Nagybánya és Vidéke, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1912-02-25 / 8. szám

[Nagybánya, 1912. Február 25. — 8. szám. XXXVIII. évfolyam. /A NAGY] ■f TÁRSADALMI HETILAP. GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATA ■JELENIK .JVIIINIDEjNT VASÁR: , r-'i ’ä fi Előfizetési xh : Egéiz évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedév-j 2 K. ;• — í-A = Egyes szám 20 fillér. ========= nrnnff- «»------------------------------------------­Fe lelős szerkesztő és laptulajdonos: révész j-íLnsros. Tek. Kir. ügyészst xl : latt. f. = MEGHÍVÓ a Teleki Társaságnak 191^; 4v3vj^jr- cius hü* 2-án este 8 órakor, a LenHvay- szinházban tartandó felolvasó ülésére. Műsor: 1. Nyitány. Előadja a bányászzenekar. 2. Elnöki megnyitó. 3. „Vársz-e rám a forrás pariján ?“ Előadja a dalkör. 4. Költemények. Irta és felolvassa Szávay Gyula a Kisfaludy és Petőfi Tár­saság tagja. 5. Operarészlet. Előadja a bányász­zenekar. 6. Bányászat és művelődés. Irta Ká­polnai Pauer Viktor vendég, felolvassa .. . 7. Magyar népdalok. Előadja a dalkör. 8. Elbeszélés. Irta és felolvassa Ter- sánszky Józsi Jenő r. tag. 9. Induló. Előadja a bányászzenekar. Kezdete pontban 8 órakor. — Belépés díjmentes! — Esetleges adományok a Társaság nemes czéljaira hálás köszönettel fogadtatnak. Kik páholyokra igényt tartanak, szívesked­jenek ebbeli igényeiket február hó 29-ig Németh Béla titkárnál bejelenteni. Nagybánya, 1912. február hó 26. Németh Béla Révai Károly titkár. elnök. A mozi. A főváros közgyűlésén valaki inter­pellált a mozik dolgában s nagyon ked­vezőtlen kritikát mondott róluk. Ez a kiáltvány szerte hangzott a hazában s úgy látszik nekünk is jutott egy zönge belőle, amennyiben a napokban többfelé bizonyos ellenséges hangulattal tárgyalták a haladó kornak ezt az érdekes találmányát. Vannak, akik féltik a gyermekeket tőle, mások a színházat, annak ülőhelyeit stb., hogy elkoptatja, összerongálja a kö­zönség, ismét mások odanyilatkoznak, hogy gyűjtse össze a pénzét különösen az apróbb ifjuság^inkább a színházra s akkorra tar­togassa pénzbeli erejét, mikor a színészek jön­nek. Ezekkel a fölösleges aggályokkal szem­ben, sokak nevében, kénytelen vagyok a szegény mozit védelmembe venni. Hát először is a helybeli részvénytár­saság teljesen tisztességes alapokon kezeli ezt a dolgot, a műsor mindig diszkrét, bárki által megtekinthető, a vezetőség kellő gondot fordít arra, hogy a családok kedvesen szórakoztató találkozóhelye le­hessen a mozi. A drámákban vannak min­dig határozott, erőteljes erkölcsi motívu­mok, amelyek a tisztesség mellett törnek lándzsát, az ismeretterjesztő képek jobban tanítanak, mint egy sereg unalmas, száraz könyv, a vidám képek pedig ártatlan él­celődésekből, kaczagtató semmiségekből állanak ki. tt a mozi, sokk«. ~V A UV1I UM »II mmy bb, válto­zatosabb, miért is nem csodálkozunk rajta, ha a nép is szereti s bizony megszívle­lendő az a körülmény, hogy nehány száz ember szombaton és vasárnap nem a korcsmában ül le, hogy a pénzét pusz­títsa, hanem egy-két hatosért ártatlanul és jól mulat, józanul a családjával együtt, a művelt közönség körében. Sajnos, hogy a színházakról ugyanezt nem mondhatjuk el, ma még az u. n. fehér darabok is mindig föltálalnak valami pikantériát, ami az ifjabb nemzedéknek nem való s hozzá a színházak nagyon is drágák. Az ülőhelyeken mi soha semmiféle rendetlenséget nem láttunk, az apróbb nemzedék sem rongálja a padokat, a szín­házat. De nem rongálja senki sem, ülnek és állanak benne a szemlélők, szóval arra használják, amire való. Az a vád tehát szintén nem állhat meg, mintha a mozi a szép színháznak valami ártalmára volna. Szórakozás kell a népnek is, a gyer­mekeknek is és igazán örülhetünk, hogy a részvénytársaság oly helyes alapokon létesítette nálunk a mozit, amelyeken az czéljának kifogástalanul és teljesen meg­felel. Talán másutt, úgy nagy általánosság­ban lehet szó arról, hogy ezen a téren is veszedelmes elfajulások mutatkoznak, ná­lunk azonban, a mi tudomásunk szerint a Regék regélője. Irta: Londesz Elek. Perzsia züllése, haldoklása úgy hat ránk, mint egy nagyszerű hőskölteménynek utolsó éneke, melyben már csak a holtestekkel borított csata­tér van megénekelve. Réges-régen tovatűnt már a perzsák nagysága s Ru3ztem utódai elkorcso- sodtak, elmaradtak a haladó világtól s talán ma már el sem hiszik, hogy valaha — mint a keleti iró mondja — »a világ sorsának intézői« voltak. Nemcsak a csatatereken tettek tanúságot a régi perzsák a kiválóságukról, hanem a költészet ber­keiben is. Költőiket a legnagyobbak közé lehet sorozni a világirodalomban, de csak a régieket, mert az újak teljesen jelentéktelenek. Pedig ma is nagy kedvelői a perzsák a költészetnek és alig van közöttük műveltebb ember, aki ne ima költeményeket csupa mulatságból. A régi perzsa költők közül Firduszi, Hafiz és Omor Khejjám a legismertesebbek Európában; mind a három a világirodalom legnagyobb költői közül való, de még közülök is kiemelkedik Firduszi. Nincs a világirodalomban olyan költői mű, mely igazabb költői ihletben Íródott volna, mint Firduszi Sahnáméja, a »Királyok könyve«. Nem­csak tartalma, hanem a terjedelme is megkülön­bözteti a nagy eposzok között; mintegy hatvan­ezer párversben irta meg benne Firduszi a régi perzsa regéket, melyek ma is olyan üde szépsé- güek, ma is olyan »olvasni valók«, mintha ma Íródtak volna. Pedig ebben az esztendőben van kilencszázadik évfordulója annak, hogy Firduszi befejezte ezt a hatalmas költeményt. Régiségét csak a fölötte eiszált esztendők mutatják, tar­talma, költészete azonban ifjú maradt mindmáig, mint a bájos népmese, mely az évszázadok során szájról-szájra jár s úgy hangzik annak a szájából, aki legutoljára mondja el, mintha akkor született volna meg. A régi költemények között egyetlen­egy sincs olyan, amelyiket ma is olyan simán lehetne olvasni, mint asáhnámét, mert nincsenek tele rakva tudós előismereteket kívánó vonatko­zásokkal. Firduszi az embert rajzolta meg és az általános emberi érzések egy-egy jellemző voná­sát emeli ki valamennyi regéjében. Csak Shakes­peare hasonlítható hozzá ebben a költői tulaj­donságban. * n Ősrégi regék azok, amelyek egyetlen ha­talmas költeménnyé vaunak összefűzve a Sáhná­méban. Már ezer esztendővel ezelőtt gyűjteni kezdték a régi perzsa mobedek ezeket a regéket s mikor az arab hódításnak már érezhetők vol­tak a hatásai a perzsa nemzeti életben is: a múlt emlékeihez ragaszkodó régi perzsák még jobban hozzá láttak nemzeti hőseik emlékezeté­nek megörökítéséhez. Utóbb uralkodók is akad­tak, akik elrendelték a régi regék összegyűjtését s Mahmud sah udvari költői közül került is erre vállalkozó: Dakiki. Ez a költő megkezdte a re­gék megverselését, de csak néhány száz verspá­rig jutott el: gyilkos tőrének esett áldozatul. Már ekkor Firduszi is megkezdte a Sáh- náme megírását, amelyre ifjúkora óta készült Túszban anélkül, hogy erről tudtak volna Mah­mud udvarában. Régi könyvekből, feljegyzések­ből esztendőkig tanulmányozta az ősperzsa kirá­lyok történetét, a régi regéket s amikor Mah­mud szándékáról értesült, elment Gaznába, hogy vállalkozzék Dakiki helyett a Sáhnáme megírá­sára. A feljegyzés szerint, amikor áthaladt a sáhi palota kertjén, három udvari költővel találkozott, akik éppen verselgetéssel töltötték az időt. A vidéki földmives módjára öltözött Abdul Kászim Mazur — később kapta a Firduszi (paradicsomi) költői nevet — oda akart letelepedni melléjük, 1 kalapok^ ingek, gallérok, kézelők, nyakkendők és harisnyák \ /t 1\ \7PT'iATT^T nagy választókban, szolid árak mellett l ixÍv 1\ Felsőbányái -utcza BB 4 szám. bb

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom