Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)
1908-10-18 / 42. szám
NAGYBANYA ÉS VIDÉKE 1908. Október 18. (2) 42. szám. volt, miután igy nem tudott tért hódítani, nemzeti és jótékonysági mezben jelent meg. Tehát ez állítólagos módosulása, melyet egyszerű köpenyegforga- tásnak nevez a cikkíró, volna a második vád. Ha igaz is volna ez az állítólagos módosulás, amit ugyan tagadunk, akkor sem lehetne ezt hibánkul felróni. Ennek bizonyításául ugyancsak egy történeti példára hivatkozunk. A szabadelvű eszmék kezdetben teljesen nemzetköziek voltak. Rousseau, Montesquieu és Voltaire műveikben csak az emberről és az »államról általában« beszéltek. És mit látunk pár évtized múlva ? A nemzetiségi és szabadelvű eszmék karöltve jelennek meg a világtörténelemben. A magyar szabadság- harc a nemzeti és a szabadelvű eszmékért vívott küzdelem. Német- és Olaszország a liberalizmus és a sovinizmus együttes hatása alatt születik újjá. Tehát nem volna valami uj dolog, ha a cionismussal is ugyanez történnék. Mi csak azért nem hangoztattuk eddig hazafiságunkat, mert a cionismus és a hazugság együvé tartozandóságát egészen természetesnek tartottuk és tartjuk is. Mivel pedig az utóbbi időben a cionismust a hazafiság szempontjából támadták, még pedig igen hevesen, — a támadások elkerülése végett tüntetjük fel az eszme természetével teljesen összeférhető hazafiságunkat. Ha pedig egy magát cionistának valló egyén a cionismus helytelen felfogása miatt annak keretén belül hazafiatlan húrokat pendített meg, maguk a cionisták voltak az elsők, kik az ily eljárás fölött hivatalosan pálcát törtek. A »Nagybánya« támadó cikkének keretén belül idézi Lázár Bertalan elnök székfoglaló beszédjét, melynek rugója a haza,fiatlanság és vallástalanség elleni védelem. Ebből a beszédből a támadó cikk írója arra a következtetésre jut, hogy kétféle cionismussal állunk szemben: a budapesti és a vidéki cionismussal, mely a cinnismust csak jótékonyságnak hirdeti. S azt mondja még a támadó cikk írója, hogy az a cionismus illetékes, melyet a központból hirdetnek, s nem a vidéki. Ez az elmélet állhat minden esetben, csak a nagybányai esetben nem, mert Lázár Bertalan a Beregi beszédjének a hatása alatt lett cionistává. A jótékonyságra, mint a cionismusnak szerinte legújabb mezére azt mondja a »Nagybánya« cikkének szerzője, hogy a jótékonyság nemcsak a zsidók kötelessége, hanem a sorsüldözöttek, az elnyomottak segélyezése általános emberi kötelesség. Mi már szinte félszázad óta, a zsidók általános egyenjogúsításának ideje óta várjuk az üldözött és elnyomott zsidók segélyezését és hasztalan várjuk. Tovább nem várhatunk és nem nézhetjük saját szemeinkkel, ölbe tett kezekkel embertársaink és fajrokonaink pusztulását. A támadó cikk szerzője azt állítja, hogy a cionista vezetők csak azért juttattak programmjukban oly fontos helyet a jótékonyságnak, hogy ezt jelszóul felhasználva, hatásosabban hódítsák meg a zsidóságot eszméjüknek. Ha a cikkíró elolvasná Zang- will Izraelnek, a hires angol Írónak a hatodik világ- kongressuson tartott »Zionismus und Wohltütigkeits- anstalteni> cimü beszédét, egészen másképpen vélekednék a cionismus jótékonyságáról. Es most foglalkozni kívánunk a cikk azon kitételével, hogy a cionismust nálunk »fiatal emberek« terjesztik, »fiatal emberek« hozták át hozzánk, hogy ezzel bizonyos egyéni célokat elérjenek. Hogy mily súlyos ez a gyanúsítás, azt a támadó cikk írója nem gondolta meg kellőleg. Súlyosbítja gyanúsító eljárását az a körülmény, hogy ezt semmivel sem tudja bebizonyítani. Amennyiben pedig az ilyen gyanúsítással, mely a »Nagybánya« hasábjain már másodszor lön megkockáztatva, lovagiaskodást vár a fiatal cionistáktól, nagyon téved; mert sokkal okosabbaknak tartjuk őket, semhogy puszta gyanúsítások által kihozassák magukat sodrukból. Hiszen nézzünk csak végig minden eszmét, nem ifjak voltak az első terjesztői ? Kossuth Lajos nem volt-e fiatal ember, midőn az »Országgyűlési Tudósításokat« szerkesztette ?Vagy Petőfi, Jókai, Vasvári és Irinyi nem voltak-e ifjak 1848. március 15-ikén? Csak az eszme életképességét mutatja az a körülmény, ha az ifjúság sorakozik először köréje és ki is tart mellette. A »Nagybánya« cikkének még csak arra az állítására óhajtunk kiterjeszkedni, hogy a cionismus hiú ábránd (utópisztikus.) A »Nagybánya« cikkírója ezt az állítását se bizonyította be. Csak az az eszme utópisztikus, melynek nincs létföltétele, melynek lehetetlen a kivitele. Amelynek azonban létfeltétele van, az szükséget akar pótolni. A cionismus is ilyen, mert az elnyomott és üldözött zsidóknak akar békés otthont szerezni. A cionismus eszméjének a kivitele nem lehetetlen, sőt határozottan lehetséges, különösen most hogy bírjuk az ifjú törököknek, Törökország mai urainak rokonszenvét és a nagyhatalmak is majdnem mind támogatnak. A cionismus azonban történeti és társadalom-tudományi (sociologiai) igazságon is nyugszik. Ennek bebizonyítására hivatkozunk br. Eötvös Józsefre, hazánk egyik legnagyobb fiára. A magyar nemzetnek örök büszkesége és halhatatlan emlékű írója ezt mondja : »A Nemzetiségi kérdés* cimü nagy müvének 112. lapján »Minden uj erő, mely a civilisatió nagy munkájában részt vesz, nyereség az egész emberiségre, mely annál nagyobb vívmányokra számolhat, mennél gazdagabb egyéniségekben. Feladásunk tehát nem az, hogy azoknak számát kevesitsük, hanem az . . ., hogy minden egyesnek szabad kifejlődését biztosítsuk, s amennyiben erre az kivántatnék, hogy bizonyos nemzetiségek, amelyeket eddig csak elnyomva ismertünk, uj államokat alkotva, mint a nagy népcsalád független tagjai vegyenek részt a közös haladásban, mi a törekvéseknek, melyek erre céloznak, csak örvendhetünk.« Hangsúlyozom, ezt br. Eötvös József mondja. Mi a cionismus törekvése? Nem az- e, hogy leginkább az orosz - és oláhországi elnyomott zsidókat az összes zsidók háromnegyed részét kitelepítvén Palesztinába, szellemileg és politikailag felszabadítsa, s mily nagy reménnyel kecsegtetheti a világot az a tudat, hogy a majdan felszabadított keleti zsidók a felszabadított nyugati zsidók módjára Heinékkel, Lombrosóklcal. Gambettákhal, Nor- dauklcal, Zangwilokkal, Disraelikkel és Cremieux-kel fogják megajándékozni a világot. Ez nyereség lesz nemcsak a zsidókra, hanem az egész világ közművelődésére. És hogy ez igaz, álljon itt bizonyítékul, a világhírű francia nemzetgazdásznak : Leroy-Beaulieunek pár szava, aki: »Lejuifset l'antisemitisme. Izrael chez le nations.« (»A zsidók és az antiszemita áramlat«) cimü művében a következőket mondja: »Mikor a kivándorló orosz zsidóknak részvétkeltő csoportjaival találkozom, akik évszázadok eltelte után ellenkező irányban járják végig a száműzetésnek ezt a hosszú útját és a szabadságot keresik a napnyugati országokban, eltűnődöm, hogy a hosszú utazásban eltörődött szegény zsidók egyike-másika nem vezeti-e magával kezénél fogva a művészetnek, vagy tudománynak egy jövendő Messiását. Így szállt ki Spinoza menekülő anyja Németalföldnek lapályos partján.« E- hez azt hisszük semmiféle kommentár sem szükséges. Cikkünket befejeztük. A »Nagybánya« szubjektív állításaival szemben világhírű és országos tekintélyeket szólaltattunk meg és nyugodt lélekkel bízzuk most a cionismus megbirálását a józanul Ítélő, elfogulatlan közönségre. A nagybányai »Hatikvali« cionista asztaltársaság. Heti krónika. Hétfőn gyönyörű holdvilágos éj volt, mint mikor a legköltőibb szerenádokat szokták mélabusan, andalítóan elzengeni, vagy mint mikor legbiztatóbb a csendes, néma, világos éjszaka a gyümölcs és szőlő lopásra. Az égen nem mutatkozott egy felhő sem, a csillagok halványan ragyogtak, mert Luna őnagysága elhomályosított bájaival mindent. Egyszerre csak gomolygó füst jelent meg az ég kárpitján, az öreg torony érckolompja megcsendült, vészkiáltás lármázta fel a Morfeus karjaiban pihenő várost. — Tűz van! tűz van! A hét első napjának éjszakája tehát rémes volt, de annál nyugodtabb a többi; hogy is ne, mikor