MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1975
1975. október 7. • 510. őe. - Oldalszámok - 1975. 510. 11.
- 11 hogy egy-egy cikk megirására - pártmegbizatásként - kellene felkérni egyes embereket. Vannak problémák a szerkesztők tájéköztatása, informálása terén is. Örülök, hogy a feladati részben szerepel, hogy legalább félévenként meg kell tartani a felelős szerkesztői értekezletet. Ezt azzal javasolnám kiegésziteni, hogy az illetékes üzemi pártszervezet részéről - aki a sajtóval foglalkozik - erre a megbeszélésre meg kellene hivni. A tájékoztatás, az informáltság terén is differenciálni kell, mert az a felelős szerkesztő, aki a "Nógrád"-nál dolgozik, előnyben van. Jó lenne, ha a pártszervezetek köteleznék a gazdasági vezetőket, hogy döntéseik előtt a végrehajtás során tapasztalható jelenségekről adjanak tájékoztatást. Nagyon fontos feladat, hogy jól felkészült szerkesztők irják a lapot. Bár kialakult egy munkatársi gárda, de az a tapasztalat, hogy a foglalkoztatás nem elég céltudatos, szervezett és szakszerű. Az üzemi lapok cikkeinek irói többségében az alkalmazotti állományból kerül ki. A pártszervezetek sem igénylik kellően munkások köréből szélesiteni a tudósitó hálózatot, pedig a tehetségesek képzéséhez segitséget is tudunk nyújtani. Ozsvárt József elvtárs; A jelentés negativ megállapításaival ellentétben a mi városi tapasztalataink kedvezőbbek. A Városi Pártbizottság egyrj*e jobban él az üzemi lapok és hiradók adta lehetőségek kihasználásával, így az eszmei-nevelőmunka, a közművelődési határozatok feldolgozása során kértük az üzemi lapok segitséget. Az utóbbi években rendszeressé vált a PMCs-nek az a tevékenysége, hogy az üzemi lapok vezetőit két alkalommal összehivja évente. A nagyüzemi pártbizottságok testületi ülésein az üzemi lapok képviselői is jelen vannak. A fokozott figyelmet tanusitja, hogy végrehajtó bizottságunk külön napirendként foglalkozott a Siküveggyár lapjával. Az előterjesztés I. és II. fejezete között ellentmondást látok. A feladati résszel egyetértek, de a felelősök megjelölésénél jobban el kellene határolni az üzemi és az irányitó pártszervek feladatait.