Nagybánya és Vidéke, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-04-17 / 16. szám
TÁRSADALMI HETILAP A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEG-TELE1TIK ivCXlTEDEÜT 'V-A^S Előfizetési árafc: Egész évre 8 Kor. Fél évre 4 Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20fill. II » .1 límmÜMMmmM I II—— I ■ II I.I.. ■ ■ II - —— II11 mtíTlBHIiirÍNÍM^.fc. Szerkesztőség és kiadóhivatal Felsőbányai-uteza 20. sz Uránia. A magyar közmivelódés lassan bontogatja szárnyait. Sokra nem telik még, a mire égető szükség volna és igen sok intézményre nem is merünk rá gondolni, pedig érezzük, hogy megvalósulása életkérdés. Van egyetlen tudományos színházunk Budapesten, sehol az egész országban, még csak hire sincs, még csak a szándék sem mutatkozik iránta, hogy valahol létesíteni akarnák. Azt gondolná tehát az ember, hogy ennek ugyancsak jól megy a sórja, irigylésre méltó az állapotja, e helyett azonban fájdalommal kell kijelentenünk, hogy az > Uránia« bizony alig, hogy megél, csak úgy teng-leng a nagy fővárosban a kékvókos színházak és orfeumok között. Mikor pár év előtt az Uránia leégett és sok ezer koronába került díszletei, képei odavesztek, a társadalom nagymérvű jótékonyságára volt szükség, hogy az egyetlen magyar tudományos színház lábra álljon és most is egy társulat áll háta megett, melynek tagjai áldozatot hoznak, lemondanak a haza oltárára, a köz javára. Hogy mily óriási tényező ez a műveltség terjesztésében, azt felesleges részletesebben fejtegetnünk. Az Uránia elvisz minket- meszsze idegen országokba, vagy bejáratja velünk hazánk szép helyeit s a mi megkapó, a mi tanulságos, a mi lényeges, azt elmondja, lerajzolja, sőt eleven, mozgó képben is bemutatja nekünk. Képei tiszták, megbízhatók, válogatottak, méltók a tudományt terjesztő társulathoz. Beutaznunk minden országot a valóságban, elolvasnunk minden könyvet: fizikai lehetetlenség, az Uránia utján azonban alaposan és tanulságosan megismernünk a földet, a népszokásokat, a nagyszerű alkotásokat, gyönyörű vidékeket, művészetet stb. igenis lehetséges. Május elején hozzánk jön ismét a tudományos színház. Nagybányán mindig rokonszenvvel és meleg érdeklődéssel fogadták, van okunk reményleni, hogy ezúttal is szívesen fogadja Urániát városunk tudni vágyó, müveit közönsége, sőt talán már egyszer a környéktől is szabad legyen reménylenünk, hogy ha Nagybányára valami olyan látnivaló jön, a mi rendkívül épületes és kivállóan érdekes, hogy legalább azt megtekinti, ha már a mi estélyeinket, hangversenyeinket stb. nem részesíti soha megfelelő pártfogásban. Ének a fűzfáról. Helyi lapjainkban már hónapok óta tárgyalják a füztermelés kosárfonó gyár meghonosításának kérdését. Remélem; hogy Sz. J. urnák a »Nb.« idei 14. számában közlőit vezérczikke mindenkit megnyugtat és a fűzfa-szakértők eltérő nézeteit kiegyenlíti." Minden dolog úgy általánosítható legkönnyebben, ha azt minden komplicatióból kihámozva képesek vagyunk oly egyszerűségben odaállítani, hogy azt minden érdeklődő fél megérthesse. Füzfaágakat levágni és beszúrni a földbe, ez már beszéd »ez kell a magyarnak.