Nagybánya és Vidéke, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1909-05-23 / 21. szám
(2) 21. szám. 1909. Május 23. NAGYBANYA ÉS VIDÉKE 10. A szervező-bizottság a hivatalos órák megváltoztatása iránt a következő előterjesztést nyújtotta be: A hivatalos órák a kezelő-személyzet részére a nyári hónapokban délelőtt 7 órától d. u. 1 óráig, a fogalmazó személyzet részére d. e. 8 órától 1 óráig. A téli hónapokban a kezelő-személyzet részére d. e. 8-tól d. u. 2 óráig, a fogalmazó személyzet részére d. e. 9 órától 2 óráig állapitandck meg. A képviselőtestület célszerűnek találta az újítást s a javaslatot változatlanul elfogadva, határozattá emelte azzal, hogy az uj rendszer folyó év junius hó 1-én kezdődik. Ezzel a gyűlés 10 és órakor véget ért. Az Al-Duna. — Irta: Németh Béla. — Felhasználom a kedvező alkalmat most, mikor a polgári leányiskola növendékei buzgó igazgatónőjük és tanárnőik vezetésével az Al-Dunára készülnek s elmondok egyet mást nehány évvel ezelőtt tett utamról. Ezzel szolgálatot akarok tenni a kirándulóknak, kik útközben kalauzokul használhatják leírásomat. Másrészt talán némi érdeket lelnek soraimban azok is, akik már megtették ezt a gyönyörű utat; ha újból átutazhatnak velem ezen a természeti szépségekben, történeti vonatkozásokban gazdag s földrajzi, néprajzi és geológiai tekintetben is nagyon érdekes vidéken. 8 napos tanulmányutunk célja Újvidék, Péter- várad, Zimony, Belgrád, az Al-Duna, Turnu-Seve- rinu, onnan visszafelé Verciorován, a határállomáson át Orsóvá, Ada-Kaleh, aztán Herkulesfürdő, Temesvár megtekintése volt. — Most utunknak csak Bá- ziástól lefelé tett részét érintem, mivel — tudomásom szerint — épen ez érdekli a lerándulókat elsősorban ! Báziásnál kezdődik az Al-Dunának regényesebb, változatosabb része. Mig eddig ugyanis balpartján a Nagy-Alföld szegélyezte, jobb partján pedig a folyó felé szelíden lejtősödő szerb hegyek környezték, most a balparton a Lokva-hegység 3—400 m. magas tetői néznek farkasszemet a szerb hegyekkel, közre- szoritva a Dunának még itt szép csendesen folyó habjait! Mindjárt Báziáson alula kis Kisziljevó nevű szerb szigetet érintjük Osztrovo nevű községével. Azután a jobb parton Gradistye községén túl a Gek folyó hömpölygeti vizét az öreg Dunába. A Báziás- tól Ó-Moldováig húzódó 25 km.-es ut mentén Di- vics, Belobreszka, Szurka, Pozsezsána, Macsevics helységeket elhagyva Ó Moldovához érünk, melynek nevezetessége a Mercy Kolos osztrák tábornoktól, a Temesi bánság egykori kormányzójától épített erősség romja. O-Moldovánál nagyon kiszélesedik a Duna, mert a medrében levő sziklarétegbe nem ágyazhatta be magát egykönnyen nagy víztömegével; sokkal kisebb volt a part ellenállása. Itt tehát úgy helyezkedett el, hogy kétfelé szakadva majdnem 2 km. szélességben folyik, közrefogva az 5 km. hosszú s 2 5 km. széles Moldvai szigetet. A Duna mélysége itt 2—3 m. kis vízállásnál, folyása egyenletes, lassú; ezért a magával hozott hordalékföldet le-lerakja s vándorzátonyokat alkot. A szigetet elhagyva hirtelen szükebb mederbe szorul a folyó vize s alig 400 m. széles; itt kezdődik a küzdelme a természeti akadályokkal, fenék- szirtekkel, sziklapadokkal. Legelőször a Babakáj (asszony-szikla) nevű szilt tűnik szemünkbe a folyó közepén elhagyottan meredezve ki a vízből, mintha valami nagy bánat gyötörné! A nép fantáziája és kifogyhatatlan mesélő kedve meg is találta magya rázatát s el is mond nekünk egy-két mondát reá vonatkozólag: a kővé vált hűtlen asszonyról, ago nősz mostoháról, vagy — uram bocsá! -- a szűkszavú (!) anyósról, aki nem tudta megbecsülni a ve- jét s ezért kővé változtatta őt a vöket dédelgető sors! Az anyósról a háborúskodás jut eszembe! S tényleg hadászati tekintetben is igen fontos helyen járunk! — A római hódítás korától kezdve a ma gyár középkoron át folyton nagy szerep jutott e szorosnak, melyet mint az Al-Duna kulcsát, lehetőleg megerősíteni törekedtek! Ezért épült a szerb parton a közvetlenül a vízből kiemelkedő s még elég jó karban levő Galambóc (Golubác) vára s szemközt vele a hegyen a már romokban heverő Lászlóvára, hol Zsigmond idejében »a magyarság vala bátorságban« ahogy azt jó öreg lantosunk, Arany megénekelte a szép asszonyról, Rozgonyinéról szóló balladájában! Galambóc felé jött a török segítő had, mikor Maga vivé Rozgonyiné Ellenük a gályát, Követi a sok dalia Lobogós ruháját!« A természet fenséges erejű megnyilatkozása előtt bámulattal eltelve állunk, amint a hegyek közé szorított keskeny, de annál mélyebb (20—25 m) mederben dacosan, erőszakosan hömpölyög tova a fejedelmi folyam zugó habjaival; másrészt a szegélyező szakadékos hegyoldalak tanúskodnak, hol óriási méretű hullámos, hol megtört vonalban haladó s egészen jól látható kőzetrétegeikkel arról a világot teremtő s romboló vulkánikus erőről, mely a föld tnéhébe szorítva csak néha-néha tör elő, de akkor annál rémesebben! Mintha a Mindenható varázs- vesszejével ketté szelte volna a fensikot, utat törve a dédelgetett folyónak, olyan a képe az Al-Dunának! A fenséges, varázslatos vidék hatása váltakozik a bájos, a regényes, a szelidebb hatásával, s egyre erősödik, mig lejebb, a Kazán szorosában eléri tetőpontját. — Útközben szorongó érzésünkből újból szabadabb lélegzethez jutunk; mintha szándékosan gondoskodott volna valaki arról, hogy az erre utazó a sok nagyszerű benyomástól kifáradva kissé megpihentethesse szemét: a folyóvölgye ismét tágul, zöld lombbal s mosolygó tisztásokkal vagy szakadékos szíriekkel változatosan telehintett hegyvidéken zakatol a hajónk! De nem sokáig pihenhetünk! Uj benyomások uj erővel tolulnak felénk! Az első nagyobb akadályt az emberi ész és kész Alibég községén alul győzte le. A folyó medrének sziklapadja: a Sztenka szikla ugyanis zuhatagot képez, mely a hajózást a nagyobb hajóknak lehetetlenné tette. Ezért a fenékszikla felrobbantásával 850 m. hosszú csatornát vájtak a folyó medrébe, hogy a hajózást bármily vízállásnál is lehetővé tegyék ! Lupkova és Berzászka községét a hasonló nevű bájos völgyekkel elhagyva Drenkova állomásához jutunk, amely most már elvesztette fontosságát! A szabályozás előtt t i. a hajók rakományát kisebb hajókra kellett itt átszállítani; vagy tengelyen vitték tovább a hires Széchenyi utón, amely Moldovától Orsováig húzódik végig a folyó mentén olyan szélességben, hogy két kocsi kényelmesen elférhet rajta egymás mellett. Hol megerősített töltésen vezet az ut, hol pedig a sziklába van bevájva, úgy, hogy a szikla boltozatként borul reá. 1834 —37-ben építették! S a nagy úttörő dicső emlékét az ut mentén lejebb a Széchenyi-táblán örökítette meg a Magyar Mérnök- és Epitész-Egylet 1885 ben. Drenkovánál hirtelen délkeletnek fordul a Duna. A hajó kerekeinek egyhangú zakatolásába beleszól a Duna morajlása, jelezve azt, hogy vize ismét kénytelen fenéksziklákkal: a Kazla és Dojke nevű sziklapadokkal megküzdeni. Haragosan rohan, habzik, zuhog a vize kb. 3 km. hosszúságban, főleg a Dojkénál, ahol 300 m.