Nagybánya és Vidéke, 1905 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1905-07-09 / 28. szám
(2) 1905. Julius 9. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 28. szám. Az igy felkért tanítónő, az isk. széktől nyert ezen megbízása átvételétől kezdve vezette a központi iskola III. leányosztályát, október 10. napjáig. De mert szabadságolt tanítónőnk egészségi állapota rosz- szabra fordulván, ismételten kérte szabadságolását, isk. szék méltányolván kérvényező tanítónőnek a körülmények szülte mostoha állapotát, október hó 31-én tartott iskolaszéki gyűlés határozata folytán, 1904. deczember 1-ig kiterjedő végleges határidőig meghosszabbította, mely idő alatt a III. leányosztály növendékeit már Diószeghy Mariska oki. tanítónő vezette. Bodenlósz I. pedig a veresvizi iskolához tétetett át. Az engedélyezett szabadságolás határideje leteltével Buday E. tanirónő osztályának vezetését deczember 1-en átvette ugyan, azonban még teljesen fel nem épülvén, nem bírta ki a tanítás izgalmával járó fáradságot, már deczember 12-én beteget jelentve, szabadságot kért egy pár napra igazgatótól. Látván a komoly bajt, nehogy iskolafentartó városomnak újabb költségét, a társaknak pedig saját munkájukban hátramaradást okozzak, helyettesitőül, mely most csak egy hétig tartott, felkértem Bertalan Mária szintén okleveles tanítónőt, ki szives készséggel vállalta el a rövid időre terjedő munkát, minden fáradságdij nélkül. Fogadja érette hálás kö- szönetünket. Az egy héten belül terjedő gyengélkedés után, Buday E. tanítónő átveszi osztályát s abban beteges állapottal ugyan, de kitartó odaadással végezte a tanév bezárásáig ez évben nagy feladattal és felelőséggel járó munkáját. Másik sürgős intézkedés vált szükségessé veresvizi iskolánknál, ahol is a fölös szám részére múlhatatlanul gondoskodnunk kellett egy teremről s ezen bérelt tanterem felszereléséről, amely állapot- változásra sem isk. szék, sem igazgatóság elkészülve nem lehetett, ámbár jól tudtuk, hogy a Veresvizen lévő összes tankötelesek száma felülhaladja a kétszázat. Utólag kellett tehát úgy isk. helyiségről, valamint a meg nem levő helyiség isk berendezéséről gondoskodnunk. Isk. szék, 1904. október hó 3-án tartott gyűléséből megbízta igazgatót, hogy a központi iskola III. leányosztályának helyettes tanítójául felkért Bodenlósz Irma tanítónőre bízza. Ezen — a veresvizen ujjonnan szervezett iskolánk vezetését igazgató azon ideig, mig a kibérelt helyiség rendbehozatott s a megrendelt -felszerelések elkészültek, — akként intézkedett, hogy az éppen ezen időtájban megbetegedett Stiglicz Laura tanítónő vezetésére bízott két évfolyamú osztályt, amely 92 növendékből állott (I. j évfolyamba 62 — és II. évfolyamba 30 növendék) — váltakozó tanítás mellett, félnapos rendszer sze- ; rint, — Bodenlósz Irma tanítsa. Stiglicz L. tanítónő 1 felépülése után azonban, ugyanazon teremben délelőtt egyik — s délután pedig másik tanítónő végezte, — hetenkénti váltakozás mellett — az eredmény nem kis hátrányára — a tanítás munkáját, mig végre, hiányzó felszereléseink elkészültek s uj iskolánk berendezése után, a két évfolyam külön választatván, igazgató az I. évfolyamú osztály vezetését, összesen 63 vegyesnemü növendékkel, végleg Bodenlósz Irma tanítónőre bízta. Kereszthegyi iskolánk ügyének elintézése, szintén gyors tevékenységet követelt az intéző közegektől. A fölös számú növendékek elhelyezéséről kellett gondoskodnunk, mely célból isk. fentartó város újólag kibérelte a múlt tanévben is hasonló célból használt »Takács-féle épület« egy a 39 növendék befogadására is alkalmával szűk szobáját, — de a melynek múlt évi felszerelésére — illetve padjaira, központi iskolánk osztályaiban is felszaporodott no vendékeknek elhelyezése céljából szükségünk volt, — a múlt évben használt tanszoba padok nélkül maradván, ez okból hasonlóan