Református főgimnázium, Nagykőrös, 1873
Tartalom
8 — akarat erkölcsi ereje, a jellem hiányzik, azt a nagy elmebeli tehetség még gyengébbé teszi. Valóban nincs szerencsétlenebb, sőt mondhatni kártékonyabb sem magára nézve, sem másokra, sőt az államra nézve sem, mint a nagy ész, melynek hasonló jellem nem felel meg. Átalában az emberek nágyob része, tehát kisebb társadalom, sőt az állam is ma már nem annyira az ismeret hiánya miatt lesz szerencsétlenné, hanem a ^szükséges akarat hiánya, az erkölcsi jellemtel enség miatt. Ha már szerencsétlenségek jonek egyesekre, társadalmakra és az államra, mi véd meg az ellen előzőleg! mi segit azt leküzdeni, ha immár meglepett! mi szabadithat meg tőle utólagosan is, ha már nyom. Bizonyosan nem más, mint a szilárd erkölcsi akarat, mint a megedzett erkölcsi jellem !!! De minthogy a szerencsétlenség eszméjéhez jutottam, melynek mi magyarok saját tévedésünk, saját hibánk, sőt bűnünk miatt igen könnyen kitéve lehetünk, sőt vagyunk, nem zárhatom be addig beszédemet, pedig talán már sokat is beszéltem, a nélkül hogy azon tényezőkön kívül, melyeket az erkölcsi jellem megszilárdítása végett szükségesnek láték vala, um. az iljunak önakaró munkásságra, önérzö kedélyuralkodásra, és öntudatos gondolkodásra való fejlesztését — mondom — nem zárhatom be beszédemet, mig az erkölcsi jellem megszilárdításának egy legmagasabb, sőt legmagasztosabb tényezőjét, s mindazoknak^ melyeket fejtegettem vala, koronáját meg ne említsem, s ne ígérjem, hogy arra is tényleg fogok hatni; és ez a keresztyén vallásosság s ennek meggyökereztetése az ifjak keblében; mert én is ifjú voltam, és immár meg- vénhedtem; mint ilyen biztosan álithatom, hogy tiszta és valódi erkölcsi jellemet csak is vallásos emberben találtam, kinek minden érzelmében és cselekedetében eszményképe a legjobb és legigazságosabb 1sten vala. Ugyanis az életviszonyok különbözők; a különböző életviszonyok különféleképen teszik próbára az embert, megkísértik az embernek már megszilárdult erkölcsi jellemét is, annyival inkább azt, mely még teljesen nincs megszilárdulva. A teljesen meg nem szilárdult erkölcsi jellem könnyen fölmond a bajok szenvedésének, könnyen enged a csábításnak, könnyen kibékül önmagával, ha pusztán csak véges 1 énytői jöhető beszámításra gondol. De ha az ember keblében a végetleu lény iránt való hit él; ha az ember minden gondolatának, érzelmének és cselekedetének vezércsillaga s irányadója az Istennek, mint szerető atyának, de egyszersmint büntető hatalomnak is eszméje: akkor a még csak növekedő, a még csak erősödésben lévő erkölcsi jellem sem jön oly könnyen ingadozásba, sőt csakis igy szilárdul meg te vő legesen és önként a végetlen szeretet éré való gondolás által, tagadólagosan vagy visszarettenve pedig annak büntető hatalmát tartva szeme előtt. Már a pogány bölcsek közül a görögöknél meg volt a végetlen lény iránt való ezen sejtelem, mit Athénében azzal jeleztek volt, hogy a tapasztalás alá nem eső Istennek (rto anepauTa) &eco) oltár vala emelve. Eszerint, midőn a görögök előtti pogány világ a természeti erőket különböző és nagyszerű mythosos alakokban érzékitve istenítették ; a görögök az előző pogányok által istenitett természeti erőket már
