Nagybánya és Vidéke, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-07 / 14. szám
(2) 14. szám. NAGYBANYA ÉS VIDÉKÉ 1913. Április 7. világbirodalomba és kezdett megvalósulni oly szépen, oly nemesen, amelyhez hasonló eszményi életet az emberiség története nem tud fölmutatni. És most — ? ... Elborult lélekkel állunk ismét a gol- gothai kereszt előtt. De nem! .. . Az örök igazság eszméi nem vesznek el, az örök világosság sugarai áttörnek a vakbuzgó babona sötétségén .. . Nem látjátok, hogy Husvét-vasárnap hajnala virrad?... Nem halljátok-e a magdalai Mária megdicsőült szózatát: Feltámadott az Ur! Húzzátok meg azt a hajnali harangot; jertek az Ur színe elé és zengjétek hittel, szeretettel: Az Ige, az Eszme nem veszhet el, annak föl kell támadnia! Mienk a jövő, mienk a diadal! Vásár a Krisztus keresztje alatt. Évek óta küzdünk érte szép szóval, írással, hogy Nagypéntek legyen igazán az, aminek lennie kellene, t. i. keresztény gyászünnep, az elvonulás, a csend, a szomorúság napja. Tavaly a képviselet határozatilag ki is mondta, hogy ezidén már nem lesz ku- fárkodás nagypénteken. Sajnos, ez az intézkedés írott malaszt maradt, a hetivásárt megint csak megtartották óriási forgalommal és berúgott emberekkel egybe- kölve. Eddig az volt az ok, hogy a vásár- vámbérlő tiltakozott, mert neki az ilyen változtatásokból érzékeny kára van, most a város kezelteti a vámot és mégis csak fölcsap az adsza-nesze zsivaja Krisztus keresztje alatt. Azt mondják, hogy csütörtökön korán, szombaton későn volna a hetivásár. Biz ez egyszerűen nem áll. Az egyik szomszédos megyében szerdán, szombaton tartják a heti vásárokat a városok, a másikban hétfőn és csütörtökön és mégis be tudnak az ünnepre szerezni s el tudnak költeni kétszer annyi pénzt, mint a mi népünk. Ne féljenek hát az eladók, ami az j ünnepre dukál, ételnek, ruhának, italnak, annak meg kell lenni akár csütörtökön, akár pénteken látjuk a vásárt. Egy garassal sem fognak azért kevesebbet bevenni. És |Volna bár akárhogy, keresztény államban, keresztény városban végre csak elvárhatjuk, hogy becsüljék meg a Krisztus keresztjét, hogy az üdvtörténet leg- szomorubb, de egyszersmind legnevezetesebb napján szálljon kiki magába és ne gsefteljen. Most, mikor a város kezébe került a vásárvám, végtelenül sajnáljuk, hogy megint igy esett ez a dolog, a templomok hasztalanul nyíltak meg és hívogatták a hívőket, (tisztelet a kivételeknek), mert az árubódékba és a korcsmákbakell menni. Hát már sohasem érjük meg, hogy igazi Nagypénteket lássunk Nagybányán? Levelek egy kritikushoz. (Gondolom harmadik) Kedves Öcsém hóhér! Szeretném már egyszer amúgy isten igazában kidisputálni magamat veled, már csak azért is, hogy (többszörösen diplomás!) költői nagyságom felöl meggyőzzelek, mert látom, hogy mióta Ady rászabadította Gál Mátyás urékat (Oalli Mathiasl ez az ur nem azonos Bruno Galiival, aki én voltam s gyöngédtelen Didó-verseket adtam ki műfordítások gyanánt e név alatt gyöngédségből!) rászabadította mondom a mi hüves patakainkra és vizes hordóinkra, hogy be- tintázzak-mizzék. nyugatozzák azokat: látom, hogy azóta lenézel, barátom. Hát persze I Miért ne? Ismersz