Nagybánya és Vidéke, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-03-27 / 13. szám
Nagybánya, 1904. Márezius 27. —13. szám. XXX. évfolyam. NAGYBÁNYA ES YIDEKE TARSAPALMI HETILAP A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE;: ; IvíEKS-TELElSrXIS: MINDEN T7\A-S.Á.I3:£Sr VW \ AT Előfizetési árak •. Egész évre 8 Kor. Fél évre í Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20fill. Szerkesztőség és kiadóhivatal Felsőbányai-utcza 20, sz A kis ipar és ennek fejlesztéséről. Szomorú tényként kell konstatálnunk, hogy kis iparunk nap-nap után hanyatlik, kis iparosaink szerszáma lassan-lassan lomtárba vagy eladásra kerül, ő maga pedig más kereset forrás után néz s ugy-ahogv áttengi életét. Ez bizony az országban az általános helyzet s egyik helyen kisebbs^oiáshelyt pedig nagyobb mértékben észlelhető: Statisztika nem kell ahhoz, hogy ezt igazoljuk. Érveket nem kell felhozni. Látjuk ezt mindannyian. Csüggedés, zúgolódás, hangzatos szavak és elveknek világba kürtölése, ezen az álla- : poton változtatni nem fog. Hogy kis iparunk és ezzel hazánk számottevőderék polgársága ki ne pusztuljon vagy legalább a munka és kereset nélküli helyzetbe ne essék, szükség van arra, hogy ezen osztálylyal karöltve, társadalmunk minden erejével oda törekedjék, hogy a szorgalmasan és törekvőén munkálkodni kívánó kis iparosaink kezeit lekötő bilincsekből őket megszabadítsuk. A hova tovább fejlődő gyáriparunk s a külföldi nagy ipar versengése elárasztja országunkat mindenféle ipartermékkel oly mértékben s oly árban, hogy kisiparosaink hathatós támogatás nélkül teljesen versenyképtelenné válnak. A kisiparosnak módjában nincs, főként ! tőke hiány miatt termékeinek megfelelő pia- ; czot keresni. De megkeresés esetén ezeket tömegesen előállítani sem tudja a megszabott időn belül s a nagy iparos gép munkájával szemben megfelelő olcsó árban. Nyomott anyagi helyzeténél fogva a kisiparosok nagy része képtelen termékeit a lehető legolcsóbb áron értékesíteni, sokszor minden haszon nélkül s ez által maga a kisiparos járul hozzá, hogy ezek ára folyton hanyatlik, hogy munkájáért tehát nem kaphatja a megfelelő diját. A munka minőségére nézve a kézművesség terméke a legtöbb esetben fölényben áll a gyári munkával szemben. Miután azonban a kisiparnak módja s tehetsége nincs hozzá, hogy készítményeit a vevő közönséggel megismertesse, ezeket állandóan bemutassa, kellő reklámot csináljon, a nagy közönség lassan- lassan elszokik attól, hogy valami szükségletét megrendelés utján szerezze be, hanem inkább a kínált kész árut veszi meg. A gyenge kereslet mellett tehát a kisiparos alig kap megfelelő foglalkozást, készítményéi kelendőségének bizonyos szezonjában s igy még inkább beáll természetesen a munkahiány oly időszakban, a midőn az egyes iparczikk természeténél fogva nem is lesz keresve Ezen okok, melyek nagyrészt a kisip ar kipusztulását elősegítik, az á Ha Iá nos fejlődés természetszerű folyamár.yaként jelentkeznek s mindig csak szaporodnak, tehát nem várható s ne is várja a kisiparos azt, .hogy a viszonyok változzanak, hanem igyekezzék a kor követelményeihez alkalmazkodni, verseny- képességét fejleszteni s 'okozott munkásságával az akadályokat legyőzni. A kisipar megmentését czélozza a kisiparosoknak egyesületekbe való tömörülése, valamint a szövetkezeti rendszer. Soört vá- unk ezektől s Nagybányán mindkettő megkezdte már áldásos működését. Az iparosok bizonyára érzik, hogy h.talmas két védőbástyát nyerték bennük. Azonban mint