Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)
1908-10-18 / 42. szám
Nagybánya, 1908. Október 18. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK IVUISTrJEISr VASÁRNAP Előfizetési árak : Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Révész János. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Felsöbányai-utca 20. szám ala„„ üzleti hirdetések négyzetcentiméter, hivatalos hirdetések díjszabás szerint. Adalékok a ciónismushoz. Válasz a „Nagybányádnak a „Zsidóság és a cionismus“ című cikkére. Mióta a cionismus Nagybányán nagyobb mérveket kezd ölteni, állandó támadásoknak van kitéve a helyi sajtó részéről. Valami ideges türelmetlenség vonul végig a támadó cikkeken, amely a cikkírók tárgyilagos gondolkodását egészen háttérbe szorítja s igy a nagyközönség a támadó cikkek nagyfokú ellenséges hangulatából és a védekező cikkek, vagy az azokat pótló beszédekből nem képes világos képet nyerni a cionismusról. Bármennyire józan és tárgyilagos is a közönség, mégis a teljesen ellenkező eszmefuttatások összevetéséből valami homályosság dereng előtte a cionismust illetőleg. E homályosságot óhajtja jelen közleményünk eloszlatni, midőn a »Nagybánya« negyvenedik számának »A zsidóság és a cionismus« cimü támadására válaszolva tárgyilagosan és a tapasztalatból merítve óhajtjuk a cionismus ellen felhozott érveket szerény tehetségünkhöz képest megcáfolni. A »Nagybánya« cikkének, mint befejezéséből látjuk, az a célja, hogy a nagybányai cionistákat eltántorítsa eszméjüktől, mely az illető iró egyéni véleménye szerint káros a zsidóságra, sőt nemzetellenesnek is mondja. Cikkíró tehát oly támadást intéz, amely valódisága esetén a cionismus eszméjét és a cionistákat, mint akik a polgári erények legékesebbjét, a hazafiságot mibe sem veszik, nemcsak a legnagyobb megvetésnek tenné ki, hanem magát a cionismus létét is megsemmisítené, különösen a magyar zsidóság között, melynek a vallásos hit ápo lása éppen oly ősi hagyománya és öröksége, mint a hazaflság. Bocsánatot kérünk, de a támadó, cikk irója e merész állítását semmivel sem támogatja, hanem a legnagyobb könnyedséggel, nem akarjuk mondani, könnyelműséggel állítja. Azt mondja ugyanis a cikk irója : »Megpendítették az önálló zsidó állam megteremtésének eszméjét s ezzel egy uj kérdést dobtak a mozgalmas század jelszavainak kialakulófélben levü chaoszába.« Ezután minden átmenet nélkül mondja, hogy a cionismus nemzetellenes. Ezt tehát csak az önálló zsidó otthon megalapításában látja. Mérlege 'jvuk csak a hazaflság és a hazafiatlanság, a nemzetiesség és nemzetellenesség fogalmát. Hazaflat- lan és nemzetellenes az az eszme, mely az állam területi épsége ellen intéz támadást, mely nem fogadja el az állam nyelvét, hagyományait, mely az állam gazdasági érdekei ellen foglal állást. Tehát hazafiatlan és nemzetellenes az az eszme, mely az államnak, mint terület és nemzettestnek és az állam polgárainak anyagi és szellemi haladása ellen lép föl. Nézzük csak, ilyen természetü-e a cionismus.? Az állam területi épsége ellen nem intéz támadást, mert a baseli programm szerint a megalapítandó zsidó otthon terütete ; Palesztina A cionisták nemcsak, hogy elismerik bármely állam nyelvét, nemcsak megtanulják és elsajátítják, hanem még eszméjüket is az állam nyelvén terjesztik és gyermekeiket az állam nyelvén nevelik. Ez áll különösen