Református főgimnázium, Nagykőrös, 1915

31 és K. Kiss Dániel VII. o. t. lett. Darabos Balázs évközben felvéte­tett a Ludovika-Akadémia növendékei közé, minélfogva az intézet­ből eltávozott s helyére ifjnsági elnökül Papp Albert VIII. o. tan. választatott meg, akinek kezéből a főjegyzői tollat Lövi Ambrus VIII. oszt. tanuló vette át. Az önképző működésének elején örvendetes neki lendülés volt tapasztalható. Mintha kétszeres lelkesedéssel és fokozott munkaked­vel óhajtotta volna az ifjúság pótolni a múlt évben mulasztottakat. A két hetenként tartott gyűlések tárgysorozatai mindig gazdagok és változatosak voltak s különösen egyes tagoknál komoly munkásságra irányzott törekvés volt megállapítható. A munkásság leginkább ko­moly és vig szavalatokban, titkári művek készítésében és megbirá- lásában, szabad előadások és felolvasások tartásában nyilatkozott s nehány felolvasásnál komoly tanulmányt lehetett megállapítani. Ké­sőbb azonban, midőn a kör vezetőtagjai közül többen egymás után távoztak el, hogy kövessék a haza hivó szavát s főként mikor a legidősebb évfolyam sorozásának hire elterjedt, az önképzőkör mun­kássága megroppant, a kitartás elernyedt, a munkakedv erőtlenné vált s márciustól kezdve már csak nagy ritkán lehetett tartani egy- egy önképzőköri gyűlést, mígnem május 10-én az önképzőkör mű­ködése véget ért. A kör által tartott gyűlések közül kiemelkedik a január 30-iki, melyet a főgimnáziumi tornacsarnok helyiségében tartott nagyszámú közönség jelenlétében. Ezt az ünnepélyes ülést a harctéren hősi halált halt Huszár György emlékének szentelte az ifjúsági önképző­kör, amelynek a hős tanár hosszú időn át felügyelő tanára volt. Az ünnepélyes gyűlést Danóczy Antal felügyelő tanár a kö­vetkező beszéddel nyitotta meg: A tanuló ifjúság önképző köre rövid pár órára kilép a csen­des, zajtalan munkásság köréből s mintegy ünnepi ruhába öltözve jelenik meg az intézet elöljárósága és az érdeklődő közönség előtt! A múlt hagyományaihoz tartozott, hogy tanuló ifjúságunk olykor­olykor kilépett az intézet falai közül s nagy nyilvánosság előtt meg­jelenve hangversenyeivel s mulatságaival mintegy külső kapcsolatot teremtett a társadalom és az iskola között. Mint annyi sok édes köteléket, ezt is összetépte egy időre a háború zsarnold hatalma. A világdűló elemek rettenetes harca el­söpörte az iskolát a nyilvánosság teréről s magába zárkózott, csen­des munkára kényszerűébe, olyan munkára, amilyenre képes az örökké zaklatott háborgó lélek! Most a háborgó lélek indulatain erőtt vett a bizakodó hit s

Next

/
Oldalképek
Tartalom