Nagybánya és Vidéke, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-04-10 / 15. szám
Nagybánya, 1910. Április 10. — 15. szám. XXXVI. évfolyam. NAGYBÁNYA ES YIDEKE TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK ZMUUSTOEIISr VASÁENAP Előfizetési árak:* - : Egész évre 8 K. Félévre 4. K. Negyed ,re ? es szám 20 fillér. . Ne bántsd * Vasúti panamák a ,,szp’ Felelős szerkesztő és laptulajdonos ; Eévész János. %j Szerkesztősé ff s kiadóhivatal : Felsöbányai-utca SO, szám alatt. - 1 =====----- TELEFON: NAGYBÁNYA IS. SZÁM. ■ ^e g A szatmár— jövedelmező v jól —__előcx n ciici t 2 ikj nyös szerződést kötött, amennyiben 49% j bevételből a részvénytársaságnak s igy kilátásunk van reá, hogy ipio. jan. i-tői kezdve a törzs- részvényesek is fognak kapni annyi osztalékot, ami megfelel egy takarékpénztári betétnek. Megirigyelték ezt a szomszédos keskeny- vágányuak s nosza előállottak egy furfangos tervvel, miszerint egyesíteni kell a Szatmár — bikszádi, Szatmár — erdődi és Nagykároly — som- kuti r.-társaságokat a Szatmár — nagybányaival, mert a három kés kény vágányu még az elsőbbségiek százalékát sem tudja megadni s igy igen jó pótlék volna arra a mi vasutunk, hogy a hízott tárcáju pénzcsoportnak az apróbb kávédarálók után is kellő jövedelmet adjon. Persze az mellékes az illető tózsérekre nézve, hogy akkor a Szatmár— nagybányai vasút törzsrészvényesei nem kapnának semmi osztalékot, amihez végre sok évi várakozás után hozzájutnak. A csoport, mely kezében tartja mind a négy vasút elsőbbségeit, mindenféle tarifalis és közlekedési előnyöket hangsúlyoz s be is adta már a kérvényt az előzetes miniszteri jóváhagyásért. Ez a furfangos fúzió ellenkezik a város, a megye, az állam érdekeivel s igy reméljük, hogy a miniszter a legerélyesebben vissza fogja utasitani az illetéktelen kopogtatást, mert ha valaki rendelkezik is az ö elsőbbségivel, nem rendelkezik a sok százezernyi áldozattal, amit egyesek, közintézmények, hatóságok, testületek hoztak. Az a másé, azt bántani nem szabad. A város p688 koronát, a vármegye jóoo koronát, az állam 46000 koronát, Felsőbánya 5100 koronát s a magánosok 18012 koronát veszítenének évenként, ha ez a merész gondolat valóra válnék. Tehát 82400 koronát összesen! Micsoda előnyt várhatnánk mi a keskeny vágányuaktól, micsoda egységes díjszabást olyan vasutak között, melyek nem is csatlakoznak egymáshoz ? Kilométerenként 1909-ben A szatmár—nagybányai vasút 8974 koronát, » bikszádi 5970 » » erdődi 3368 » A Nagykároly—somkuti vasút 1643 » vett be. Látnivaló ebből, hogy tisztán arra utaz- k, hogy a mi vasutunk jövedelmével drótozzák meg a gyengén rotyogó vicinális fazekat. Az egész dolog a legnagyobb erőszakosság jellegét viseli magán, hiszen ha a láposvölgyi i^rasut is létesül, akkor a Szatmár — nagybányai vasút bevételei még nagyobb arányokban fog* nak szaporodni, holott a Halmi - bikszádi vasút kiépülése esetén a Szatmár — bikszádi vasút forgalmának nagymértékű csökkenése várható. Hogyan lehetne várni a mi vasutunktól azt, hogy ilyen kedvező helyzetben ballasztokat szed macára / Aki ezt keresztül akarja vinni, annak az erőszak fegyveréhez kell nyúlnia. De mi is ott leszünk s városunk polgár- mestere már is megindította az ellenakciót a város közgyűlésénél. Milyen kedvesek az elsőbbségi bácsik, a Szatmár—nagybányainak j00000 K tartalék-alap áll rendelkezésére, a három keskenyvágányunak együttvéve pedig csak 2000 K készpénze van a saját tartalékalapjában s nehány saját részvénye. Ha csupán Nagybánya város helyzetét vesz- szük, mily nagy előny az, hogy a törzsrészvények után 1910-től eső jövedelme — ajelenlegi állapot mellett —- már majdnem fedezi az uj láposi vasúti hozzájárulás amortizációját s ha ez is létesül, a szaporodó jövedelemből más vasúti alkotást lehet majd létrehozni, igy a vasút maga táplálná a fejlesztését. Mig a tervbe vett egyesítés után mindez évtizedekre teljeseíi