« Elesik a rigoli- rozás költsége, a befektetett kiadások kamatjának complikált számitgatása, mert a fűzfa ágak levágása a helyszínére való szállítása és földbe szurkálása oly csekély kiadás a várható jövedelemmel szemben, hogy azt számításba venni teljesen fölösleges. Hanem bocsásson meg t. czikkiró ur, de azon nézetével, hogy a kezdeményezés dicsőségét és a várható jövedelmet, a gazdasági egyesületnek engedjük át nem érthetek egyet. Ellenben azt javaslom, hogy a füztermeléssel, úgy a mint azt, tudomásom szerint a gazdasági egyesület indítványozta, a város bizassék meg, mert. mint buzgó városatya óhajtom hogy a füztermelés minden előnyeit a város használhassa ki. Megvagyok győ/’ödve, hogy erdeink jövedelme ez által jelentékenyen fog emelkedni.f! ?) A füzfakosár szükségletre, a füzfakosarak czél- szerüségére, valamint a kosárfonó uj iparág meghonosítására nézve Sz. J. úrral teljesen egyetértek. Tekintettel azonban arra, hogy a város, erdőterményeinek értékesítése nehéz feladat (mely körülmény a kosárfonó iparág meghonosítását aligha nem akadályozná, (szükségesnek tartanám egy fűzfavessző részvénytársaság megalakítását.*) A részvénytársaság feladata lenne, a fűzfavesszőt kedvezményes szerződési ár mellett átvenni, lehető legjutányosabb egység ár mellett kosarakat fonatni és a kosár készletet annak idejében kereskedelmi szakértelemmel értékesíteni. Füzesi Manó. *) Részemről nem kérek belőle. Szerk. Wagner Parsifalja. Angol után : Mandel L. Ernő. New-York, 1904. márczius 27. Nem lévén alkalmam budapesti lapokat olvasni, nem vagyok egészen bizonyos, vájjon nem irtak-e már azok Parsifalról. Epen e bizonytalanság következtében sokáig haboztam, vájjon forditsam-e le e czikket, de utóvégre is rászántam magam, hiszen érdemes megkoczkáztatni. A Parsifalról megjelent ujsági jelentések, méltatások, könyvek közül ezt választottam ki, részint mivel ez épen beleillik egy ujsági czikk keretébe, részint mivel minden kommentár nélkül a darab tartalmát híven visszaadja. (Ezt személyes tapasztalásból tudom) Még csak azt jegyzem meg, hogy Parsifal Wagnernek leghíresebb zene-drámája, melynek úgy a szövegét, mint a zenéjét is ő irta. New-Yorkban tízszer adták elő. (Most tervezik az utolsó, 11-ik előadást.) Ez előadások, melyek kezdetben este 8-tól reggel 5-ig, mostanában pedig reggel 11-től este 8-ig tartottak, bevétele 180.000 dollár volt, melyből 100.000 dollár tiszta jövedelem jutott Mr. Conriednak, a Metropolitan Opera-House igazgatójának. I. Felvonás. Az első szin Monsalvat vadregényes vidékén folyik le. A sziklás, szirtes bérezek azt a benyomást teszik reánk, mintha Spanyolország északi részén volnánk, habár Wagner gondosan iparkodik elkerülni a hely megemlítését. Ott, egy sürü erdőség belsejében, kiváncsi emberi tekintetektől elrejtve, áll a templom, melyet a jámbor Titurel emelt a szent Serleg tiszteletére. A provencei legendák szerint ez a serleg, melyből a Megváltó ivott az utolsó vacsora alkalmával. Állítólag az aügyalok azért bízták e serleget Titurel gondviseletére, mivel ez Klingsorral, a Jó ellenségével csatát vívott. Titurel a serleget híven őrizte a lovagok egy csapatjával, kik mentek voltak minden bűntől és kik őt elismerték királyuknak. Megöregedvén, azt fiának, Amfortasnak gondjaira bízta. Ez Amfortast valamivel a darab megkezdése előtt ellenségének, Klingsornak, »Bűvös Kertjeibe« csalták. Már előzőleg, a serleg sok lovagja esett Klingsornak rabszolgáivá, miután a kerteket benépesítő virágleányok csábításainak engedtek. Amfor- tas jóllehet fel volt fegyverezve a Krisztus testébe »mártott« szent lándzsával, enged Kundry csábításainak, ezáltal elveszítvén hatalmát és a szent lándzsát, mely Klingsor birtokába kerül, ki Amfortast A közönséghez. Egy könyvet írtam Erzsikémröl, Minden dalocska róla szól ; Vegyék meg kérem ! Ilyen olcsón Nem énekeltek még sehol. Trillákkal nincsenek czifrázva E nóták, mint másnál szokás; A szeretet sugalta őket, S nem a művészi alkotás. A szeretet! ü, ki ne tudná, Mit tesz : szeretni egy parányi, Ki gazdagnak, s fakó szegénynek Vigasztalója egyaránt! Az én szivem a bölcső mellett A legszebb éltet éli át; Egy liliommal megelégszem. Nem óhajtók kaméliát. Egy liliom az én kis lányom, Fehér és tiszta, mint a hó; Ki Erzsit látta, tudja azt is, Hogy a m 't írtam, — mind való! A kis dalocskák arról szólnak, Hogy »Erzsikéin megérkezett!