, mint értesülünk, a hökhurut lépett fel tömegesebben, dr. Winkler sok házra kiragasztatta a piros cédulát s való színűén az óvóintézetét is bezárják. Federico Pignatelü Cortez Ditragona Mon- teleone hercege pár heti tartózkodásra váro­sunkba érkezett s itt tartózkodása alatt dr. Erdődy Ignác főtörzsorvos vendége A nagybányai ref. egyházmegye ez idei tavaszi közgyűlését ápr. 17-én tartja váro­sunkban. A Fernezely és Zazar jobbparti ipari viz- használati társulat múlt hó 30 án tartotta köz­gyűlését Neubauer Ferenc min. tanácsos el­nöklése mellett. Az ipartestület múlt vasárnap tartotta köz­gyűlését, a hol Kupás Mihály elnök távoliévén Szerencsi] József t. b. elnök és Smaregla János iparhatósági bizlos vezették. Elfogadták az elöl­járóság 1913. évi működéséről beterjesztett jelentést, valamint az ugyanazon évről szóló zárszámadást s a folyó évi költségvetési elő­irányzatot. Előljárósági rendes tagokul meg­választanak : Galló Antal, Szentmihályi József, Vértes Ignác, Suba János, Keizer Antal, Ger- denits János, Kiss Lajos, Kupsán János, Ha- raszlkó István mesterek három évre, póttagokul megválasztattak: Nánásy István, Doros Lőrinc és Apfel Márton. A számvizsgáló bizottság tagjaiul megválasztattak Sziklay András m. kir. számvizsgáló, Szabó Sándor és Zelinger Lajos. Felhatalmazást adott a közgyűlés az elöljáró­ságnak az ipartestületi ház eladására; elfo­gadta az elöljáróság alapszabálymódositó indít­ványát ; egyik asztalos-mester által beadott in­dítvány felett pedig napirendre tért. Gyászhir. Vettük a következő gyászlapot: Özv. Baltai Jánosné szül. Kerekes Lila, Kerekes István, mint a megboldogult gyermekei, Ke­rekes Istvánná szül. Guzman Alma mint menye, Kerekes Almica mint unokája, özv. Donogány Gergelyné, özv. dr. Donogány Jakabné mint sógornői a maguk, valamint az összes rokonság nevében is fájdalomtelt szívvel jelentik, hogy felejthetetlen jó édesanyjuk, ille­tőleg anyósa, nagyanyja, sógornőjük és rokonuk özv. Kerekes Mihályné szül. Donogány Margit folyó hó 8-án hajnali 3 órakor, életének 84 ik évében, hosszas szenvedés és a haldoklók szentségének éjtatos felvétele után az Urban csendesen elhunyt. A megboldogult hült tete­mét folyó kó 10 én, pénteken délután 3 órakor fogják Budapesten az uj szent János-kórház halottaskápolnájában a róm. kath. egyház szer­tartása szerint beszentelni és Kolozsvárra szál­lítva, ott a vasúti pályaudvaron folyó hó 11-én. szombaton délelőtt 10 órakor újólagos beszentelés után a köztemetőben örök nyuga­lomra helyezni. Az engesztelő szentmiseáldozat az elhunyt lelki üdvéért folyó hó 16 án, csü­törtökön délelőtt 9 órakor fog a józsefvárosi plébániatemplomban a Mindenhatónak be- mutattatni. Budapest, 1914 évi április hó 8-án. Áldás és béke poraira! Lakás: VIII. kér. Nép- szinház-utca 59. III. em. 4. A villamos színház husvét mindkét napján tart előadást. A vasárnapi előadás műsora: 1 Pupák megfékezi anyósát, komikus kép. 2. Nick Winter és a némitó titka, detektív dráma két felv. 3. Baptiste elvesztette kutyáját, komikus kép. 4 Pathéjournnal, term kép. 5 Móric mint hamupipőke, komikus kép. — A hétfői előadás műsora: 1 Orosz Turkesztán, természetes kép. 2 Megzavart premier, komikus kép 3 Baby uj babája, dráma 4. Adolár ékszerész, komikus kép. 5. Tolakodó Péter, komikus kép. 6 A szi­vek doktora. Előadás kezdete mindkét nap dél­után és este 8 órakor. A konfirmációi tanitás az evang. egyházban ünnepek után kezdődik. Azok a szülék, akiknek 12 évet betöltött, konfirmációra menő gyerme­kük van, írassák be a jövő hét folyamán a lel- készi hivatalnál. A légy veszedelmes voltát bizonyítja az »Egészség« cimü lap legutóbbi kettős száma, mely a legyet találóan repülő piszoknak ne­vezi, Ez terjeszt a lakásban mindenféle fertőző betegséget, azért irgalmatlanul irtó hadjáratot üzenjünk a légynek Az »Egészség« légy száma bármely könyvkereskedésben kapható. Gyászhir. (»Hiszem, hogy a jók meglátják az urat! 26. zsoltár «) Alulírottak mélyen meg­rendülve tudatjuk úgy a saját, valamint az összes rokonok nevében is mély fájdalomtól áthatva, hogy felejthetetlen jó nevelő-anyánk és szerető nagynénénk, illetve sógornőnk özv. Podlócz Sándorné szül. Riha Jozefa f. hó 5 én reggel fél 7 órakor áldásos életének 67-ik és özvegységének 5 ik évében, hosszas, de békén viselt szenvedés és az utolsó szentségek ájtatos felvétele után Szegeden jobblétre szenderült. Drága halottunkat Nagybányára szállítva f. hó 7-én, fél 5 órakor fogjuk róm. kath. vallás szertartás szerint a róm. kath/ temetőben levő családi sírboltban örök nyugalomra helyez­tetni. Jó lelkének üdvéért pedig az engesztelő szentmisét f. hó 8 án, délelőtt 9 órakor fogjuk az Egek Urának felajánltatni. Nagybánya, 1914. április hó 5. Nyugodjék békességben és az örök világosság fényeskedjék neki! A gyászoló család. Uj lap. Husvét elsőnapján Erdődön »Erdőd és Vidéke« címen társadalmi hetilapot indí­tanak. A lap vezetősége következően alakult meg: Felelős szerkesztő és lapíulajdonos dr. Nagy Sándor ügyvéd. Főmunkatársak: kóródi Katona János tb. szolgabiró és Chirke Vilmos járási számvevő. Az első szám igen ügyes és tartalmas volt. Triesti általános biztositó társulat (Assi- curazioni Generali) Budapest, V., Dorottya-utca 10. és 12. A »Közgazdaság« rovatában közöl­jük a Triesti általános biztositó társulat (Assi- curazioni Generali), e legnagyobb, leggazdagabb és legrégibb biztositó intézetünk mérlegének főbb adatait. Teljes mérleggel a társulat min­denkinek, aki e célból hozzá fordul a leg­nagyobb készséggel szolgál. Az intézet elfogad : élet-, tűz-, szállítmány-, üveg- és betörés elleni biztosításokat. Közvetít továbbá: jégbiztositá- ! sokat a Magyar jég- és viszontbiztosító r. t., ! baleset- és szavatossági biztosításokat az Első ! o általános baleset ellen biztositó társaság, I valamint kezességi és óvadékbiztositásokaí, el- I tulajdonlás, lopás, hűtlen kezelés és sikkasztás | elleni biztosításokat és versenylovak, telivérek ! és egyéb értékesebb tenyészállatok biztosítását ! a »Minerva« általános biztositó részvénytár- | saság, valamint áru- és uttpodgyászbiztositá- sokat az Európai áru- és podgyászbiztositó részvénytársaság számára. A nagybányai ügy • nökség: Spinetti Sándor Utóda, Troplovits Márton, Rosenthal Lajos. A debreczeni keresk. és iparkamara ösz­töndíjai: 1. Szabó Kálmán-féle két egyenként 300 korona ösztöndíj, iparos és kereskedő if- | jaknak. Lejárat május 15 2. Szakiskolai ösz- j töndijak, Debreczeni fémipariskolánál 10. egyen­ként 200 korona, debreczeni keresk felső tan- ! intézetnél 3, egyenként 200 korona, szatmári ! faipari szakiskolánál 3, egyenként 150 korona, egyéb szakiskoláknál 5, egyenként 150 korona CSAK 2 NAP VILÁGVÁLLALATI Í3SBC ELŐSZÓK EURÓPÁBAN! CSAK 2 NAPI BARNUm és BAILEY CIRKUSZ Európa legszebb, legnagyobb és legkitűnőbb cirkusza* Nagybánya város és környékének becses tudomására adom, hogy egész vállalatommal e hó 20-án külön vonattal érkezem és mar április _______________ eLán8é8órauonr !! nagy díszelőadást rendezek !! El őadásokat 2 napon át fogok tartani, 20-án és 21-én, melyek minden eddig bemutatott mutatványokat felül fognak múlni. — Érkezési napon 4 órakor nagy diszfeívonuiás. Vállalatom nem tévesztendő össze hasonló utazó cirkuszokkal. Mutatványaim eddig még egyetlen cirkuszban sem kerültek bemutatásra. ]{ljl|í|( j|[[6 VÍIHÉli ll ÉliiSZGS SäPjäll líllíl 1D ÖlMÍI 33 I. SZÍilll liOESiMl. " BíjfUllllíl 3 IjlfäääSZOll. mm KÖNYÖT BROTHERS AMERIKAI CIRKUSZA aa legkitűnőbb csillagaiból álló társulatával csak 2 napig!

Next

/
Oldalképek
Tartalom