Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)
1908-10-25 / 43. szám
Nagybánya, 1908. Október 25. — 48. szám. xxm. májéi.' Előfizetési árak : Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos ; Révész János. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Felsőbanyai-utca 20. szám aia„ Üzleti hirdetések négyzetcentiméter, hivatalos hirdetések díjszabás szerint. A magyarság ünnepe. A vármegye igazi középpontján: Szatmáron holnap az „Uj Magyarország“ egyik megteremtőjének nevében nagy ünnepet ülnek. A legnagyobb magyarról, Széchenyi István grófról nevezték el ugyanis a vármegyének legszélesebb körre kiterjedő, leghatalmasabb közművelődési egyesületét, mely tulaldonképen 1882-ben alakult meg berencei Kováts Lajos, gróf Károlyi István, Domahidy, Ujfalussy stb. kezdeményezésére, de életerős működése ott kezdődik, amikor a vármegye 3/i százalék közmivelődési pótadót szavazott meg nemsokára a társulat céljaira. Negyedszázad áldásdus működésére tekint tehát vissza a holnapi ünnepélyes közgyűlés. Komoly jelentőségű ünnepe ez a magyarságnak, hol örömmel szemléljük a mmtnak tükörében mindazt, amit a derék társulat eddig alkotott s megszívlelendő tanulságokat vonhatunk le azokra nézve, amiket ezután tennünk kell. Nagyon természetesnek tartjuk, ha az elnök : Falussy Árpád dr nincs megelégedve teljesen az eddigi eredményekkel, ilyennek kell lenni minden jó elnöknek, csak aki a viszonyokkal elégedetlen, az képes megfeszített munkálkodásra, az viheti előbbre a fejlődés utján az egyesületet. A hármas halom, kettős kereszt és a dele- lőhöz közel álló nap jegyében alakult társulat a szomszéd megyék területét is be óhajtotta vonni működése körébe. Célul tűzte ki, hogy általános elismerést és érvényt szerezzen a magyar állameszmének s erősítse az ehez való ragaszkodást. Gyarapítani óhajtja a magyar érzelmet, terjeszteni a magyar nyelv ismeretét az idegen ajkú lakosok között. Nem bántja senkinek fajához való ragaszkodását s annak művelődésére iparkodását, de az állam és kormányzat nyelvének egynek, még pedig magyarnak kell lennie s azt mindenki tartozik tudni. Ezek az eszmék főleg a nevelés terére utalták működésében vármegyénknek ezt a szép intézményét, miért is fögondját a kisdedóvókra, iskolákra, könyvtárakra fordította, jutalmakat tűzött ki a tanítóknak s ezekben főleg azokat részesítette, akik a magyar államhoz való hűség terjesztése mellett a magyar nyelv ismeretében és terjesztésében legtöbb eredményt mutattak föl. Emellett erkölcsi és anyagi támogatásban részesíti az olvasóköröket, iskolai, népkönyvtárak, gyermekmenházak, óvóintézetek szervezését. Nagy nemzeti erő egy olyan alkotás, melynek minden tagja kivétel nélkül a magyar államiság hű őrének tekinti magát, s kötelezettséget vállal az állameszme terjesztésére és megőrzésére társadalmi utón, egész befolyásával. De bármily dicséretreruéltó legyen is eddigi működése, az eszményt még mindig nem közelítette meg. Falussy Árpád elnök egy szélesebb körnek szánt levelében ugyanis ezeket mondja : „Őseink hősi elhatározása: a Szabadság, Testvériség, Egyenlőség nevében felszabadította a népben a testet, ami korunk kötelessége: a már szabad testben a lelket is szabaddá tenni, azt erős, magyar érzelmekkel megtölteni. A szatmármegyei Széchenyi Társulat immáron 25 esztendeje fáradozik azon: „legyen a hazának minden lakosa a magyar államiság hive és tudjon magyarul“ ! — áronban gyenge anyagi erejéhez képest e célt elérendő, a kisdedóvás általánosításán, a felnőttek oktatásán kívül, működési körét alig terjeszthette ki, mert hiányzott, mint minden hódításhoz a szükséges anyagi és a cél szolgálatába apostoli buzgólkodással szegődő szellemi erő. Mindazonáltal megtette a tőle telhetőt, de nem tett meg mindent, amit egy ily ősi vármegye társadalma által alkotta kulturegyesület- től várhatunk. Régi apostolai kidültek, a megfogyatkozot- tan maradtak pedig a hosszas harcban megfáradtak. Már pedig e cél elérésére: tántoríthatatlan s fáradságot nem ismerő apostoloskodásra van szükségünk.“ Láthatjuk ebből, hogy különösen napjainkban, mikor a nemzetiségi vezető erők összeállnak, látványos, tüntetésszerü, nagyszabású vándorgyűléseket tartanak, a sajtó utján és anyagi eszközöknél is fölveszik a harcot minden téren, hogy most kettőzött, mértékben szükséges a magyarság egyetértő és eredményekben gazdag tömörülése. Tevékenyebbnek, erősebbnek, gazdagabbnak, nagyobbnak szeretnők tudni a Széchenyi- társulatot, mint eddig volt s erre nézve, mint országszerte ható elhatározó lépést, örömmel üdvözöljük a holnapi ünnepélyes közgyűlést. Széchenyi István buzgó, fáradhatatlan szelleme, mely oly lelkesen, hathatósan szólott annak idején a »tiszta magyar sziv«-ekhez, »Honnunk szebb lelkű asszonyi«-hoz, ihlesse meg ujult hévvel, áldozatkészséggel vármegyénk és városunk müveit magyar társadalmát. Révész János. A takarmány pótlása. — A gazdák figyelmébe. — Nem sok olyan évünk volt, midőn a takarmány olyan kevés és drága lett volna, mint az idén. Ez természetesen szerencse azoknak, a kiket az aszály nem ért, de baj annak, a kinek alig van egy kevés takarmánya. Azonban ezeknek sem kell kétségbe esniök, mert a gazdaságban sok olyan anyag található, a mire máskor nem hederitünk, de amit az idén jól feltakarmányozhatunk. Lássuk csak ezeket közelebbről. Ilyenek: 1. a lomb fák levelei, melyek zölden gyűjtve, akár azonnal feletethetők, akár pedig zsombolyai módon a téli időre tehetők el. Ezért nagyon ajánlatos, hogy a kinek főz, szeder, akác, hárs, kőris, éger, szil, bükk, tölgy stb. fái vagy erdeje van, gyűjtse össze a lombot mindaddig, mig a fagy el nem perzseli. A gyűjtés vagy a leveles gallyak lemetszése vagy tisztán csak a levelek szedése utján történhetik. De szert tehet ily lombra az is, a kinek erdeje nincs, de a ki kincstári erdő szomszédságában lakik, mert a kormány megengedte, hogy a reá szoruló kisgazdák ingyen szedhessenek azokból lombtakarmányt, azonban természetesen csak akkor, ha azt az illetékes erdőgondnokságnak bejelentik. A lombtakarmányt legjobb megszáritva a téli időre eltenni, de miután az idei esztendő előrehaladottsága már alig teszi a szárítást lehetségessé, zsombolyázni is lehet azt, még pedig egészen úgy, mint hogy a csala- madét zsombolyázzuk. Ha ugyanis a 7s centiméternél vékonyabb galyu nyers lombtakarmány-kévéket 4—8 méter széles és tetszés szerinti hosszúságú kazalba 4-6 méter magasan rakjuk, ez néhány nap alatt fölmelegszik és ennélfogva leülepedik A midőn annyira fölmelegedett, hogy kezünk a meleget már ki nem állja, 30 -40 cm. földréteget rakunk a tetejére. A leföldelés olyan módon történhetik, hogy a kazal mellé üres szekeret állítanak, erre deszkákat raknak és a földet egy munkás a bedeszkázott szekérre, egy másik pedig innen a kazalra dobja Előbb a földnek felét rakjuk a kazalra és ha az néhány nap múlva leülepedett, felhányjuk reá a többi földet is úgy, hogy a teteje domború legyen és az esővíz könnyen lefolyhasson róla. A zsombolyai eljárással minden takarmányt eltehetünk télre, a melyet zölden már nem etetne- tünk fel és az őszi esőzések miatt szénává nem száríthattunk. Lehet azonban a zöld takarmányokat nemcsak föld fölötti kazalokban, hanem ásott vermekben is Őszi bolyongás. A letarolt mezőt búsongva bejárom, Puszlulás, enyészet az egész határon; Csipős szél tépi az utolsó harasztot, Mit az őszi napfény melege fakasztott. Hej, bizony a nap is máskép süt az égen ! Törött, gyönge fény ül bágyadó szemében ; Mint egy öreg ember bandukol előre, Nagyokat pihen, mig fölér a tetőre. Sápadozó ősznek van most bús világa, Dértől hajladozik a fák rokkant ága; Akármerre nézek, — sehol semmi élet. Úgy érzi a lelkem a kietlenséget! S elfáradt szivemben bús gondolat támad : Van-e rám szüksége ennek a világnak ? Az a nehány nóta, amit olykor zengek, Még nem elég arra, hogy benne lézengjek Úgyis igen sok már a poéta ember, Nem illek én oda őszülő fejemmel! Felhők szárnyán járó fiatal komélák Szánakozva nézik az öreg poétát. Szánakozva nézik, mosolyognak rajta; Nem csoda, mert olyan régi módi fajta! De tehet-e róla, ha a Múzsa rányit, S egy-egy csöndes nótát a szive megállít ! Amikor a tarolt mezőséget járom, S el-el mélázgatok egy hervadt virágon: Olyankor ajkamon, ha fakad egy ének, Úgy hallszik messziről, mintha temetnének . . . Révai Károly. E mm ácska taktikája. Ahogy Kovách Kálmán nagyszalontai járásbiró- sági aljegyzőnek nagyalmási aljárásbiróvá történt kinevezése megjelent az újságban, városszerte megindult a találgatás, hogy nös-é őkigyelme, vagy nőtelen ? Mostanság ugyanis Nagyalmás valósággal meg volt átkozva e tekintetben, hogy oda szemenszedett házas emberek kerültek hivatalba, még csak a postához és adóhivatalhoz is. Uj járásorvost neveztek ki : házas ember volt. Állami szőlötelepet létesítettek: a kinevezett felügyelő ide is feleséggel és gyerekkel ült be. A bankhoz uj könyvelőt választottak: arról is kiderült, hogy a nyavalyás csak szimulálta a nőtlenséget. Már választás előtt zsebében volt a jegygyűrűje. Mintha bizony a nagyalmási kisasszonyok hozzá mentek volna egy »buchhalterhez.« — Kovách . . . Kovách . . . eh \al Kovács! No ez bizonyosan jó házból való fiú lesz, aki aljegy- zőségre nem nősülhetett meg; — mondá a főszolgabíró felesége a bankigazgatóék zsurján. Leányok, végre egy parthie, annyi bőjtös nap után ! A csintalan megjegyzésre egyszerre jajdultak fel a jelenlévő lányos mamák. — Ne hidd, hogy kidobni valók a nagyalmási leányok ! — No persze , . . egy albirócska éppen olyan nagy konc! — Emmácska, — szólt lányához a szentimentális bankigazgatóné ; — ne figyelj ide! Nem leányoknak való thémáról beszélünk. A főszolgabiróné, ki fiatal, szemrevaló asszony és még csak fipró lánykák mamája volt, nem engedte letorkoltatni magát. Ugyancsak kinyitotta a szá- jacskáját. — No ... no ... Ne add a bankot, lelkem! Talán bizony nem akarod valami kopasz, pocakos táblabiróhoz adni a lányodat? Albiróságon kell kezdeni talán! ... Te meg, Eliz, ne kérkedjél a nagyalmási leányokkal: be kell ismernünk, hogy a hozományuk se nem több, se nem kevesebb a Gyurkovits- lányokénál. Egy biró diplomás ember s nem kidobni való lányok után jár . . . Emmácska, te pedig jól kinyisd a fülecskédet I Ide hallgass most rám és ne az édes mamácskádra . . . Ha az albiró nőtelen lesz, fogd be mind a hatot s ragadd meg két kézzel az alkalmat, mert Különben Nagyalmáson elülhetsz a sok vén házas ember között. No csak éppen ez kellett, hogy a vihar kitörjön. A theás csészékbe egyszerre húsz ezüst kanálkát csaptak bele. Minden kéz izgatottan mozgott; a szemek meg éppen villámokat szórtak. — Nem kell, azért se kell a jött-ment albiró ! Z-ia-pviTilr mai száma. © oldal.
