Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)
1908-10-25 / 43. szám
(2) 43. szám. NAGYBANYA ÉS VIDÉKE eltartani. Ily esetben a föld feletti kazal méreteinél keskenyebb, mintegy 3 m. széles és a talajviszonyokhoz mérten, tetszés szerinti mély és hosszú vermet ásunk s ebbe hordjuk az elteendő takarmányt. A takarmányt a verem aljában jól összetiporjuk s a midőn már oly magasságban van, hogy a szekér átjárhat, járassuk át, mely célból a veremnek két hosszú végét rézsut le kell nyesni. A rakást a föld fölött is folytatjuk két méter magasan s ha a fent jelzett megmelegedés beállt, akkor az egész vermet jól beföldeljük. Ha már elkéstünk volna a lombtakarmány szedésével, akkor a lombfák gallyait is érdemes mindazon esetekben gyűjteni, a mikor nagyon kevés a szálas takarmányunk, de különösen a mikor nagyon kevés a szalmánk; mert az állatok szívesen eszik a gallyakat is, a meddig még frissek, vagyis a meddig még nincsenek kiszáradva s ha azokat 1—2 cm.-re felaprózva szalmaszecskával füllesztjük úgy, mint azt később fogjuk elmondani. Az állat azonban csak a fél cm.-nél nem vastagabb gallyakat eszi s ezért hát ne messünk ennél vastagabbat. A mi a gallyak takarmányértékét illeti, az megegyezik a tavaszi szalmáéval. Bortermő vidéken továbbá nagy segítségünkre lehet a szőlővenyige, melyből a középnagy marha naponta nyolc kilogrammot is megeszik, ha felaprózva s szalmaszecskával füllesztve adjuk neki. Ezt szükség szerint a tőkékről vágjuk, hogy mindig friss venyigénk legyen. Tápértéke felülmúlja a szalma tápértékét, ezért is pl. Délfrancia- s Olaszországban gyakran használják a marha teleltetésére, de természetesen nem mint egyedüli, hanem csak mint segédtakarmányt. A meddig zöld szőlőlevelekre szert tehetünk, azokat is feletethetjük. 2. Nagyon jó segédtakarmány a répalevét, még pedig úgy a takarmány- és cukorrépa, valamint a sárgarépa s más zöldségfélének a levele is. Ezt máskor többnyire alászántják, vagy legfeljebb csak addig etetik, mig friss, pedig a répalevél mindig megérdemli a gondos összeszedést, mert tápértékben a legtöbb zöldtakarmánynyal versenyez s mindenesetre táplálóbb, mint pl. a csalamádé. A répalevél eltevési módja az, hogy két méter széles, ugyanolyan mély, de szükségszerinti hosszúságú árokszerű vermet ásunk s annak aljára rossz polyvát vagy falevelet hintve, a leveleket rétegen- kint belerakjuk s az egyes rétegeket jól letiporjuk, a mi különösen a verem két hosszfala mentén a sarkoknál történjék. így folytatjuk a rétegezést addig, mig a takarmány V/2—2 méternyire a föld szine fölé emelkedik. Ekkor aztán a tetejét kissé elgöm- bölyitve s polyvával behintve, l/s méternyi vastagon reá hányjuk azt a földet, mely a veremből kikerült. Később csak arra ügyelünk, hogy a levelek ülepedése folytán a földtakarón keletkező repedéseket betömjük. Ha azután télen meg akarjuk kezdeni az elvermeít répalevél etetését, akkor a verem egyik végéről körülbelül egy méternyire hányjuk le a földet s szükség szerint szedjük ki belőle a takarmányt. 3. A burgonyaszár is jó takarmány, de nem nyersen, hanem csak ha úgy szárítjuk, mint a szénát, vagy ha zsombolyázzuk, vagy végre, ha úgy vermeljük be, mint a répalevelet, a melylyel különben keverve is lehet a verembe tenni. 4. Ugyancsak takarmányul használhatjuk azt a dudvát (gazt,) mely árokpartokon, utszéleken s parlagon heverő földeken terem, mert ha a marha zölden nem is eszi, de mint zsombolyázott takarmányt rendszerint elfogyasztja azt. Magba ment dudvát azonban ne etessünk, mert az efajta mag emésztetlenül kerülvén át az állat gyomrán, a trágyával a földbe kerül es azt elgazositja. Szintúgy szívesen eszi a marha a nedves helyeken termő békarokkás sásos füvet is, ha zsombolyázva kapja, mig ellenben ha szénát készítünk belőle, akkor legfeljebb csak a ló eszi meg, de a szarvasmarha nem. 5. A kukoricacsutkát rendszerint csak tüzelőül Nem parthie-vadász a nagyalmási intelligencia Tartsa szerencséjének, aki onnan nősülhet. Úgy ám 1 A leányok eközben úgy tettek, mintha őket egyáltalában nem érdekelné az egész dolog. Egyik zongorázott, a többi keringőzött a fényes parketten . . Akinek fiú nem jutott, leánnyal. Egy-két »mü-zsentri« földbirtokos vitte a tónust a társaságban . . . Ezek kötelességüknek tartották még a zsurokon is sárga gamáslival, vagy lovagcsizmában jelenni meg, nehogy összetévesszék őket a »la- teinerekkel.« A müzsentri nevet a helybeli járásbiró ragasztotta rájok. Ez az élces ur, aki maga ugyan vérbeli zsentri volt, erre nem nagy súlyt helyezett, annál nagyobb ambícióval irta azonban éles jogászi elmére valló Ítéleteit. A járásbiró mü-zsentrinek azokat a hivalkodó, pökhendi uracsokat hívta, akinek családfáján a második ős még mezítláb járt'; de az unokák már a polgárias kinézésű cipővel nem elégesznek meg. Üres a fejecskéjük szegénykéknek s épen azért le akarják nézni azokat, akik az eszük után élnek. A mü-zsentrik nem igen táncoltak. Ok blazir* tak! . . . így az ifjúság alig négy táncost szolgáltatott ; mig leány egész tucat volt. És szebbnél-szebb, csupa aranyos leánykák, akiknek a sorsa valósággal szánalom volt ezek közt a hígvelejű léha fiuk között... Nem csoda hát, ha a mamák erélyes tiltakozása dacára is, a zsur utáni éjszakán bizony minden leányka az újonnan kinevezett fiatal bíróval álmodott. Ém- mácska, Móricz Bálint bankigazgatónak tűzről pattant használjuk, más országokban azonban mint takarmányt is megbecsülik, mert a csutka fölér a közepes szalmával. Legjobb a csutkát darálva etetni, de a kis gazda, akinek darálója nincs, úgy is segíthet magán, hogy nagyjában felaprózva, hideg vízben áztatja, vagy meleg vizzel leforrázza azt s szecskával keveri. Közli a G. E. Színészet. Krémer Sándor színtársulata városunkban való rövid szereplését jó hírnevéhez méltóan készül befejezni. Amire éveken keresztül egyetlen színtársulat sem gondolt, habár valamennyi tapasztalta, városunk közönségének jóindulatú pártfogását, azt Krémer Sándor derék társulata a legnagyobb lelkesedéssel fogja eszközölni : hétfőn délután fél négy órakor magasztos ünnep keretében megkoszorúzza Lendvay Mártonnak szobrát. A társulatnak ezen ténykedése önmagát dicséri, nem szorul méltatásra. Egy olyan színtársulat, melynek minden tagja finom lelkületű, alaposan képzett, tőrülmetszett valódi színész, tapintatosság dolgában sem hagyhat hátra semmi kívánni valót. Ez a magasztos ünnep méltó lesz e szeretetreméltó társasághoz s a közönség részéről azt az igaz vonzalmat, mit igaz tudásukkal az előadások folytán becsülettel kiérdemeltek, ugyancsak megerősitik. Sajnálattal gondolunk már most arra, hogy csütörtökön már az utolsó előadást tartják s várva-várjuk a legközelebbi viszontlátást. Kis városunk itt a végvidéken »melyen túl megszűnik a magyar«, valósággal éhes egy kis lelki művelődésre. Ezt kielégíteni van hivatva a színészet. Lelki eledelre van szükségünk s ezt elégitgették ki a városunkban időnként megfordult színtársulatok. Ez az eledel bizony sokszor silány volt. Most duskálkodunk a jó eledelben. A múlt hét folyamán a derék színtársulat úgy anyagilag, mint szellemileg nagy sikereket aratott. Ha igazságosak akarnánk lenni, a társulat minden tagját dicséretekkel kellene elhalmoznunk, de helyszűke miatt csak a legfőbbeket emeljük ki. Mindenek előtt Galgóczy E., Jakabffy J. és Ladányi Mariskát illeti a dicséret, kik több alkalommal, de különösen a Dollárkirálynöben énekükkel, játékukkal oly tökéletes alkotást mutattak be, hogy a közönség, de kivált a lapok tudósítói egyre Így töprengtek: »Melyiket szeretem, melyiket szeretem!« S a megállapodás az lett, hogy Galgóczy E. és Jakabffy J. gyönyörű éneke kellemes behízelgő játéka és Ladányi M. szép alakja páratlan. Külön meg kell említenünk Lengyel Irént, kinek bájos megjelenése mindenkor felvillanyozza a közönséget, kellemes, jóleső érzést váltván ki keresetlen, kedves modorával. Kár, hogy az igazgató mindig olyan rövid szerepeket oszt ki számára. A férfiak közül e héten is Vidor vezetett. Az ő nagy tudásra valló játéka minden szerepet kedvessé varázsol, s épen ezért a közönség osztatlan szeretetét bírja. A közönség e szeretetében osztozik Deák Kornél, aki komikus szerepeiben páratlan, utánozhatlan. A heti műsor a következő volt: Szombat; Dollár Királynő. A kiválóan sikerűit kerekded előadás szereplői közül kiemeljük Halmos Gyt. (Dénes László). Az a gyönyörű hanganyag, mivel e tehetséges művész bir, elbájolta, lebilincselte a közönséget. Csupa precizitás, az áriákban semmi ingadozás, kellemes, behízelgő finom nüánszokkal telt hang. Mozdulatai kissé merevek, ettől eltekintve tökéletes művész. Vasárnap délután »Baba«, este Dollárkirálynő, ugyanolyan szereposztással, kifogástalan előadásban. Hétfő »Válás után« cimü három felvonásos vígjáték került színre. A szereplők valamennyien elemükben voltak, a pajzán jókedvű játék a közönség nagy tetszésében részesült. Kedden »Orpheus az alvilágban« ment. Bár régi operette, mégis telt házat vonzott. A mithologia kedleánykája meg, mikor a reggeli napfény bearanyozta kis hálószobáját s a mama gyönyörködve állott meg a kis bébé ágyacskájánál, éppen ezt suttogta félhangon : — Kálmán . . . Kálmán, szép neve van . . . II. Most az egyszer a nagyalmási intelligencia meglehetett elégedve a kinevezéssel. Kovách Kálmán csakugyan nőtlen ember volt. És pedig ügyes, csinos fiú! Nem adta a blazirtot és nem kerülte a leányokat, mint a nagyalmási pártivadász ifjak, akik előbb a hozomány kérdésével szeretnek tisztába jönni s csak azután gondolkodnak a házasságról. így történt aztán, hogy Kovách Kálmán, aki mindjárt melegiben látogatást tett az összes úri házaknál, egyszerre a legszeretetreméltóbb gavallér lett Nagy almáson. Egyik zsur után a másikra kapta a meghívót, a kövér mamák elegánsan szögletes kézírásával ... És a bohó fiú, aki eleven volt, mint egy ördög és szivében ott tombolt a huszonhét esztendős kiforratlan jó kedv és csintalanság, behunyt szemekkel vetette magát a mulatságok forgatagába . . . Dehogy jutott eszébe is arra gondolni, hogy a játék tulajdonképen az ő bőrére megy és ő most egy aranyhalacska, amelyre a kövér mamák hálóikkal leselkednek; a csalétek pedig egy-egy egézzségtöl duzzadó nagyalmási szépség. Tetszett neki, hogy a mamák és a papák versengenek egymással az udvariasságban és vendégszeretetben. Hogy a leánykák epednek érte. Féltékeny1908. Október 25. vés théma s az ember ismételten szívesen megnézi mint incselkednek a régi görög istenek az Olympuson. Galgóczy Emma a kedves Eurydike, igen szépen énekelt. különösen sok tapsot aratott Szabadkayval (Jupiter) előadott kettősével. Midőn Jupiter, mint légy ostromolja Eurydikét, ez valóban bájos jelenet volt. Deák kitűnő humorral ábrázolta az ostoba királyfit. Nagyon tetszettek az istennők is. Jakabffy igen sikkes Venus, Ladányi Mariska mint Diana szép alak, Báródy Kató pedig végtelen kedves Amor volt. Egyáltalában az egész előadás élvezetesnek mondható, ki kell emelnünk a szép és hű kosztümöket. Szerdán »A császár katonái« gcitnü három felvonásos drámát adták nagy precizitással, biztos tudással. Ungvári Mór szerepéhez illő nyugodt előadása, Vidor József (Joász G. főhadnagy) mesteri játéka, Deák Kornél (Leller Gy. hadnagy) kedves méltatlankodása, Sándor F. (Ferenc szolga) életből vett alakítása igen tetszett a közönségnek. Különösen kiemeljük Radó Sándort (Szedlacsek János tiszthelyettes). Ez a tehetséges fiatal színész -ez alkalommal játszott először nagyoöb szerepet Az első jelenetében egy kissé trémázott, de a lámpaláz gyors elmúltával oly mesterien játszotta meg szerepét, hogy a közönség nyílt jelenetben is többször megtapsolta, megéljenezte. Csütörtökön harmadszor adták a »Tatárjárás«-t Jakabffy Jolán jutalomjátékául telt ház előtt. A közkedvelt primadonnáért sokan másodízben is megnézték a különben is kedves darabot, mely igen élvezetes előadásban ment. Mindnyájan jókedvvel játszottak, Jakabffy elemében volt, a közönségtől nemcsak sok tapsban részesült, de szép csokorral és értékes ajándékkal is kedveskedtek neki. Ungvári ismét természetimen adta a goromba, de jószivü magasrangu katonatisztet. Halmos nyugodt, elegáns játékáért, Sziklay jóizü humoráért tetszett. Ki kell még emelnünk különösen Ladányi Mariskát, ki a bárónő szerepében igazán pompás és 1 ü alakítást nyújtott s tapsokban is bőven részesült. L gyei J. szintén hozzájárult a darab sikeréhez. Pénteken Bródy Sándor »Tanítónő« cimü három felvonásos falusi életképe került színre. Ez előadásban az elismerés pálmája első sorban Bárody Katót (tanítónő) illeti meg. Finom, a legapróbb részletekig gondosan kidolgozott, melyen átérzett játéka, a darab menetében gyorsan változó érzelmek hű, igaz festésében a közönség osztatlan tetszését érdemelte ki. Elragadóan kedves volt Lengyel Irén (kántorkisasszony). Szombaton »Szép Ilonka« operette 3 felvonásban kerül színre. A darab sikeréről jövő számunkban. Heti krónika. Sohasem jó az, mikor az ember minden áron viccet akar mondani. Negyedszázados irói pályafutásom alatt ezt az igazságot igen sokszor tapasztaltam. Most is megkértem lapunk barátait, legnyájasabb olvasóit s a szerkesztőség bel- és kültagjait, hogy adjanak okvetlenül valami tréfás dolgot a Krónika számára. Kiki egész a megpattanásig felcsavarta az agyvelejét. Az egyik igy szólt: — Tekintettel a török mozgalmakra és a keleti bonyodalmakra, ird ki ezt, hogy Két török jön Mekkábul, Hanyatt dől és megkábul! hallván t. i. Bosznia annektálását. A másik arra kapacitál, hogy közöljem nyomtatásban, »miszerint« Balkhon Jerzsábek üzletet nyitott és becsukták, még pedig nem az üzletet, hanem őt magát. — Hogyan ? — fogja kérdezni a nyájas olvasó. Hát már ennyire vagyunk a nemzeti kormány alatt, hogy aki üzletet nyit, azt becsukják? S a szerkesztőség tagjai karban felelik: igen, mert a más üzletét nyitotta ki. Harmadik erősen biztat, hogy azzal fogok elérni kednek is egymásra. Azért le-le is szólják bizalmasan egymást. O mindegyiknek jó barátja, titkos, meghitt cimborája akart lenni; azért elég gonosz volt ahoz, hogy egyiknek is, a másiknak egyformán adott a kezén. Nem szólt ugyan meg senkit; de egy-egy dévaj mosoly1 csintalan hunyorgatás azt jelezte, hogy egyet ért velük ebben, vagy abban a dologban. És boldoggá tett velük egy-egy kis leányt, aki ezért két egész napon át abban a hiedelemben-lehetett, — hogy Kovách Kálmán fülig szerelmes belé és csak alkalomra vár, hogy szivét megnyithassa előtte. . . . Hisz rendén volna a dolog; csak jönne már egyszer az a várva várt alkalom ! Ámde Kovách Kálmán, aki könnyű prédának kínálkozott, lassan-lassan hitelét kezdette veszíteni úgy a lányos mamák, papák, mint a leánykák előtt is. Kezdették belátni, hogy nagy selma ő kigyelme ! Csak taktika nála a jókedv, a csapongó könnyüvér, a gondtalan gyerekes bizalmaskodás. A kritikus pillanatban oly ügyesen sikamlott ki a keresztkérdések alól, oly fényes sikerrel vonult vissza sáncai közé, hogy ilyet még Nagyalmáson sem pipáltak. Pedig minden leány legalább tizszer érezte már a küszöbön azt a kritikus pillanatot, mikor az uj albiró egyszerre csak térdre csapja magát s igy szól: »Szivem királynéja! Akarod-e, hogy rabszolgád legyek!« S fatális, szinte megfejthetetlen és érthetetlen; de a vallomás mindig — elmaradt. (Az érdekes történet már jövő számunkban véget ér.) N