-re szorul össze s ahol majdnem merőleges irányban fordul délnek a mérhetetlen víztömeg! A mi utunk itt sem veszedelmes, Most már jó reménykedéssel készült a sah elé1 Bízott abban, hogy meg fogja nyerni a kegyét a dicsőítő verssel. A sah, amikor megtudta, hogy egy dervis akar tisztelegni előtte, azonnal megparancsolta a mellette álldogáló szolgának: — Vezesd ide azt a messziről jött embert! A szolga bevezette a dervist a sah elé. — No, mi járatban vagy? — kérdezte tőle a sah. — A versemet akarom felolvasni neked — felelte a dervis, — Hadd halljam! Nagyon szeretem a szép verseket. A dervis felolvasta a verset, amely azonban nagyon rossz volt és nem is nyerte meg a sah tetszését. — Te írtad ezt a verset? — kérdezte a sah. — Én bizony! felelte büszkén a dervis. Nem sejtette, hogy milyen nagy kudarcot vallott. — No, ha te Írtad, akkor meg is kapod érte a jutalmadat. Méltó lesz a vershez ez a jutalom! A dervis nagyon megörült, de nem sokáig tartott az öröme. A sah megparancsolta az egyik szolgájának: — Vegyétek le a szamaramról a nyerget és tegyétek ennek az embernek a hátára. Aki ilyen rossz verset ir, annak szamárnyereg a legméltóbb jutalma. A szolga teljesitette a parancsot s a dervist azután kitaszigálták a palotából, hátán a szamárnyereggel. Odakint megkérdezte tőle az egyik szolga: — No, micsoda jutalmat kaptál a versedért, pajtás ? A dervis rámutatott a szamárnyeregre s keserűen felelte: — A sah a maga diszpalástját adta nekem. Az van a hátamon. Azután tovább állt. A sah, amikor szolgák elmondották neki a dervis feleletét, csöppet sem haragudott meg Nagyon szerette az elmés mondásokat s ezen is nagyot kacagott. Majd megparancsolta a szolgáinak, hogy vigyék vissza elébe a dervist. A szegény ember remegve lépett a hatalmas sah elé s azt hitte, hogy alkalmasint le fogják ütni a fejét. A sah azonban szives szavakkal fogadta őt s kacagva kérdezte meg tőle: — Fogsz-e még valaha verset írni? — Soha! Soha! — kiáltotta a dervis. — Ebbéli elhatározásod miatt meg foglak jutalmazni. Mit adjak neked? Mit óhajtanál? A dervis ezt felelte néhány pillanatnyi gondolkodás után: — Nyergem már van, de szamaram még nincs. Ajándékozzál nekem egy szamarat is. — Megkapod. — Hohó! — kiáltotta most a dervis ráütve a homlokára — de hol fogom legeltetni a szamarat ? Hiszen szegény ember vagyok ! Nincsen legelőm. — Adok hozzá egy legelőt is. — Mit érek én ezzel! Ki fog majd ügyelni a legelőn a szamárra, hogy el ne lopják vagy tilosba amióta a balpart mentén 2 km. hosszú vezető csatornát építettek a folyó medrébe. Itt már Traján római császár világhódító törekvéseinek emlékeivel is találkozunk! Ahol a folyó zuhatagjai akadályozták a hajók menetét, ott a magyar ész és kéz dicsőségét hirdetik a mederbe vájt vezető csatornák, a Széchenyiét stb. De talán még nagyobb bámulattal tölt el az tény, hogy a római akaraterő a maga primitiv eszközeivel mennyire győzött le győzhetetlennek látszó akadályokat! Trajánnak s törekvéseinek föltétlenül szüksége volt erre az útvonalra! S mert akarta, megteremtette a Traján-utját 1 A jobb part mentén néhol sziklába vésett mélyedések, lyukak tűnnek szemünkbe szabályszerűen ismétlődve. Ahol az útnak a sziklába való bevésése hosszadalmas és nehéz lett volna, ott a most is látható lyukakba gerendákat tűztek, melyek fölé padlódeszkákat helyeztek s ezen a vakmerőén rögtönzött függő hídon vonultak végig a diadalmas római légiók — 1800 évvel ezelőtt. Amint igy az embert, az emberi ész és kéz munkáját ünnepeljük néma elragadtatással s elmerengünk a természet pompáján, a Duna közepén újból két szikladarab mellett halad el utunk: ez a Bivoli (bivalyk) nevű sziklapár. De ez az úszó bivalyokhoz hasonló sziklaképződmény csak rövid időre zökkent ki bennünket áhitatos, a fenséges természetet ünneplő hangulatunkból! újból távoli zugás hívja fel figyelmünket a következő rohanatra : az Izlász, Tachtália és Greben zuhatagok rémes moraja. A legveszedelmesebb helyen járunk, melynél nagyobb akadállyal már csak a Vaskapuban fogunk találkozni! A meder kb. 400 m.