Nagybánya és Vidéke, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1899-08-20 / 34. szám
Nagybánya, 1899. Augusztus 20. — 34. szám. XXV. évfolyaní^------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------—-------------------------------------------------------------------------------------------------------_-------------TÁ RSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEG-JELE3STIK: lv£II^lDE2>T ‘V.A.S-Á-IRIíT.AJF. Előfizetési árait: Egész évre 4 frt. Fél évre 2 frt. Negyedévre 1 írt. Eg^szkirrár a 10 kr. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 24ő-ik szám alá — küldendők. Nyilttér soronként ÍO kr. Ünneprontás. Augusztus 15-ike, máskép Nagyboldogasszony napja a naptárban veres betűkkel van nyomtatva annak a jeléül, hogy e nap nem közönséges, hanem a többi napok fölé emelkedő olyan nap, melyet magyar nyelven ünnepnek nevezünk. Ünnep e nap még pedig a szónak nem egyszerű értelmében, a mennyiben nemcsak vallási, hanem a hozzá fűződő történeti eseményeknél fogva magyar nemzeti ünnep is egyszersmind. Minden magyar ember jól tudja ugyanis, hogy az Isten kegyelméből immár 900 esztendőt ért magyar királyság eredete e napra vezethető vissza, mert első nagy királyunk, Szt. István Kr. u. az ezredik évben e napon koronáztatta meg magát a II. Szilveszter pápától ajándékba kapott koronával. És harmincznyolcz évvel később ugyancsak e napon ajánlotta fel országát és nemzetét Szűz Mária menyei pártfogásába. És ettől az időtől kezdve hagyományos tisztelettel, a hazafiui érzületet vallási buzgósággal párosítva ülték meg e napot jámbor őseink. Sőt meg ülik még ma is mindenütt, a hol a múllak emlékét tiszteletben tartják s a hol ezenkívül tekintettel vannak a vallásos érzelem ápolására is. Sajnos, mi úgy látszik nem tartozunk ezek közé. Városunk az újabb időben nevezetes kezd lenni arról, hogy a vallásosság fejlesztésére rendelt, tehát magasabb czélokat szolgáló ünnepeket nem igen szokta az azokat méltán megillető figyelemben részesíteni. Hisz nálunk történt egy pár évvel ezelőtt, hogy törvénybe iktatott nemzeti ünnepünkön Szt. István napján többen, köztük hatósági alkalmazottak nyilvános helyen szolgai munkát végeztek. Nálunk történt és pedig nem olyan nagyon régen, hogy egyik országos vásárra a kereskedők deszkasátraikat a munka- törvényről szóló országos törvény durva megsértésével vasárnap állították össze. És az illetékes hatóság mind a két esetben csak nagy későn tett intézkedéseket a botrány megszüntetésére. Ilyen körülmények között alig lehetett remélnünk, hogy Nagyboldogasszony napja, mely az idén épen a hetivásárok kitűzött két napja közül az egyikre esett — igazi ünnepként fog megtartatni városunkban. De viszont arra sem voltunk elkészülve, hogy ez ünnepen olyan bántó közönynyel találkozunk, mint a minővel valóban találkoztunk. Csak két dolgot akarunk itt megemlíteni, mely az ünneprontó tények közül különösen magára vonta figyelmünket. Az egyik a hetivásárnak a szokott mdóon, minden megszorítás, vagy korlátozás nélkül való megtartása. Nem ismeri az emberi lélek természetét, a ki azt hiszi, hogy ünnepelni vásári lárma mellett is lehet. A szívnek ahhoz, hogy ünnepi hangulat ébredjen benne* hogy az elmélkedés és ima szárnyain a mindennapi élet gondjai fölé emelkedjék — csendre, nyugalomra van szüksége. A vásári zaj, a kufárkodás, az adásvétel alkalmával egyes embereknek meg-meg- nyilatkozó kapzsisága, a korcsmákból kihallatszó éktelen kiabálás — csak földies érzelmeket kelt a közönségben, pedig haldokló századunknak úgyis