Református főgimnázium, Nagykőrös, 1902
5 ségek, művészi elemek — szónoklat, zene, szavalás — elsajátítására s a test helyes edzésére fektette a fősulyt. Ismeretet keveset közölt, a tudomány tárgyainál is inkább agygymnastikát gyakorolt, az érzelmi világgal épen keveset gondolt. Moralitás szempontjából pedig jobb arról a korról s nevelésről nem is beszélni. A tudomány és neveléstan mai állása pedig az exact és humán ismeretek systematicus rendszerbe foglalt egész körét közli a középiskolában akként, hogy a lelkifejlődés utján a gyermek előtt megnyilatkozó új tárgyakat s az ezek reflexióiból támadt új hatásokat s fogalmakat beillesztvén a már megtanult képzetek sorába, hű és csakugyan gazdag tudással bocsátja ki a növendékeket az életbe. De vájjon elég-e egy csomó ismeret átadása? Nem abból áll-e az oktatásra szánt időnek majdnem fele, hogy leszoktassuk a gyermeket arról, a mi rosszat a felnőttektől látott, hallott és tanult? Nem tapasztaljuk-e, hogy a gyermek tudásával fordított arányban zsugorodik össze hite, hogy könyveiből mindjobban érezve a tudás és a vallás között a mély szakadást, inkább ahoz csatlakozik, mit kézzel foghat, szemmel láthat s lassanként elfordul a hit igazságaitól ? A kis gyermek előtt ez, hogy : Isten akarja! épen olyan természetes, mint az, hogy: édes apád akarja! — nem hiányzik-e teljesen ez a gyermeki engedelmesség az ifjaink leikéből ? — Hogyan pillantsunk be a fiatal kedélybe s mivel nemesítsük annak gyengéd hajtásait? . . . Mihelyt e kérdésekkel az oktatásból a nevelés, a tudományokból a hit mezejére lépünk, előttünk van a val- lástanitás helye és szerepe a tudományos képzésben. Krisztus egyszerű, de fenséges tanítása, a legnagyobb lelki szabadság hirdetője, a szívben lakó, élő s az egész kedélyt átható sejtése a végtelennek, tehetetlenségünk tudata a Mindenhatóval szemben, függésünk élénk érzete a természeti s szellemi erők kútfejétől, szóval igazi szellemi „érzék“ a szent, a végtelen, a titokkal teljes, ismeretlen és a miénknél magasabb világ felfogására. A keresztyén vallás a tudomány meghatározása szerint a szó helyes értelmében vett mysticismus, mely a gondolkodó kételyeit imára, a panaszt megnyugvásra fordítja; a tudomány és akarat közti iirt betölti, a philosophia metafizikáját betetőzi s igy emberi horizontunkon a legmagasabb pont; mint az újabb philosophusok kifejezik: „az emberben levő, legmagasabb szellemi tartalom öntudata.“ Ezt az öntudatot úgy fejleszteni az ifjúságban, hogy lelkében életet öltsön, az evangéliom fenséges igazságaiból tartalmat szerezzen s a tiszta humanismus gyakorlásában alakot nyerjen — ez a középiskolai vallástanitás. Czélja tehát az, hogy „a növendékek értelmi
