Nagybánya és Vidéke, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-30 / 13. szám
1913. Március 30. 13 szám. (8) Az atyamester a legények fölött atyás • kodik s elnöke volt az ő társaságuknak. A legények ládáját és pörsölyét is az atyamester kezelte, azoknak kulcsa azonban a dékánnál állott. Ha uj legények érkeztek a városba, az atyamester felolvasta nekik mindannyiszor a szabályokat. A dékán kötelessége volt a legényeknek helyet szerezni. A dékán az inasok dolgát is igazgatta Büntető joga is volt a legények felett, ha vétek esett köztük, pl. a debreceni szíjgyártóknál 2 heti bérrel büntethetett. A mivlátó mesterek bejárták időközönként a mesterek műhelyeit és megvizsgálták műveiket. A céh jó hírnevének és a vevő közönségnek érdekében történt ez, nehogy valamelyik mester rossz munkával kompromittálja a céhet és megcsalja a vevő közönségét. Szolgáló vagy ifjú mester alatt a céhbe legutoljára felvett mestert értették, aki egy esztendeig, vagy addig mig újabb tagja nem érkezett, a céhnek különféle szolgálatokat tartozott tenni, »Amikor a céhmester parancsol (mondja a miskolci csizmadia céhlevél 1754.) a szolgáló mester a maga dolgát félretévén, megjelenjék a céh házánál, ha lopás vagy tűz támad más ifjú mester is, akinek a céh mester parancsol.« Az ifjú mester kötelessége volt vasárnap és egyéb ünnepnapokon az oltár előtt a gyertyákat meggyujtani és eloltani, a céhben gyűléseknél vagy lakomáknál felszolgálni, az öregebb mesterek felett őrködni s ha bortól eláztak, őket haza kisérni. Vigyáznia kellett azért magára, hogy ő józan maradjon, ezt a szabályok kötelességévé tették. A lévai borbélyoknál például az ifjú mester tartozott szolgálni és nem részegeskedni, »hogy az öreg mesterek meg- borosodván, rájok vigyázhasson és másnap mindenekről számot adhasson.« A tanoncot rendesen 3—4 évre vették föl. A felvételnél a céhládába bizonyos dijat tartozott fizetni, néhol pedig bort vagy egy pár étket kellett a céhnek fizetni. Különben szigorúan, mondhatni kegyetlenül bántak az inassal. Ha megszökött, pénzbírsággal büntették, néhol egész 10 forintig. Az inasnak beszegődtetéskor egy seprüt mutattak s ezt mondták neki: »Te ennél is alább- való vagy, mert ha utadba esik, fel kell hogy azt vegyed.« Az inas nem csupán a mesterség, de a házi teendők körül is segédkezett a mesterné asszonynak s a háznépnek. A pozsonyi pékeknél például, az inas köteles volt a házi munkát, mint vizhordást, favágást s behordást, seprést és mindent, a mit a mester és mesterné vagy a legények parancsoltak, megtenni; ellenkező NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE esetben megbüntették. Tisztesség tudónak, illedelmesnek és vallásosnak kellett lennie. Az utcán vagy a házban illedelmesen kellett magát viselnie és köszönni kalaplevéve minden pékmesternek, mesternének, legénynek s minden tisztességes emberiek A mit a mestertől a legényekre hallott, nem volt szabad kifecsegni; de a mit a legények beszéltek a mesterre vagy háznépére, azt kötelessége volt besúgnia »hogy jó házi béke tartassák.* Ha az inas lopott, inastársai ütöttek rajta kettőt-kettőt s azután elcsapták. Amikor felszabadították, a mester tartozott ruhával ellátni. A felszabadítás ceremóniával történt, a legénnyé lett inas tartozott ekkor társpoharat adni Néhol keresztapát és keresztanyát választott magának, kik a legénnyé ava- j táskor mellette állottak. A marosvásárhelyi 1 gombkötőknél egy koszorús leány tartott feje | fölé egy ezüst kávára kötött virágfüzért, amig j ő ékes dikció mellett 3 pohár bort ürített, egyet az ország, másikat a város, harmadikat a céh jóvoltáért. A marosvásárhelyi kordoványo- sok arculcsapással tisztelték meg inas korában elkövetett gonoszságaiért s arra való emlékez- tetésért, hogy a céh ügyéért el kell szenvedni a fájdalmakat is. Az atyafi azonban ilyenkor már nem sokat tudott magáról, mert mig erre sor jött, 9 pohár bort hajtott föl, amitől rendesen elázott. Terhes volt az élet akkor különösen a j segédekre nézve. A komáromi csiszárok például reggel 3 órakor kezdték a munkát s este 9 órakor végezték Csak Mária Terézia enyhített e túl szigorúságon, elrendelvén, hogy reggel 5 órától csak estvéli 8 óráig dolgozzanak a le gények. Azonkivöl a céhek a segédeknek szigorúan megszabták, hogy miként viselkedjenek a műhelyen kívül. A legénynek vasárnap este 9 órán túl kimaradni nem volt szabad Keményen megbüntették, ha a házon kívül hált- Ha lopott, legénytársaival üttettek rá 3-3-at s azután elbocsátották. A legények kötelezve voltak vándorló utakat tenni, hogy világot lássanak és tapasztaljanak. Heti krónika. A korai husvét lefőzte a későieket, soha ilyen szép húsvéti napokat még nem élveztünk áprilisban sem. A napéjegyenlőség, a holdtöldte és a husvét majdnem össze esett. Gyönyörűen ragyogott a nap már szombaton, valóságos itáliai kék ég tündökölt fölöttünk s ime — minő kontraszt! — hét halott feküdt ravatalon, hetet jelentettek be az anyakönyvi hivatalban. 3 gyermeket és 4 felnőttet, amint ez lapunk illető rovatában 79—85 szám alatt részletesen megolvasható. A tavaszi megelevenedés, a rügyező, bimbózó fölpezsdülés ime áldozatokat követelt. Borzasztó nagy percent ez, ha igy menne, akkor 2555 embernek kellene meghalni nálunk egy év alatt s 5 év alatt kipusztulna egész Nagybánya. Rosszabb volna egy balkáni háborúnál. Ünnep alatt egyébiránt ez — t. i. a háború — nem zavarta békességünket, mert teljes három napig lapot nem kaptunk. Ez alatt persze a legképtelenebb hírek terjedtek el, sokan megnyugtatták a kedélyeket, hogy nem lesz már semmi, mert megölték a görög királyt. Ha egy király elesik, akkor be szokott fejeződni a háború. Mások azt újságolták, hogy az uj görög királyt elfogták a törökök. Persze legkönyebb ilyenkor, mikor lap sincs, a legellenőrizhetet- lenebb hírek terjesztése. Az azonban igaznak bizonyult, hogy Dri- nápoly csakugyan elesett s igy a török nagy tragédia körülbelül be van fejezve. De hosszú is volt ez a márciusi hónap, sok történhetett benne. Mikor mi az elbájoló csodaszép hárfát, meg az elragadó zongorát élveztük, az alatt Drinápolynál már bömböltek az ágyuk, a srapnelek és mozsarak, javában folyt a borzalmas vérfürdő. Mennyivel boldogabbak vagyunk mi, hogy itt csak a tisztujitás harca folyik, az is csendesen. legfellebb két állás körül. Legnagyobb az érdeklődés az »árvák atyja« állása iránt. A nyíregyházi ember ma is csak igy hívja és ha azt mondják neki, hogy hivatja a közgyám, igy felel rá: — Kezgyam, kezgyam ? Nyeznam ! Ifjú emberek is pályáztak az árva atyai tisztségre, sőt külföldi is van Úgy látszik, hogy ez lesz a kluja a mostani választásnak. Záradékul pedig a régi tisztikar még egy rendkívüli közgyűlést tartott ma, mely azonban csak inkább formális és ezzel lefejezte magát, de a tisztújító közgyűlés meghívóját is kibocsátotta már az alispán, az előcsatározás tehát most már nem fog szünetelni egy pillanatra sem, hogy azonban megmarad-é a régi tisztikar egészen vagy lesz é valami változás, azt óvatosság okából csak a jövő számban Írja meg a krónikás. Eljegyzés Dr. Fejes Lajos zsibói ügyvéd, a Zsibóvidéki Hírlap főszerkesztője, eljegyezte Bervald Friduskát Szatmáron. raphiai alapos ismerete is vezette. Sok éven kiüregült jégen is áttörtünk már s hova-tovább közelebb-közelebb hallatszott az a gyűlöletes »halt, wer da !« s minthogy valósággá válandó- lag közeledett az elfogatás veszélyének végzetessége; de türelmem nem mondta fel a szolgálatot s csak ösztönszerüleg tapogattam a gyufapaklit, hogy ha ssükség lesz reá, kéznél legyen, a Görgey rendelete szerint való szalma felgyujtására . . . amiben, ha az előfoga- tost az ellenségtől jöhető életveszély nem is, de szekere eléghetéséből elég kár fenyegette; amiről azonban ő szerencséjére nem tudott. Már az idő éjfél után volt s rendes viszonyok közt régen elérnünk lehetett volna Poroszlóra és erről megjegyzést téve emberemnek — hangjából kiérezhető remegéssel vallotta meg, hogy már nem tudja magát tájékozni — hol járunk. Ezt hallva, kénytelen voltam figyelmeztetni, hogy ha az ellenség kezébe jutunk, neki tőlem kell előbb meghalnia . . . hiszen sejthette ezt abból az óvatosságomból, hogy fegyverem úgy volt mellém fektetve, hogy a szurony testét csaknem érintette. A szegény ember könyörgésre fogta a dolgot s becsületes magyar szive megható nyilatkozatával:» hiszem uram! én magyar vagyok, ne tételezze fel rólam azt, hogy én az urat az ellenség kezébe akarnám játszani, de megvallom, hogy eltévedtünk a setéiben,« meghatott s buzdítottam, hogy hát igyekezzék megtalálni a helyes útirányt s inkább balra az ellenségtől mintsem jobbra az ellenség felé irányítsa útját ... és haladtunk tovább — bizonytalanba; mig hajnali szürkület táján én előre feszített szemekkel kémlelvén a tájat, előttünk mintha valami épületcsoportot látnék . • . figyelmessé tettem azfelé ujjmutatással emberemet s ő fölfedezve azt: »a sóház!« mondá megköny- oyebbülve . , . Könnyebbség reá, de annál megdöbbentőbb reám ! .. . hiszen Görgeytől kapott értesülés szerint az osztrák hadvoial a sóháznál támaszkodik a Tiszára. Én tehát emberemtől kérdezve: »hogy esik ide Poroszló s hogy vezet az ut a sóháztól bele ?« balra mutatott s valóban kezdett a község arra kibontakozni a setétből. Az ut könyököt képez a sóházból Poroszlóra s közel volt hozzánk ez a könyök, ahonnan a sóházhoz jobbra, Poroszlóra egyenesen visz az ut. »Szedje — mondván — a hosszú éjen át elcsigázott lovainak még meglehető minden erejét össze s ha azt a könyököt elérte, hajtson vágtatva Poroszlóra« Úgy is lett! .. . De bizony a sóháztól észrevették a vágtató fogatot s tőlük célzatosan menekülőnek tartván — utánunk lövöldöztek a távolból; szerencsére — bárha a golyó fütyülése hallatszott is, nem találtak sem embert, sem lovat; lovasság pedig — úgy látszott — kéznél nem volt. .. így beérhettünk Poroszlóra. A piacon egy grádicsos feljáratu ház fogadónak látszott, mellette állásszerü épület; leugorva a szekérről, emberemet utasítottam, hogy hajtson be az állásba, zabolázzon ki, kérjen zabot, szénát, átessen meg minél hamarább s menjünk T.-Füredre Kapható mindenhol! a bikszád: természetes ásványvíz gyógyhatása hurutos bántalmaknál páratlan. A legutóbbi termésű saKapható mindenhol! wvSrf mu a Bikszádí gyógyfürdő igazgatóság vanyuuj borral vegyítve 3- kitűnő italt szolgáltat.