a a férfiak legkedvesebb névnapja, a Teréznap elérkezett. Itt a szüret az egész vonalon, ez a bornak a születése napja. Ez a tudat valami édes, mámoritó érzéssel tölti el a keblet s irigylésre méltó álomban ringatja az alkoholnak hódoló társadalmat. A gazdának ugyan van elég gondja, sok a gyümölcs és kevés a zsidó, olcsó a bor és drága a hordó, keserű igazságok ezek, ám azért, aki mulatni akar, annak már a héten lehetett része benne s nincs oka aggodalomra a jövő napokban sem. Dal, cigány rakéta ugyan mennél kevesebb a hegyen, de a szüret mégis csak szüret marad, mig a magyar magyar lesz. Az egész szüretnek különben a színészek isz- szák meg a levét, mert kicsoda gondolna a művészet apostolaira, mikor a természet édes ölén mulathat. Annál csak szin, festék, álarc minden, mig itt maga a tiszta, hamisítatlan valóság. (Föltéve, hogy a borát nem hamisítja meg senki) Különben két hete készülök menni a színházba s várva lestem, mikor adnak olyan darabot, a melyikbe családostul, gyerekestül, testületileg kivonulhat az ember, bizony hiába várom, minden pikáns, és frivol már ezen a világon, hajdanában a színházban kedveltettük meg a történelmet a gyermekekkel, ma a műsor mindig szigorúan bizalmas és izgató, pedig a világ talán már erre is ráunt, nem volna célszerű azokat a jó öreg darabokat élűiről kezdeni? Hiszen a komoly Múzsa is meghozza a maga babérait, bizonyságom az a legfelsőbb kitüntetés, mely ma városunk egyik nagy szülöttét érte. Megnyugtató tudat, hogy aránylag ifjú korában ennyire viheti a halandó ! Ablakom alatt hangos dobpergetés szólal meg, kitekintek, azt hirdetik, hogy hétfőn az összes állami iskolák megnyílnak. Lehetetlen! annyit vártunk erre a pillanatra, hogy már nem tudom elhinni, majd ha hallom az első himnuszt a címeres palotákban ezer gyermek ajkáról, akkor talán elhiszem, hogy nem álmodom. Addig azonban a dobolás dacára is csak kétkedve hozza az iskolák megnyitásának hírét a krónikás. Királyi kitüntetés. Ő felsége a király Takács Mihály m. kir. operaénekesnek művészeti érdemeiért a Ferencz József-rend lovagkeresztjét adományozta. Uj doktor. Steinfeld Gézát a budapesti tud. egyetem orvosi kara doktorrá avatta. Uj ügyvéd. Dr. Markovits Mihály, városunk szülötte, ki hét évvel ezelőt Nagybányán tett érettségi vizsgálatot, Budapesten az ügyvédi vizsgálatot sikeresen letette. Miszti Mihály helybeli ref. s. lelkészt Józsefházára (és nem Patóházára, mint némely lapok hozták) rendes lelkészül hívták meg. Miszti november elején elfoglalja állását s itt kibucsuzó beszédét e hó 25-én, vasárnap, a délelőtti istentiszteleten tartja. létre, mint más nyugot-európai nemzeteknél, ahol az irodalmi fejlettség a szinmüirodalom bőséges anyagát adta melegágyul és igy természetes, könnyű fejlődést biztosított a nemzet szinmüvészetének . . . Ellenben Magyarországon — ép úgy, mint Dániában — a nagy úttörők úgyszólván egyszerre indították meg az irodalmi életet a szinmüvészettel s igy nemcsak a kezdet nehézségeivel kellett megküzdenie a teljesen szegény szervezetlen magyar szinmüvészetnek, amint azt oly hűen, lelkesen festi meg Jókai »Eppur si muove« cimü regényében, melyet a Jókai irodalomról újabban és helyesebben kialakult irányadó közvélemény az »Arany ember«-rel együtt, müértékében a többi örökszép munkáinak is föléje helyez. A szervezetlenség okozta nehézségek mellett a szinmüanyag hiánya is nyomasztóan nehezedett a bölcsőkorát élő magyar szinmüvé- szetre. S mind e nehézségek küzdelmeit igyekezett a nemes gróf tőle kitelhető támogatással könnyíteni, ép úgy, mint Dániában Holberg . . . Ennek a két nagy embernek a működését, nemzetük színészetének támogatásában szerzett érdemeit ismerteti röviden, de mélyebb kultúrtörténeti ismerettel Janovics Jenő, a kolozsvári nemzeti színház igazgatója. Hegyesy Vilmos idősb Wesselényi Miklós báróról és annak a nemzeti művelődésért folytatott lázas, nehéz küzdelmeiről ir megkapóan érdekes jellemzést . . így festi egy helyütt: Megvoltak