az a legnagyobb hibája, hogy az idealizmus teljes leszorításával csupa anyagi érzelmeket és gondolatokat hozott felszínre. E sorok írója egy nehány évvel ezelőtt egy városi közgyűlésen indítványt tett arra nézve, hogy ha a hetivásár az esetben, ha ünnepnapra esnék, úgy mint hazánk legtöbb városában már régen szokásban van: tétessék át vagy a megelőző, vagy a következő napra. E javaslat akkor, daczára annak, hogy egy év folyamán mindössze két vagy három hetivásár áttételét involválta, egy szótöbbséggel megbukott és a napirendről levétetett. Azóta mintegy két év telt el; vájjon ez a két év nem változtalta-e meg a képviselőtestület tagjainak nézetét any- nyira, hogy belássák, miszerint e kérdést nem a kényelem vagy puszta anyagi érdek, sőt még csak nem is az egyoldalú felekezetiség, hanem sokkal magasabb a szigorú vallásosság szempontjából. A másik még kiállóbb megsértése volt az ünnepi hangulatnak az a bírói tárgyalás, mely a helybeli járásbíróság intézkedéséből kiszállásolásokkal, helyszíni szemlével e napon Felsőbánya határában tartatott. Országos törvényünk van rá, hogy a saját ünnepén senkit Á „NAGYBANYA ES VIDÉKÉ” tárczája. Bárányfelhők. A mi józsefvárosi kis tanyánknak nincs párja a világon. Ami szenzáczió történik a fővárosban, az mind a mi utczánkban, a mi házunk előtt zajlik le. Oly gyönyörűen sehol sem törheti ki valaki a lábát, mint épen a mi utczánkban, melynek évek óta fölfejtve, halomra dobálva hever kövezete. Az esti órákban pedig a mi utczánk valóságos aziluma a sors üldözöttjeinek, kik jól tudják, hogy utczai lámpásaink a milleniumi kivilágításkor égtek utoljára. S mondhatom. hogy aranyórát oly ügyes kezekkel még talán a párizsi kiállításon sem fognak eltüntetni, mint ahogyan a mi utczánk menekültjei eltüntetik. Tapasztaltam ezt az én órámon, amely pedig csak vasból volt. A mozgalmas életet feles számmal tarkítják a vilrioldrámák is, hiszen a mi utczánk olyan poetikus hely. Két hatalmas akácz terjeszt benne mámoritó, részegítő illatot s bizonyára ez a részegítő illat az okozója, hogy az akáczok törzsei tele vannak vésve gyuladozó, vérző szivekkel s leánynevek egész sokaságával. Nagy vonásokban odavetett rajzomat még azzal kell kiegészítenem, hogy ez az utcza akkor látta az utolsó rendőrt, mikor egyik házában Thaisz vo't főkapitány megszületett. Ebben a barátságos s mozzanatos életű utczában emelkedik a mi házunk. Amolyan fiókemeletes ház csak, de meghitt, kedves, bizalmas fészek. Rózsatőknek kellene nyiladozniok az udvaron, de nem nyiladoznak, mert a lakók a rózsákat úgyis elhordanák; annál több rozmaring s muskátli nyílik az ablakokban s a verklis a mi kapunk aljában játsza legmeghatóbb, legérzékenyebb dalait. Művészete a mi kapunk aljában egész a megrikatás nívójáig emelkedik. S azután a partájok. Ölen vannak csak, de mindenik család kedves és szeretetreméltó. Mintegy testvéries érzést fakaszt közöttük az a közös tudat, hogy pontosan egyik sem fizeti meg a házbért s innen van talán az a szerető gondosság is, melylyel egymás életét megfigyelik. Oh, előttünk nincs titok. Mi jól tudjuk, hogy ki mit reggelizett, mit ebédelt, mit vacsoráit; kit szidott meg az ura és ki szidta meg az urát? Azt is tudjuk, hogy melyik asszony mikor, hova s minő szinü ruhában fog menni. Sőt azt is, hogy esetleg hova és minő derékban akart elmenni. Ezen sikerült bevezetés után most reátérek rövid elbeszélésem tárgyára. A télen történt, hogy egy nagy elite-bál alkalmával azt kérdeztem meg a feleségemtől, hová szeretne inkább elmenni, az elite-bálba-e vagy