Nagybánya és Vidéke, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1909-05-09 / 19. szám
Május 9. — 19. szám. XXXV. évfolyam. NAGYBÁNYA ES YIDEK1 TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK ZMEUSTZDEIST VASÁRNAP ff rf Vf JBJőflzeíési árak : Egész évre 8 K. Félévre szám 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos ; Révész János. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Felsőhányai-utca 20. szám ala* Üzleti hirdetések négyzetcentiméter, hivatalos hirdetések díjszabás szerint. A vármegye. 1876 óta össsze vagyunk kötve a vármegyével. Azóta minket is közelebbről érdekel, hogy miképen gondolkozik, mit csinál a vár- megye ? Nem csupán a kíváncsiságnak, vagy a résztvevő hazafias kebelnek érdeklődése ez, hanem komoly meggondolása annak, hogy a mi sorsunk most már a vármegyétől is függ, nem vagyunk teljesen önállók, mint a múltban. Lássuk tehát mi történt a héten a vármegyén. Rendes tavaszi közgyűlés volt 316 tárgy- gyal. Ezeknek kétharmadát 211-et rendes tárgy- sorozatba, 105-öt pedig póttárgysorozatra vettek föl, azonban a tárgysort ezúttal nem küldötték meg a bizottsági tagoknak előre, hanem csak ott osztották ki a gyűlés alkalmával. E részben kifogásoljuk az alispán eljárását, mert a törvény értelmében a tárgysort jóelőre meg kellett volna küldenie. A közönséget leginkább a választások érdekelték. Már ez igy szokott lenni. Ősi magyar természet. Két főszolgabírói, egy alügyészi állás, meg 1 — 2 szolgabirói állás betöltése volt napirenden. Mind a két főszolgabirói állás igen közelről érdekelte Nagybányát, egyik azért, mert Kováts Sándor helybeli szolgabiró előléptetéséről volt szó, aki köztiszteletben álló, szorgalmas, előzékeny tisztviselője volt az itteni járásnak s akinek távozását bár mindnyájan igen sajnáljuk, másrészt elöhaladását, úgyis, mint hivatal szerint legidősebb (8 éves) szolgabirónak, őszintén óhajtottuk ; a másik a somkuti főszolgabirói állás, ahol Teleki Jenő gróf megválasztása volt tervbe véve s már a Teleki család iránt érzett rokonszen- vünkből kifolyólag is siettünk szintén támogatni ennek a tervnek megvalósulását. Örömmel jelezzük, hogy győztünk mind a két dologban s hogy a győzelmet főrészt a három keleti járás, u. m. a nagybányai, nagysom- kuti és szinérváraljai járás összetartásának lehet köszönni. Teleki Jenő grófot egyhangúlag választott; meg a vármegye közönsége főszolgabíróvá, miután Galgóczy Árpád és Kende Péter visszavonták pályázatukat. A Kováts Sándor megválasztása már nagyobb izgalmakkal járt. A közönség megválasztotta Luby Géza, Kende Zsigmond és Mada- rassy Dezső b. tagokat a jelölő bizottságba, a főispán pedig Luby Béla, Teleki Géza és Pap Béla tagokat nevezte ki. A jelölő bizottság visszavonult és jelölte az erdődi főszolgabirói állásra az összes jelölteket következő sorrendben: Kerekes Zsigmond, Kováts Sándor, Jeszenszky Béla, Galgóczy Árpád, Jékey István, Kende Péter, vagyis szolgálati éveik sorrendjében. Megindult erre az éljenzés, kapaczitálás, a szavazás kavarodása s 12 és V* óráig tartott, amikor a főispán kihirdette az eredményt, mely következő: Leszavazott összesen 373 bizottsági tag. Virilis Választott Összesen Kováts Sándorra szavazott 67 93 160 Jeszenszky Bélára „ 46 53 99 Jékey Istvánra „ 35 55 90 Kerekes Zsigmondra „ — 16 16 Kende Péterre „1 — 1 Galgóczy Árpád időközben visszalépett, akire már heten leszavaztak a választottaknál. Az eredmény kihirdetését nagy éljenzések közt vették tudomásul s Kováts Sándornak minden oldalról siettek gratulálni. A nagybányaiak majdnem mindnyájan bent voltak a választáson, a somkutiak, váraljaiak szintén szép számmal. Kovátsnak ugyan a szatmári, erdődi, fehérgyarmati járásból is sok szavazója volt, de biztos bázisát a három keleti járás képezte, mely híven kitartott mellette. Ezután jöttek a többi választások: I. osztályú szolgabirák lettek Szabó István és Szuhányi István. Uj szolgabirák: Báthy Lajos és Madarassy László. Ügyésznek Baudisz Jenő volt árvaszéki ül— nököt választották. Az uj tisztviselők egy órakor letették az esküt. Mindez csütörtökön, máj. 6-án történt s 7-én, pénteken tárgyalták le rohamosan az összes többi tárgyakat. Érdekes mozzanat, hogy Luby Géza orsz. képviselő választások előtt a kéményseprő iparról szóló szabályrendeletet óhajtotta letárgyal- tatni s ez iránt a plenum előtt indítványt is tett. Ennek az indítványnak az lett volna, valószinüség- számitás szerint a célja, hogy ez a nagyérdekü szabályrendelet elvett volna egy-két órát az időből, amikor a keletiek a félkettös gyorsvonattal hazautazván, esetleg Jékey került volna ki győztesen a választásból. A közgyűlés azonban nem ment bele a tárgysorozat megváltoztatásába. A tárgysorozatból kiemelünk nehány nevezetesebb, vagy minket közelebbről érdeklő tárgyat: A számonkérö szék dicsérettel emlékezett meg az összes tisztviselőkről, akik pontosan és lelkiismeretesen teljesitik kötelességöket. Felsőbánya vasúti vendéglőjének bérbeadását jóváhagyták. Oestreicher Tóbiás felebbezését a nagyszálló vil- lámos berendezésének felvállalása iránt elutasították, valamint Lázár Lajos nagysomkuti lakos felebbezését is Nagybánya városnak az erdei iparvasut talpfái beszerzése tárgyában hozott határozata ellen. Nagybányának azt a kérelmét, hogy a bizottsági tagok számát négygyei szaporítsák, azzal ütötték el, hogy várjuk be az 1910. évi népszámlálást, amikor is az uj statisztikai adatok alapján az egész megyére nézve uj rendszert, állapítanak, meg. A kézimunkára nevelő országos egyesület segély iránti kérvényének tárgyalásánál Nagybánya részére 300 koronát helyeztek kilátásba. A hordójelző hivatalok szabályrendeleténél dr Makray Mihály indítványára Nagybányát is bevették a hordójelző állomások közé. A nagybánya—garbonáczi útvonal kiépítésére nézve elfogadták Nagybánya ajánlatát, miszerint a város az utat kiépíti s a megye 6%-ot fog fizetni a városnak. Ez az ügy azonban még a kereskedelmi miniszterhez terjesztendő föl jóváhagyás végett. A hagymásláposi hid építését úgy óhajtják eszközölni, hogy vegye át a vármegye a Nagybánya— berkes zi állami ut fenntartását, az állam pedig a Nagybánya—hagymásláposi útvonalat a hid fölépitéVégrendelet. Az, aki látja, megkacagja D# furcsa sok rongy is van abba Daloknak árnya, csonka rimek, Szétkuszált vágya árva szívnek . . A szomjuhozó, méla lélek Megáld, megáld még néha téged, Ha belemarkolsz tiszta kéjjel És szórod büszkén szerte-széjjel . Bedobod a koldus lakába, Hogy szebb legyen nyomorúsága Talán a gazdag is sóhajtja, Ha bánatos a szeme, ajka . .. Szerelmes lányok elmesélik, Ébrenlétben, álomba félig . . . Él valahol egy csöndes ember, Kinek a szivén dal dereng fel . Batyuja van — egy kis batyuja . És abban ott a lelke, búja . . . Sóvárgás, álom, nóta, dal . . . Lemondó vágy, mely könybe hal Egyebe sern volt a szegénynek: Mert megszületni ősi vétek . . . S kinek a végzet dalt adott Az kétszeresen kárhozott . . . Aki más búját éli áUal Zokog a más nehéz jajával . . . Mert a nótának bús szüléje: Az egész világ szenvedése ! Ne búsulj édes jó cigányom, Hogy megfagyott rég minden álom . . . S jégsziveden sirályi módra Repül szomorún, száll a nóta! Fliesz Henrik. Lincoln Ábrahám. — Irta: Mandel Ernő, lapunk amerikai munkatársai. — Lincolnról több mint félezer könyvet Írtak már és mégsem tudták kellőleg leírni azt a nemes egyszerűséget, azt a szenvedést, fenségességet, jóságot, szelid türelmet, azt az igazságszeretetet, azt a nehéz küzdelmet és komoly, érett megfontolást, mely első helyet biztosit Lincolnak a világtörténelem dicsőség csarnokában. Mindazt a sok, szép, igaz, jó és nemes jelzőt, melyet gyenge emberi nyelvünk kifejezni csak képes, a legnagyobb bátorsággal használhatjuk Lincoln méltatásánál, de még ekkor is csak megközelítőleg írhatjuk le ennek az embernek az életét, kinek feje körül is legendát sző a népszeretet. Tolsztoj, mai korunk egyik legnagyobb bölcselő írója a következő sorokkal adózik Lincoln dicső emlékének : »A világtörténelem összes nagy nemzeti hősei és államférfiai között Lincoln az egyedüli óriás. Nagy Sándor, Nagy Frigyes. Julius Caesar, Napoleon, Gladstone, sőt maga Washington is jellemük nagyságára, érzelmeik mélységére és erkölcsi erejükre nézve messze Lincoln mögött maradnak. Lincoln oly férfiú, kire kegyelettel, büszkeséggel tekinthet nemzete : Krisztus ő Kicsiben, az emberiség szentje, kinek emléke ezer éveken keresztül fog legendaképen szerepelni késő nemzedékek hagyományaiban. Mi még igen közel vagyunk hozzá: nem láthatjuk nagyságát és nem méltányolhatjuk isteni erejét, lángelméje igen erős, melyet még nem bírunk megérteni, épen mint a hogyan a napot nem bírjuk szembenézni, mintha tüzes sugaraival ránk szórja fényét. Ha Lincolnnak nagyságáról fogalmat akarunk szerezni, csak hallanunk kell ama történeteket, melyeket a világ többi részeiben mondanak felőle. Jártam már oly vad helyeken, hol Amerika nevét oly titokzatossággal emlegették, mintha a paradicsom vagy a pokol lenne, de ezt csakis Lincoln nevével kapcsolatban tették. Lincolnt, mint Amerikának csodálatos hősét, Ázsiának legkezdetlegesebb népei is ismerik. Ezt a következő példa is mutatja. Egyszer, mikor a Kaukázusban utaztam, vendége voltam egy circassi törzs főnökének. A törzs, távol lakván minden emberi művelődéstől, valahol a hegyék között, természetesen igen kevés, gyermekes fogalommal rendelkezett a világ folyásáról. A szülöfalujokon kívül lévő élet sötét és titokzatos volt előttük. Külöm- ben is muzulmánok lévén, már természetszerűleg is elleneztek minden haladást és szabadabb elveket. Engem a szokásos keleti udvariassággal fogadtak. Étkezés után vendéglátó gazdám megkért, hogy meséljek valamit saját életemről. Kérésének eleget téve, elkezdtem beszélni hivatásomról, továbbá ipari fejlődésünkről, felfedezésekről, találmányokról, iskolákról stb. Mindazt egykedvűséggel hallgatta; mikor azonban elkezdtem mesélni nagy államférfiainkról és a világ nagy hadvezéreiről, szemei egyszerre felragyogtak és érdeklődése látható volt. »Várj egy percig,« szakított félbe, mikor már néhány percig beszéltem. »Akarom, hogy összes szomszédaim és fiaim halljanak téged. Azonnal hívni fogom őket.« Pár perc múlva visszatért egy csomó vad kinézésű . lovassal és udvariasan kért, hogy folytassam beszédem. Valóban megható látványt volt, a mint a vadon fiai körül ültek a földön és reám bámultak, szemeikből kimeredve a tudomány, az újság utáni szomj. Először cárainkról meséltem és győzelmeikről ; azután pedig a külföldi uralkodókról és hadvezérekről. Beszédem láthatólag mély benyomást gyakorolt reájuk. Napoleon története annyira érdekelte őket, hogy el kellett nekik mondanom minden részletet, például hogyan néztek ki kezei, milyen magas volt, ki késziXja.pu.xil5: mai ezÁxxxa. S olcla,!. e búsulj én nótás cigányom, Hogy úgy elpártolt minden álom, Mi bánatod könnyét felissza, Még megvan a koldus tarisznya!