várnunk kellett, mig a megrendelt padok elkészülnek. A kérdéses ügy el- döltéig, tehét -- a kisegítő tanítással megbízott Ho- mola Elvira okleveles tanítónő — nehogy a kereszthegyi HL osztályába beirott növendékek hátra maradjanak — igazgató további intézkedésig a kereszthegyi isk. II oszt. tantermében, — hasonlóan a veresvizi iskolánál tett intézkedés szerint, — Szokol Margittal együttesen, félnapi tanítási rendszer mellett — váltakozva tanította október 25 napjától, mely állapot november 28-áig tartott, a mely napon igazgató, kisegítő tanítónőnknek hivatalosan átadta a »Takács L. féle házban« immár berendezett iskola használatát a fentebb említett 25 III osztályos növendék vezetésével, kikhez 1904. deczember 1. napjától kezdődőleg, a fentebb említett központi leányiskola 14 leánynövendéke — a 70 beirott közzül sorshúzás utján — csatoltatott s e »kényszer szülte iskolánk« ezáltal osztatlan vegyes iskolává lett! Nem csekély feladatot kellett kisegítő tanítónőnknek megoldani ez osztatlan vegyes iskola vezetése közben s bár a feladat megoldása, — tekintve a munkakezdés késői idejét, — terhes volt, megbízott tanítónőnk kitartó buzgalommal óhajtott megfelelni a valóban nehéz feladatának Ezen fentebb elősorolt megoldást megelőzte igazgatónak október 21 ről kélt 269-905 sz. alatt Szokol Margit tanítónőhöz intézett azon felhívása, hogy osztatlan iskolájának III ik osztálvával is — miután a két évtanfolyammal a tanterem szűk volta^ miatt — egyszerre nem foglalkozhatik: vezesse a^ két osztályt félnapos rendszer mellett váltakozva. Ez intézkedésnek, »Tanmeneti munkanaplójában« nyoma is van, melybe a legapróbb részletekig minden mozzanatot — igen helyesen cselekedvén — feljegyzett s a közös tanítás alkalmával a II. és III. osztály tanítói — e Tanítási naplót közösen használták, kiki saját végzett munkáját jegyezvén fel abban. Kereszthegyi iskolánk alig hogy átesett ezen abnormis korszakán, már 1905. márczius 27 tői — orvosi bizonylat ellenében — Szokol Margit ez iskolánk II. oszt tanítónőjét egyelőre 14 napra sza badságolnunk kellett — mely időre, 32-905. hiv. sz. a Bányai Ida I. oszt. tanítónő megkerestetett, hogy beteg társa osztályát — váltakozó rendszer mellett saját osztályával egyetemben a 44.246 sz. Utasítás 132. §-a i) pont 6 bekezdésében foglaltak nyomán — ideiglenesen vezesse, mely intézkedésről, igazgató isk. széki elnököt — egyelőre szóbelileg értesítette De — mert szabadságolt tanítónő betegsége sokkal komolyabb volt, hogysem a két hétre terjedő szabadságolás elég lett volna felépülésére — újabb orvosi vélemény nyilvánítása után s hivatalos bizonylatára, isk. szék nevezett tanitőt a tanév vé— Ezt érdemeltem sok jó cselekedetemért? Ez a jutalma annak, hogy mindig istenfélő, jámbor ember voltam, a szegények gyámolitója, segítője? így űzet az Ur öreg napjaimra istenes életemért ? Megint türtőztettem haragomat s szelíd feddéssel akartam észretériteni a zugolódót, ki immár még az' Isten nagy hatalmában is kételkedni merészkedett. Majd kérdőre fogtam, hogy mi hát a baja, mondja el szaporán, hadd lássuk, mi keserítette meg úgy a lelkét. Nem sokáig kellett biztatni a szegény öreget, mert a kárvallott ember szívesen elmondja a baját másoknak, talán, hogy könnyítsen ezzel valamicskét nagy keserűségén. így beszélt azután siránkodó, panaszos hangon, melyet megakasztott időnkint a vacogása: — Jaj, jaj, jó emberek, nagy csapás zudult reám öreg napjaimra. Mindig iparkodó, munkás ember voltam teljes életemben s azt hittem, hogy most már nyugodtan élvezhetem majd sok fáradozásom gyümölcsét De az Isten elfordította tőlem a kegyelmét s nyugodt öregség helyett koldus sorsa vár rám. — De hátha még segíteni lehetne a baján . . . vetettem közbe szánakozóan. — Dehogy lehet, dehogy lehet! Jobb volna már nekem a sírba menekülni! Oda minden keresményem, elrabolták tőlem! Faggatásunkra igy mondta el azután az öreg nagy nyomorúságának történetét: — Eladtam kis házamat s minden vagyonkámat, hogy majd a városba megyek s valami nyugodalmas foglalatosságot keresek magamnak, mert a nehéz munkát nem bírom már. Levelet is kaptam tegnap a városból, hogy találtak már számomra ilyen foglalatosságot. Kevés ugyan a fizetés, amit majd a munkámért kapok, de pénzecském kamatjával együtt mégis megélhetek belőle valahogy. Szekeret nem kaptam, útnak indultam tehát gyalog, hogy idejében megérkezzem a jövendőbeli gazdámhoz. Messze jártam már a falumtól, amikor útközben elém ugrott az árokból egy veszedelmes tekintetű ember s kést szegezve a mellemnek, pénzemet követelte. Nagyon megrémültem s a haláltól való félelmemben oda adtam neki a pénzes zacskómat — minden vagyonomat Az útonálló, ki valami rossz életű vándorlegény lehetett, szó nélkül tovább akart állani s jó tiz húsz lépést tett már az erdő felé, amikor ismét visszafordult s utánam kiáltott: — Még elfelejtettem valamit- Állj meg csak ! Megálltam, mire az útonálló hozzám sietett és rám rivalt: — Cseréljünk bundát, a tied, látom, jó meleg, az enyém meg rongyos és vékony. Nekem pedig kell a jó, meleg ruha, mert hosszú útra megyek. Engedelmeskedtem, levettem jó. meleg téli bundámat s kétségbeesetten tekintettem a falu felé, hogv nem érkezik-e számomra segítség. A távolból szekér zörgése hallatszott. Az útonálló, úgy látszik, megrettent, mert nagy sebbellobbal lehányta magáról rossz gúnyáját, azután futva menekült az erdőbe. Mit volt mit tennem, hogy meg ne fagyjak, magamra öltöttem a rossz gúnyát és bevánszorogtam ebbe a faluba. — Hát a gúnya hol maradt? — Levetettem odakint, nehogy bizalmatlanságot keltsek magam iránt ebben a fogadóban. — Hohó jó ember — kiáltottam fel - azt a gúnyát jobban meg kell ám becsülni, a csendőrök majd nyomába akadnak a segítségével a rossz lelkű rablónak. Nyomban kisiettem és bevittem a szobába az ajtó előtt heverő gúnyát. Vizsgálni, nézegedni kezdtem azután, hogy nem akadok-e rajta valami ismertető jelre, ami a rabló nyomába veze.heti a csendőröket. Benyúltam a zsebébe is, amelyből egy nehéz zacskót húztam ki. / — Hát ez mi? Az öreg ember, amint a zacskót meglátta, majd lefordult a székről örömében. Az ő tulajdon pénzes zacskója volt. Az útonálló nagy sietségében elfeledte kivenni a zsebéből, amikor gúnyát cserélt. Még egy csomó nagy bankó is volt a rossz gúnya másik zsebében — ki tudja, melyik utastól rabolta el a gazember. Az öreg sirt örömében, mint a gyermek s amikor kezébe vette a pénzes zacskót, térdre rogyott és áhitatosan rebegte: — Bocsásd meg a bűnömet, én jó Istenem! geig felmentette — s igy ismét újabb helyettesről kellett gondoskodnom. A szerencsés véletlennek köszönhettük, hogy történetesen itthon tartózkodó helybeli születésű Szabó Mária okleveles tanitónő szives volt beteg tanítónőnk helyettesítését elvállalni igazgató kérelmére, ki is a vezető nélkül maradt osztályt, 1903-ik április hó 28-án igazgatótól átvevén, a tanév végéig példás szorgalommal és kitartó buzgósággal iparkodott megfelelni az önként elvállalt és nagy felelőséggel járó feladatnak- — Ezzel egyidejűleg felszabadítva lett Bányai Ida, kereszthegyi I. oszt. vezető tanítónőnk, — ki mint fentebb emlitém, márczius 27- tői április 28-ig —tehát teljes egy hónapon át volt elvonva saját osztálya rendszeres vezetésének eredményes munkájától, ki már aggódó idegességei végezte a helyesités munkáját,—féltvén a rábízott növendékektől az eként elrabolt idő veszteségét! Hivatalos megbízásommal járó tisztemből ki folyólag számtalan alkalmam van testületünk munkásságának megfigyelésére, s éppen azért—mint e téren egyedül illetékes, nyíltan mondhatom, hogy tantestületünk tagjai egymást múlják fölül a lel ki - ösmeretes munkateljesítésében - kik a kiszabott kö- teleségekből