benne az úttörők összes erényei: a sziklát szétrobbantotta, a köveket porrá zúzta, a dudvát kitépte; de megvolt a béketürése, gyöngédsége, finom lelke ahoz is, hogy az erőszakkal kiküzdött útvonalat szépen elsimítsa, járhatóvá tegye és beszegélyezze a művészet, költészet nemes virágaival. E jellemrajz írója nem csupán eszményit; úgy festi le Wesselényit, mint embert, egyéniségének erősebb árnyalataival együtt ... De ezeket az árnyalatokat is jelleme magasabb sajátságaiból vezeti le; — féktelen indulatát, lelke tüzét nemes intencióinak tudja be, ahol maradisággal, aulikus közönynyel, vagy éppen ellenállással találkoztak magas törekvései . . . Jellemző erővel festi és fejti ki cikkíró e rendkívüli nagyszabású egyéniség természetében jelentkező ellentétek látszólagos rejtélyét . . . árnyékoldalait is nemes szándékaira vezetve vissza. A kéthetenként megjelenő folyóirat első számának minden közleményét nem ismertethetem külön- külön, pedig figyelemreméltó dolgok mind, de ép azért igen hosszadalmas lenne minden cikkéről külön méltatást Írni; csupán még egy közleményre kívánom fölhívni az olvasó közönség szives figyelmét, a mely cikk a lap létesítésének okait leginkább kidomborítja. Cikkíró Bodor Aladár ismert nevű költő. A jelzett közlemény egy kedélyesen induló úti levél . . . írója a prózában még kiforratlan, akárcsak e cikk Írója. Az úti levélnek különben egyetlen gyöngéje éppen az, amit talán erősségének vél: t. i. az első résznek képletes hasonlatokkal túlterheltsége; de a mint kibontakozik levelének alaphangulata, ugymarad el a hasonlatoknak fárasztóan egymásmellé sorakozása, hogy helyet adjon az őszintén átérzett melankóliának, melyet az erdélyi magyar kultúra pusztulása fölött érez cikkíró, s az ellenséges érzelmű nemzetiségek, különösen a románság faji jellegének uralomra jutása fölött, a melynek szembeöltő nyomait látja azon a vidéken is, melyről úti levelét írja. Cikkében egy helyütt ezt Írja: Ez itt köröskörül a mócok világa. Ézeken a havasokon gyultak ki Jan- kunak, a havasok királyának tábortüzei, a polgárháború véres üstökös-csillagai. A ház, melyben megszállottunk, a Janku unokájáé, szemközt Jankunak, az oláh Mariusnak szülőháza s csöndes resignációval jegyzi meg : »S ha meggondolja az ember, hogy itt majd minden második embernek még magyar a neve: Vajda, Talpas, Nagy, Hajdú, Székely és igy tovább. Ezek székelyek voltak. S ez a világ nekünk már majdhogy el van veszve; — benyelte az oláh tenger és mi magyarok lettünk benne a sziget.« Fajgyűlölet mégsem hangzik ki a cikkéből; — bár erélyesen buzdít a fölébredésre a nemzeti kö- könyből, mégis a cikk befejező akkordja bizonyítja, hogy a gyűlölködésnek cikkíró felette áll. így ir a befejezésben: »Ezen a vidéken nem találtam egyetlen legkissebb jelt, mely azt mutatná, hogy Magyarországon vagyok, csak éppen a szekrényen akadt elé egy hervadó emlékkönyv, melyben német és oláh beírások között akadt egy pár magyar is ... Ti derék sepsiszentgyörgyi diákok, kik a tánciskolában Jankunak feketeszemü dédunokáitól második négyeseket és ártatlan találkozókat kaptatok, s érettük egy-egy emlékversecskét adtatok: köszönöm nektek, hogy itt a veszni indult havasi birodalomban, magyar voltomban megvigasztaltatok.« Az ismertetett cikkeken kívül még több komoly, érdekes közlemény áll a lapban; — többek között ismertetés a kalotaszegi müfaragásról; — hangulatos, eredeti költemények Jékey Aladártól, szép, megható finn elbeszélő költemény Runeberg-től, Pálfi Márton művészi fordításában . . . S végül verses krónika tömör, magyaros stílben, Hargita álnév alatt. Magyar és modern a lap szelleme, üde, mint Erdély bérceinek a levegője s mi nagybányaiak az Erdélyhez közel való szomszédság révén is udvarias figyelemre volnánk kötelezve a testvérország irodalmi s a nemzeti közművelődést munkáló törekvései iránt. Ajánlom a megindult lapot olvasóközönségünk, különösen pedig olvasóköreink vezető egyéneinek jóindulatú figyelmébe. Takács Ilus.