dugába dőlne. Mindennek van határa, még a pénzcsoportok nagy hatalmának is. Az igazság erősebb az önző akaratnál. Mi hisszük és reméljük, hogy a miniszter egy ilyen nyilvánvaló spekulációt a törzs- részvényesek és az egész társaság hátrányára nemcsak hogy nem fog megengedni, de a kérvényre azt fogja ráírni, amit annakidején Tisza Kálmán szokott gyakorolni, hogy: — Nem kívánom elolvasni! Az (Isi Művi tapsi Társulat. A »Nagybánya és Vidékéiben, valamint a többi Nagybányán megjelenő lap legutóbbi számaiban egy hirdetés jelent meg, mely hirdetés fölhívja a közönséget, hogy az alakítandó »Első Nagybányai Aranymosó Társulat« részjegyeit vásárolja. E társulatnak célja volna a Nagybánya környékén folyó patakok mentén levő áradmányos területen képződött aranytartalmu fövenyrétegekből mosás utján aranyat nyerni. Kétségtelen dolog, hogy a Zazar mentén leülepedett rétegek aranytartalmuak, mint a hogy aranytartalmu majdnem minden erdélyi folyóban leülepedett fövény, valamint az is ki van mutatva, hogy még a tenger vize is tartalmaz aranyat, — kérdés azonban, hogy ennek a kis mennyiségű, de kimutatható aranynak kinyerése nem jár e oly nagy költségekkel, melyek a kinyert aranynak értékét túlhaladják? Említett hirdetés hivatkozik arra a körülményre, hogy Nagybánya környékén levő zuzókból évenként kibocsátott szegény zagyok aranytartalmát szakértők 400000 koronára becsülik s e körülményt csalétekül használja föl arra, hogy azzal a közönséget a hirdetett aranymosó társulat részjegyeinek vásárlására bírja. Való, igaz, hogy Nagybánya környékén levő zuzókból nemcsak 400000 K, hanem legalább is 600000 K értékű szegény zagy lesz évenként a patakba bocsátva, sőt épp e sorok Írója volt az, ki e körülményre az Országos Magyár Bányászati és Kohászati Egyesület múlt évi közgyűlésén a közfigyelmet fölhívta. Tény az is, hogy a kereszthegyi zuzónál fölállított kis lugzómüben folyamatban levő kísérletek szerint a zuzókból kibocsátott zagy aranytartalma haszonnal lesz kinyerhető, e körülménynek azonban semmi köze sincs a hirdetett aranymosó társulat jövedelmezőségéhez. Nincs pedig köze először is azért, mert a Nagybánya környékén levő zuzókból kibocsátott zagy aranytartalmát mosás által nem lehet számbavehető haszon mellett értékesíteni (eltekintve néhány »verkes« primitiv zuzójából kis mennyiségben kibocsátott zagytól). Nincs köze pedig másodszor azért, mert a zuzók közelében az aranymosás nincs megengedve, azokon a helyeken pedig, ahol az aranymosas meg van engedve, ott a zuzókból kibocsátott szegény zagy annyira össze van keverve a patakok által elmosott földdel és kavicscsal, hogy annak tonnánkénti aranytartalma csak nehány századrészét teszi ki a zuzók által kibocsátott szegény meddő tonnánkénti aranytartalmának. Tény az is, hogy a napi 1000 — 2000 tonna földolgozóképességgel bíró modern kotró és mosógépek nagyon alacsony költséggel dolgoznak, úgy, hogy ezeknek üzeme még nagyon kicsiny aranytartalommal biró fövénynél is kifizetődik, — kérdés azonban, hogy van e a Grosz Károly féle zártkutatmányokon oly nagy mennyiségű s oly nagy aranytartalommal biró íövény, hogy azzal egy 1000—2000 tonna naponkénti földolgozóképességgel biró kotrógépet, mint a szóban levő hirdetés mondja »több évtizedeken át« haszon mellett üzemben lehessen tartani. Tudvalevő dolog, hogy Nagybánya környékén többen megpróbálták már az aranymosást, de mindig abbahagyták azt, a Nagybánya környékén való aranymosás jövedelmezőségéhez tehát erős kétség fér. A nagyközönség s közte jó magam is nem tudAz élet múlandósága. Mimnermos u. görögből. — Fordította: Incze Lajos. — Mi is, mint a levél a virágboritotta tavasszal Napsugártól nő, egyre gyarapszik a lomb: Ifjúságunknak örülünk, bár rőfnyi csak éltünk, ügy mint égi lakók, bú s az öröm közönyös. S a végzet közeleg, komor arczu isteni lény ez, Terhes öregséget hoz, de talán a halált. Ifjúkorunk mi rövidre szabott, örömével enyésző, Meddig e földön a nap fénye mosolyogva elér. Oh ! ez idő és ifjúkorunknak végire jutván, Jobb a halál rögtön, mintsem az élet, a kin. Ekkor sok baj dúlja szivünket: ez a családját Látja veszendőben, ott a nyomor beköszönt; Gyermeke nincs ennek, úgy vágyott erre, hiába, így száll sírjába, várja a Hádeszi-lak. Egy mást ismét testetölő kór bánt: olyan ember Nincs, akinek Zeusunk bajt, de sokat, nem adott. Széchenyi. A nemzeti gyásznak szenteljük a mai napot. Emlékezetéül annak a lesújtó gyásznak, mely felszázaddal ezelőtt borult a szenvedő magyar nemzetre, midőn legnagyobb fiainak egyike, »a legnagyobb magyar«, a magyar nemzet újkorának első megteremtője, gr. Széchenyi István épp ezen a napon megszűnt élni. Elborult elmével tébolydában élt e napig már egy évtizednél tovább »a legnagyobb magyar.« A szabadságharc kitörése, melytől féltette nemzetét, vitte őt oda. A sok való halott mellett ő volt a magyar hazafiság élő halottja. De elméje újra derengani, sőt ismét világlani és ragyogni kezdett, mintegy elsötéte- désében is érezte, hogy a házának megint szüksége van rá, hogy sorsán egyet lendítsen, amint pályája kezdetén azt már egyszer végbevitte. Az elhagyott magyar nemzet aggódó és reménykedő tekintete szállott a döblingi tébolyda felé. S egyszer »Egy szó nyilallott a hazán keresztül!« Széchenyi meghalt! Széchenyi nincs többé 1 Mélységesen szomorú volt az amugyis sokat szenvedett magyar haza gyásza. Méltán emlékezünk meg ma, a félszázados évfordulón e nemzeti gyászról, méltán emlékezünk meg e napon Széchenyiről. Hogy gr. Széchenyi István helyét, jelentőségét, nagyfontosságát az újkori Magyarország történetében megérthessük, emlékezetbe kellene idéznünk a magyar nemzet egész küzdelmes történetét, különösen a politikai, szellemi, műveltségi áramlatok történetét. Amint a magyar nemzet Szent István király alatt befogadta a keresztény vallást, azzal egyszer- smindenkorra belépett a nyugateurópai népek szellemi közösségébe, melyből soha többé ki nem szakadt. Magáévá telte a magyar nemzet a középkori keresztény műveltséget, majd a renaissance eszmeáramlatot, végig küzdötte a reformáció és ellenreformáció szellemi küzdelmét, s utat törtek maguknak az elmékbe és szivekbe a 18. század szabadabb eszméi is. De bár az egész magyar nemzet lassúbb és elkésettebb Xja.p-cm.lc mai száma S olclal. lépésben ugyan, mégis állandóan a műveltebb Nyugat politikai, irodalmi, társadalmi és egész szellemi eszmekörében élt és haladt előre, az egyes magyar ember mint önálló egyéniség ritkán tudott az európaiság teljes színvonalára emelkedni, ritkán volt képes a nyugati műveltség és a magyarság teljes összhangza- tában egészen európai fölfogásu magyar emberré lenni. Az utolsó két évszázad történetében Széchenyi István volt az első e nemben, az első európai látókörű modern magyar ember. Midőn még mint szabadságolt huszárkapitány az 1825-iki országgyűlésen mint főrend megjelent, külső viselkedése és egyes elejtett szavai után különcködő és külíöldieskedő mágnásnak nézték, ki nem magyarabb mint főrangú kortársai s ki tán még magyarul sem tud jól beszélni. S ez a hidegen fogadott, külföldies- kedő főur megalapítja a Magyar Tud. Akadémiát, nagy meglepetésre magyarul szólal fel és szónokol állandóan a latinul tárgyaló felső táblán, tollat ragad, röpiratokat, könyveket, hírlapi cikkeket ir s első megindítója leszen a magyar publicisztikának és müveiben követeli a magyar nyelv használatát az állami és nyilvános élet minden terén. Ez az idegenben született mágnás, ki csak serdülő ifjú korában tanult meg magyarul, a Kölcsey mély élelmességével, Vörösmarty fellengő szenvedélyével, Petőfi mindenre kiáradó rajongásával szereti a magyar földet, a magyar népet, a magyar hazát. E lángoló magyarságával és az európai haladás szükségességének mély meggyőződésével hirdeti eszméit és kíméletlenül támad mindent, amit a haladás gátjá'