minden szaknak az volt a fokozatos kifejlesztése és megsüritése, hogy a tanultság mértékét igyekeztek emelni, ugv az iparnál is legfőképpen ettől várhatjuk a viszonyok javulását. Régente tulajdonképpeni qualificatio csak a papi pályán volt a többi lateiner pálvák azután fejlődtek ki. A száz év előtti orvos, tanár, mérnök, állatorvos és igy tovább nem volt olyan tudású, mint a mai. A postások, vasutasok, borászok, gvümöl- csészek, gazdászok stb. is azóta művelik szakjukat nagy eredményekkel, mióta alapos képzettséggel kell, hogy bírjanak. A „NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE“ TÁRCZÁJA. Az én székelyemnek .... Van egy picziny kis húz a főntcza sarkún Ki is van czifrúzva székely esem tarkán. Meszeltes a fala, zsindelyes lelője, Epei fás udvarát a fű is benőtte. Nem lakik benn' senki, csak az őszi árnyak, Azok is szomorún, szótalanul járnak. Tiéd az a kis ház, tiéd minden rögje. A te jó sziveddel egybe van az nőve. Ha kérdik, nem adod ? . . nem eladó, mondod, A hasznát nem látod, csak a terhét hordod. Hej sejtem én öreg, miért nem eladó, Arról tudod le hogy hova is vagy való. Pilisi Lajos. Vári Ferencz. — Elbeszélés a múltból. — Irta: SIN’KA LAJOS. I. A dicsőség esztendejében, márcziusban történt. A mieink már elindultak a diadalmas csaták utján, győzelmi babérok termettek a honvédsereg nyomában. Az alvidék kegyetlen feldulása után véres fővel menekültek a kegyetlen ráczhordák, vagy tömegesen fedték holttesteikkel az ütközetek tereit. Az elámított, ezerszer megcsalt, de már feleszmélt magyar, hagyományos vitézsége nyomán vérré- zsákkal rakta meg a kevély ellenség utait és nem álhatott meg többé előtte a hires és fényes császári hadsereg. E napokban, 1849, márezius elején Gy. város egyik egyszerű, de jómódú polgarcsaládja házában örömteljes családi esemény hozta össze a szerető sziveket. Ott az újszülött, a kedves fiúgyermek, ott az ! édes anya, ki könnyes szemekkel nézi és csókolja kisdedét és fájó zokogással suttogja : — Oh én drágám ! Oh én kedves gyermekem, szegény kis árvám ! A körülálló rokonok, jóbarátok csititgatják, vi- | gasztalják, hogy hiszen nincs semmi bizonyosság, száz- ! féle hamis hir kering e zavaros időkben es bizonnyára a jó Váry Ferencz a vitéz honvéd nem juthatott az üzenethez, mit neki küldének. Ez a vigasztalás némi reménysugárt von az ifjú édes anya homlokára s távoli biztatásként oda ül arczára egy vonása a derengő várakozásnak, mely mondani látszik : »hiszen az nem lehet, hogy egy jó, lelkes ember, igaz hazafi meg se lássa, meg se csókolhassa újszülött gyermekét. Igen, mert jó Váry Ferencz apja az újszülöttnek. Ez a lelkes magyar ember, bár immár 7 éves házas, tisztes állású polgár, még is itt hagyta mindenét, mikor a haza szólította védelemre erős karú fiait. Mint nemzetőr kezdte, de nemsokára mint rendes honvéd vette föl a küzdelmet a hazáért, a szabadságért, a függetlenségért. Itthon siratta ifjú neje, családja, ide kötötte foglalkozása, állása, csábította megállapodott jómódú helyzete, de szive, lelke sirt mikor hallotta a haza jajkiáltását, egész valója felháborodott, midőn a fülébe hatolt a védtelenül legyilkolt alvidéki magyarok halál- hörgése és nem volt nyugta, nem volt maradása, mennie j kellett, ellenálhatlan hatalom tépte öt ki családja karjaiból. Hasztalan kérte könnyes szemekkel a nő, a hitRészemről ma, a mikor rengeteg sok gimnazista van, megkívánnék az ipartól legalább négy középiskolai osztályt, s mivel az iparosnak latin nyelvre nincs szüksége, végrehajtanám az 1868. XXXVIIt. t,-cz. 59. |-át, mely hangzik ekképpen : »Oly falvak és városok községei, melyek kebelükben legalább 5000 lakost számlálnak, kötelesek felsőbb iskolákat, vagy ha anyagi erejök engedi polgári iskolákat állítani s tartani fenn.