Nagybánya és Vidéke, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1899-08-20 / 34. szám
(2) 34. szára. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE. 1899. augusztus 20. Gergely Károly hirtelen halála megdöbbentette egész városunk lakosságát, a jószivü embert, az egész lényegében igazi papol, a komoly gondolkozásu és mégis meleg kedélyű tudóst, mindenki szerette, a ki csak ismerte. A veszteség nagy a családra, társadalomra, egyházra nézve, de nagy hazánkra nézve is, mert a magyar tanügyi irodalomnak avatoltabb tollú munkása alig volt ő nála. A részvét megnyilatkozása városunkban általános, a középületeken gyászlobogók lengenek, a ravatalt beborították koszorúkkal, a részvétlátogatások egész serege veszi körül a családot. Az egyháztanács már 17-én d. u. tartott gyűlésében kimondotta, hogy nagy halottját az egyház- község költségén temeti el, s nevére alapítványt létesít. Az elhunyt jeles férfiú életrajzát a következőkben adjuk : Gergely Károly, — kinek életét egyes irók sok tekintetben találóan hasonlítják, Bőd Péteréhez — 1837 január 8-án született Halmiban Ugocsumegyében. Atyja Gergely György gazdatiszt volt gróf Haller birtokán, anyja Tegze Lidia. Midőn a grófi uradalmakat a szatmári káptalan megvette, Gergely György nem akarta ősei hitét elhagyni, e miatt tiszttartói állását elvesztette és nemsokára elszegényedett, Károly még atyja életében elvégezte a fertős-almási elemi iskolákat, de atyja korán elhalálozván, nem volt a ki a tudni vágyó gyermeket tovább iskoláztassa, igy akarata ellenére gazdálkodóvá lön, s mint egykor Előd Péter, Gergely Károly is földmiveléssel töltötte idejét, de a kisbirtok művelése közben is folyton olvasgatott, népdalokat, meséket gyűjtött, sőt még elemi iskolás korában ő maga irt Fertős-almáson húsvéti köszöntő verseket, melyek máig is fennmaradtak azon a vidéken, az önlöződő gyermekek ajkán. Végre is tudományszomja és ismerősei sarkalása folytán 19 éves korában Sárospatakra ment, hol egy év alatt az első és második osztályról lett sikeres vizsgálatot, sőt még ugyanazon év vacatiójában a szatmárnémetii ref. gymnasiumban a III. osztályról is. A IV. osztálynak Szatmáron már rendes tanulója lett s úgy tanárai, mint társai szeretetét szerénységével és kiváló lelki tulajdonságaival megnyerte. Kenyerét tanítással kereste s nem egyszer ő küldött segítséget haza szegény édesanyjának s testvéreinek. Tanulmányait a szatmári kalh. gimnáziumban folyt, tta s ott 1862-ben mindenből kitűnő eredménynyel tette le az érettségi vizsgálatot. Ezután a debreczeni főiskolába ment, hol három szakot, a bölcseletit, jogit és theologiait végezte s 1866. nov. 11-én e három szakon előforduló 3H tudomány mindegyikéből kitűnő minősítést nyert. A főiskolai felsőbb tanuló ifjak ö íképzőkörében is kitűnt a nagyeszű fiatalember s több Ízben pályadijakat nyert. Így Schiller »Búvárjának« műfordításáért 8 aranynyal tüntették ki. Ugyancsak az önképzőkörben kezdte meg — Györy Vilmost megelőzve — a Frithiof monda fordítását is egyik barátjával Szél Farkassal. A körnek főjegyzője s a kör lapjának szerkesztője volt. A kápláni vizsgálat letétele után 1867-ben, a csendes természetű és kevéssel megelégedni tudó férfiú szülőföldjére, Ugocsába ment lelkésznek, egy igénytelen kis faluba, jeles tanára Révész Imre hasztalan kecsegtette külföldi ösztöndíjakkal, Gergely Károly a tivadari lelkészi állomást elfogadta s egy év múlva egybe kelt Dr. György József máramarosmegyei főorvos leányával Ilkával, a nagynevű György Aladár és Endre testvérével, kikhez őt már régibb barátság kötötte. 31 évet élt együtt nejével zavartalan családi boldogságban, büszkeségét és reményét képezte György nevű egyetlen fia, aki kiválló tehetségű atyja nyomdokait követi s szüleit méltán annyi szép reményre jogosította fel. Ugocsában a megyei iskolatanács, egyházmegyei jegyzőség teendőivel bízták meg, majd a néptanítók póttanfolyamán, mint tanár működött eredményesen. Az ő nevéhez fűződik az ugocsai takarékpénztár megalapítása. Közben tanfelügyelőnek is kiszemelte a kormány, de ő ez állást nem fogadta el, hanem Tivadarból Í873-ban Szatmárra ment gimnáziumi tanárnak, a classica philologia és a magyar költészeti tanszékre s ott nemsokára az intézet igazgatója lelt, ezen minő égben tevékeny részt vett a convictusnak, valamint a nyugdíj és gyámintézetnek szervezésében. — Egyes iskolai- és közünnepélyeken tartott beszédeivel elragadta a szatmári közönséget s annak kedvelt szónoka volt. Egy barátjával Rácz Károlyi yal ünnepi legátusok számára közkedvelt beszédkötetet is adott ki. Megírta a gimnázium történetét. A Szamosnak társszerkesztője, a nőegyletnek titkárja volt. 1877-ben a tiszántúli egyházkerület a debreczeni collegiumba tanárul választotta meg, s itt működött 1881-ig. Óriási munkásságot fejtett ki, bizottságok, jegyzői teendők, hírlapok igénybe vették idejét, s e mellett a százakra menő dolgozatokat a legnagyobb gonddal nézte s javítgatta át. Jelentékeny részt vett vallási és tanügyi vitatkozásokban s a tanterv revisio kérdésének megfejtésében, tanügyi javaslatokat készített, felolvasásokat tartott,’ tanárkodott a gazdasági és kereskedelmi iskolákban is. A tiszántúli ref. tanáregyesület egyhangúlag jegyzőjévé választotta s annak ügyeit a legnagyobb lelkesedéssel és buzgalommal vitte. S e mellett hozzáfogott a classica philolog'iai tanárvizsga letételéhez, százféle teendői melleit forgatta a poros, apróbatüs classicusokat. 1883-ban ezt a vizsgát is kitűnő eredménnyel letette, de már akkor krassói pippi választották. A zajos, izgatott és munkával túlterhelt debreczeni élet után egy csende.s kis falu kathedrájára vágyott, s hasztalan hívták, marasztalták, Révész Bálint püspök hiába kérte őt meleghangú leveleiben, Gergely Károly elfogadta a zaklatott debreczeni tanárság helyett a krassói nyugalmas paróchiát s beköszöntő beszédében őszintén kitárta szivét: »Egy dolgot kértem az Úrtól, most is azont. kérem, hogy lakhassam az Urnák házában életemnek minden idejében.« Krassót az ő szeretetteljes és tevékeny lelkipásztorkodásával valóságos Boldogházává varázsolta, úgy hogy a község hálából díszpolgárává választotta meg. 1887-ben a nagybányai ref. egyház választotta meg egyhangúlag lelkészévé. Itt is ugyanaz a tevékeny szellem hatotta át, mint az előtt egész pályafutásán. Egyházát anyagilag és szellemileg felvirágoztatta, a híveket testvérekként összetartotta, az egyházi ügyek iránt az érdeklődést felkeltette és ébren tartotta, különös érdeme a vallástanilás intensivebbé tétele és az egyház anyagi megszilárdítása. Itt irta pályadijat nyert jeles tankönyveit előbb az elemi iskolák számára, majd | az utóbbi időkben a gymnaziumok részére, irt ő ma- ( gyár történetet, hittant, 'erkölcstant, egyháztörténetet ; s legutolsó munkája az összehasonlító vallástan, mely tankönyv-irodalmi működésének koronáját képezi. Levéltári kutatásainak eredményeként sok értékes irodalmi régiséget feltárt s megismertetett. Temetési imáit, gyakran költemény alakjában irta meg. Legutolsó ilyen költészeti müve volt az a fohász, a mit Nyirő Sándor felett tartott. Városunk közügyeiben, társadalmi mozgalmainkban, az egyleti életben mindenütt ott találjuk őt szeretetteljes érdeklődésével és vonzó, lekötelező modorával. Lapunknak állandó munkatársa volt s czikkei sohasem tévesztették hatásukat. Mint egyházmegyei főjegyző, kerületi képviselő, levéltárnok, mint az áll. polgári leányiskola gondnoka, továbbá mint számos egyletnek, köztük a philologiai, történelmi társulatnak, országos tanáregyesületnek tagja, lelkészi teendői mellett is bizony igen el volt foglalva, reá bízták az egyházmegye történetének megírását, ezt azonban már teljesen nem fejezhette be. Ennyi, emberi erőt túlhaladó teendő mellett is azonban szakított időt a cura pastorális gyakorlására, nemcsak híveit látogatta, de érintkezett a másfelekezetüekkel is, a társaságban kedélyes volt és közlékeny, egész lel- külete vonzó és lebilincselő hatású. És most mind ennek vége. A tevékeny férfiú élettörténete hirtelen befejeződött a sors elvágta életfonalát középen, az emelkedés legszebb idején. Abban a szelíd tekintetű gondolkozó főben mennyi szép szellemi kincs rejlett s az a tollforgató kéz mennyi gyönyörűséges dolgot írhatott volna még. Egy a vigaszunk, hogy nem élt hiába, annyi jót tett, a mennyit csak tehetett s szellemi alkotásai megszerezték nevének már itt az életben a halhatatlanságot. Gergely Károly művei. 1. Schiller: Búvár. Tégner : Frithiof monda VIt. ének. Anakreon dalai. H ratius rdái. (60-as években a »Hortobágyban«.) — 2. Hör. I 3. od. (ebr. ev. ref. gymn. Értesítő. 1878.) — 3 A »Szamos« állandó munkatársa és társszerkesztője volt Irt ebbe beszédeket, költeményeket. 1882. — 4. Goethe: A sas és a galamb. — 5. Czik ek és költemények. (Protestáns lap. Sárospataki Lapok.) — 6. A gymnasiumi vallás tanításról. (Tiszántúli ref. középisk. Évk. 1879.) — 7. őszinte jóbará i viszhang a prot, középisk. ügyéről. (Tan. Egyl. Közi. 1881.) — 8. Goethe és a Faust vallásos erkölcsi jellemzése. (Egy. Phil. Közi. 1886. 13—20.) — 9. Az ó kori színmű költészetről. (NB. és Vid. 1889. 15. 16.) 10. Egyházi beszédek ünnepkövetek számára. (Debreczen 869.) —11. Deák Ferencz emlékezete. (Beszéd. Szatm. 1876. Ezer példányban kelt el a tanári gyámintézet javára.) — 12 A gymnasiumi vatlástanitás módszere. (A tiszánt. tan. egyl. 100 írttal jutalmazta.)— 13. A keresztyén egyh. történelme. (Pályadijat nyert, Debreczen 1888.) — 14. Életrajzok a magyar nemzet történetéből. (Pályadijas. Debr. 1887. 6. kiadás.) — 15. A magyar nemzet története. (Pá- lyadias. Debr. 1887.) — 16. Keresztyén hittan. (Pályadias. Debr. 1812.) — 17. Keresztyén erkölcstan. (Pályadijas. Debr. 1892.) — 18. Keresztyén egyháztörténelem. (Pályadijas. 