-re szűkül össze, a sziklapadok után ismét hirtelen kitágul, a viz esése hirtelen változik, vészes örvényeket alkot! A Greben nevű hegyfok mélyen benyúl a Duna medrébe, összeszoritva a hatalmas víztömeget, amely aztán átbukva rajta hatalmas örvényt alkot s 30 m. mélyre mosta ki a feneket. Itt nagy vízállásnál felfelé menni teljes lehetetlenség. Az ember talált azonban itt is módot arra, hogy az elnyeléssel fenyegető örvényeket kijátsza ! Az Izlász-Tachbáliában 3500 m. hosszú vezető csatornát készítettek a jobb part mentén; a Greben hegyét pedig 150 m. szélességben leszelték, lehordták s igy a medret kiszélesítették. Hogy pedig a nagy örvényt megszüntessék, a Greben alatt 6000 m. hosszú szorító gátat építettek a Greben elhordott anyagából s két kereszt-gátat, amelyekkel a víznek nyugodt, egyenletes folyását biztosították! Utunkban a balparton Szuinica községét, lejebb pedig a Trinkule nevű hármas török őrház romjait hagyjuk el, mely a XVI. századból való. A szerb parton Milánováo községét érintjük. Tovább haladva a Juc zuhatagánál elérjük a tulajdonképeni Magyarország legdélibb pontját. E zuhatag csak kis vízállásnál akadályozza a hajózást. Nagyobb vízállásnál a már közeledő Kazán-szorosban felduzzadó víztömeg feltolul eddig, úgy, hogy a víztükre kiegyenlítődik. Itt is vezető csatorna teszi veszélytelenné a hajózást a balparton, mig a jobb parton levő szoritógát gondoskodik a kellő vízmennyiségről. Juctól éjszakkelet felé fordul a Duna hirtelen s 600 -1200 m. szélességgel és 6—8 m. mélységgel elhalad a jobbparti Golubinye s a balparti Tiszovica és Plasevica helységek között. Mig a sok látnivalón gondolkozunk, hirtelen ismét összeszűkül a Duna medre 170 méterre. Előttünk s mellettünk 300 méteres meredek sziklafalak zárják el a kilátást; fölöttünk a kék égnek egy keskeny szalagját látjuk csak, melyről bárányfelhők mosolyognak le ránk, mintha csak azt mondanák: Látod, ez a hires Kazán-szoros! Nem jutsz szóhoz a csudálkozástól? Néma áhitat tölti el kebledet, mintha ne tévedjen? Szegény ember vagyok én, nincs nekem cselédem. — Adok majd egy cselédet is. — Jó, jó, de a cseléd hol fog lakni? Nincs nekem házam. — Kapsz tőlem egy házat is. — Mit érek én azzal! Hiszen éhen halna ott. Csak nem képzeled, nagy sah, hogy a ház tégláit fogja megenni, amikor éhes. Nincs nekem földem, hogy a szolgám búzát termeljen benne és kenyeret süthessen magának. — Adok neked egy szántóföldet is. — Kell is nekem annyi minden! Hiszen kinevetnének az emberek, hogy földesgazda létemre ilyen rongyos ruhát viselek. Szegény ember vagyok én, nincs nekem bársony palástom. — Adok neked azt is. — Jó, Jó, de hátha elszakad? Hogyan varratok majd másikat? Nincsen nekem pénzem! — Adok még száz aranyat is! — kiáltotta nevetve a sah. — Most már, remélem, van mindened? A dervis hálálkodva köszönte meg a dús ajándékot és vidáman indult kifelé. Az ajtóban hirtelen megfordult s homlokára ütött a tenyerével: — Ni, ni! — kiáltotta. — Most jut eszembe! Mit fogok csinálni, ha elfogy a száz arany? — Az már a te dolgod! — kiáltotta kacagva a sah. Majd hozzátette: Eredj csak gyorsan kifelé, mert attól félek, hogy még a koronámat is elkéred tólem ! Londesz Elek.
