MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1985
1985. június 4. • 768. őe. - Oldalszámok - 1985. 768. 6.
4 - 5 tarjánban és Balassagyarmaton. Az idegen nyelv oktatásával az a probléma, hogy kevés a tanár, illetve aki alkalmas lenne erre a feladatra, az túlórában nem vállalja a tanítást. Vizsgáljuk hogy milyen formában lehetne kedvezőbb anyagi érdekeltséget teremteni. Bátonyterenye térségének helyzetét mutatja, hogy a kisterenyei gimnázium 108 férőhelyére ez évben csak 69-en jelentkeztek. Máshol is vannak üres helyeink, különösen a salgótarjáni ISZI-ben. Ez azt bizonyítja, hogy léteznek területi aránytalanságok és eltérések az igények és lehetőségek között . Géczi János elvtárs összefoglalója: Politikai felelősségünk, hogy a XIII. kongresszus és az oktatáspolitikai határozat alapján, a megyei pártértekezlet megbízásából tekintsük át a középfokú oktatás fejlesztésének kérdéseit. Az előterjesztés és a vita jól érzékeltette, hogy növekvő létszámú korosztályt kell fogadni olyan időszakban, amikor nagyobb arányú fejlesztésre nincs lehetőség. Bár terveink nem lebecsülendők. A feladatokat ugy kell megoldani, hogy a tartalmi szinvonal nem csökkenhet, a fejlesztés mellett a tárgyi és személyi feltétel javitására is figyelnünk kell. A végrehajtó bizottság, a tanács ezzel a kérdéssel már korábban is foglalkozott. A félidős értékelés idején, a társadalmi programok teljesítésének vizsgálatakor határoztuk el, hogy a VII. ötéves tervre készülve áttekintjük a középfokú oktatást. Az a feladatunk, hogy politikai ajánlást adjunk a pártszerveknek, tanácsoknak, intézményeknek, tömegszervezeteknek, gazdálkodó egységeknek, hogy a felkészülést tudatosan, politikai felelősséggel végezzék, tevékenységüket jobban koordinálják. E munkában a korábbi, társadalmi, gazdasági programok megvalósításának tapasztalatait is fel kell használni. A vita, az előterjesztést alapvetően megerősítette, több vonatkozásban kiegészítette. A javaslatok beépítésével Csongrády és Berki elvtárs sat bízzuk meg a következők figyelembe vételével. Fontos, hogy reálisan lássuk a jelenlegi és a várható helyzetet. Jelentősen emelkedik a középiskolai tanulók létszáma és ez minden érdekelt számára nagyobb feladatot jelent* De nem szabad eltúlozni a nehézségeket, mert helyzetünk több vonatkozásban kedvezőbb az országosnál. A nagylétszámu korosztályok fogadására, elhelyezésére vannak terveink, elképzeléseink, uj iskolák építésével, bővítésével, átalakítással, ideiglenes megoldások alkalmazásával* így áthidalhatók az átmeneti nehézségek* Figyelemmel kell lenni arra is, hogy az optimális megoldást nem tervezhetjük a csúcsidőszakra* A fő arányok megtartása mellett arra töreked-