MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1966

1966. január 25. • 252. őe. - Oldalszámok - 1966. 252. 45.

I i' fel a kérdést, aklcor a népgazdasági éádek, a társadalmi szükség­let, a társadalmi érdek és az alapvető osztályérdekek nem kü ­lönböznek, ezek egybe kell, hogy essenek. Vannak részleges ellentmondások a város és falu közötti kapcso­latiján például, - ennek vizsgálata a közgazdaságtudomány fela ­data és a gyakorlati élet feladata. Jakab Sándor elvtárs: A vita közben kialakult álláspontokat szeretném összegezni, ame­lyeket a Központi Bizottság illetékes szervével közölni fogunk . Túlzás és szerénytelenség nélkül megállapíthatjük, hogy a vita aktiv volt. Jeálicska elvtárs "bevezetőjével 15 elvtárs mondta el a véleményét. A vita ezentúl is tartalmas volt, s mint Bruttyó elvtárs mondta, tanulságos is, olyan értelemben, hogy a legalapvetőbb kérdések­kel kapcsolatban, alapos közgazdasági ismeret alapján, illetve a gyakorlati élet kritikai jellemzésével fejtették ki véleményü­ket. Tanulsága a vitának - és ebben egységesek leh*ünk - hogy az ed­digi mechanizmus a tervgazdálkodásra való áttérés idején.helyes volt és a szocializmus alapjainak lerakását eredményezte, üjíz , hogy abban az időszakban aprólékos, napi termelési kérdésekkel foglalkozott a vezetés, következett abból a helyzetből, hogy az államosítás után munkapad mellől kellett vezető helyekre i­rányitani embereket, akik szinte mankóval tudták elvégezni fe­ladataikat. Nyilvánvalóan a párt érdeme is, hogy a káderek marxista és szakmai nevelésén keresztül eljutottunk oda, hogy ez már felesleges. Népgazdaságunkban az extenziv helyett az in­tenzív fejlődésre tértünk át. A vita is mutatta, hogy a gazda­sági irányitás reformjának szükségességéhez kétség nem fér és ebben a dologban fenntartás nem hangzott el, sőt alapjaiban jól fogadják, s az egész rendszer bevezetésétől sokat várnak népgaz­daságunk gazdaságossága, eredményessége szempontjából, az ország fejlődése szempontjából. Az élet érlelte meg a kérdések napi ­rendre tűzését és a párt érdeme, hogy felismerte ezt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom