Nagybánya és Vidéke, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1900-08-05 / 32. szám
Nagybáuya, 1900. Augusztus 5. — 32. szám. XXVI. évfolyam Előfizetési áralc: E^ész évre 8 Kor. Fél évre 4 Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20 fill. Előfizetések, reklamáeziók és hirdetések Molnár Mihály könyvny indájába intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 245-ik szám alá — küldendők Nyilttór soronként 20 fill. Az igazságügyi palota. Lassan épülő városunkban mindig örömünkre szolgál, ha egy-egy uj, díszes monumentális épületet emelnek. Ily szempontból kétségkívül a legnagyobb örömmel kell fogadnunk, hogy a régi, ülött-kopolt pénzügyőri laktanya helyén, mely bomladozó falaival, ócska, kicsiny ablakaival, hatszorgörbe homlokzatával szánalmas egy látvány volt, modern palota fog nemsokára emelkedni. Sajnos azonban, ha újat csak a régiek rovására alkothatunk. A főgimnázium, nyílt déli homlokzatához közel egy másik magas épület mindenesetre az iskola világossága rovására készül. Ezt már régen és többször elmondottuk s előre is sajnáljuk az ifjú nemzedéket, melynek soraiban a rövidlátók °/0-a bizonyára nagyobb arányokat fog ölteni. Nagy mulasztás az is, hogy az állam a különben is eladó Boitner-féle tágas telket (a pénzügyőri laktanya szomszédságában) nem vette meg, holott igy kényelmesen elhelyezkedhetett volna az igazságügyi szolgálat s a két minisztériumnak, t. i. a vallásinak és az igazságügyinek, nem okozott volna annyi fejtörést a kérdés megoldása. 10000 forintot adni telekért egy államra nézve nem oly nagy kérdés, különösen ha az igazságügy bélyegekből úgyis bőven megkeresi azt az összeget, amibe ellátása kerül. Most már fájdalom ezen is túl vagyunk. Megszoktuk Nagybányán, nem először tapasztaljuk, hogy a kedvező alkalmat elszalasztják s századokra szóló építményeket csinálnak úgy, mintha azokat minden tizedik esztendőben el lehetne tolni, vagy kisámfázni. A dolog betetőzéséül az építkezést idegen vállalkozónak: Gerster Bélának adták, aki sok szép, művészi palotát készített már ugyan s e szempontból a vállalat jó kézben van, csakhogy hallomásunk szerint jelen esetben idegen mestereket és idegen munkásokat alkalmaz. Az állam tehát épit, de a sok nehézséggel küzdő és nyomorban sínylődő* helyi ipart nem pártfogolja. A pénz idegen kézbe vándorol s nekünk ismét csak egy szomorú tapasztalat marad, hogy helyi érdekeink igen sok esetben s talán leg- többnyire figyelmen kivül hagyatnak. A nagybányai múzeumból. A valóságon kezdve a dolgot, még ugyan mustármag ez a mi múzeumunk, de hisz megvagyon Írva a Könyvek könyvében, hogy j»legkisebb ez minden fák között, de ha rnegnől, óriás lesz a többiek fölött s az Ég madarai eljönnek és fészket raknak reája« stb. Ilyen nagyreménvnyel vagyok én a mi kis múzeumunk iránt, egy szerény szobácskábán van ugyan összezsúfolva könyv, okmány, régi érdekes tárgyak még rendezetlenül, de hisz mindenik testvérintézet igy kezdte s hová fejlett Kassa, Szegszárd, Temesvár múzeuma 10—15 év alatt!! . .. Hát a nagyváradi?! . . . Piros pünkösd napján átrándultam ebbe a kedves magyar Birminghamba csak azért, mint Sába királynéja Jeruzsálembe, hogy lássam, igaz-e a hir, vagy csak nagyítás, hogy külön palotában ragyog ott százezer forintot meghaladó kincs?... Hisz 5—6 év előtt még csak egy hazafias lelkű, nemes szivü iparos adta oda nehány szobáját ingyen, hogy legyen hová beszorítani a felgyülemlett kegyes adományokat, ajándékokat. Csakugyan úgy jártam, mint Sába szép királynője. »A nagy álmélkodás miatt elakadt az ő lélek- zete« (Heg. III—10.) Nemkülönben az enyém is! Gyönyörű liget közepén láttam egy e czélra épült kis nevető görög épületet, 8-^10 termében szekrények — pallótól —a menyezetig s ezek tömve a kőkurszak- től kezdve napjainkig készüli, szép, érdekes, értékes, drága tárgyak, régi marhák, kincsek, ritkaságok ezreivel, a közepén pedig az üvegtetőzet a régi és újkori festészet remekebbnél, remekebb csodáira szórta a ragyogó májusi nap arany sugarait . . . Azt hittem álmodom, azt álmodom, hogy Nagybányán vagyok s a mi mustármagunk ime már igy meglombosodott . . . Hanem az egyre jobban-jobban szaporodó közönség moraja, járása-kelése magamhoz téritett s fájó szívvel bár, de egyszersmind jóleső örömmel láltam, hogyan mulat, gyönyörködik Nagyvárad művelt közönsége piros pünkösd napján — — saját szép művében, Igen, mert ez legnagyobb részt a biharvármegyei nagyközönség hangyaszorgalmának, hazaszeretetének, kifinomult Ízlésének az ékesen szóló bizonyítéka. Ok is csak törött cserepeken, régi pénzeken kezdették s ime, hova jutottak! Öregek, ifjak, urinép, köznép, főpapság, főúri rend vetélkedve hozta ide adományait évtizedeken át; mikor aztán már-már kiszorult a derék hazafias szabó házából a sok kincs miatt, pár ne mes gondolkozásu, áldozatra kész főpap nagy áldozattal szentélyt emelt őseink drága emlékeinek s most az ősök derék utódai százankint, ezereukint lelkesednek őseik emlékein a nagyváradi szép múzeumban . . . Hát aztán — ez a nagybányai muzeum? kérdi talán egyik szives olvasó, ha e sorokat esetleg figyelemre méltatta ? . . . Igen ez, mert a mi közönségünk is szépen halad azon az utón, mely kétségen kivül ily eredményre ily szentélybe fogja őt vezetni, mint a nagy Biharország művelt népét vezette volt a múltak, az ősök megbecsülése, szerelte. Alig egy éve, hogy nehány lelkes férfiú és nő, kezdette össze hordogatni Nagybánya és Kővárvidékének emlékeiből a töredéket, morzsákat, . . . s ime már hatszázat messze túl haladott tárgy szorong a biztos födél alatt, melyet a derék, hazafias Minorita rend engedett át az alakuló muzeum-egye- sület czéljaira, addig is, mig, mig . . . folyt. köv. a muzeum szép épületében. — Mert, hajh sok érdekes és értékes dolog hever, lappang, hányódik, kallódik itt a hegyek, völgyek rejtekeiben. sok nemes szív dobog itt is Kővárvidék derék lakossága között, kik nem maradnak el a nagybányaiak mögött, mikor arról van szó, hogy derék őseik, apáik, szüleik emlékét megörökítsék, megszenteljék valamivel, a mi különben is alig kerül nagy áldozatba. Hisz majd minden családban hever valami ócskaság a padlás rejtekében, vagy a leveles láda fenekén, mi otthon elkallódik lassan-lassan, a múzeumban pedig hosszú időn át beszélni fogja az egyén, a család jó hírnevét és áldozatkészségét és tanítani fogja az utódokat ezer és ezer dologra, amit mi nem tudunk, amiről mi nem is álmodunk. Miért? Hát mert mi még nem látjuk összehordva, mint az utódok látandják. * Hogy az ember mikép juthat érdekes dologhoz, ime mulassa meg ez az alább közlött irás, melyet id. Husovszky József úrtól kaptam egy csomó régi, de érdekes irka-firka között : Laus Deo Semp. 1601. (.Dicsőség az örök Istennek.) En Baranyai Szabó Peter Cassan lakozo. adom. mindeneknek tuttara az kiknek illik, hogj ennekem az. megh holt feleségemről. Sárhaiu Sophia reszeben az eő megh holt Atia fiairól mind Atiaj részből, mind penigh. Szombatban az minemü Attiafiai megh holtak, ugj mint Sarhaiu. Tamásról, es Balogh. Jánosról. Ezek az marhak az, kiket kegielmetek előtt elő szavazok. Elseőben. ugi mint Sarhaiu Tamásról. Jutott 1 Messelies eszüst pohár. 1 Arany göreő. 2 Ezüst kalann. Az Után ismét az második szemeljről. ugj mint Balogh. Janosrul Jutott az én feleségem reszere. Sarhaiu Sophira. Elseőben Jutott fr. 18. 4 Aranj forintt. Jutott ismét égj mente, melj mentet beö- csültek fr. 15. 1 Arany Gyűrő, meljben vagion 3 Aranj forint. 1 kertie (?) Ismét melj mast ér fr 4. k „NAGYBANYA ES VIDÉKÉ" tárczája. A Rozsályon. Nagybánya regényes vidékének egy újabb gyönyörű részletével ismerkedtem meg a napokban. Délután 3'/2 órakor indultam három társammal a Rozsály felé. Szép derült idő kedvezett. A fernezelvi utón balról bükkerdő árnyékában haladtunk, a hegy oldalán harangvirágok és gyüszü virágok bólintgattak kék és sárga kelyheikkel; jobról a Fernezely kristály- tiszta pataka szaladt, néhol nagy sziklákba ütközve. Eljutottunk a kies Romána völgyébe. Változatos domborulatok, mind diluvialis képződmény. Szénát takartak a réteken, mi balzsamos illattal töltötte be a léget. Firizán egy szekeren több gyermeket láttam, az egyiknek oly gyönyörű arcza volt, hogy Rafael azt választotta volna az angyal képéhez. 5 órakor a Blidárpatakot balra hagyva, bekanyarodtunk a Feketepatak oldalára. Valóban feketének látszott a sürü bükkfáknak árnyában, mely minket is feltiditett. A patak zu- hogására és habjainak tánezoló szökdelésére a mi 10 literes bőrös kulacsocskánk is kedvet kapott folydo- gálni. Vagy talán örömkönnyeket hullatott, hogy rég nem tartalmazott ily üditő nedűt. A feketepalaki erdészlaknál könnyítettünk kö- nyein, letelepedés után nagy áldomást tartva. S hogy ne érzékenyüljün el ismét drága kulacsunk, utitársam beállította a patakba. A hidegviz-kura segített a síráson. A bor mellett jól esett a 8° forrásvíz is. Felültünk a kocsira és folytattuk utunkat mindenütt bükk erdőkön keresztül. Gyakran találkoztunk szenet hordó szekerekkel. Egész Izvoráig til-tul széntől feketéit az ut, mely jó karban van tartva, de később nagyon meredek. A tavak kímélése miatt, de változatosság kedvéért is le szállottunk a kocsiról és gyalog kapaszkodtunk a lejtőre. Mellettünk vonulnak el sziklafalak, találkozunk hármas lépcsőzetes viseséssel; néhol a földi eper piros bogyói kínálkoznak. Oldalról lezuhogó patak előtt sziklatömeg és letört bükk fatör2s, mintha útját akarnák állani. Ismét egy hatalmas vízesés, melyet háznagyságu szikla két ágra szakit. 7‘/2 órakor jobra maradt a Feketepatak. A kanyarulatnál 9G°-n vizet ittunk a csörgőből. 73/4 órakor elértük az Izvorát (930 m. a tenger felett). Ez néhány faházból és istálóból álló tanya. A kincstár tulajdona, de szivesen szolgál menedék helyül a kirándulóknak. Az épület mellett különböző ujnyi nagyságú tömérdek fenyőfácskáknak az iskolája. Az erdőben már vannak nagy számmal 30 éves fenyőfák, melyeket még Sz. A. ültetett. Most már a bükfákra és nyírfákra kivan mondva az enyészet. Másnap láttam ezeket kérgöktől megfosztva; helyet kell engedniük az uj nemzedékeknek a fentemlitett iskolából. Izvora (források) megfelel nevének mert itt sok pataknak van születéshelye. Északról kéklő kerettel vonják be az óriás panorámát a mármarosi bérezek. Sajátszerü csillogása, izzása az égnek remek esti hangulatot fejez ki. Kissé tovább menve, disznó ólat pillantottunk meg, kivilágítva. A disznópásztor tüzet rakott, hogy éjjelre meg ne fázzék, nem pedig azért, mintha a disznók sötétben meg sem találnák szájukat. Udvarunkon a csurgó kellemes csörgedezése szinte álomba ringatja az embert. Feküdjünk le, mert holnap jókor kell felkelni. Igen, ha tudnánk aludni. Eszembe jut a latin közmondás superflua cautella non nocet = nem árt a felesleges elővigyázat. Nekünk megártott. Nagyon tüzeltet- tünk. Éjjel ugyan meg nem fagytunk, de csaknem megfőttünk. Mindazon által négy óra előtt felkeltünk. Itt élveztük a nap gyönyörű felkeltét Keletre e Guttin, tőle jobbra a Czibles, balra a Popiván kéklett. A csörgő vizében való mozsdás és jó tehéntej bő élvezete után, 4 órakor itt a tövénél indultunk a Rozsályra. Egy oláh erdőkerülő volt a vezetőnk. Először erdőben vitt utunk. Egyszer csak medvebőgés hallik. Erre még egy erősebb. Én csak hallottam, társaim látták is a hangyászmedvét. A história ez: a medvefiók megijedt m tőlünk, az anya szintén tudtára adta, hogy meneküljön, mert ravaszul leleményes az ember. Azután térdig érő nagyon harmatos fűben gázoltunk. A réten til-tul nagy kövek, köztük egy óriás malomkő, egy nagy sziklalömb mellett juh-tanya. Már lehetett Mármarosba látni; a nagy erdei rétet, mit vezetőnk Pojána lui Stefán (István-r étnek) nevezett. Feltűnt a Feketepatak vize, azután még mélyebben kígyózott a Mára vize. 6 órakor elértük a Rozsály tetejét a mérnöki jelvénynél (1300 m. tenger színe fölött.) Lejebb tehéncsordával találkozunk, itt a piramis közelében lovak legelnek. Lenta völgyben jobbra Fernezely terül el, mélyen alattunk van rengeteg kéménye füstgoNAGYBÁNYA ÉS VIDÉKÉ
