Nagybánya és Vidéke, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-07 / 14. szám
p Boldog ünneplést!<T) Nagybánya, 1912. Április 7. — 14. szám. XXXVIII. évfolyam. NAGYBANYA ES VIOEKE — TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MIJEIDÉIN" VASÁENAP Elófízetéai Árak : Egész évre 8 K. Félévre í K. Negyedévre 2 K. -jbe- ~—: Egyes szám 20 fillér. ===== ^^■jfcwkaagBaBaaaaeBaBag.^^ t. - ~ ■ ■ wn Felelős szerkesztő és laptulajdonos: EÉVÉSZ jA.3>TOS. SzarkesztÓséff s kiadóhivatal : JFelsóhányai-utca 20. szám alatt. = TELEFON: NAGYBÁNYA 18. SZÁM. = Husvét. — Irta: Csengey Gusztáv. — A keresztyén világ gyásznapja volt tegnap. Lelkem álröppen a hosszú századokon. Ott állok szivszorongva a kevély csillogó királyi város előtt, egy kopár domb lejtőjén. A leáldozó nap vérpiros fénybe borítja az eget s véres sugarait ráveti a kövecses vörhenyes dombra s azon arra a faoszlopra, melynél méltatlanabb művet emberkéz nem emelt soha, mert a leg- magasztosabb élet kioltására emelte. Római bitófa az ... A golgothai kereszt. Azon kellett kimúlnia annak, ki a világot ölelte szivére isteni szeretetével; ott zárta le szemét a halál annak, ki világosságot gyújtott az emberben, hogy az égbe láthasson s megismerje az Istent. A golgotha keresztjén kellett befejeznie életét a Megváltónak nagy alkotásáért, melynek hármas alapja: igaz istenismeret, testvéri szeretet és szabadság. A golgathai szenvedés napjához értünk. Óh ha Jézus nagy alkotásának története itt be volna fejezve s a husvét ünnepének csak ez az egy napja volna: nagyon hideg, nagyon sötét volna nekem a keresztyén vallás. Jól tudom én, hogy az emberiség történetének ez a legfönségesebb napja. Az örök igazság eszméit, szent igéit, melyeket hirdetett, — e napon pecsételte meg halálával Jézus. Örök példát mutatott nekünk, hogy nemcsL k élni kell igazán, hanem az igazságért tudni kell meghalni is. Utána ezer meg ezer vértanút látunk elvérzeni századokon át, kik mind az ő nagy eszméiért haltak meg bátran a hit égi gyönyörével. Ki tagadná, bogy mind a kezdő, mind a követők példája lélekemelő? De van-e vigasztalás, van-e boldogi- tás benne? — Vagy megvigasztalhat-e engem az a leverő tapasztalás, hogy az emberiség fejlődésének történetében a nagy és szent eszméknek hirdetői bitófán, vérpadon, máglyán vesznek el ? A golgotha keresztjénél én meg nem állhatok anélkül, hogy az a sivár reménytelenség el ne zsibbaszszon, ami a kiszenvedett Messiás híveit sújtotta le. El kell fordulnom eitöí a zordon képtől, hogy lelkem a harmadik nap hajnalát köszöntse. A péntek zordon véres alkonya után vasárnap hajnalának rózsaözönét látom és megcsendül a magdalai gyönyörszózata : Föltámadott az Ur! . .. Magát az esetet magyarázhatja a tudomány, sí hogy jónak látja s a hányfélekép csak tetszik neki; engem az meg nem zavar és el nem térit; mert azt az esetet a világtörténet logikája követeli s az emberi fejlődés géniusza bizonyítja s hirdeti fennszóval, hogy: Az Ige, az Eszme el nem veszhetett, annak föl kellett támadnia! Az lett volna a képtelenség, ha föl nem támadt volna. Mert az örök igazságnak nem volt még oly része, nem volt oly eszme, olyan nagy gondolat, mely — ha egyszer valaki kimondta s csak egy ember hallotta is — nyom nélkül elveszett volna. Lappanghatott sokáig, üldözhették, elfojthatták, de meg nem ölhették. Az eszmét megölni nem lehet, az „a koporsóból kitör és eget kér.