vagy húsz éve, borzas vagyok mindig, sőt egyre borzasabb, pénztelen vagyok állandóan. sőt egyre pénztelenebb. A minap is aszondud: így kell kinézni egy Kisfaludistának ! Hát biz igy ! Nem követeltek nyiratkozási fogadalmat, de nem is tettem volna. Pékár Gyula akart ugyan agitátai haj dúm ellen, de azt mondottam neki: szívesen, ha te meg Rákóczi- fürtöket nevelsz magadaak. De oly reménytelenül kopasz daliás barátunk, hogy nem merte feltételemet elfogadni. Helyette én Rákóczizom, mert azóta se nyírtak még. Elég abból nekem kétszer, tavasszal meg Ősszel, mint a birkának. Aztán hát miért nyirassak én magamból makimajmot, ha igy azon természetesen nemesebb négykezühöz is hasonlíthatok. És végre nem fázik meg a fejem, ergo gyér és avas gondolataim nem pusztulnak el, hanem szépen világra jönnek, vigasztalni keletet, bosszantani nyugatékat, ha ugyan szegények meg nem haláloztak még. Már tudniillik ez a mienk, itt Budapesten, melynek te vagy öcsém egyik — végrehajtó közege. Kemény szivü közege! Ha csakugyan meghaltok (amit becsületes ellenséges szivem legmélyéből sajnálnék, mert mi a fészkes madarat csinálok én konkurreneia nélkül ? Egyszerűen elalszom a buzgóságtól), fogadjátok alábbi négy soromat részvétül: Szánom szegény Nyugatot, Hisz magyarul ug(r)atott. Néha kivált karakán Kutya fikkom magyarán! Tá-rá-rá! Bumm! Dié! stb. * Biz Istók! Kár volna értetek. Valaha néha, majd hogy azt nem mondtam már én is, legfigyelmesebb olvasótok: Lenne kár érettetek, de | mindjárt! Azonban aztán visszavontam samáni átkomat, sőt keresztényi bocsánatra is hajlandóvá lettem. Annyi újság, annyi szin, annyi képzelet zsongott, folyt, buzgott szana-széjjel benne. És mégis, mit olvasok a „Pesti Kis Kufár“ lapjain. Az egész alaptőkét, minden bevétellel egyetemben, elnyiratkoztátok. Perdül Per Dieux! így a lap feldű’. Szép, szép az a franczia park, de mégis nagyon költséges lehet. Borzasabb, de olcsóbb az angol vagy a honi. 400 ezer korona alaptőke meg vagy ugyanannyi bevétel ! Ennyi pénz a Kisfaludy Társaság egész vagyona. És kultúrát csinál, ha szerényét is, kamataival, honit is, külföldit is, keletit is, nyugatit is. És a tőke — nem vész el. Föl nem érhetem ésszel. Az igaz, hogy hozzánk Közelebb van ama Csorna, — Tihozzátok meg a Panama-csatorna. * Ejnye, ejjjnye! Ady Endre lírája, Móricz Zsiga novellái, regényei, még a te goromba kritikaféléid is, úgy érzem, hiányozni fognak nekem Talán jobban, mint a Kis czukros Hatvani bárónak, a belétek veszített 200 ezer koronája. Sebaj ! mondja ő és fölemeli a cukor árát. De baj ! — Nem tudom miként kerültem le, csak annyit tudok, hogy azóta a kínszenvedés olajként árasztja el csontjaimat és a gyötrelmek vad szelétől sorvadok, a rémület még a könnyek gyönyörétől is megfosztott engem. Oh, miért születtem embernek, miért nem vagyok párduc? mert az szétmarcangolja társát és alszik, de én gyilkoltam és virrasztók sóhajaim mellett éjjel-nappal, mert végnélküli íájdalmi idő méretett nekem és nehéz keservi éjszakák számiáltattak részemre ama végzetes órán; akkor lépett ki küszöbömön a béke s nem tér vissza többé soha! A bubánat határtalan vizárként hömpölyög körülöttem azóta ! Óh, néz reám Seláh : a fájdalom tengeréből tekintek feléd — mit tegyek ?! Ki adja vissza békémet ?! A leány elfödi arcát mindkét kezével és vonaglik. — Sefora, — szól az aggastyán emelt hangon — miért jöttél hozzám, nem tudod kitámasztotta fel halottaiból unokabátyádat Nainban ? — Tudom, tudom, — válaszol Sefora — de hogyan menjek színe elé ilyen bűnösen ? — A te bűnöd talán nem is olyan sötét, hisz ha úgy nem teszel, mindketten elpusztultatok volna . . . tehát menj hozzá bizodalommal, most Jeruzsálemben lesz biztosan, mivel ott tölti mindig a Húsvéti ünnepeket, érted ? — Igen, igen elmegyek — szól rSefora most már határozott hangon — s ha Ő nem adja vissza békémet, eloltom napomat, igen Seláh, elrejtem napomat amaz örvénybe, melybe Támár zuhant. Nemsokára majdnem rohanó léptekkel siet Sefora Jeruzsálem felé. Ruhái rendetlenül csüngnek, összenyomott fátyola alatt arca fel van dúlva, úgy néz ki, mint a halálra ítélt; az emberek kitérnek utjából s utána néznek fejüket csóválva. A lány lobogó aljai fehérvirágokat csapkodnak, melyek kelyheiből harmat gyöngyök gördülnek alá s a tiszta hűvös csöppekben holdfény reszket. Sefora léptei hevesek, karcsú barna bokáira hol hosszú selymes fűszálak csavarodnak nedvesen, hidegen, hol pedig meztelen lábait hasi- gatják véresre az éles kövicsek, de ő mindezzel nem törődik, vagy nem érzi ezeket, mert lelkének sokkal sajgóbb gyötrelmei elnémítják teste fájdalmát, vagy egyéb érzelmeit. Jeruzsálembe érkezve az első embertől, kit lát szinte vadul kérdi: hol a názárethi Jézus szállása ? — Az Arimalhiai József kertjében levő uj sírban van eltemetve, — szól a kegyetlen válasz — pénteken keresztre feszítették vala őt, meghala és eltemették uj sírba. — 0, Istenem, Istenem! — jajveszékelt a lány kezeit tördelve. Aztán az Arimathiai József kertje felé vette ulját, vontatott, mint aki nagy terhet visz ; léptei nehezek, mint a só. A helyet jól ismerte, a sirt is látta volt, midőn Arimathiai József Nikodémussal még rajta dolgozott. A kertbe lépett, mely legalább hét percnyi távolságra feküdt a Kálváriától, közel a bethlehemi kapuhoz, mely a vár falához felvitt, egyik oldala fölért a város faláig. Észak felől a kert balrésze fölment egész a városig, jobbra egy magános szikla feküdt a szent sírral, melynek bejárata a hegyen fekvő várfal felé nézett. A gyeppel benőtt sirsziklán járni lehetett s a várfal felső része fölött éppen még Sión magaslatai és egyes sziklák látszottak, ugyan innen látszott a bethlehemi kapu, a vízvezeték és Gi- hon kútja. A szikla sir belül fehér volt vöröi és barna erekkel. A barlang szépen vala kidolgozva. A sir ajtaja erős ércből volt s nem állott függőlegesen, hanem rézsut: alsó része előbbre állott s mélyen lenyúlt a földre, most még egy isszonyu nagy kő is zárta el az ajtót, e felett meg egy vastag kölélszallag volt keresztbe erősítve és ettől egy másik szallag az előtte álló kőoszlopig, e kötélszallagokat pedig egy félhold- alakú pecséttel pecsételték vala le. A sir körüj lyRAK FIGYELMÉBE ingek, gallérok, kézelők, nyakkendők és harisnyák SöT nagy választékban, szolid árak mellett d azai gyárixnányu MAYERNÉU B 4 szám B B
