Református főgimnázium, Nagykőrös, 1914
Dr. BAKSAY SÁNDOR 1832—1915. Mélységes megilletődéssel és őszinte fájdalommal vettük egyházkerületi főgondnokunk tudósilását, hogy egyházkerületünk galambősz püspöke, dr. Baksay Sándor, kunszentmiklósi lelkészi lakásán junius hó 18-án meghalt. Bár tudtuk, hogy az utóbbi időben a 83 év nehéz terhétől teste megroskadt s hogy nincs messze az idő, amikor a természet rajta is megveszi a halál adóját, elvesztését mégis nehéz megszokni. Benne egész ember, tökéletes ember költözött el közülünk. Hazánk igaz magyart, a magyar fajt rajongásig szerető hazafit, egyházkerületünk szelíd lelkű bölcs vezérét, egyházközsége valódi édesatyját, a tanárság jóbarátját, az ifjúság legőszintébb pártfogóját, nemzeti irodalmunk egyik legrokonszenvesebb művelőjét veszítette el benne. Jó szive és tiszta jelleme, kötelességtudása és munkássága, bibliája és tolla oly osztatlan tiszteletet és elismerést szerzett neki nemcsak a magyar református egyházban, henem az egész magyar hazában, aminő csak keveseknek jut osztályrészül. E kiváló egyéni tulajdonságai juttatják őt az egyszerű tanítói lakból a magyar református Sión ormára és a magyar irodalom és tudományos élet halhatatlanai közé, a Magyar Tudományos Akadémiába. Kiinduló pontja megfutott szép életpályájának a ba- ranyamegyei Nagpeterd, ahol 1832. jul. 28-án látott először napvilágot. A hivalkodást kerülő egyszerűség s a munkaszeretet erényét és a mélységes hitet’ drága örökségként az édes szülői házból, a szerény tanítói hajlékból vitte magával és el nem ásta, hanem sokszorosan kamatoztatta. A csurgói kollégium ismerteti meg vele a görög s a latin remekírókat, kikkel élete végéig tartó oly bensőséges barátságot köt, hogy később is magasztos hivatása fáradalmai közepette is Helikon berkeiben keresett és ta-