“ S bármily ádáz harcot kell is megvívnia, végre mégis diadalmaskodik. Ezt a boldogító igazságot biztosítja nekem a husvétünnep vasárnapja. Ez már nem is hit, ez már tapasztaláson alapuló tudat, mert ez az emberi fejlődés örök törvénye. De hát a nagy krisztusi alkotás, mi husvét vasárnapján kelt életre, vájjon megvalósult-e úgy, amint azt a Megváltó lelkének teremtő ihlete megalkotta? Ott, ahol e nagy alkotás megszületett, egy főpap tiport reá. Jézus alkotását a jeruzsálemi főpapi intézmény temette el. Nem halt meg, föltámadt, utat tört magának Palesztina határain át a római Husvét ünnepén. A rémülést bánat követte, A jajgatást bús síri csend. Kihalt, sötét a szív világa, Az arczon kétség árnya leng. Meghalt az Ur a kín-kereszten, Hiába minden zokogás . . . De im’ megzendül harmadnapra: Föltámadott a Messiás! Kínok között bús Magdalénát Látták bolyongni a hivek; De im’ kigyult arczán a hajnal, És lázas keble mint piheg! Ki követé: a két apostol Ajkán is kél a riadás, És zendül minden hivő ajkán: Föltámadott a Messiás! Azóta zendül minden ajkon A nagy, magasztos, szent napon S gyógyító balzsam a dicsének, Mely fölcseng a sírhantokon. Mi Magdalénát boldogitá, Él még a szent vigasztalás, És a hívőknek búja elszáll: Föltámadott a Messiás! Ha hű szivedre a csalódás Fojtó gyötrelme nehezül, Ha pusztán állsz a nagyvilágon Nyomorba sújtva, egyedül, Ha a gonoszság győz körülted És jót, igazt tapodni látsz ; Emeld föld bátra fejedet s zengd: Föltámadott a Messiás I E szózat édes szent valóság, S az örökélet záloga; Hová testéből szállt az Ige, Óh mi is eljutunk oda! — A test leroskad és feloszlik, Az anyag sorsa elmúlás; De új életre kél a szellem: Föltámadott a Messiás ! Csengey Gassstáv. Az első keresztény Husvét. — Irta: P. Lázár Turia, Febrouia. — — Igen, Seláh, én öltem meg Támárt, én, én, én! — Te beteg vagy, Sefora, hogy beszélhetsz ilyent, csak nem ölted meg te édes anyád húgát?! — Mondtam, hogy én! Ide figyelj Seláh, mert bölcs tanácsodat fogom kérni: hallod, a nagy fekete fejű sziklahegyet akartuk megmászni, hogy varázs-vizet hozzunk az ottlevő bűvös forrásból, mert mindketten férjhez akartunk menni ez évben: ő hivott engem. Elmentünk, övünkbe csatoltuk amphoránkat és étkeztük a kúszást, amit gyerekkorunk óta nem tettünk meg. Én haladtam elő', ő nyomon követett, midőn majd fenn voltunk a meredek sziklafalon, ott, hol legveszedelmesebb a kúszás, pár lépéssel a kanyarulat előtt Támár hirtelen felkiáltott: „Szédülök“ s nyomban rá mindkét kezével ballábamba kapaszkodott . . . Megrendültem, egyik lábam alatt sem volt támpont, csak karjaimon csügtem egy kiálló éles sziklán, a kettős teher miatt az éles kő kezeimnek busába hatolt a vér melegen csörgött végig kifeszitett karjaimon, ujjaimban fájdalom cikázott s kezdtek elerőtlenedni, éreztem, hogy veszve vagyunk, ha azonnal magához nem tér s el nem bocsátja lábamat Támár. Hiába sikoltoztam, egész terhével lábamon csüggölt, most összeszedtem minden erőmet, megszorítottam a szikla szilánkot s jobb lábommal hatalmasan fejberugtam őt, alázuhart az örvénybe . . . A lány homlokát verejték verte ki, mig ezeket mondta, szemei egészen tágranyiltak s lélegzete lihegett — majd folytatta: Modernül berendezett étterem és sörcsarnok A Detir. Első íaüaréhpénztár palotái«. Figyelmes, pontos és előzékeny kiszolgálás! Fii Piac-utca Kossuth-utca sarkán. ~mi “VicLélcielc taláúLlcozó helye ! Kitűnő magyar ós franczia konyha. mr Ilszlán litzell Iltl. — mii lilái sít. Előre megrendelt társas ebéd, vacsora mérsékelt áron. Telefon: 958.
