Nagybánya és Vidéke, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-30 / 13. szám
(2) 13. szám. NAGYBANYA ES VIDÉKÉ 1913. Március 30. 1. Bach-Szántó : Praeludium és Fuga g-moii. Előadja: Zsembery Ervinke. 2. Parish—Alvars: Oberon Fantasie. Előadja: Mosshammer Román hárfaművész, a királyi Opera tagja. 3. a) Warla- now: Der rothe Sarafan, b) Dvorak: Humoreske. (Fütty, zongorakisérettel). Előadja : Bajnóczy Sándor. 4. Chopin: Ballada As dar. Előadja: Zsem- bery Ervinke. 5. a) Camilló Horn : Concert Etude, b) Hasselmans: Nocturne, c) Hasselmans: Gitana (Caprice). Előadja: Mosshammer Román hárfaművész, a királyi Opera tagja. 6. Liszt: Venezia e Napoli (Tarantella). Előadja : Zsembery Ervinke. 7. F. W. Bowers: Müdal. Dankó Pista: Darumadár útnak indul. (Fütty, cigánykisérette!). Előadja : Bajnóczy Sándor. Mit mondjunk már most magáról az előadásról. Sokat bajosan Írhatunk, mert a legrövidebben össze lehetne foglalni abban a közönség véleményét, hogy minden művésziesen szép volt s minden tetszést aratott. Zsembery Ervinke finom pontossággal, mély felfogással és igazi zenei bravúrral játszik. Kéztartása, a billentyűk megütése, megnyomása egészen újszerű iskola, mely kitünően kihozza a szükséges hatásokat. Bach fugái fenomenálisak voltak, orgonaszerü echói elbájolók. Chopin Ballada As dur-ja talán mégis legjobban tetszett nekünk, mert Chopin mégis csak Chopin, érzelemteljes, fülbemászó, andalító s mintha az előadó művész is Chopint szeretné legjobban. Liszt Tarantellája nagy erőt mutatott. A világhírű művész nehéz zenéje méltó interpretatorra talált az ifjú művésznőben, aki bizonyára sok dicsőséget fog még aratni a Liszt-darabokkal is. Szóval, Zsembery Ervinke igazi kész művésznő, aki a zenei famíliának méltán nagy reményekre jogosító tagja. Csak hálával és köszönettel tartozhatunk neki, hogy ezzel a koncertjével megajándékozta Nagybányát. Ami a sürü és lelkes tapsokat, meg a sok koszorút, csokrot illeti, az csak természetes járuléka volt a nagyszerű föllépésnek. Mosshammer Román az Operaház hárfaművésze kedves, szép, sugár alak, gyönyörű, aranyos az ötezer koronás hárfája, de legszebb, legaranyosabb mégis csak a játéka. Hol belemarkol a hurokba, hol megtépázza, majd megsimogatja szelíden azokat. Majd úgy hat, mint a csendes tenger, sima, lágyan csókoló hulláma, majd mint apró madárkák dalos csicsergése, hol mélabusan ömledezik, hol kedvesen locsog-fecseg, mint valami óra-muzsika. Az ő művészetét már sokszor és sokfelé elismerték külföldön is, a mi dicséretünk vagy kritikánk tehát teljesen löiös- leges és számba sem jöhet, annyit azonban kötelességünk fölemlíteni, hogy Nagybányát egészen elbűvölte művészi játékával, amint arról a sür- ven megújuló tapsok is hatalmas tanúbizonyságot tettek. vonalban a Tiszára támaszkodva. Előttem tehát egy rendkívül kritikus vállalat: ellenséges hadvonal előtt utazni, télutói fagyos-rögös utón, habár éjszaka, de zörgő kocsin, gyakran prüszkölő lovakkal, élet-halál felelősséggel rám bízott s rövidre terminált idő alatt Debrecenbe a hadügyminisztériumnak kézbesítendő fontos, — legalább is következtethetőleg, mivel már Görgey holléte nemcsak tudva van, hanem hadserege hadvonalba állítva farkasszemet néz az ellenséges hadvonallal, — a tavaszi hadjárat tervét magában rejtő sürgönnyel; amelyet nehogy ellenséges kézbe jusson, kényszerhelyzetben el kell égetni — a szekéren meggyujtandó szalmával!... Nemcsak bátorság kellett ide, hanem gyermekifjutól alig várható lélekjelenlét s az »Isten megsegít« —törhetlen vallásos—erkölcsi érzés I. .. S ne vegye senki dicsekedésnek, — megvolt hamisítatlan nemzeti hazafias jellememnél fogva bennem, melyet ilyenné magyar nemesi reform, születésem, családi és iskolai neveltetésem kifejtett!. . . Még azon se ütközzék meg senki, hogy a huszadik század kilencedik évében, amikor én ezeket a visszaemlékezéseket Írom, reformált vallásu és nemesi születésemet említem ily jellemem kifejtésére elhatározónak. Én, aki a kor szellemét meg tudom érteni, aki a 48-as nagy eszméket és elveket vallom s tudatosan mindig függetlenségi párti voltam, vagyok és leszek ; ismerem az 1848/49-iki időket és viszonyokat s tudom, mily hatása volt a nemesi származás józan érzésének a magyar nemzeti — s a reformált felekezetekhez tartozásnak, a hiterkölcsi puritán jellem kiképzésénél. A magyar nemes, aki a magyar szent korona tagjának vallotta és érezte Bajnóay Sándor élő tanúbizonysága annak, hogy a legegyszerűbb alapokon is lehet művészi hatást produkálni, ö lefőzi a régebben hires Nagy Jakabot, akinek mégis legalább egy paraszt-tilinkó kellett a művészetéhez. Bajnóczynak elég, ha füttyre csücsöríti az ajkát s ezzel a nagyon népies muzsikával kitünően tud művészkedni. Vannak fortéi, pianói, crescendói, staceatoi. Első számjál (3. a. b) Zsembery Ilona volt szives a nála elismert művészi módon kisérni, itt a klasz- sziku3 fütyülést mutatta be, második számját (7) Dula Jani zenekara kisérte s ez a magyar népdalnak volt szentelve. Mindkét számát tapsvihar kisérte, szóval a sikerrel ő is meg lehetett elégedve, noha konstatálnunk kell, hogy a színházterem mégis nagy egy emberi füttyhöz, ez azonban nem jelenti azt, mintha a távolabbi sorokban is nem hallották volna szépen színezett előadását. Bajnóczy különben az országos kaszinóban Fráter Loránddal együtt háromszor is föllépett ezelőtt s ott igen szép sikereket aratott. Az ő érdeme kölön is kiemelendő a mai estén, mert ennek ő volt a fáradhatatlan és ügyes rendezője. Hogy hű krónikásai legyünk az estnek, azt is meg kell említenünk, hogy a sokszor megújuló tapsokra és kihívásokra, úgy Zsembery, mint Mosshammer egy-egy művészi darabbal még ráadásul is kedveskedtek a közönségnek. (Zsembery: Chopin h-moll Praelud-jét játszotta) Hangverseny után közös vacsora volt az István királyban, ahol mintegy kétssázan vettek részt s az ott megjelent művészeket lelkes éljenzésekkel és óvációkkal fogadták. Mosshammer kedden délben elutazott, Zsembery pedig holnap fog Budapestre visszautazni. Föllépésüknek feledhetetlen emléke azonban itt marad közöttünk mindaddig, mig egy újabb koncerttel ismét rezgésbe nem hozzák Nagybánya rokonszenvének assonance húrjait. Hogy éltek a régi iparosok? — Irta: László Gyula. — Magyai'országra a céheket az olaszországiak és németországiak mintájára a szepesi és az erdélyi szászok hozták be, s azok nemsokára kiterjedtek az egész országra. Csaknem minden egyes iparágnak meg volt a maga céhe, a melyet a fejedelmektől szabadságlevelekben nyert ki. Egy-egy önkormányzati intézmény volt ez, a melynek keretében az iparosok önmagukat kormányozták. Önálló hatalommal bírtak, messze kiterjedő jogokat gyakoroltak. A vétkest magok büntették, sőt testi fenyítést is alkalmazhattak. A törvénynek csak akkor tartoztak kiadni tagjaikat, ha azok nagyobb bűnt követtek el. magát, mint par excellence magyar, ha egyszersmind a hamisitlan újszövetségi, — krisztusi magasztos elvek alapján reformálódott reformált egyház tagja volt, a felvilágosodás szerinti keresztyén hit és erkölcsi élet megtestesülése kívánt lenni és az ennek megfelelő családi és iskolai nevelés hatékony segélyével lett is. — Éppen ezért találtak azok az 1848 iki törvényben kifejtett nagy elvek, mivel a Krisztusi általános emberi üdvöt célzó tannal egyeztek, a református magyarok szivében oly termékeny talajra, mert az mint a nemzet különböző polgári állású tagjainak egygyé forrasztását eszközlő kapocs, a nemzeti erő összesítésénél fogva a haza erösbü lésének, örökkétartó életének is biztosítéka leend. De hát ez — mondják sokan — holmi ideális okoskodásnak megállhat; de a veszélyben, amilyen elé én most utaztam, legalább is gyarló segítség . .. pedig nem úgy van! , . A hit, hogy éppen a veszélyben van közelebb, sőt velünk az Isten, megment a gyáva kétségbeejtő felelemtől, sőt fölemel az a gondolat, hogy bizalmukat helyezve bennünk a nagyok, akik fontos, komoly feladat megoldására bocsátottak el: önbizalmunkat megerősíti s a ránkvárakozó veszéllyel szemben is bátorságot ad. Mikor Bessenyőt elhagytuk, már a nap lement, — holdvilág nem volt, az eget felhő borította s alig 20-20 öl távolságra fel-felhangzott : »Állj, kivagy?!« »Futár Görgeitői!« . . . »Jelszó I« s ezt Görgey utasítása nyomán a s.-tiszttöl tudva — fülbe kellett mondanom . .. szabadon bocsátottak ugyan, de nagy időveszteséggel haladtunk, amig az őrvonaltól, ez az országuttól balra maradván — kijutottam és már többé senki meg A céh kebelében kisebb vétségekért rendszerint a pénzbüntetés járta, néhol viaszgyertyát is kellett adni, amit a céhek külön oltárain égettek el. Nagyobb vétséget botütéssel büntettek. A céhek rendet tartottak az iparosok, a segédek és a mesterek között Erre nézve céhszabályokkal bírtak. Kötelesek voltak azonban háború esetén, a fejedelem hívására, zászlójuk alatt csatasorba állani s különösen saját városaikat tartoznak védelmezni. Ezért a céhek több városban várfalakat és külön, külön bástyákat építettek, a melyek állandóan a saját tulajdonukat képezték s például úgy is hívták csizmadiák bástyája, a szűcsök bástyája, a timá roké, kereskedőké stb. Brassóban ma is állanak fenn ilyen bástyák. A maros-vásárhelyi várat is itteni iparos céhek építették 1602-ben, mire nézve a maros-vásárhelyi céhszabály bevezetésében a következők foglaltatnak : »A. D. 1601. midőn országunk hada Go- roszlónál Báthori Zsigmond fejedelem idejében Básta Györgytől és Mihály vajdától megveretett volna és országul nagy veszedelemre jutottunk volna és mi is M.-Vásárhely városul felprédáltattunk volna (kit isten büntetésül bocsátott vala ránk) és a megmaradott városi nép ide s tova városokra, falukra, tanyákra, kik pedig erdőkre és idegen népek közé hányattattunk volna és mindenestől unásba, gyülölségbe jutottunk volna, kit látván városunk eleji és tanácsi és azt is meggondolván, hogy akármi kicsiny erősség is veszedelem üdőben mily igen jó volna: egy akaratból azért istennek segítségéből kezdék építeni azért város közönséges költségével az templom környül való törpe kerítést és falait im a. 1602. és az hozzátelepedett népet, céhokat, bástyákra, vártákra, cirkálásnak okajért elosztván, közönséges akaratból kerekeseket és kádárokat és asztalosokat parancsolták volt, hogy egy céhbe áljának«. A céhbe való belépés szigorú feltételelekhez volt kötve — Mester remeket kellett készíteni, a melyet egy bizottság szigorúan megbírált. Ez volt az ifjú mester érettségi vizsgája. Ha bevált, akkor ünnepélyesen a becsületes mesterek közé avatták föl, ha ellenben munkája kifogásoltatott, akkor tovább kellett huzni a legényélet jármát. A céh feje a céhmester volt, kit a mesterek a magok sorából választottak. Ő kezelte a céh ládáját s a szabályok keretében parancsolt a maga birodalmában. A céhmesteren kívül még a következő tisztviselők szerepeltek, u. m. az atyamester, a dékán, két bejáró mester, két mivlátó mester, szolgáló vagy ifjú mester és néhol a céh nótáriusa. nem állított. Igen haladhattam volna; de im - a ló meghorkan s megáli. Az ember leszáll s azt mondja »Uram! az utón tovább nem mehetünk, mert a hid felvan szedve, itt hid után hid következik s azok is bizonyosan fel vannak szedve.« »De nekünk mennünk kell!«— mondám nyomatékosan. »Másként nem lehet — mondá emberem — csak ha letérüuk az országúiról, még pedig minthogy balra az erek mindig nagyobbak, — jobbra térünk le, amerre az erek mindig keskenyebbekké válnak s a rajtok levő jégén könnyebben áttörhetünk.« De arra az ellenséghez közelebb jutunk s lóprüszkölés és jégrecsegés az éjben messze hallatszik, az osztrák őrjárat figyelmét felköltjük s akkor elfoga- tásnak tesszük ki magunkat,« — mintha engem igazolna, a távolból éppen hallatszott, de még csak muíólag ; »Halt wer da ? ... Patroll 1 ... Frei.« »De másként nem lehet, Uram! — az erekben a jeget csak arra lehet áttörnünk.« «Hát menjünk !«— mondám s utána tettem halkan: az Isten megsegít! Az Isten megsegíti .. . magyar emberben a vele született történetileg kiérlelt istenben vetett bizalma természetes kifejezése; de kálvinista embernél még a vérré vált »absoluta prae- destinatio« hitbeli önkénytelen felkiáltása is s én magyar és kálvinista is voltam ; tehát az én ajkamtól mindkét okból elszállhatott a bizalom és reménykedés e kényszerüleg is megokolt felsóhajtása ; de fuvarosom úgynevezett hevesi »matyó« — magyar ugyan, nem hitbeli neveltetéséből folyó meggyőződéséből, hanem csak természetes érzéssel fogadhatta a kényszerű biztatást. Mentünk hát amerre ő jobbnak látta s talán topog.
