Nagybánya és Vidéke, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1904-04-17 / 16. szám

16. szám.

(2) 1904. Április 17.

meg is sebesiti vele. Ez a Kundry egy csodálatos teremtés. Félig boszorkány, félig bűnbánó, ki alakját tetszése szerint képes változtatni. Egyszer borzasztó, ijesztő alakban jelenik meg, másszor pedig bűbájos, tündéri lénynyé varázsolja magát. Valószínű, hogy Wagner Amfortasban és Kundryban az embert akarja jellemezni, jó és rossz tulajdonságaival, a tisztaság, az erény utáni törekvéseivel s a bűnbe való visszaeséseivel.

Amfortas sebe nem gyógyulhat be, csakis ha egy megmentő jön, ki majd megérintendi a sebet ugyanazzal a lándzsával, mely azt okozta. E megmentő egy ártatlan bolond alakjában fog megjelenni, vagyis egy oly személyében, kinek semmi fogalma sincs a rosszról.

A darab elején ott látjuk Gurnemanzot, a serleg lovagjainak egyikét, a mint a templomi bejáratot őrző 2 kapust köítögeti Amfortast várják, ki mindennap fürdőbe megy, igy keresve gyógyító irt sebére. De hiába! Kundry, ki bűnbánó pillanataiban, mint a lovagok szolgája szerepel, mint egy walkür vágtat a levegőn keresztül, balzsamot hozva Arábiából Amfortas számára. Amfortas elfogadja azt, habár tudja, hogy gyógyulásra nem számíthat az »Ártatlan Bolond« megérkeztéig. Gurnemanz elbeszéli társainak, hogyan sebesitette rheg Amfortast egy rettenetes szépségű leány, majd pedig Klingsor. Azt is elbeszéli, hogyan került egykor a serleg és a lándzsa Amfortas atyjának, Jiturelnek felügyelete alá.

Ekkor jelenik meg Parsifal, megelőzve egy hattyú által, melyet vadászat közben lőtt. Parsifal a természet gyermeke. Anyja, Herzeleide, miután elveszítette férjét, Gamuret királyt, felnevelte a fiút a nélkül, hogy ez tudott volna vagy tudna magas születéséről; majd vándorolni küldte a pusztaságba. Gurnemanz korholja Parsifalt az ártatlan madár le- lövése miatt De ő csak azt válaszolja : »Nem tudtam, hogy az nem szabad.«

Az idegen egyszerűsége, a rossz fogalmának teljes hiánya és látható félelemnélkülisége nagy benyomással vannak Gurnemanzra. Kundry, megfigyelve az ifjú lépteit, tudatja vele anyja halálát. Fájdalomtól őrjöngve, Parsifal torkon ragadja a boszorkányt, de elájul. Kundry támogatja, életre ébreszti, de köszönetét be sem várva, egy sűrűségbe bújik, pihenés és alvás után sóhajtozva. Gurnemanz sejteni kezdi, hogy Parsifal az »Áitatlan Bolond« kit Amfortas vár. Meghívja tehát, hogy kisérje el őt a lovagok által a Serleg templomában tartandó mistikus ünnepélyre.

A szin változik. Parsifal és vezetője Gurnemanz regényes erdőn keresztül, sziklás utakon ballagnak. Közeledve czéljukhoz, harangzúgást hallanak, mely a lovagokat hívja. Egy dombba vájt ajtón keresztül a templom belsejébe lépnek. A lovagok is jönnek és helyeiket 2 hosszú asztal mellett elfoglalják, melyeken serlegek vannak helyezve. Az erkélyen chorista fiuk énekelik a Serleg dicsőségét. Eközben Amfortas udvara bevonul. Először az udva- ronczok jönnek, majd ifjak lefátyolozott szekrényt hordva. Ezután maga Amfortas jön egy hordágyon.

Az agg Titurel hangja hallatszik, kérve Amfortast, hogy rendelje el a serleget tartalmazó szekrény leleplezését. Amfortas szelíden visszautasítja apjának kérését, nem érezvén magát hivatottnak, illetve érNAGY BÁNYAÉS VIPÉKÉ,

demesnek arra, De a kóristák éneke emlékezteti őt az ígért megváltásra, mire engedelmeskedik.

A szent serleget leleplezvén, a világosság egyre gyengébb és gyengébb lesz. Midőn a hatalmas templom teljes homályba van burkolva, egy sugár-kéve hatol keresztül a homályon és ragyogó izzásba hozza a serleget. A serleg különös ragyogása lassankint kialszik. A lovagok, kik e titokzatos jelenet alatt letérdeltek, most megint elfoglalják helyeiket az asztaloknál, isznak a serlegekből, melyeket láthatatlan kezek borral töltöttek meg és esznek a kenyérből, mely szintén nem volt ott azelőtt.

Azonban Parsifal és Amfortas nem vesznek részt a szertartásokban, habár az előbbit az asztalnál helylyel is megkínálták. Parsifal a szertartások alatt mozdulatlanul áll egy pillanatra kezét szivéhez szorítva, midőn Amfortas rettenetes fájdalmában felsóhajt.

A serleget tiszteletteljesen kiviszik, mire Amfortas és a többiek kivonulnak, úgy hogy Gurnemanz egyedül marad Parsifallal. Gurnemanz kérdi Parsifalt: Miért állsz ott? Tudod-e te mit láttál?

De Parsifal nem válaszol.

— »Tehát te csak bolond vagy« feleli Gurnemanz, ki Parsifal látszólagos együgyü- sége miatt megharagudva, őt kidobja, mondván : »Hagyd máskor hattyúinkat.« Függöny legördül.

II. Felvonás.

A második felvonás elején Wagner Klingsor kastélyába vezet bennünket. Klingsor, ki bűvész, tudja, hogy Parsifal jelenléte hatalmának végromlását jelenti. Tudomást szerezve tehát a még mindig »ártatlan bolond« közeledtéről. felkölti Kundryt és hívja, hogy parancsainak eleget tegyen. Mintha Wagner mutatni akarná, hogy Kundry nemcsak a nőt, hanem egyúttal az örök-nőiest symbolizálja.

Félig engedelmeskedve, félig duzzogva, Kundry felkel, sikoltozva lelkifurdalás okozta fájdalmai miatt. Klingsor kigunyolva őt, megparancsolja neki, hogy minden csábítási képességét elővéve, tegye tönkre Parsifalt. Vázolja a bolond előrehaladását, ki kardjával, az ártatlanság kardjával már a kastély sok védelmezőit kergette szét.

Kundry eltűnik. A szin sötétedik. A tornyos kastély eltűnik ; helyébe emelkednek a »Bűvös Kertek«, fallal körülvéve, illatos, kéjes virágokkal telve. A szirének, kik azelőtt a serlegnek oly sok lovagját ejtették hálóba, most Parsifaltól üldözve, berohannak. Midőn Parsifal a falat megmászva, belép a kertbe, fájdalmuk csakhamar csodálkozásnak, majd kaczérko- dásnak ad helyet. Rózsáknak, ibolyáknak, liliomoknak és íriszeknek öltözve, csábitó mosolyukkal követtik őt és hívják, hogy játszók velük. De Parsifal szelíden félretolva őket, .ellenáll csábításaiknak. Azonban egy hatalmasabb kisértés jön most a ragyogó, tündéri Kundrytól. Kundry felvilágosítja Parsifalt, elfelejtett családi történetéről; beszél neki atyjáról, Gamuret királyról és anyjáról, Herzeleideről. Annak az anyának nevében, ki úgy szerette Gamuretet, könyörög hozzá szerelméért, majd hirtelen hosszú, forró csókot nyom Parsifal ajkaira. Most már tudja Parsifal, mi az a szenvedély, tüzes villám gyanánt szalad az erein keresztül.

Ugyanekkor csodás részvét folytán, tudja és

érzi mit szenved Amfortas. nma szerencsétlen lovag sebe nyílt ki az ő keblében is. Aggodalmában igy kiált fel:

»Láttam vérző sebed,

Az most bennem vérzik.«

De nem enged. Térdre hull és Istenhez könyörög. Hiába újítja meg Kundry csábításait, nem ér velük czélt. Parsifal felszólítja őt, hogy bánja meg bűneit és vezesse őt vissza Amfortashoz, kit megszeretne gyógyítani.

Utolsó remény gyanánt Kundry Klingsort hívja ki meg is jelen kezében a szent lándzsával, melyet Parsifalra vet. Egy másik csoda. A. lándzsa meg áll a levegőben. A bolond megragadja s keresztet rajzol vele. Ebben a pillanatban Klingsor hatalmának vége. A kastély porba hull, a virágok elhervadnak, Kundry pedig eszméletlenül terül el.

III. Felvonás.

A dráma harmadik és egyúttal utolsó felvonása nagyjában Amfortasnak Parsifal áltai történendő megváltásával foglalkozik. Két jelenetre van felosztva. Az első színben megint ott találjuk magunkat Monsalvat regényes, sziklás vidékén. Klingsor hatalmának tönkretétele óta évek múltak el. Ez idő alatt Parsifal folyton vándorolt, őrizve a »legszentebb lándzsát.«

Hajnalodik a tavasz által felékesitett tájon. Nagypéntek vau. A mezők, erdők legszebb ruhájukat vették fel e napon.