1892.) A 13—17. sz. a. álló müveket Kovács Lajos debr. tanárral együtt irta — 19. Harangszentelési emlékkönyv. (Nagybánya 1892.) — 20. Félszázados emlékiratok a vegyes házasságról. (Szat- rnár 1892.) — 21. Szerkesztette a tiszánt. ref. középisk. tan. egyl. Évkönyvét. 1878—1881. — 22. Hun skytha ábéczé és miatyánk Nagybányán. (NB. és Vid. 1895. nov.) — 23. A nagybányai ev. ref. egyház története, »Nagybánya és Környéke« czi ti turista könyvben. — 24. Kongrua. Kongruácska. — 25. Czikkek a Debreczeni Prot. Lapok, Tanítók lapja, Beformátu- sok Lapjában. — 26. Szerkesztette a nagybányai ev. ref. egyházmegye jegyzőkönyvét. — 87. A nagybányai ev. ref. egyházmegye monográfiája. (Kézirat.) Összehassonlitó vallástan. (Nagybánya 1899.) A család a szomorú esetről következő jelentést adott ki: Alulírottak az összes rokonság nevében is mély fájdalomtól megrendült szívvel tudatjuk, hogy Gergely Károly, a nagybányai ev. ref. egyház lelkipásztora, életének 62-ik. boldog házasságának 31-ik s lelkipásztorkodásának, illetőleg tanárságának 32-ik évében, e hó 17-én délután 2 és fél órakor, rövid szenvedés után, szivszélhüdésben, hirtelen elhunyt, a legnagyobb családi boldogság után, mérhetlen gyászt és vigasztalan bánatot hagyva mireánk. Drága halottunk földi részeit e hó 19-én délután fél 4 órakor helyezik a templomban tartandó gyászistentisztelet után a helybeli egyházi sirkertbe örök nyugalomra. Nagybányán, 1899. aug. 17-én. Béke hamvaira! Özv. Gergely Ká- rolyné sz. György Ilona neje, Gergely György fia, Gergely Pál, özv. Illyés Ferenczné sz. Gergely Éva, Farkas Mihályné sz. Gergely Ilona testvérei, György Aladár, György Endre, Farkas Mihály, Nagy Gyula sógorai, Jaskó Károlyné sz. György Etelka sógornője, családjaikkal együtt. Az egyház hivatalos gyászlapja következőleg hangzik. A nagybányai ev. ref. egyház gyászbaborultan a legmélyebb fájdalommal jelenti szeretett lelkészének Gergely Károly urnák a nagybányai egyházmegye főjegyzőjének, a tiszántúli egyházkerület képviselőjének, Nagybánya város képviselőtestülete választott tagjának, Krassó község díszpolgárának, Tivadar és Krassó községek volt lelkészének, a szatmári ev. ref. gymnasium, majd a debreczeni ev. ref. főiskola volt tanárának folyó hó 17-én, délután fél három órakor történt gyászos elhunytát. Megváltónk hűséges meg- dicsőüit szolgájának földi részeit folyó hó 19-én, d. kozó tervezgetéseket, melyek pedig más alkalommal pírba vonták arczát s fájó irigységgel töltötték el szivét. A legkellemesebb érzéssel konstatáltam, hogy házam úrnőjének lelkivilágát valami láthatatlan kezek kicserélték s a haszontalan és hivságos, de főleg költséges vágyakozások helyett inkább a komolyabb törek vések felé irányítja figyelmét. Utóvégre is, gondolám, a főzés és harisnyakötés mellett a lélek is megkívánja a maga szórakozását s igyekeztem én is érdeklődését fokozni a nőegyletek iránt, melyekről jól tudtam, hogy nem a buzgó és kötelességüket hűen teljesítő tagoknak költséges, hanem a t. nagyközönségnek. Még mindig jobban járok igy, mintha teszem a versírásra adná magát. Feleségem tehát a közügyek terére