« Alapos képzettségű, művelt iparos a világ szédítő versenyében meg fogja állani helyét, a mai slendrián rendszerrel azonban elbukunk iparunkkal a többi népek fejlett ipara mellett. Követelje az ipartestület a polgári fiú iskola létesítését s hasson oda, hogy a jövő iparosai Nagybányán legalább négy középiskolai bizonvitvánvnyal álljanak be tanulónak. Ajánljuk ezt az eszmét az illetékes körök figyelmébe. Visszaélések a kivándorlás körül. Antwerpenből érkezett a következő levél: Elcsodálkozunk azon a remek bánásmódon, amit a magyar állam a kivándorlásokkal szemben tanúsít. 3 — 400-ával érkeznek a magyar kivándorlók ide, akik egy egész kálváriát tesznek meg, mire abba a helyzetbe jutnak, hogy hajóra szállhatnak. Az ideérkező magyar kivándorlók (az állam felügyelete alatt) kerek két héttel azelőtt hagyták el otthonokat, mire Antwerpenbe megérkeznek. Ezentúl zord időben, nagyobbrészt fütetlen vasúti kocsikban teszik meg a kényszerűéit körutazást a lakásukból Fiúmén keresztül Antwerpenbe. Már magában az is nevetséges, hogy milyen józan eszü ember utaznék Antwerpenbe Fiúmén keresztül, amit a nagyon humánus m. állam a kivándorlóival tesz, ami majd annyi, mintha valaki a St. Louisi világkiállításra Afrikán keresztül utaznék. Ezek a kivándorlók a szó szoros értelmében kínozva lesznek, mert kell e annál nagyobb kin, mint birka módra ilyen időben embereket szállítani két hétig vaves; hijába fonta karjait nyaka körül, híjába susogta édes és fájó szavakkal: »hát elhagysz engem! , . hát nem szeretsz te, ki nekem mindenem vagy ? ! . . . — Tied szivem, lelkem legtisztább érzelme — mondá a férfiú — nincs emberi lény, kit rajtad kívül inkább szeretnék, de egy szentebb kötelesség, egy magasabb czélért való lángolás legyőzi bennem az embert, a hitvest, a szeretőt s azt mondja : el, el oda, honnan a férfiúnak hiányozni nem szabad, el a haza védelmére, mert mit ér minden, ha nincs többé haza, ha szolga a nemzet, ha elveszett a magyar! Es elment. Nem tartotta vissza hitvesi köny, asszonyszerelem, nem a kisértő jólét, a polgárias nyugalom, mert a haza veszélyben és a haza parancsol vele. A háznál egybegyűltek tanakodnak, hogy mi legyen a gyermek neve, mert immár várni nem lehet, az üzenet rég elment a táborba s nincs se hírnök, se válasz. És még igy tűnődnek, tanakodnak, Íme felnyílik az ajtó s a küszöbön előtűnik jó Váry Ferencz sugár alakja. Ott áll a honvéd, a vitéz ellágyultan, örömkönnyel szemében, nézi, keresi a hitvest, a kicsiny gyermeket s midőn megtalálja, eléjök borul, ölelgeti csókolgatja, beczézgeti őket, mondván : »oh én szivemnek drága vérei, hogy mint megéreztem, hogy nekem ma itthon kell lennem I Szivem szerelme azt súgta, menj haza örülni. Lelkem zajgó indulata azt hajtogatta: eredj öleld és áldd meg hitvesedet. S bár semmi más üzenetet nem nyertem, semmi hirt innen nem vehettem, mégis jöttem, hajtott a vágy s felhasználva a kért rövid szabadságot, úgyszólván szárnyakon jöttem hozzátok.« — Most itt a boldogság! Nézzétek emberek, vagyon-é ennél tisztább öröm, szentebb áldás a földön? ! Az ifjn nő örömben úszva, büszke önérzertel nézi az ő férjét, a kinek szive csak az övé, szerelme v-’ tozatlan, rajongása nemcsak a hazáért, de ö é- * határtalan.