pedig a nyáron majd fürdőzni. — Bálba is, fürdőzni is 1 hangzott el a gyors és merész válasz. Ez a válasz pedig azt eredményezte, hogy vihartárgyalásra megidézni nem szabad. Azok pedig a kik e tárgyalásra, vagy helyszíni szemlére beidéztettek —- tudomásunk szerint — legnagyobbrészt kalhoiikusok voltak, tehát olyanok, kikre nézve Nagyboldogasszony napja nemcsak nemzeti, de vallási szempontból is ünnep. És ha csodálkozunk azon, hogy épen a törvények őre követ el ily törvénybe ütköző cselekményt, még jobban csodálkozunk azon, hogy a be- idézeltek s jobbára törvényludó egyének között nem akadt egyetlenegy sem, ki e helytelen eljárás ellen tiltakozót és a kiszállásról tisztán az ünnepre való tekintettel elmaradt volna. Nem azért mondjuk el itt ezeket, mintha bárkit is sérteni akarnánk. Távol van tő ünk. Mi csak e jó ügy érdekében szólaltunk föl s e sorokkal csak figyelmeztetni akarLuk azokat, kik állásuknál, tekintélyüknél fogva jó példaadásra vannak hivatva, hogy a jövőben, hasonló esetben se feledkezzenek el arról: mivel tartoznak az Istennek, mivel az embernek. Mert az ünnep nem csak az Istenné, hanem — mint föntebb mondottuk — az emberé is. A mi a sivár, kietlen sivatag vándorainak az oázis, az az ünnep a mindennapi élet küzdelmeiben kifáradt hálaadónak. A ki ezt megrontja — ellensége a vallásos embernek, ellensége a társadalomnak. Lakatos Ottó. Gergely Károly. Csütörtökön délután J/2 3 órakor megszólalt a ref. torony nagy harangja. Bánatos kongása szomorúan hirdette, hogy egy nemes szív megszűnt dobogni. Az aranyszavu prédikátor ajka elnémult, az aranytollu iró keze aláhanyatlott. Még kedden vígan töltötte az estét családja, ismerősei körében, szinte szokatlan jókedvvel, szerdán reggel l/2 7 órakor rosszul lett, de eszméletét nem vesztette el s bár nehezen, beszélni is tudott. Aztán állapota folyton súlyosbodott, másnap föladták a doktorok a reményt, hogy az életnek megmenthessék s csütörtökön már ott nyugszik a ravatalon, kiterítve némán, hidegen, vállán papi palást, kezében a biblia, melyből annyi szellemkincset tudott meríteni, csak az a jóságos tekintet hiányzik az arczról, mely szemeiből sugárzott ki. felhők ültek ki homlokomra s a tengeri hajók vészkürtjének hangján felelém : — Nagyon jó! Kolosszális! Nem megyünk tehát sehova sem 1 Feleségem szótlanul vált krétafehérré és temet- getni kezdett. A bosszú csiráit temetgette szive közepébe . . . Mire az utolsó hó is eltakarodott s a napfényes hegy alján a kökörcsin felütötte égszínkék fejecskéjét, szomszédaink mindenike tisztában volt már azzal, hogy hol fogják tölteni a nyarat. A telekkönyvvezetőék meg sem állnak Erzsébetfalváig; az irodaigazgatóék Siófokra mennek ; a biróékat a rangjuk a magas Tátrába viszi, a lanácsosékat Abbáziába. Házunk derék hentesmestere azonban bírja a tengeri fürdőt is. Tengeri fürdő! Asszonyi álmáknak, vágyaknak legédesebbike! Oh az az asszony, aki tengeri fürdőn volt valaha, bátran és szívesen meghalhat, mert elérte vágyainak netovábbját: a tengeri fürdőt. A hentesék már többször is voltak s az idén is mennek. Oh ez a tengeri fürdőzés be egyszerre ledöntötte a társadalmi korlátokat, melyeket egyébként semmiféle földi hatalom sem lett volna képes lerombolni. A kövér, len- haju kis hentesné de beczézgetett asszonyka is lett egyszerre, hiszen a tengeri fürdő mellett hova törpül el a magas Tátra. Erzsébetfalváról nem is szólok. E dolgok nagy álmélkodásomra és megelégedésemre csak épen a feleségemet nem érdekelték. Egykedvűen, szinte unottan hallgatta a fürdőzésre vonat-