ránk magyar zsidókra. Ősi hagyományait szintén nem érinti eszménk, ezt nem is vetette senki a cionisták szemére és ezért nem is foglalkozunk vele bővebben. Hátra van még a hazaflság szempontjából annak kifejtése, hogy mennyiben érinti a cionismus hazánk gazdasági érdekeit. A »Nagybánya« cikke az állam gazdasági érdekét illetőleg abból indul ki, hogy mivel a cionismus a jövendő zsidó otthonba csábítgatja a különböző országokban s igy a hazánkban lakó zsidókat is, ezáltal az országot gazdasági alanyoktól fosztja meg s igy az ország gazdasági érdeke ellen cselekszik. A cionismus, mint Beregi beszédéből látjuk, csak a zsidó fölösleget akarja kitelepíteni és ugyancsak Beregi mondja, hogy ezek a zsidók sohasem fogják volt hazájokat, t. i. Magyarországot elfeledni és az ország gazdasági életének micsoda föllendülését fogja az a körülmény okozni, ha azok a zsidók megnyitják Magyarország számára a keleti kereskedelem, kapuit. Fölösleg alatt a zsidóságnak az a része értendő, mely az antiszemita áramlat következtében nemcsak erkölcsi tőkéjét veszíti el, hanem megélhetését is (pl. a szövetkezetek terjedése miatt) és igy az antiszemitizmus szorongattatása miatt is kenyér nélkül csak gondot okoz az államnak. Azt hisszük, ezek a kö rülményelc fényesen bizonyítják, hogy a cionismus nem nemzetellenes, hanem teljesen beilleszthető a nemzeti érzelmek keretébe. De szolgáljon még egy ngr mozzanat a cionismus hazafiatlanságának megcatólására ! Midőn Vajda Sándor román nemzetiségi képviselő ismert országházi esete után Bécsből felszólította a zsidókat, hogy a nemzetiségek módjára szintén nemzetiségi politikát csináljanak, a magyarországi cionisták egyik vezére azt válaszolta egy országos gyűlésen, hogy a cionistáknak nem a Vajda-féle nemzetiségi állam, hanem a teljesen független, szabad magyar állam a leghőbb vágyuk. De ennél még nagyobb jelentőségű mozzanatokat is tudok felhozni Angolország elismerte a cionista világ-kongresszusokat a zsidóság hivatalos képviselőiül. Az összes országok fejedelmei, sőt XIII. Leó pápa is, kifejezték rokonszenvüket a cionismus iránt Herzl Tivadar előtt Ő felsége, a király az idei magyar országos cionista értekezlet által hozzá intézett üdvözlő táviratra, Fülepp Kálmán, budapesti főpolgármester utján meleghangú leirattal felelt. Pedig a magyar király nem tisztel meg hazafiatlan mozgalmas gyűléseket legfelsőbb leiratával. Stolypin és Izvolszki orosz miniszterek a legnagyobb kitüntetéssel fogadták a cionista világkongresszusok mostani egyik elnökét: Wolffsohn Dávidot. Ha tehát a cionismus és az államok e leghivatottabb képviselői összeegyeztethetőnek tartják a cionismust a hazafiság- gal, akkor joggal hihetjük, hogy senki sem lehet pápább a pápánál, királyabb a királyoknál és császá- rabb a császároknál. És ha a »Nagybánya« cikkének irója azt állítja, hogy egy, a szervezetből »kilépett« tag azt mondta neki, hogy a cionismus hazafiatlan, akkor kérdjük mi a józanul ítélő közönségtől, kinek szava esik nagyobb sulylyal a latba, a cionisták és az összes müveit országok leghivatottabb képviselőinek szava, vagy egy személyes bosszúból kilépett, esetleg kigolyózott Coriolanusnak a bosszú lihegése? Azt írja továbbá a »Nagybánya«, hogy a cionismus egyenes és természetes folyománya az volna, ha a zsidókat kitiltanák a nemzeti honvédelem alapját képező nemzeti hadseregből, mert ha a cionismus a világ zsidósága között kimondja a faji testvériséget, akkor hogyan lehessen elképzelni azt, hogy háború esetén egyik testvér a másikra lőjjön ? Ha helyes volna ez az okoskodás, senkit sem lehetne katonának bevenni, mert a katona pl. bellá- zadás alkalmával olyan helyzetbe kerülhet, hogy ) nemcsak fajrokonaira, hanem még szüleire, testvéreire és rokonaira is lőnie kell. Vagy maradjunk meg a cikkíró által fölvett esetnél, amikor pl. hazánk és Románia közt való háborúról van szó. Vájjon mi magyarok, hogyan lőnénk olyan romániai csapatra, melynek tagjai szintén magyarok: a román állampolgárságot nyert csángókra, vagy székelyekre ? Az ellentét világos. De nézzünk csak egy történeti példát. A középkorban a keresztény vallás erősebb összekötő kapocs volt a különféle államok népei között, mint a cionismus a zsidók között. Bizonyítéka ez állításomnak az, hogy a keresztény vallás oly nagy vállalatokra tudta egyesíteni a különböző, népeket, mint éppen a keresztes hadjáratokra. És midőn a középkori államok harcba keveredtek egymás között, a keresztény testvérek éppen úgy öldösték egymást, mint a legpogányabb népek, sőt talán az is megtörtént, hogy ugyanazon rendű papok szentelték föl a hadakozó felek harci zászlóit. Hogy pedig a zsidóság ideiglenes tartózkodási helyének tekinti mostani hazáját és ezért nem harcolhat érte lelkesen, erre azt feleljük, hogy a cionismus csak a zsidóság fölöslegét akarja kitelepíteni és mindaddig, mig ez a fölösleg itt marad, érdeke is, hogy hazájáért harcoljon, mert hiszen a haza vesztesége az ő vesztesége, a haza jó helyzete az ő jó helyzetét is előmozdítja. Különben a cionismus csak pro- grammjának megvalósítására és a megvalósítást előmozdító eszközök megszerzésére (és nem másra) gyűjti egységes szervezetbe a zsidókat. Térjünk át egy másik vádra. Azt mondja cikkíró, hogy a cionismus először teljesen nemzetközi Irodalmi mozgalom Erdélyben. — Ismertetés egy uj szépirodalmi lapról. — Kolozsvárt uj szépirodalmi lap inult meg címlapján a Mátyás-szoborral, mintha szimbolizálni akarná ezzel is törekvéseit, céljait. A lap kiállítása finom, Ízléses elrendezésű; azt a benyomást kelti, hogy komoly belső értékkel bir s amint kezembe vettem, elolvastam pár cikkét, a bizalom, melyet a lap kiállítása keltett, meleg érdeklődéssé fokozódott, majd meggyőződéssé, hogy nem könnyelműen megindított vállalatot képvisel, de komoly közművelődési és nemzeti törekvés hozta létre. A testvérország első irodalmi köre, az »Erdélyi irodalmi társaság« által indított lap cime: »Erdélyi Lapok.« Célja az olvasóközönségnek nem pusztán szórakoztatására irányul, a cél a magyar nemzeti szellem ápolása, erösitése az Erdélyben mindinkább erősödő, mindegyre nagyobb térfoglalásu nemzetiségi mozgalmak ellensúlyozására. S hogy a jelzett magasabb cél nem a közönség édesgetésere irányuló dobpergetés, arról meggyőz a lap szerény hangja, egyes cikkeinek komoly tartalma, mely nem hajhássza a tetszést, hanem értékes közleményekkel igyekszik müveit közönséget toborzani a nemzeti szellem élesztését és ápolását munkáló vállalat zászlaja alá. Nemzeti irányával, magasabb céljával nem kérkedik nagyhangú szóvirágokban; bevezető cikkéből inkább a komoly lelkiismeretesség aggodalma hangzik a fölött, hogy van-e ereje méltóan betölteni kitűzött