lépett. Valami menhely egyesületnek lett legelőször is választmányi tagja s én ez alkalommal kitüntető kézcsókkal üdvözlőm. A reákövetkező héten újabb megtiszteltetés érte. Az árva leányok kiházasitó nőegylete választotta meg alelnökévé. Az az öröm, mely szivét el löl té, szinte leírhatatlan volt, legfölebb csak az én megelégedésemmel versenyezhetett az. A harmadik héten, a negyedik héten ismét újabb és újabb megtiszteltetések a legkülönbözőbb nőegyesületek részéről. Úgy hullottak a kitüntetések, mint őszszel, szélfuváskor a kajszin- baraczk. Egyszerre azonban a legsiralmasabb fölfedezéssel azt vettem észre, hogy a feleségem nem az én feleségem többé, hanem a nőegyleteké. A villásreggeli idejét választmányi ülések töltötték ki; ebédeim igen gyakran az igazgatósági üléseken kallódtak el; vacsorára pedig a női ki ib pezsgő élete csak épen annyi időt hagyott fönt, hogy házam úrnője rántott levesekkel sanyargathassa az urát. Nem sok fejtörésembe került kiszámítanom, hogy a nöegvletekre rövid id,ő alatt (iz kilót ráfizettem. Ennyit fogytam ugyanis és legnagyobb rohamossággal. Az sem sok fejtörésembe került, hogy belássam, hogy ha ez tovább igy tart, elfogyok lassan, mint a gyertyaszál. Ijedten ajzódlak föl gondolataim : Ne ily halált, ne ily halált nekem ! Jónak láttam életjeit adni magamról s tudomására hoznom, hogy nemcsak nőegyletek vannak a világon, hanem itt vagyok én is. — De kedvesem! A közbizalom.... a társadalom iránti kötelességek. — Itt van cserébe az én közbizalmam ! — Lehetetlen, lehetetlen ... Ha most vissza- vonulnék, midőn a felvirágoztatás útjára juttattam egyleteimet, mit mondanának felőlem ? — Virágoztasson fel most engem ! jegvzém meg fagyos cinizmussal. — Azt kívánja, hogy visszavonuljak ? — A leghatározottabban azt! — A leghatározottabban nem! feleié dacosan. Mit tehettem, kénytelen voltam kompromisszu n terére lépni s a kibontakozásra alkalmas formulát keresni. — Ha visszavonul, megyünk nyaralni! bonto- gatám a mézes madzagot. — Hová? kérdezte simulékony, lágy hangon. — Erzsébetfalvára. Kedvetlenül bigygyesztelte föl ajkait. — Siófokra! mondám emelkedettebb hangon. — De nem kívánja, hogy minden egyesületemet ott hagyjam ? — Mindet! — De mikor úgy a szivemhez vannak nőve? — A magas Tátrába? szóltam még emelkedettebb hangon Arcza gyerekes örömben ragyogott, de úgy látszott, mintha mégis fájna a válás a közügyek dicsőségteljes terétől. Eszembe jutott, hogy a jövő hónapban úgyis katonásdit kell majd játszanom a nagy manővereken, minden aggodalmaskodás és szivszorulás nélkül csavartam tehát egyet az archimedesi csavaron: — Megyünk tengeri fürdőre! Elérzékenyülve, meghatottan ennyi nemesszivüséglül borult kebelemre s tette meg ünnepélyes lemondó nyilatkozatát. Másnap húsz nőegyesület a legnagyobb sajnálkozással konstatálta, hogy egyik legbuzgóbb tagja vonult vissza a működés teréről. A tengeri fürdőzéshez szükséges toalettek szorgos munkálkodás után épen elkészültek, a padlásról lekerült kuíferek épen útra készen állottak, midőn a már jól ismert ama bizonyos derült égből lecsapott a villám. Megkaptam a behívót a nagy manőverekre. A hadügymiszter pedig jól teszi, ha hamarosan nem kerül a feleségem szemei elé! Égly Mihály.
