Református főgimnázium, Nagykőrös, 1859
Tartalom
C. Marius beszéde a népgyiílésben. (C. Sallustius Crispus Jugurthajából.) Losonczy László. ludora én, rómaik, hogy többnyire nem ugyanazon módon kérnek tőletek hivatalt, és miután megnyerték, nem ugyanazon módon viselik azt; eleinte munkásak, alázatosok és mértékletesek, azután tunyaságban és kevélységben töltik életüket. De ez nekem ellenkezőleg látszik helyesnek; mert minél többre becsülendő az egyetemes köztársaság, mint a consuli és praetori hivatal, annál nagyobb gonddal kell azt kormányozni, mint ezeket kérni. És jól tudom, hogy a ti legnagyobb jótéteményetekből mily terhes hivatalt viselek. Hadhoz készülni s egyszersmind a kincstárt kímélni, katonaságra kényszeríteni azokat, kiket nem akarsz megsérteni, honn és kívül mindenről gondoskodni, s mindezt irigy, párt- szövő, ellenkező emberek közt tenni, véleményen kívül terhes dolog. Ezen felül, ha mások hibáznak, a régi nemesség, őseik vitéz tettei, rokonaik és sógoraik hatalma, a sok pártfogás, mindezek oltalmukra vannak; nekem minden reményem magamba van helyezve, melyet erénynyel s ártatlansággal kell védelmeznem; mert minden más oltalom gyenge. Azt is tudom, rómaiak, hogy mindenek szemei felém vannak fordítva, az igazak és jók kedveznek; mivel az én jótéteményeim a köztársaságnak hasznára vannak, és a nemesség a megtámadásra alkalmat keres, Annál buzgóbban kell nekem törekedni, hogy ti se kelttessetek meg, azok igyekezete is sikertelen legyen. Olyan voltam gyermekségemtől fogva ezen koromig, hogy minden munkát és veszedelmet megszokjam. Azzal, a mit a ti jótéteményeitek előtt ingyen tettem, kapott jutalomért felhagyni nem szándékom, rómaiak. Nehéz azoknak magukat a hatalomban mérsékelni, kik a hivatalkérés alkalmával jámboroknak szinlelték magukat; nekem, ki egész életemet a leghasznosabb ügyekben töltöttem, jót tenni már szokásból természetemmé vált. Parancsoltátok, hogy én Jugurtha ellen hadat folytassak, mely dolgot a nemesség igen nehezen tűrt. Kérlek, gondoljátok meg, vájjon jobb lenne-e azt megváltoztatni, ha valakit a nemességnek azon tömegéből küldenétek ezen és eféle ügyre, a ki régi nemzetségei, sok díszjelü s ki harezot nem látott, hogy t. i. ily fontos ügyben, mindenben járatlan lévén, remegjen, habozzon és valakit a nép közöl vegyen magához kötelességére emlékeztetőül. Többnyire úgy szokott történni, hogy a kit ti parancsnokká tettetek, az magának más parancsnokot keres. És én tudom, rómaiak, hogy voltak olyan elkésett emberek, a kik azután kezdték őseik tetteit és a görögök hadi szabályait tanulni, miután consulok lettek, mert hivatalt viselni időre nézve későbbi dolog, mint hivatalnokká lenni, valósággal és tettre nézve pedig előbbi. Hasonlítsatok engem most össze, rómaiak, mint új embert, azoknak kevélységével. A mely dolgokról ök olvasni és hallani szoktak, én azoknak egy részét láttam, más részét pedig magam vittem véghez; a miket azok Írásból, én azokat katonáskodásból tanultam. Most ítéljétek meg ti, vájjon a tettek vagy a szavak érnek-e többet? Ok megvetik az én új voltomat, én az Ö tunyaságukat; nekem állapoto1 '