A most már agg Gurnemanz kilép egy kunyhóból. Nemsokára megtalálja Kundryt, látszólag életlenül elterülve a sürjésben. Felkoltve öt, az csak. ezt mormogja : »Szolgálni, szolgálni.« Ugyanis Klingsor megsemmisítése folytán ö neki megkegyelmeztetett. A serleg lovagjainak szolgálatába lépve, bűneit megbánva, var a bűntől és a fájdalomtól való feloldozásra. A nap szentsége megnyilatkozik a fold szépségében.

íme, Gurnemanz egy idegen lovagot sötét fegyverzetben lát a kunyhó felé közeledni. Az idegen kezében hosszú lándzsát hord. Gurnemanz üdvözletére nem válaszol, ki most is, mint az első felvonás alkalmával, dorgálja a miért fegyverekkel jár e szent napon.

Ekkor Parsifal lándzsáját a földbe szúrva, letérdel és imádkozik. Gurnemanz most felismerő benne a bolondot, kit ö a templomból kilökött volt. Tisztelettel és örömmel ismeri fel a szent lándzsát is. Végre Parsifal beszélni kezd. Elmeséli Gurnemanznak kalandjait, melyeken hosszú vándorlásai közben ment keresztül. Gurnemanz rendkívüli örömmel fogadja öt. Üdvözli öt, mint Amfortas sebének meggyógyitóját, mint a ki (Parsifal) vissza fogja nekik szerezni a szent serleg áldásait, melyektől oly sokáig meg voltak fosztva, a minek következtében Titurel épen most halt meg. Parsifal szemrehányást téve magának késedelmezéseért, elájul. Erre Kundry segít Gurnemanznak Parsifal fegyverzetét levenni; majd vizet hoz, melylyel Parsifal lábait megmossa Gurnemanz pedig felkeni Parsifalt.

Parsifal magához térvén, a bűnbánó nőhöz fordul és buzdítja, hogy csak bízzék a megváltóban. A táj szépsége eloüvöli öt.

»Sok szép mezőt, vidéket láttam már,

Egyik sem volt oly szép mint ez itten.*

Erre Gurnemanz :

— »Nagypéntek hatása ez, uram.

A távolból harangzúgás hallatszik, mint egyszer régen, a serleg hü szolgáit a titokzatos templomba

Carbhoy az ajtóban megállóit, — Nem hallott ön semmit unokaöcsémről az átkozott eset óta ? Tudtommal önök igen jó barátságban voltak.

E kérdés oly hirtelen történt, hogy Markham a levélre gondolva, melyet zsebre vágott, egy pillanatra meghökkent, de gyorsan összeszedte magát s igy szólt:

— Nem ! Miután önnel igy bánt el. vélem is minden összeköttetést bizonyosan meg fog szakítani.

Carbhoy fejével bollintott és minden további megjegyzés nélkül elhagyta a szobát s kevéssel ezután a Winipegi központi indóháznál volt. Itt tudtára adták, hogy Forsyth még reggel elhagyta a várost, így tehát, miután üldözése hasztalanná vált, gondolataiban elmerülve indult vissza a városba anélkül, hogy figyelt volna, merre megyen.

Hirtelen észre vette, hogy clubbja közelében van s miután nyugalomra volt szüksége, a legközelebbi utczát választotta, hogy elérje. Röviddel ezután egy kényelmes karosszékbe ereszkedett le, miközben félbeszakított gondolatait újra felvevé. Sokáig ült igy mozdulatlanul, égő szivarjának kék füstjét nézegetve, de az esetet sehogy sem tudta fejéből kiverni. Végre felállott s a dohányzón keresztül ment oda, a hol a falon Kanada óriási térképe függött. Itten a szökevény útirányát Winipegből szemmel kisérte A vasútvonal északi irányba vezetett Superior tavától, Ontanon, Ottawán, Montrea- lon keresztül az egyesült államok keleti partjáig, ahonnan naponta több hajó indult Angliába.

A legrövidebb ut, szólt önmagához, még mindig a tolvaj üldözésére gondolva, a vonatról közvetlen a hajóra s aztán tizenkét órai előny. Nem! gondolni sem lehet, hogy megcsípjék. Teljesen lehetetlen.

— Az attól függ ! —» jegvzé meg egy hang erős amerikai hangsúlyozással.

A milliomos hirtelen megfordult s egy sovány középkorban levő férfiút pillantott meg, a kit, a midőn a szobába lépett észre nem vett.

