Református főgimnázium, Nagykőrös, 1940
11 orgiát emlegettük, amikor a Boldogult egyszerre, mélyen elfogódva elhallgatott. Majd percek nuiltán, fátyolozott hangon, Arany Széchenyi ódáját kezdte idézni: „Értünk hevült, miattunk megszakadt szív, Te, az enyészet ágyán porladó! Késő, de tartozott szent hódolat hív: Egy nemzeté, ím e hálás adó. El kelle buknunk, haj, minő tanulmány 1 Meg kelle törnöd, — óh mily áldozat! Hogy romjaidra s romjainkra hullván: Adjunk — Igaz 1 — tenéked Igazat.* E felsóhajtásban, úgy tetszett akkor, hogy benn volt a Jalsoviczky mély honszerelmének minden fájdalma és felmagasztosultsága, mely engem is magával ragadott. . . Szent páthoszát szivem soha sem fogja elfelejteni! * A Jalsoviczky Sándor tevékeny szelleme azonban korántsem merült ki a maga szorosabb értelemben vett hivatali munkakörében, hanem mint sokoldalú, müveit fő, figyelemmel kisérte a magyar kulturális élet minden nevezetesebb megnyilvánulását. Többek közt, ami különösen érdekelte: jogi oktatásunk reformját, amelynek ügyében, ahol tehette, készséggel szót emelt. Még 1937- ben, tehát már ugyancsak hajlott korában a „Főiskolai Oktatás Országos ankettjén“ egy hosszabb és igen alapos felszólalást tartott, (megjelent a Kongresszus évkönyvében) ahol újra meg újra hangsúlyozza, hogy „a hibák kiküszöbölésével és a belőlük származó bajok orvoslásával sürgős és gyökeres javításra van szükség.“ Fájlalja, hogy a politikai doktorátus terjeszkedése a jogtudományi államvizsgát mindjobban háttérbe szorítja, holott ezen, a mai divatos jogi doktorátus csökkentésével könnyen lehetne segíteni anélkül, hogy ezzel a mai rendszer bármiféle megrázkódtatáson menne keresztül. Mellőzne azonkívül a közigazgatási pályára készülőknél, (ami különösen a szivén feküdt), minden, nem elsősorban szükséges tantárgyat, de viszont kötelezővé tenné azt, ami a magyar föld ismeretét, népünk szeretetét és gondozását, — ahogy ő mondta — „egész kultusszá emelné az ifjúságban“. Felszólalása élénk visszhangot kellett a hallgatókban, s eszméi, ha a kérdés egykor megoldás elé kerül, bizonyára hatással lesznek az illetékes körök munkásságára. Alig két éve meg Szabó Gusztáv műegyetemi professzorral folytatott hosszabb beszélgetést középiskoláink reformjáról, egyrészt a humanisztikus irány fenntartása mellett, másrészt a mai örökös tanügyi kísérletek közepette: az ifjúság túlterhelése ellen. Ezzel is egy régóta nyitott sebre mutatván rá, igen sok helyes és korszerű megfigyelés kíséretében, amelyeket mindég józan és praktikus hajlam s a testi-lelki erők harmonikus fejlesztésére való törekvés jellemzett. És hogy ez a vágy mennyire áthatotta őt, hogy elvei mennyire ne u doktrinär jellegű elgondolások voltak, mutalja az is, hogy mindjárt a saját gyermekei nevelése körűi sietett őket megvalósítani. Sportra, nyelvekre taníttatta fiait,
