Nagybánya és Vidéke, 1903 (29. évfolyam, 1-53. szám)
1903-06-07 / 23. szám
(2) 1903. május 31. ken járt ifjaink kétszeres mohósággal szívták magukba, nagyon természetesnek fogja találni, minden tárgyilagosan gondolkozó, mert hiszen ez, a magyarra nézve nem csupán vallási, de egyúttal nemzet fentartási kérdés is volt. Hogy ezen egyetemeken járt ifjaink és a Németországból behozott könyvek révén ez a szellem a magasabb körök egy részénél is kedvező fogadtatásra talált, az is köztudomású. Ez a szellem jött segítségére a magyar nemzeti nyelv és irodalmi működés elterjedésének. Az állam által elhagyatva, az átalakulás nehéz betegségével küzdő egyháztól nem támogatva, a társadalom e téren kizárólag saját erejére volt utalva. A tudományokkal foglalkozó^ adták a tehetségöket, a tudást, a lelkesedést. — a pénzt pedig az iskolák s könyvnyomdák felállításához a hatalmas urak bocsátották a nagy nemzeti czélok rendelkezésére. Voltak az előtt is iskolák, melyek a műveltséget szolgálták — de idegen nyelven, tehát nem sajátos nemzeti műveltséget. A magyar iskolának alapjait nehány lelkes főur: Perényi Péter Sárospatakon, Nádasdy Tamás a Dunántúl vidékein rakta le áldozatkézséggel s ez az a mi tettüket örökké emlékezetessé teszi. Nem csak iskolát állítottak pedig, hanem egyszersmind az ismeretek közé tehetése czéljából könyvnyomdákat is. Első volt ezek között Nádasdy Tamásnak Vasmegyében Sárvár mellett Ujszigeten felállított nyomdája.. Az uralkodó társadalomból kerültek ki ez időben az irodalom, a nemzeti szellem első, nemes támogatói. Ők jutalmazták az irót, adták ki munkáját, alapítottak iskolát, állítottak könyvnyomdát. Az érzést, mely őket vezette, találóan fejezi ki Melanchton Fülöp Nádasdy Tamáshoz 1537. október 7-én intézett ama levelében, melylyel iskolaalapításáért megdicséri, midőn azt mondja: »Flzzel bebizonyítod, hogy nem kétkedel hazád sorsának javulásán ; mert a ki azt hiszi, hogy az ország örökkön-örökké szét lesz darabolva, nem fordítja tehetségét és pénzét iskola alapításra.« Ez az érzés : a szét darabolt ország szellemi ujja szülését s ennek hatása alatt a politikai egység kivívását igyekezett munkálni. Ily magas, a magyar nemzet egyetemes javának szempontjából fogták fel, s töltötték be hivatásukat azon kor szellemi munkásai s azok között a mi földiek : Erdősi Sylvester János. Az 1537-ik évben a wittembergi egyetemről 3 évi önművelés után, tért vissza Ujszigetre Nádasdy Tamáshoz, kinek bőkezűsége tette lehetővé külföldön tartózkodását is. Udvari papja volt a főurnak s egyszeri mind a főur által felállított s fentartott iskolában gyermekek tanításával foglalkozott. Nem volt ez könyü munka, a minthogy egy hivatása magaslatán álló egyénre nézve ma sem az, de az az erős emberies, hazafias érzés: nemzete minél több tagjának birtokába juttatni az ismeret- szerzés, ez által az művelődés eszközeit lelkesítette s örömmel végzé munkáját. Megírta egyidejűleg azt az alap vető munkát, mely a magyar nyelvtan szabályait foglalja össze, ki is nyomta Ujszigeten a Nádasdy által felállított nyomdán 1539-ben. Maga a munka latin nyelven van Írva s bár czime szerint iskolás gyermekek számára készült, de ahoz, hogy valaki abból tanulhasson, már fejtett kor. érett és a tudományos képzettség kivántatott. Az ő könyvéből, az ő korában rajta kívül kevesen taníttatták volna sikerrel a gyermekeket. Ezt a gyermek tanító Sylvester János bizonyosan jól tudta, érezte és még sem ereszkedett le az iskolás gyermekek kezébe való kézi könyv irás színvonalára. És a nagyokat akarta ez által tulajdonképpen a magyar nyelv helyes kezelésébe bevezetni. Ö maga bevallja ezt a munkához írott előszavában, hogy ezen nyelvtan Írásában az volt a főczélja, hogy az általa nemsokára kibocsátandó barátaimat, hogy mondjanak nekem tréfás dolgokat, mert én ezekre vadászom, mint fecske a bogarakra. Jóska bátyám nem is késett elmondani, hogy volt itt hajdanában egy lutheránus pap, aki egy nagy ünnepély alkalmával, jobb ügyhöz méltó erélvlyel kijelentette, hogy én — Nem harangoztatok. És rá támadt mérgesen mindenki, hogy mi^rt nem harangoztat s miért köt ki a hatalommal, mire való tüntetés ez, mire a lelkész szokott nyugalmával csak ennyit mondott — Mert nincs harang! — Nagyon jó, igazán finom adoma, még hozzá nem is vers, hanem igaz, csakhogy én ezt már éppen 101-szer hallottam Nagybányán s a kormány egy uj türelmi rendeletet adhatna ki, az én türelmem általános elismertetése végett, hogy én azt annyiféle alakban és annyiszor, ostyában és üvegcsében, kanálkával és por alakjában bevettem. Imre barátunk is előáll az ő krónikás adomájával, mikor Kobicsek bácsi zöld tízessel fizette a czi- gányt, toronyórát adott a prímásnak lánczczal s rázárta az ajtót az órareparácziót váró buzgalmában elaludott Kettesy tanácsosra. — Ó ne öljetek meg, ne kívánjátok tőlem, hogy 30 esztendeig nevessek egy humoros ötleten, aki nekem a zöld tizest mégegyszer elmondja hát annak én sem 500 aranyat, sem 100 poloskát sem egy ötöst nem adok ugyan, de legalább is gyárának nyilatkoztatom, mint Hires a váltóhamisitót. Jó Dobos barátunknak is volt egy saját külön adomája, mikor ők befonták az öreg Pósát., hogy előlegezze a bort addig, mig a fogadás eldől s a bor megivása után tudatták, hogy arra fogadtak, vájjon a Szk.-István torony kelet vagy nyugat felé fog-e eldőlni. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 22. szám. Uj szövetségi szentirás olvashatásához mintegy előkészítő legyen. Készen volt már a Biblia Uj szövetségi részének lefordításával, de nem akarta koczkáztatni annak használhatóságát, mig meg nem ismerteti honfiait a magyar nyelv, addig nem is sejtett kincseivel a magyar nyelvnek szabatosság, kifejezési képesség tekintetében a régi világ legműveltebb nyelveivel egy színvonalon állásával. Két év múlva 1541-ben jelent meg az ő fordításában először magyar nyelven az Uj szövetség Ujszigeten. »Uj testamentum magyar nyelven, melyet az görög és diák nyelvbűi forditánk az magyar néfnek keresztyén hütben való ipülisire.« Ez a czime munkájának, melyet ajánl Ferdinánd király fiainak. Czélját a művének abban fejezi ki, »hogy a sok nyomorral s különösen a törökkel küzdő magyar nemzetnek ily vészterhes időkben némi vigasztalást és lelki támaszt nyújtson.« E mű kinyomását ő maga kezdte és csak később, hogy az mennél hamarabb az keresztyéneknek kezekbe juthatna,« hivá segítségül Nádasdy még Abády Benedek nyomdászt. Magából az eredeti görög nyelvből még előtte senki sem kisértette meg magyar nyelvre az egész Uj szövetséget átültetni. A mi magyar részletek voltak már kiadva, a bibliából, azok nem az eredeti görög szövegből készüllek, de még ezeket is messze felülmúlja Erdősi müve, akár az eredeti szöveghez való hűségét, akár a világosságot s szabadságot tekintve. E munkája közben ismerte meg — mint ő maga mondja — »a mi nyelvünknek mindenben való nagy nemes voltát.« Ez adja neki a gondolatot, hogy Máté, Lukács, János evangéliumainak s az Apostolok cselekedeteiről írott könyv egyes részeinek tartalmát pár sorból álló római méretű versekben a mű végén oda fűzi. Hogy az Uj szövetségben előforduló hasonlatok, képes kifejezések, idegen szavak,6 szerszámok, pénzek, \ betegségek, könnyebben felfoghatók legyenek az olvasó állal, azokról külön magyarázatokat csatol. E két nagy művén kívül vannak latin nyelven írva több költeményei, melyeket mind bizonyos alkalmakra szerzett. Soha el nem évülő érdemét nem ez alkalmisá- gok szülöttei, de a köznek, nemzetének tett munkássága hirdeti, melyet magyar nyelvtanának} és az Uj szövetségnek nyelvünkre átültetésével kifejtett. E müvei alapos tudományosságáról, mély hazafias érzéséről buzgó vallásosságáról tesznek bizonyságot. Felismerve a magyar nyelvnek nem csak arra képességét, hogy az idegen görög héber, latin nyelven írott müvek szabatos fordítására alkalmas, de azok nehézkes versméreteihez képes alkalmazkodni, példát mutat ezek használatára, egyidejűleg kora előítéleteit megvetve mintegy erkölcsi és tudományos hírnevét kocz- káztátva, az addig mindenek által üldözött s megvetett magyar népköltészet egyik sajátságának a képes kifejezéseknek értékét támogatni siet, a midőn e sajátságot epen az Uj szövetségben található s magának a Jézusnak ajkairól elhangzott hasonlatokkal állítja párhuzamba »Könnyű hozzászokni a mi népünknek az ilyen képes kifejezésekhez — mint ő maga mondja — mert nem idegen ennek az ilyen beszéd neme. Él ilyen beszédekkel naponkint való szólásában. Él énekekben, kiváltképen a virág énekekben, melyekben csudálhatja minden nép a magyar nép elméjének éles voltát a lelisben, mely nem egyéb, hanem magyar poézis.« Maga ez a nyilatkozat és az az általa kimondott elv, hogy az magyar nyelv tanulásának meg kell előzni az idegen nyelvek tanítását, elegendő arra, hogy Erdősi Sylvester Jánosunk neve a magyar nemzeti irodalom történetének lapjain örökre helyet foglaljon. Mélyen tisztelt közönség! Erdősi Sylvester Jánosunk irodalmi működésének csak e rövid vázlatos méltatásából is felismerhető, hogy őt egész munkásságában a hazafiság magasztos eszméje vezette. Nemzetének kiván használni akkor, a mikor saját anyanyelvének rendszeres művelésére tanítja, nemzetének javát munkálja, a midőn a vallásosság drága kincseit tartalmazó könyvvel megajándékozza, nemzete dicsőségének alapjait rakja le, a midőn a költészet nemzeti nyelven való művelésére buzdítja s az idegen nyelv békóinak lerázására hívja fel honfitársait. Nemcsak az ős korban, később is próféták által szólt nekünk az Isten! »A magyar nemzet egyik ilyen prófétájának, ki megvilágította elméje fényével a tudomány, a vallásosság, a magyar költészet addig idegen nyelvű téréit, Erdősi Sylvester Jánosunknak állítottuk e szerény emléket, hogy hirdesse az mindenkor az ő nemzeti szempontból soha eléggé meg nem hálálható munkásságát. Ámde az anyag alá van vetve az elmúlásnak, ez a kő elporladhat, müveit túl szárnyalhatta a nemzeti nyelv fejlettsége, de a szellem, mely őt lelkesítő, kell hogy állandó legyen bennünk is, késő utódokban. Mig érzeni fogja a magyar, hogy »nyelvében él a nemzet« — mig lesz érzéke a nemzeti költészetünk szépségeit felismerni s abban gyönyört talál, addig Erdősi Sylvester Jánosunk emléke is élni fog, mert ő kőnél, ércznél maradandóbb emléket állított magának müveiben. Az ő hazafias, igazán nemzetéért hevült szelleme hassa át a mi keblünket, az dobogtassa az utánunk jövők szivét, akkor »a haza fényre derül,« mert az lesz az elv, minek a költő ekként ad kifejezést; »a haza minden előtt!» Éljen a h iza ! Sátor IDá-sricl, ev. ref. lelkész. Heti krónika. Pünköst ünnepe, az igazat megvallva, szebb is lehetett volna. Ősi magyar kedves szokás, hogy ilyenkor a zöldbe rándulnak ki az emberek. Debreczenben pl. a nagy erdőn töltik az egész napot. Most erről szó sem lehetett, rnegeredlek az ég csatornái, mint egykor Noé apánk idejében. A piacz se mutatott nagyon ünnepi képet, sok bolt volt nyitva. Én megengedem, hogy olyanok árultak, akiknek joguk van hozzá, de azt meg nekem engedjék meg, hogy ilyen nagy ünnepen visszatetsző mégis, ha a főtéren nincs ünnepi csend. Másodnapján a dalárda mulattatott bennünket s ezt az estélyt valóban följegyezheti sikerei közzé. A Rákóczy induló, Wekerle gyönyörű szövegével, valóságos riadó, mely pezsgésbe hozza a magyar vért. Jól esett a Rákóczy esztendejében, 200 év múlva a zászlóbontás után hallanunk ezt a felülmúlhatatlan remek zenedarabot és pedig kitűnő előadásban. Talán volt annyi hatása, hogy minket is föllelkesít egy Rákóczy emlékünnep rendezésére. Hírlik, hogy az ifjúsági kör és a budapesti (nagybányai) ifjak köre egyaránt mozgalmat indított s miként más magyar városok. Nagybánya sem fog hiányozni a Rákóczy-tisztelők sorából. Csütörtökön kedves vendége volt Nagybánya közönségének. Egy hires költő, iró és kamarai titkár, aki szakított annyi időt magának, hogy habar rövid időre is lejöjjön Nagybányára. Persze mi úgy jártunk kicsinyben, mint az ország nagyban Ausztriával, megmutattuk ami szép és jó van Nagybányán, négy lovon hoztuk be a vendéIstenem hányszor kell ezt az élczet nekünk idegeneknek a benszülöttektől elszenvedni. — Szép, szép ez is, pompás, de nem uj, boldogságomtól tehát meg mindig messze vagyok. Most jő a vitéz kapitány a bányai dobossal, aki előbb zsidó, azután katholikus, végre kálvinista volt s igy jellemezte a vallásokat életének végén: — Még zsidó voltam, látott engem az Isten, mi- j kor katholikus lettem, én láttam az Istent, s most, hogy kálvinista vagyok sem én nem látom az Istent, i se ő engemet. Minő szerencse, hogy ez a szegény ember a lutheránus vallást is meg nem próbálta, még arról is mondott volna valami rosszat. Hát erre én csak azt mondom, hogy Budapesten kerestek egy embert 20 arany korona jutalommal való biztatás mellett, ki nem tudná énekelni a Bob her- czeget, végre akadt egy alak, kit. nagy diadallal vittek a zsűrihez. — Ez az ember nem tudja énekelni a Bob her- czeget 1 Megvan! éljen! Múzeumba vele. Nem biz az Istenadta, mert siketnéma volt. Ez derült ki a vallatásnál. A zsidó dobos adomája is csak a siketnémák előtt, ismeretlen egyedül. íme Krenedics polgártársunk óhajt engem boldogítani s beszél az egyszeri hajdúról, kinek azt parancsolták, hogy a halat vigye haza és ő haza is vitte nem a méltóságos úrhoz, de a saját kis konyhájába saját édes-kedves feleségének és saját drága porontyainak s meg is ették saját szájukkal. És egészségükre is vált. Ez megható, könnyekig megható de szinte idejét múlta. Halljunk valami újabbat. Kaszinóban, polgári körben, ligetben, vendéglőben, hallhat az ember eleget. Mondhatnánk pikánsakat, de félő, hogy ezek sem újak, mert mi tagadás leggyorsabban terjednek, különösen a nők között, maradjunk tehát csak az ártatlanok mellett. Újabban sokat kaczagnak azon, hogy egy doktor komoly, szemüveges arczczal kérdezte betegétől: —- Mindig szokott ön biczegni ? Mire az ártatlan képpel felelte — Nem én csak mikor járok kedves doktor ur. Én ezt nem találom elég jónak. Nemde önök sem hölgyeim és uraim. Valamint azt sem, hogy egy alföldi polgármester szórakozottságában igy köszönt Baly Mihálynak, a hóhérnak: ajánlom magamat. Pedig ez is divatos adoma most. Volt egy izraelita, akinek az apját, nem ütötte le a hajókötél, az anyja nem volt mosónő és nem halt meg. ennek valami alkalmatlan vendége sokáig ült a nyakán, anélkül, hogy kérdezte volna lesz-e gyümölcs a fán és ki áll amott a szirttetőn ? Egy szép napon a házigazda megsokalta a ven • dégséget és igy szólott: —■ Ugyan ne üljön már a nyakamon, az egészházat kipusztitotta, nincs csak egy kakasom, kérem, a Jehovára kérem menjen haza. Utazzék a legközelebbi zsibói vonattal, az gyorsabban jár, mint a szatmári. Ö azonban rendületlenül felelt : — Mit önnek még van egy kakasa? maradok. Mi nevethetünk rajta, de a szegény házigazda, ki iránt élénk részvéttel lehetünk, bizonyosan nem nevetett. Tehát ez sem jó anekdota. Hol a boldogság, melyet a fakanál jósolt, hiszen az csak jó és uj élez után fakad.
