Református főgimnázium, Nagykőrös, 1940
12 folyton figyelve hajlamaikat, hogy amint jelentkezni kezdnek, maga is támogassa őket tettel, tanáccsal, hol egy-egy kitűnő segédkönyv ajándékozásával. Aztán megkívánta, hogy a jogot bármilyen formában, de mindegyikük elvégezze, utána külföldi egyetemeket látogassanak. És, amiben bizonyára megelőzte korát: emellett valami hasznos kézipari mesterséget tanuljon valamennyi. Az egyik például, a gazda-fia : a cséplőgép kezelését, a másik : a gépkocsi vezetését, a harmadik az asztalosságot, a negyedik meg a könyvkötői szakmát stb. stb. És pedig nemcsak félig, hanem alaposan, s egy-egy kitünőbb mester oldalán, mint Károly fia, a kultuszállamtitkár, aki a finomabb relieurmunkát a debreceni híres Dávidházi Kálmán oldalán sajátította el Minek mondjuk, hogy a proletár-diktatúra szomorú kora e tekintetben is teljesen igazolta okos, előrelátó életelveit. * Jalsoviczky Sándor emellett választmányi tagja volt a .Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesületnek“, (nagyatyja, J.Mihály már az első részvényesek közt ott szerepel), felügyelő bizottsági tagja a „Pesti Hazai Banknak.“ Szabad óráiban ráért ellátogatni a szakját közelebbről érdeklő jogi és mérnöki tanácskozásokra, a „Magyar Történelmi Társulat“, a „Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság“ üléseire, sőt ez utóbbinak munkájában soká, maga is tevékeny részt vett. Családja ugyanis, mely az Anjouk alatt kapta magyar nemességét, s a lindvai Bánffyakkal és Báthoryakkal való rokonsága kapcsán egész az Árpád-korig nyúlik vissza: mintegy kötelességévé tette a hagyományok buzgó ápolását, amikor úgyis mélységes híve volt az atavizmusnak, az öröklött hajlamok és vonások ki nem irtható törvényszerűségének. „Hiszem, mondja egy szép visszaemlékezésében, hogy az ősök tüze ott izzik minden utód csontvelejében. Szellemük körül leng bennünket; különben, amint róluk gondolkodunk, nem járná át keblünket valami titokzatos érzés, mely arról tesz bizonyságot, hogy nem haltak meg végkép, hanem szakadatlanul munkálva tovább élnek bennünk.“ — Valóban, Jalsoviczkyt a vérségi kapcsolatoknak nemcsak puszta elágazása érdekelte, hanem az a bennük lüktető csodálatos élet, mely a famíliák testi-lelki örökségein túl, már mint „történelmet mozgató erő“ jelentkezik... Ezért tekintett ö — még szélesebb körben — annyi tisztelettel ősi jogintézményeinkre, amelyek meglepő nobilitással védik a nők, özvegyek és árvák érdekeit s tartotta oly nagy horderejűnek, szinte fajunk fennmaradását biztosítónak az ági öröklés rendjét, —- az ősöktől nyert vagyon megtartásában, nemkülönben továbbörökitésében. Tehát ösztönösen és mindent a magyar fajiság és nemzeti jelleg szempontjából nézett, még a nemzetiségi és magyarosítás kérdéseit is, noha az erőszakoskodásnak soha, semmiféle alakban nem volt barátja. Sürgette, hogy a magyar történelmi családok gyermekei mentői számosabban helyezkedjenek el a Monarchia külpolitikai szolgálatában, meg a közös hadseregben, hogy ahol lehet, nagy és kis dolgokban,