— Nem kérdeztem önt véleménye felől, szólt Carbhoy hidegen s megint a térképhez fordult s tanulmányozni kezdte.

— Bocsánat Carbhoy ur — szólt az idegen. — De anélkül, hogy háborgatni akarnám megfigyeléseiben, bátorkodom önt nézetei téves voltára figyelmeztetni. — Az idegen most egy barátságos mosolylyal közelebb lépett.

A milliomos önkénytelenül is érdeklődni kezdett. E férfi úgy látszott ismerte őt s megjegyzései, melyek oly szoros összefüggésben voltak gondolataival, figyelmét felköltötték.

— Tulajdonképen azt sem tudom, kihez van szerencsém — mondta a milliomos - miután azonban ön volt oly kegyes figyelmeztetni, hogy ismereteim e kontinens, közlekedéseiről hiányosak, szeretnék önnel megismerkedni

Az idegen mosolyogva tolta szivarját szája másik szögletébe s kezeit nadrágja zsebeibe mélyesztve, igv válaszolt:

— Ön alkalmasint keveset hallott Tracy Caleb felől. Nevemet megtalálhatja benn a könyvben.

Carbhoy fejével intett. E nevet a tagok sorában olvasta s alatta ez állott: »állami kataszteri főmérnök. Alaska.«

Tracy Caleb éles szemeit az előtte függő térképre szegzé, majd zsebéből egy irónt véve, azzal egy vonalat húzott Winipegtől észak-keleti irányban a Hudson öböl nyugati partján fekvő York városáig. Onnan egy vonalat az öblön keresztül Point- Portlandig s aztán az Ungava öböl alsó részét keresztül vágva, a Labrador északkeleti partján fekvő Hebronig. Innen a vonalat szorosan keleti irányban vezette az Atlanti óczeánon keresztül a Britt szigetekig, ott egy vörös vonallal jelzett tengeri utat követve, az Irlandi Qveenstownban állapodott meg.

Erre egy lépéssel hátrább ment s győztesen nézett a mellette álló milliomosra.

— Nos ? — kérdé Charboy.

— Nos ? — viszonzá a másik.

— Még mindig nem értem, hogy mit gondol ön — szólt Carbhoy, a kiben kezdett a gyanú felmerülni, hogy egv őrülttel van dolga. — Mit akar ön ezzel a vonalakkal megmagyarázni?

— Tracy Caleb még egy pillantást vetett az általa megjelölt irányra.

— Képzelje — kezdte el — hogy két ember versenyt fut a föld körül — minden szót gondosan mérlegelve — és az egyik az egyenlítőt, a másik pedig az észak körüli ezer kilométerrel rövidebb utat választja. Melyik lenne a kettő közül a győztes ?

A milliomosnak az értelmességnek egy parányi szikrája kezdett derengeni s mégegyszer a térképhez lépett. A másik, karját annak válla felett kinyújtva, irónjával Montreal városára mutatott.

— A hosszúsági fokok e ponton — magyarázta tovább — majdnem egy harmaddal hosszabbak, mint itten s irónjával valamivel északnak a Labrador partján fekvő Hebronra mutatott. Ennélfogva az útvonal, melyet az imént megjegyeztem, egy ötöddel í'övidebb, mint a montreali.

Tracy itt elhallgatott és Charbhoyra nézett.

— De a nehézségek ezen útvonalon alkalmasint legyőzhetetlenek — szólt ez kétkedőén, ámbár nem titkolhatta el bámulatát Tracy érvelései előtt.

— Egy milliomosnak ? Nem hiszem felelte Tracy.

Carbhoy agyában egy gondolat villant meg.

— Nem jó volna, ha egy igen gyors automobilt használnánk ?

— Ez az! — szólt Tracy lelkesülten.

— Nekem van egy automobilom — folytatta Carbhoy — amelyen egy általam feltalált készüléket alkalmaztam; egy igen gyors kocsi.

— Épp a mire szükségünk van. Yorkból egy James gőzöst veszünk az öböl áthajózására.

— Nagyszerű! hajóm Halifaxban tartózkodik.

— Ezt azonnal rendelje Hebronba.

— És mit gondol, mennyi időt nyerünk ily formán ?

— Két vagy három napot.

— Megkísérlem — szólt a vasutkirály határozottan s fénylő szemekkel. —- Adok önnek ötezer dollárt ha elkísér s további ötezret, ha a szökevényt, aki Winipeget ma reggel elhagyta, utolérjük. Elfogadja?

— All right! felelte Tracy.

— Köszönöm. Az első ötezret mindjárt ki is fizetem s azonnal indulunk. Most fél tiz óra. Tizen-