MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1968
1968. január 26. • 307. őe. - Oldalszámok - 1968. 307. 31.
A rendezés során végrehajtottuk az iratok tudományos csoportosítását és következetes elhelyezését a tudományos-laitatő és gyakorlati munkában való felhasználásuk megkönnyítése céljából. Ez jelentette: az iratok csoportosítását archívumi fondok szerint, a iratok egyesítése csoportokba és alcsoportokba az ogyes fondókon belül, az őrzési egységek kialakiása, belső rendezéso, az őrzési egységek megfelelő sorrendben való elhelyezése ás a szükséges segédletek olkészitéso, A rendezés során a laxmológiai-strukturális sémát alkalmaztuk* vagyis évek szerint, az éveken belül a fondképző szervezeti felópitcse /osztályok, előadók/ szerint. Rendezve van az MSZMP megyei, járási, városi bizottságok, valamint a hozzájuk tárt<?zó pártbizottságok és alapszervezetek 1957-1960 évi iratai, A rendezés után archívumi megőrzésre maradt iratok mennyiségét a melléklet mutatja. Az 1961-től készült iratok - mint említettük - irattári rendezéssel, selejtezés után kerültek az archívumba, megfelelő átadási jegyzékkel, melynek segítségével egy-egy irat könnyön megtalálható. Az archivumvezető és az ügykozolő ezeknél a munkáknál minden esetben segítséget nyújtott. Az 1961-től készült Íratok végleges rendezésére csak a későbbi évek során kerülhet sor, mert most legfontosabb feladat az 1945-től keletkezett iratok tudományos-technikai feldolgozása. Ezek az iratok különösen értékesek, rendezésük nagy gondot igényel. Minden jegyzőkönyvet, jelentést és egyéb levelet elolvasva arról külön-külön cédulát kell készíteni, moly tartalmazza a dátumot, cimet és rövid kivonatot. Eddig 1250 ilyen oódula készült el, amely a későbbiek során elősegíti; egyrészt az . iratok rendezését, másrészt a kutatáshoz is jól használható. Az iratok rendezése, elbírálása egyenként történt, lapok szerint átnézve. Az iktatókönyvben /ahol volt/, ill, iktató kartonon bejegyzés "készült az irat sorsáról, hegy az archívumi megőrzésre körül t-e, vágj' selejtezve lett, így az iktatókönyvek fontos segédletté váltak. A megőrzésre maradt irat. mennyisége - a mellékletben számszerint ismertetve - 12,5 -fíu