« Minden sorából kisugárzik A véghetetlen szeretet. Kérem, vegyék meg ezt a könyvet! Minden dalocska róla szóll Ily forró szívvel — ilyen olcsón, — Nem ének eltek még sehol! Révai Károly, Hajsza a milliók után. — Amerikai történet. Fordította ENGEL JENŐ. — Ting-ting, szólt a villamos csengettyű Carbhoy James milliomos és vasutkirály magántitkárjának dolgozószobájában. Markham Harold gyorsan felugrott s kabátjába dugott egy levelet, melynek olvasása — úgy látszott — kellemetlen benyomásokat tett teája és sietett főnöke hívásának eleget tenni. Nem csodálnám, ha az öreg kellemetlen híreket kapott volna, gondolta s arczán kaján mosoly jelent meg, amint főnöke dolgozószobája felé tartott. Carbhoy magas sovány férfi volt. Haja, szakála őszülő félben s arcza szigorúságot árult el. A mint titkárja belépett, felpillantott. — Olvassa el ezt a levelet Markham. Mint magántitkárom szükséges, hogy tudomása legyen róla, azonkívül úgyis nemsokára köztudomású leszen. Markham kezébe vette a levelet s megismerte legjobb barátjának, Forsyth Makóimnak, főnöke unokaöcscsének kezeirását. A levél következőleg szólt: Kedves bácsi! Meg fogsz bocsátani, ha beismerem, hogy jótéteményeidet, miket eléggé kedvetlenül gyakoroltál velem szemben, végre meguntam. Én ma elhagyom barátságtalan hajlékodat, hogy ezentúl magam gondoskodjam jövőmről. Azon esetben, ha netalán sorsom felől nyugtalan lennél, tudtodra adom, hogy nem távozom üres kezekkel. Találmányod, melyet éppen befejeztél s melyet eddig Angliában még nem szabadalmaztattál, bőségesen fog jövedelmezni, hogy szerény vágyaimat kielégíthessem. E végből bátorkodtam modeljeidet és rajzaidat magammal vinni. Én a legközelebbi gyorsvonattal utazom s elvárom, hogy tekintettel leszel családunk becsületére s nem csinálsz skandalumot a dologból. Miután még biztositlak, hogy örök hálával leszek irántad, hogy alkalmam volt függetlenségem biztosítani, maradtam őszinte unokaöcséd Forsyth Malcolm. — A kutya! — szólt Carbhoy, amidőn Markham a levelet visszaadta. — A hálátlan kutya ! Az utolsó öt év alatt a milliomos egy villanyt és gőzt pótló erő feltalálásán dolgozott, a mely a gyakorlatban e két erőt gyorsaságával és olcsóságával volt hivatva pótolni. Az utolsó munkálatokat ezen zenzácziós találmányon épp befejezte s annak praktikus voltát saját motoros kocsiján fényesen beigazolta. Amerikában már szabadalmazva volt találmánya s szándéka volt rendes nyári útja alkalmával Angliában is ugyanazt tenni. Most azonban már késő volt. A modellek és tervek, öt év fáradságos gyümölcse s megszámlálhatatlan milliók egy gazember zsákmányává lettek. Carbhoy azonban férfi volt, ki vasakarattal tudott magán uralkodni s igy izgatottsága nem sokáig tartott. — Alkalmasint a reggeli gyorsvonattal keletnek indult — szólt félig önmagához — s igy legjobb lesz, ha sürgönyzök a Montreali rendőrségnek, hogy, fogják el, mielőtt hajóra száll. — És a családja? — veté közbe Markham. A milliomos egy pillanatig szótlanul nézett reá. Igaza van ! Erről megfeledkeztem — mondá Carbhoy. — Az egész gaztett igy kiderülne. Lehetetlen ! A gazember ezt jól tudja. — De várjon csak ! hátha még utói érhetem, mielőtt hajóra száll. Indul-e még ma este vonat Winipegből? — Azonnal utána nézek. — Nem! hagyja. Majd magam megyek az in- dóházhoz, hogy tájékozzam magamat. Különben is tennem kell valamit, nehogy megőrüljek.