nem kevesebbet- de folyton többet és többet teljesítenek s valóban méltók nemcsak növendékeink hálájára! Borpataki iskolánk ügyére vonatkozólag, jelentésem előbbi pontozataiban emlékeztem meg,—azért e helyen röviden csak, mint e telep iskolájának történt azon újításról teszek említést, hogy; a 4 évfolyamos iskolából álló eme tanintézet ünknél—a kir. tanf. sürgetésére —városi hatóság és igazgatóság, az általános ismétlő iskola tanfolyamot, 34 növendékkel, — a szabályrendeletben előirt módon—életbeléptette s annak vezetésével e telep iskolájának rendes tanítónőjét bízta meg. Intézetünk külügyeinek ez évi eseményeivel teljesen beszámoltam akkor, ha az elsoroltakhoz hozzá veszem azon érdeklődést keltett mozgalmat, melyet iskolaszékünk a f. év márcz. 20-án délután tartott gyűléséből kifolyólag—a kir. tanfelügyelőség leiratában foglaltak nyomán —az állami elemi iskolák épületének elhelyezése tárgyában megindított s ezúttal, a telekvizsgáló bizotságot saját kebeléből, — ngos Szabó Adolf elnöklete alatt megalakította, kik eljárásuk eredményéről, 1905. május 22-én tartott isk. sz. gyűlésen beszámoltak, melyről isk szék. képviseleti közgyűlést is értesítvén, ki a kijelölt 4 h.ely közzül a »Pap Zs.-féle« és a »várutczai« telkek mellett foglalt állást; végleges döntésre a min. kiküldöttek illetékesek, A jövő tanévi Értesítőnk megirójának leend feladata e mozanatról s annak további fejleményéről tüzetesebb képet festeni, a melyről e helyen s ez alkalommal csupán említést tettem. HETI KRÓNIKA. Bodnár György jelenlegi tanfelügyelő és Holé- czy Gyula államépitészeti mérnök hétfőn városunkba érkeztek. Azután a .polgármesterrel és a helybeli mérnökkel megtekintették a Kereszthegye':, Vár-ut- czát, Zsellér utczát, Kossuth-utczát, mivel czéljuk vala az állami iskola telkének megválasztása. Délután elutaztak és hallom, hogy nem döntöttek. Nem is csodálkozom rajta. A probléma fölött mi közügyekkel foglalkozó nagybányaiak évtizedek óta törjük a fejünket, egy idegen tehát nem is fejtheti meg azt 1 — 2 óra alatt. Nincs is valami dús választék. A Zsellér-utcza álütólag el van dugva, meg a gyermeklárma zavarná a pénzveröház hivatalnokait, a Vár-utcza mocsaras helyen fekszik s frönt kiképzésre nem alkalmas, a Kossuth-utczai Pap Zsigmond-féle telek poros, messze esik s arra bonyolódik le a vasúti forgalom, különbeu hozzáférhető utczája is csak egy van, egyéb baja nincsen. A választás tehát nehéz helybelinek és idegennek egyaránt. Részemről legjobban szeretném, ha a kultusznak legelső koalicziós minisztere felkivánná Nagybánya pontos térképét, belénézne oda, a hol legsür- vebben van beépítve, aztán rátenné az úját vaktában a berajzolt terület közepére és igy szólana: — Itt lesz a központi iskola! Természetesen azon a helyen lebontanának és kisajátítanának mindent. Nálunk körülbelül semmiért sem volna kár, ha lebontanák; azért egész bátran lehetne ezt az eljárást követni. Jött egy másik kiszállás is még mindig vasúti kisajátítási ügyekben. A nagybányai földre nézve nagy a nézeteltérés, hogy 50 krt ér é ölenkint vagy 20 frtcrt ? s úgy látszik, még sok kiszállásnak kell történnie az egyezség megkötéséig, vagyis mig a valódi egységi árra rátalálnak. Erre jártak a szilágycsehi diákok, megnézték Nagybányát, Felsőt, leszálltak a bányák mélységeire és felmásztak a hegyek tetejére. Hát csak-csak fölkeresnek minket az emberek, jó mulatós hírünk van, de hogy is ne, pl. ma nagy estély tartatik a polgári körben zenével egybekötve, ugyanakkor izr. tánczmulatság a ligetben még eddig soha nem látott társas rendezéssel és ugyanakkor bányász ünnep a Veresvizen a villámos világítás pazar szépségei mellett. A dalárdát hallgassam, a bányászbandát, vagy Jóska zenekarát? Kit tiszteljek, kit haragítsak meg? Nehéz kérdés ez s az ilyen napokon valóságos drámai helyzetbe kerül a kr6nikás.
