MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1952

1952-12-29 31_a/34. őe. - 34/230

1 0 *o - 6 ­taival nem nő a tanács dolgozóinak politikai és szakaai tttdáaa pld, a most beinduló szaknai oktatás 34 községben lőtt ellenőrizve éa ebből ceal 4 helyen foglalkoztak a kiadott anyaggal. Sem a megyénél, aem á járáanál nem foglalkoztak az oktatás beindításával magfelelően, hogy ezenkerc*ztü] a hibákat feltudják számolni. Pártunk II, Kongresszusa, de azon túlmenően Pártunk Központi Vezetősége egyik legfontosabb feladatául ttizte párt ás tömegszervezeteink felé -igy a tanácsok felé is - a tönegekkel való k?pcsolat megjavítását. Ha ez<tn» a területen van is eredmény, de az általános helyzet az, hogy ez nem terv szerű munkának az eredménye. Voltak ugyan kezdeményezések pld. Állandó Bizottsági elnökökkel tapasztalatcsere értekezletet szerveztek, azonban a tapasztalatokat nem általánosították. Az, hogy a tanács és tömegek kap­csolatának megjavítása érdekében a V,B, munkája nen volt kielégitő azt mu ja az a tény, hogy 9 tanács és tömegek kapcsolatát egy esetben tárgyalta V.B, azt is a Belügyminisztérium rendelete alapján,Igy természetesen sem a járáshoz, sem a községekhez a V.B, ilyenirányú határozata nem ment le, eltekintve a titkárság egyes rendelkezéseitől. Pld, a Megyei Tanács leg­döntőbb osztályai, amelyek munkájukat csak a tömegekre való támaszkodás­sal tudják helyesen elvégezni mint pld, a mezőgazdasági, begyűjtési,pénz­ügyi osztályok, az állandó bizottságokkal való kapcsolatuk és foglalkozá­suk a következő képet mutatja!-A mezőgazdasági osztályon a Megyei Állandó Eizottság mindössze 3 Ízben lett összehiyva. Ebből csak egy eaetben jöt­tek össze, A mezőgazdasági osztály arra való hivatkozással, hogy az ál­landó bizottsági tagok a távolság miatt nem jönnek el az ülésre nem is fo< lalkozott velük, A pénzügyi osztályon az állandó bizottság munkáját leszt kitik ; jövedelem adó kivetések felülvizsgálására és ezzel ügyintéző szer­vekké alakitják. Az elmúlt hetekben ebben van javulás, de az állandó bi­zottságokat még mindig n ,3 m ellenőrző, k-zdemányező szervnek tekintik, hanem ügyinté-zőnek.A begyűjtési osztály a minisztérium kezdenényezésére a községekben az állandó bizottsági üléseket beindította,ezt azonban a járások megkerülésével végezte G:., Ezzel elvette a járás felelőségét az állandó bizottságok működésével kapcsolatban. A taná cs ülésekné l is kcmp"»~ hiányosságok t?pns9italhatók. Nem sikerült a tanács ülések színvonalán^ jelentős javulást elórai, Úgyszintén aem sikerült a tanácstagok részéről a tanács ülés-ek látogatottságában emel­kedőét elérni pld. január hónapban a tanácstagok 7»£-ban vettek részt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom