MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1985

1985. június 4. • 768. őe. - Oldalszámok - 1985. 768. 5.

S' - 4 ­Gordos 3ános elvtárs: A középfokú oktatás társadalmi programját - amely a jelek szerint na­gyobb nehézség nélkül végrehajtható - ugy kezeljük, hogy közben az ál­talános iskolákra is figyeljünk, mert az a program sem fejeződött még be. Időben megtettük a szükséges intézkedéseket, ezért amikor a közép­iskolákat eléri a demográfiai hullám, várhatóan nem lesznek súlyosabb gondjaink. Négy évfolyamon négyezerrel több tanulóra kell számitani a középiskolákban. A nagylétszámu korosztály középiskolai fogadása há­rom módon biztositható. Uj iskolák épitésével, meglévő épületek fel­ujitásával, bővitésével, átalakításával, és végül más célú intézmények ideiglenes, illetve részleges igénybevételével. Ez utóbbi főleg Salgó­tarjánban, Balassagyarmaton válik szükségessé. A szakmai képzést is javitják a tervezett uj gimnáziumok. Szécsényben a kollégiumi szobák felszabadításával több tantermet vissza lehet adni eredeti rendelte­tésének. A legkedvezőtlenebb a helyzet a salgótarjáni épitőipari szak­iskolában, amely - bővítéssel, illetve a gimnáziumi osztályok áthelye­zésével az uj iskolába - szintén javitható. A középfokú oktatás kialakult arányai jók, ezen változtatni nem szük­séges. A belső struktúra is megfelel a megye igényeinek. A speciális szakmákban regionális méretekben lehetne a képzést megoldani. 3ó le­hetőségeink vannak pl. a könnyüáramu szakképzésre, de más szakmákra is. A demográfiai hullám következtében az átlagos osztálylétszám mindössze egy-két fővel emelkedik, ami nem tekinthető jelentősnek. A legnagyobb gondot a személyi feltételek biztosítása okozza, főleg egyes hiány­szakoknál. Ezért célszerű lenne lehetővé tenni általános iskolai taná­rok egy szakos egyetemi továbbképzését. A letelepüléshez szükséges feltételek biztosítása elsősorban a két város politikai és tanácsi szerveinek a közös feladata. Fontosnak tartom a lakosság tájékozta­tását, mert a tanulás az emberek tömegeit érinti és érdekli, politikai hangulatot befolyásoló tényező, A középfokú oktatás helyzetének alaku­lásáról a lehetőségekről a közvéleményt informálni kell. Ennek jó formája lehetne egy kerekasztal beszélgetés, vagy egy interjú a Nóg­rádban. Ebben szóljunk a tervekről és elképzelésekről, hogy érezze a lakosság, nincs ok az aggodalomra az indokolatlan feszültségekre. Berki Mihály elvtárs : A személyi feltételeket kivánjuk biztositani azzal, hogy az uj közép­iskolák igazgatóit már az indulás előtt egy évvel kinevezzük, olyan megbizással, hogy alakitsák ki tantestületeiket. Másrészt már most több nevelőt fogadunk, mint amennyi jelenleg szükséges, főként Salgó-

Next

/
Oldalképek
Tartalom