feladatát. Az egész füzeten aranyfonálként vonul végig a nemzeti művelődést célzó, elszánt, erős törekvés; nem kirívó talmi-arany fonálként, hanem mint az igazi aranyszál nemes és mégis szerény csillogása, úgy tűnik ki minden cikkéből a magasabb törekvés. Nagy feladatának s annak tudatában, hogy küzdelmes utón törtet magas célja felé, bizalommal fordul a magyar olvasóközönséghez, támogatását kérve a kezdet nehézségeinek legyőzésére. A meginduló lap meg is érdemli a támogatást. Ki végig olvassa figyelemmel, meggyőződhetik arról, hogy a kezdet nehézségei között mily erős igyekezettel, mély átlátással indul nehéz útjára, hogy élesztgesse az Erdélyben annyira lankadó nemzeti szellemet, mely kialvó gyertyalángként senyved a szász és román mozgalmak mindegyre erősebben lobogó fáklyája mellett. Ezt a reánk, magyarokra oly szomorú jelenséget, megkapó Írói erővel és igazsággal állította be Rákosi Viktor »Elnémult harangok« cimü örökszép regényének második részébe, — mig ennek ellentétéül, az első résznek mindjárt a kezdetén, a nagynémetség nemzeti önérzetének közvetlen megnyilatkozását festi nagy vonásokban a császárja iránt való lelkesedésben; — kicsiben az egyszerű kölni korcsmárosnak nemzete nagy költői iránt megnyilalkozó hazafias büszke hódolatában, melyet a korcsmájában megforduló idegen nemzetségbeliekre is úgyszólván reákényszerit. Szives elnézést kérve e kis elkalandozásért, folytatom cikkem tárgyát: az uj lap ismertetését. A célt, melynek jegyében az megindult, már eléggé ismertettem. De ezt a célt nem hazafias sóhaj- tozással igyekszik elérni: tisztán látja, hogy a célhoz vezető ut egyedül a magyar nemzeti érzésre alapozott művelődés. És azért a lap szelleme egyengeti az utat a nyugati műveltség komoly jelenségeinek behatására, más oldalról pedig a legnemesebb eszközökkel rázza föl a közönybe merült nemzeti érzést . . . Mig egyrészt rámutat a veszélyre, melyet a lankadó nemzeti öntudat hozhat a magyarságra Erdélyben (és már hozott is) ; más oldalról a magyar nemzeti művelődés nagy, úttörő alakjait idézi a jelenkor elé, vázolva egyéniségöket, törekvéseik irányát, küzdelmeiket s azok eredményét. Az első évfolyam első számában bemutatja Kuun Géza grófot, Bessennyei Györgyöt és id. Wesselényi Miklós bárót. Nem életrajzot ad róluk, hanem a nemzeti művelődés elöbbrevitelét munkáló működésüket ismerteti. Röviden, tömören vázolja Kuun Géza grófnak az erdélyi közművelődés föllenditése és gazdagítása körül szerzett magas érdemeit. Kijelenti a lap főszerkesztője, hogy azokon a nyomokon kíván haladni, melyeket a hazafias, tudós gróf munkássága kijelölt s mint követendő irányt, örökül hagyta azokra, akik magukban hivatást éreznek Erdély nemzeti művelődésének tovább fejlesztésére. Bessenyei Györgyöt párhuzamba állítja Ludvig Holberggel, a dán színészet nagy úttörőjével és a dán színpad megalapítójával; s mig Bessenyeit a magyar színészet atyjának, — Holberget dán Bessenyeinek nevezi, mint olyat,; akinek küzdelmei a nemzeti viszonyok hasonlósága, t. i. nagy elmaradottsága folytán azonosak a Bessenyeiével. Rövid vázolásban kimutatja, hogy Dániában a XIII. század első felében, ép úgy, mint Bessenyei korában Magyarországon, a színművészet nem a hazai irodalom talajából fejlődött, nem több évszázados irodalmi fejlettség hozta természetszerűen Xja.pu.rLls: mai száma S oldal.
