Református főgimnázium, Nagykőrös, 1921

j REV 98 REV Adatok intézetünk 1921—22. iskolai évi történetéhez. I. Örömünk. Értesítőnk első szava legyen a hála és az öröm megnyilat­kozása : háláé az isteni Gondviselés iránt, hogy nem hagyott bennünket sokáig árván, az örömé, hogy olyan vezért nyertünk főtiszt, ár. Ravasz László püspök ur személyében, ki erős reménységünk szerint tűzoszlopként elöljáró biztos útmutatója lesz a hitetlenség kietlen pusztájában tévely­gőknek, biztatója a keresztyén vallás helyes utján járó csüggedőknek és példaképe az áldozatos hazaszeretetnek. A kincses Erdélyből, Bocskay, Bethlen és a Rákóczyak hazájából jött hozzánk, hogy azok munkáját szel­lemi fegyverekkel fojytassa hitünk és hazánk védelmében. És épen ezért 1921. október 1 -je, a dunamelléki ref. egyházkerület püspöki székébe való beiktatása, örömünnepe volt nemcsak egyházkerületünknek, hanem egész egyetemes egyházunknak, sőt minden elfogulatlan magyar embernek. Mi, nevelők, annak a tudatában, hogy hazánk és egyházunk jövője az ifjúságon fordul meg, egész odaadással és őszinte lelkesedéssel állunk főtiszt. Püspök Urunk mellé azon magasztos célok megvalósítására, melyekre elhivatott. Isten áldó kegyelme kisérje munkáját! Nem jött váratlanul, az élet szikrája lassan hamvadt el meggyengült testében, mégis megdöbbentett bennünket Csobánczi Mé­szöly Gáspár volt tanártársunk halála. 30 évet töltött becsületes és ered­ményes munkában, az utolsó évben mint igazgató, intézetünknél és 19 évi jól megérdemelt nyugalom után 1921. nov. 11-én 75 éves korában dőlt ki az élők közül. A fejérmegyei Sárbogárdon születeti jómódú nemesi család­ból, mely anyai ágon lantos Tinódi Sebestyénnel tartott rokonságot. Közép­iskoláit a kiskunhalasi és a debreceni reform, főgimnáziumokban végezte s lelkészi oklevelét is Debreczenben nyerte. Anyagi helyzete lehetővé tette, hogy tudományos ismereteit a bécsi, heidelbergi és a zürichi egyetemeken bővítse s tapasztalatok szerzése végett utazott Angliában és Olaszországban is. A íenntartótestület 1872-ben választotta meg intézetünkhöz a magyar és német nyelvi tanszékre rendes tanárnak, amely szaktárgyakból 1875-ben a kolozsvári egyetemen tanári oklevelet szerzett. Gyászunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom