Nagybánya és Vidéke, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-03-18 / 11. szám
Nagybánya, 1906. Márczius 18. f 11. szárriv r 7 XXXII. évfolyam. H h' V - ^ NAGYBÁNYA ES YIDEKE TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK NdUNT3DELsT 'NTA-S Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-ik szám alatt. Ünneplésünk. Milyen volt a mi ünneplésünk ? Olyan, mint máskor, olyan, mint mindig: méltóságos, komoly, emlékezetes. Sőt talán ezúttal még szebb volt, mint eddigelé bármikor. Az üzletek bezárva, az utczákon egy szekér, egy kocsi sem zörgött, a házak fellobogózva, a járókelők ünneplő ruhában, mikor kijött az ember a templomból, igazi ünnepi hangulat fogadta odakint is. Este az ablakok kivilágítva, ezer meg ezer ablak ontotta a gyertyafényt az utczákon hullámzó csoportokra. Rendzavarásról, kitörésekről nálunk szó sincs, impozánsul komoly, megható minden mozzanata az egész napnak. Összes tényezőink résztvettek az emlékezésben. A mily jól esik hangsúlyoznunk, hogy nincs templom Nagybányán, melyben csütörtökön a hazáért imát ne mondtak volna, éppen oly mértékben szolgált örömünkre, hogy pl. a városháza este teljes kivilágításban ragyogott. Egyházak, iskolák, egyesületek jó példával jártak elől s közönségünk oly odaadással követte hivó szavukat, mintha minden felekezeti, nemzetiségi különbség megszűnt volna közöttünk ezen a napon. Az idő komor, télies , három napja esik a hó, a sarjadzó zöld pázsitot betakarta az egyenlőség szemfedője, de mindnyájan érezzük, hogy ébredezik alant az élet. a szabadság a hó alatt. Márczius 15. megünneplése méltó volt Nagybányához, méltó a magyar hazához. Az istentiszteletek a különböző templomokban következő sorrendben mentek. Először volt az izraelitáknál reggel V* 8 órakor, igen nagy érdeklődés mellett. Weinberger S. főrabbi az imát elvégezve, veje Pressburger Mihály h. rabbi lépett a szószékre s igen szép, hazafias beszédben megismertette az ifjúsággal és a közönséggel márczius 15-ének nagy Jelentőségét a magyar történelemben. Dávid király azon zsoltárából indult ki »Ezt a napot Isten szegezte, vigadjunk és örüljünk ezen.« Magyarország, úgymond, első azon államok közt, melyekben a kü- lömböző nemzetiségek ugyanazon szabadságot élvezik, mint maguk a magyarok, sőt márczius 15-ike annyira összeforrasztott bennünket drága magyar testvéreinkkel, hogy szivvel-lélekkel mi is igazi magyarok lettünk. Magyarországot drága hazánknak ismerjük s ha a kötelesség odaszólitana, bármely perczben hajlandók volnánk érte vérünket, életünket feláldozni. »Ezt az ünnepet Isten szerezte örüljünk s vigadjunk azon. Megemlékezett a szónok a mai nehéz időkről is s kérte Istent Dáviddal, »Oh Istenem segíts már, oh Istenem boldogíts már.« s abban a reményben vigad és örül e napon, hogy a béke nemsokára helyre áll.« A g. kath. templomban 8 órakor volt a szokásos Istentisztelet. Brebán Sándor h. lelkész tartotta s megemlékezett a nevezetes napról. D. e. 9 órakor kezdődött a protestánsok együttes istentisztelete, az ev. ref. templomban, hol igen nagyszámú közönség vett részt, a legkülönbözőbb hivatások képviselve voltak s eljöttek a 48 as honvédek is az ő lobogójuk alatt. Itt Soltész E. gyönyörű imája után Révész János lépett a szószékre s a nagy naphoz méltó hatalmas beszédet tartott, melyet nagy figyelemmel hallgattak meg. Józsué idejében, mikor a Jordánon szerencsésen átkeltek Izrael fiai 12 emlékkövet emeltek az átkelés tiszteletére. Márczius 15-nek fiai is: ilyen 12 követ emeltek az átkelés emlékére a 12 pontban, melyek mindenike egy-egy sarkköve a mi alkotmányunknak s emlékköve a nagy átkelés történetének. Beszélt Révész azokról a pontokról, melyek megvalósultak és azokról, a melyek máig sem teljesültek. Beszéde a biblia remek mondataival át meg át volt szőve, úgy, hegy daczára a tárgy politikai voltának, teljesen egyházi szónoklat jellegével birt. A Hymnus eléneklése tután emelkedett hangulatban oszlott szét innen a"közönség. D. e. 10 órakor a r. kath. templomban gyűlt össze a város nagyközönsége, itt a misét Szőke Béla h. plébános tartotta fényes segédlettel. A kar megható magyar dalokat énekelt, a honvédek itt is résztvettek lobogójuk alatt. A lélekemelő istentisztelet végeztével a Hym- nuszt énekelték az összes jelenvoltak s ezzel a templomozások befejezést nyertek. Az áll. polgári leányiskola reggel 8 órakor tartott ünnepélyének műsora következő volt: 1. Szózat, éneklik az intézet összes növendékei 2. Király Mik- lósné méltatja a nap jelentőségét. 3. Nemzeti dal, Petőfi S.-tól, szav. Wolkenberg Margit III. oszt. tanuló. 4. Márczius 15-én, Ábrányi Emiltől, szav. Beregszászy Ilona, III. oszt. tan. 5. A magyarok Istene, Petőfi S.-tól, szav. Delhányi Erzsébet, II. oszt. tan. 6. A ledőlt diófához, Baróthi Szabó Dávid, szav. Syntenis Ilona, IV. oszt. tan. 7. Hymnus, éneklik az összes tanulók. Az egész ünnepély igen kedves, lélekemelő volt, mint rendesen szoktak lenni ennek a derék iskolának ünnepségei. Az állami főgimnázium Petőfi önképzőköre d. e. 11 órakora tornateremben rendezte szokásos ünnepségét, melyen igen szép számú közönség vett részt, sokan kint szorultak az udvaron. Az ifjúsági zenekar gyönyörűen játszott, a »Gül Babá« ból bemutatott részlet rendkívül tetszett s Borbás tanárt meg is éljenezték érte. A talpra magyart Bagosy József VII. o. tanuló szavalta ifjúi hévvel. Ünnepi beszédet Dredeán Valér VIII. o, t. tartott. A beszéd maga igen szépen kidolgozott mű volt, azt azonban nem csodáljuk, ha kissé tartózkodva adta elő Dredeán, sőt szeretjük ha az ifjú ember respektálja a szép közönséget. Az , énekkar fohásza is jó volt. Mán Viktor szavalta Ábrányi Emiltől »Szép ünnep újra itt vagy« kellemes haugon, csinosan. Az ünnepséget a zenekar »Hertelendy indulója« fejezte be hatalmas akkordokkal, a közönség lelkesen tapsolta a kis zenészeket és éljenezte a karmestert. Az itjuság nem elégedvén meg a programmal még a szózatot is elénekelte a közönséggel együtt. A kaszinó egyesület mint minden évben, úgy ez alkalommal is jelentős ünnepélyt tartott, mely */2 12 órakor kezdődött d. e. A dalegyesület hazafias dalokat énekelt. Az ünnepi beszédet Dr fass Gyula tartotta röviden, tömören, maradandó hatással. Kiemelkedő pontja volt az összejövetelnek Zsembery Tivadar remek zongorajátéka, Liszt Rhapszódiája, mely erőteljességével és magyar motívumaival mindenkit elragadott. Simon Aurél Bajza: Apotheosis czimü költeményét, hatalmas hangon szavalta tetszés között. Az ünnepséget a haza éltetésével Stoll Béla elnök beszéde zárta be. A polgári olvasókörben este 6 órakor kezdődött az ünnepség. Igen szép és nagy közönség gyűlt egybe a kör termeiben, mely hazafias lelkesedéssel áldozott a nagy nap emlékénak. Torday Imre elnök rövid, tartalmas beszéddel nyitotta meg az estélyt, azután a dalárda Sólyom Ferencz vezetése mellett a himnuszt énekelte. A. Nagy Gábor dr ügyvéd emlékbeszédet tartott, mely nagy,lelkesedést keltett utána Bónis Istvánná szavalta Ábrányi Emilnek a »Hit« czimü remek költeményét, a nála már megszokott nagy hatással. Boronkay Béla Incze Lajosnak »EsküKároly bácsi eljegyzése. — Irta Arnold János. Németből: Ignotus.) — így ni mondám — és most Erzsiké, halljuk hát, mi az a nagy baj f és mire való a vén bácsika, ha vonakodunk vállát bajainkkal megterhelni ? Mosolyogva és hálásan, de korántsem oly vido- ran, mint máskor, pillantott reám. — ön oly jó, Károly bácsi — mondá. — És hát ki az, aki nem oly jó ? •— kérdém. — Óh, sóhajtott — a szüleim, ők azt kívánják, hogy Schröder — ez volt az elhízott földbirtokos neve — felesége legyek. — Úgy hát ne legyen azzá — kiálték véleményem szerént — bölcsen. — Ez nagyon kellemetlen dolog — folytatta ő, tegnap irt és határozott választ kért. Apám azt mondja, ha más valaki iránt nem érzek vonzalmat, tagadó válaszra nincsen ok. — Nos hát nem érez vonzalmat más valaki iránt ? > n kérdve lehajoltam, hogy arczát láthassam. O elpirult. —• Nem, válaszolt,, ő olyasmit nem érzek. Szegény Ferencz, gondolám magamban. — Azt csak nem szerethetem — folytatá — a kiről nem tudom, hogy ő szeret-e, sőt talán ö maga sem tudja. — A szegény Ferencz — gondolatom, ez utóbbi megjegyzés után .korainak látszott, hiszen valóban, ö nem volt tisztában önmagával. Megrohanni, magam sem tartottam helyesnek, sokkal többre becsültem a kedves szép leányt, semhogy határozatlan barátom habozásának, esetleg képzelődéséből eredő kifogásának kitegyem. — Mintha az ég küldötte volna, kedves Károly bácsi — mondá kis barátnőm és szemét torié, — mert apám még ma akar válaszolni és nekem otthon egy negyed órányi nyugalmam sem volt, a reábeszélést ' folyvást kellett hallgatnom. — Bizony csoda, hogy ily körülmények között megengedtek velem jönni. — Azt mondtam, hogy nagyon szeretek szán- kázni és hogy okvetetlen »nem«-et mondok, ha el nem engednek — feleié akaratosan, de tekintete és hangja oly bájos volt, hogy majdnem gondoltam »ha Ferencz nem lennel« — És már most mit tegyek? — folytatta rövid szünet után — mihelyest haza érkezem, nyilatkoznom kell és nem mondhatom, hogy vonzalmat más valaki iránt érzek, azt nem tehetem. Hangosan zokogva, durczásan mondá: de nincs is, senkit sem szeretek, senkit. Kezét szeméről szelíden elvontam »engem sem?« Könnyes szemével reám mosolygott: »óh önt? Ön az én régi jó Károly bácsim, önt nem számítom azok közé, a kikre ilyenkor gondolok.« — Ez hízelgő, ugyebár? De nekem egy ötletem támadt és elég nagylelkű voltam azt közölni. — Hallgasson reám Erzsiké — mondám, midőn kissé megnyugodott, — én ajánlanék magának valamit. Ily esetoen födolog időt nyerni, e pillanatban nem lehet más kívánsága, mint Schrödertöl szabadulni, mire ö igenlően bólintott. — Tehát ajánlom — és itt megakadtam, a menykőbe is nem mindig könnyű helyesen kimondani, a mit gondol az ember. — Nos ? — kérdé és a feleletet várta. — Ajánlom tehát, de meg ne botránkozzék. egyáltalában nem képzeli, mit akarok mondani ? — Nem! — válaszold őszinte csodálkozással. — Hogy velem váltson jegyet — kiáltám és a szán másik oldalára néztem, nehogy lássam, mily arezot vág hozzá. — Esztelenség! — kiáltá rögtön. — Persze, hegy esztelenség, — válaszolám — de a czél szentesíti az eszközt. Ma este mi jegyet váltunk, ezen hir úgy fog hatni Schrőderre, mint a petrezselyem a macskára, ö elpárolog és magácska reggelig a dolgot jobban meggondolván, másként határoz. Vagy, a mi legtöbb valószínűséget mutatna, szülei engem nem elég jó partiénak nyilvánítanának s én kötelességemet teljesítve, mehetek. Nos, hogyan akarja Erzsiké ? Ideje, hogy határozzunk a fiuk hóembere már készen áll. Erzsiké nehány mély lélegzetvétel után, bizalmasan reám tekintett és mondá : akarom, de azután Károly bácsi, ha megmondom, hogy nem szeretem, nem szabad reám haragudnia. — Isten ments, — válaszolám, —- hiszen megegyezésünk szerint haragról szó sem lehet. — És . . . — de nem folytatta. — Nos — bátoritám. — Természetes, hogy megcsókolnia nem szabad. — Erről még beszélhetünk, — mondám, mert nem láttam be miért ne. De végre ezen feltételt is elfogadtam. Mint uj jegyespár folytattuk a szánkázást. majd a fiukat szánkába ültetve, a hóembert megnéztük, azután a lovak futottak, mi pedig hallgattunk. Minél közelebb jutottunk Erzsikéék házához, annál lasabban hajtottam, mert hát átkozottul furcsa helyzetbe sodortam magamat. Az ember — ha jól vagyok értesülve — még akkor is zavarba jön, ha mint valódi kérő jelenik meg a szülők előtt, hát még annak tudatában, hogy az egész csak ámítás. — Erzsiké, — mondám — képzeli-e hogy mily szavakkal állok szülei elé ? — Nem! — válaszold röviden. — Én sem! — mondám nagyot sóhajtva. — Talán hagyjuk abba az egész dolgot — kezdé. Azonban a sarkon Ferenczczel találkoztunk. Észrevettem, hogy meghökkent, amint bennünket egymás mellett ülve megpillantott. Katonásan köszöntve tovább ment, pedig a lovak lassú menetét tekintve »jó estét« kívánattal megállhatott volna. A lovak közé vágtam. — Hagyjuk el tehát a tervet ? — kérdém Erzsitől, őszintén mondva, egészen megkönnyebbülve kezdém magam érezni, de igazán megijedtem, midőn elborult sötét arczát megpiilantám. — Nem I — mondá és lábával daczosan dobbantott — ne hagyjuk el, történjék úgy, a mint megbeszéltük és ha nejévé is kell lennem, én most már azt sem bánom, mindegy én nekem, történjék bármi.
